A magyar nemzeti megújulás 1990-es programja (Negyedik fejezet)

Ez a fejezet a magyarországi rendszerváltoztatás egyik kulcspillanatával és az egyik legfontosabb dokumentumával foglalkozik, amely abban segítette Magyarországot, hogy egypárti diktatúrából modern demokratikus állammá alakuljon át. A magyar rendszerváltoztatás történetének fontos forrása az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) és a kormányzó Kommunista Párt (MSZMP) közötti tárgyalások ötkötetes szó szerinti dokumentációja, amely 1989 folyamán készült.

A több ezer oldalas gyűjtemény betekintést nyújt a tárgyalások bonyolultságába, és abba, hogy a kommunista vezetők közül még a "reformpártiak" is vonakodtak elfogadni azt a gondolatot, hogy pártjuk elveszíti hatalmát, és Magyarország megszűnik "szocialista" államnak lenni. A dokumentumok azt is bemutatják, hogy a tárgyalások különböző szintjein és a különböző kérdésekben milyen sok ember vett részt, milyen nézetkülönbségek voltak, és milyen konszenzuskeresés folyt a különböző ellenzéki csoportok között. A tárgyalások napi szintű kronológiája azt is mutatja, hogy milyen szellemi és politikai munkával járultak hozzá mindehhez néhányan azok közül, akik a következő szakaszban, azaz az első szabad választási kampány során, majd a népszavazás és a szabadon választott parlament és kormány eskütétele és történelmi mandátumának megkezdése után fontos funkciókat töltöttek be.

A kerekasztal-tárgyalások jegyzőkönyve azt is megmutatta, hogy nemcsak az ellenzéki és a kommunista oldal között voltak nézeteltérések bizonyos kérdésekben, hanem az ellenzéki oldal különböző csoportjai között is, beleértve azt a három csoportot, amelyek 1990 májusától az első hárompárti koalíciós kormányt alkották. Amint az a jegyzőkönyvből is kiderül, ennek az új kormánynak a vezetője, Antall József miniszterelnök a kerekasztal-tárgyalások egyik legaktívabb tagja volt.

Bizonyos szempontból a kerekasztal-tárgyalások a tényleges rendszerváltoztatás előjátékának tekinthetők. Bármilyenek is legyenek a jelenlegi vélemények a meghozott döntések jelentőségéről, egy tanulság már akkor is kitűnt. Ezt azóta a történelmi fejlemények is megerősítették, az Antall-kormány négy éve alatt és az Antall-évek alatt ellenzékben lévő különböző pártok későbbi mandátuma alatt. A tanulság, amelyet Antall a kezdetektől fogva világosan megértett, az volt, hogy a rendszerváltoztatás befejezése nehéz és sokat követelő feladat. Ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás sikeres és visszafordíthatatlan legyen, olyan elkötelezettségre és programra volt szükség, amely alaposan megértette az előző totalitárius rendszer fondorlatosságát és az új, modern demokrácia és piacgazdaság kiépítésének nehézségeit.

Antall programismertető beszédének újraolvasása

1990. május 22-én Antall József, mint kijelölt miniszterelnök, jóváhagyásra benyújtotta kormánya részletes programját a magyar parlamentnek.

Sok szempontból vitathatatlanul ez volt a modern magyar történelem legfontosabb beszéde. Mind az alkalom, amelyen elhangzott, mind a tartalma miatt egyedülálló volt. Szabad György történész, az Országgyűlés elnöke, Antall közeli barátja "A beszéd újraolvasása" címmel írt egy elgondolkodtató cikket, amely mind a szövegről, mind Antall előadásáról megemlékezett. Szabad elemzésébe beépítette saját személyes emlékeit arról a napról, és értékelte a nemzet életének fordulópontján felvetett kulcskérdések maradandó aktualitását.

Antall beszéde " A Nemzeti Megújulás Programja” címmel vonult be a magyar történelembe. Bár a beszéd és az előadásmód, az alkalomhoz illően, igazi Antall-i volt, , a szövegbe korábbi dokumentumokból és a Magyar Demokrata Fórum vezetőjének közeli munkatársai javaslataiból is beépültek részek. E dokumentumok közül a legfontosabb az MDF választási programja volt. Megemlítendő még az a beszéd, amelyet Antall a Fórum elnökévé választásakor mondott az MDF ülésén, és több más, amely az országgyűlési választási kampányban hangzott el.

Történetesen birtokomban van egy, az Antall által elmondott beszédnél valamivel hosszabb változat. Ezen a példányon számos áthúzott rész található, és néhány mondatot hozzáfűztek, részben kézzel, részben gépelve. Ezek a javítások nem jelentenek érdemi módosítást. Céljuk az volt, hogy a szöveg gördülékenyebben folyjon. A szintén 1990. május 22-i keltezésű rövidítetlen változat hosszabb címet viselt: "A Nemzeti Megújulás Programja: A Kormányprogram Irányelvei". Ennek a hosszabb változatnak a végén a következő megjegyzést találjuk:

"A program vezérelveinek elkészítése során a következő dokumentumokat használták fel:

A kormánykoalíció három pártjának választási programja:
Magyar Demokrata Fórum
Független Kisgazda Párt
Kereszténydemokrata Párt

A tanulmányokat készítette:
Battelle-Europe
Híd Csoport
Kékszalag Bizottság."?

Antall beszéde szolgált alapul ahhoz, hogy a nyár folyamán elkészüljön a kormányprogram részletes változata. Ez 1990 szeptemberében kiegészült, és a következő címmel jelent meg: "A Nemzeti Megújhodás Programja: a Köztársaság első három éve” (1990-1992).

Az irányadó elvek áttekintése

Szeretném kiemelni a kormányprogram vezérelveinek néhány, véleményem szerint kulcsfontosságú szempontját:

1) A kormányprogram négy alapelve a szabadság, a népi kormányzás, a gazdasági rend alapvető átalakítása, Európa választása volt. Ezen elvek tiszteletben tartása tette lehetővé a régóta remélt rendszerváltoztatás megvalósítását a kormány számára.
2) A parlament és az új kormány szabad megválasztásának történelmi jelentősége: ez az első alkalom az ország újkori történetében.
3) Egyedülálló kihívás és lehetőség két, egymástól függő aspektusa: a kommunista rendszer elnyomó évtizedeinek végéről származó előnyök kihasználása és az új, modern demokrácia építésének feladata.
4) A kihívás egy új politikai rendszer felépítése a jövő számára. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk az ország hosszú történelmének és hagyományainak pozitívumait, anélkül, hogy megpróbálnánk újrateremteni a múltat.
5) A demokrácia azt jelenti, hogy a hatalom és a szuverenitás a népé. A nép ezt a hatalmat választásokon és választott képviselőin keresztül, illetve bizonyos esetekben közvetlen döntésekkel gyakorolja.
6) Az emberi személy, az egyén és a család szerepe hangsúlyozottan jelenik meg a vezérelvekben. Az új kormány célja az emberközpontú politika és társadalom.
7) Az új szabad köztársaság alkotmányát és intézményeit felül kell vizsgálni és ki kell egészíteni: ez az új parlament és kormány egyik fő feladata. A politikai ellenzéknek is tiszteletben kell tartania az alkotmányt, mint alapvető normát.
8) A szabadság az új demokrácia alapvető dimenziója. Az ország sokat szenvedett a kommunista rezsim elnyomása, valamint a náci megszállás és a Nyilas-uralom alatt. Soha nem szabad elfelejteni azokat a borzalmakat, amelyek e rendszerek alatt történtek.
9) Sokan kompromisszumot kötöttek a Kádár-rendszerrel. Még ha a rezsim egy ponton "puhává" is vált, soha nem lett legitim, és soha nem volt hajlandó feladni a diktatúra és az egypártrendszer kizárólagos uralmát.
10) A kommunizmus a kezdetektől a végéig pazarló és nem hatékony gazdasági és társadalmi rendszer volt. Az egyik fő cél a szociális piacgazdaság magyar változatának kiépítése: a fő szempontok a piacgazdaság, a magánkezdeményezés és a szociális védőháló.
11) Magyarország végre szuverén, független országgá vált, de egyben a Nyugati Közösség tagja is lett. Az Európai Közösség teljes jogú tagjává válás első lépése a csatlakozás az Európa Tanácshoz.
12) A fenntartandó értékek közé tartoznak az emberi jogok, a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása és a környezetvédelem. Fontos a vallásszabadság, valamint az állam és az egyház szétválasztása.
13) Az oktatás a jövő kulcsa. A tudományos, műszaki oktatás és képzés, az idegen nyelvek tanulása mind része egy kiegyensúlyozott, magas színvonalú oktatási rendszernek az általános iskolától az egyetemekig.
14) Magyarország kilépése a Varsói Szerződésből függetlenségének elengedhetetlen feltétele. A Varsói Szerződés felbomlása valójában a régió biztonságának feltétele.
15) A magyar külpolitika célja, hogy hozzájáruljon a szabad, békés és liberális nemzetközi rendhez. A különböző országokban élő magyar kisebbségek jogainak érvényesítése fontos és legitim cél, a szomszédos országokkal való jó viszony feltétele.
16) Végezetül az iránymutatások tartalmazzák azoknak a rövid távú, valamint közép- és hosszú távú politikai intézkedéseknek a bemutatását is, amelyeket a kormány a programja keretében tervez alkalmazni.

A beszéd rövidítetlen vázlata 36 oldalas, az 1990 szeptemberében elkészült részletes program 222 oldalas volt. Ez utóbbi három bevezető szakaszon kívül 14 fejezetet, számos alfejezetet és szakaszt, valamint egy mellékletet tartalmazott. Becslések szerint a kötet kétharmada gazdasági és ahhoz kapcsolódó kérdésekkel foglalkozott.

Az Irányelvek és Antall parlamenti előadása is nagy figyelmet fordított a gazdasági és szociális kérdésekre. Az idő előrehaladtával ezek további súlyt kaptak a Magyar Nemzeti Megújulás Programjának tervezetében és közzétett szövegében.

A program tényleges kidolgozása és befejezése a miniszterelnök irodájában, a magyar parlament impozáns épületében történt. Az információgyűjtés, az adatok elemzése és összegzése olyan feladatok voltak, amelyek egyaránt igényeltek szervezőkészséget és kiegyensúlyozott ítélőképességet.

Miután megerősítettek a miniszterelnök személyes tanácsadói pozíciómban és a Miniszterelnöki Tanácsadók Hivatalának tagjaként, a miniszterelnök felkért, hogy vegyek részt a kormányprogramról szóló kötet előkészítésében. Különösen a gazdasági és szociális kérdésekkel foglalkozó első rész felügyeletére kért fel.

Ebben a feladatban leginkább Matolcsy Györggyel, Botos Katalinnal és Tar Pállal dolgoztam együtt. Mindhármukat korábbi találkozásokból vagy projektekből ismertem. Ekkor találkoztam először Kodolányi Gyulával és Szabó Tamással. Mindkettőjükkel szoros munkakapcsolatot alakítottam ki, és mindketten életre szóló barátaim maradtak. Bod Péter Ákossal is szoros barátságot kötöttem, aki már több mint három évtizede a legközelebbi magyar barátom Budapesten és Genfben egyaránt. Jó kapcsolatban voltam és gyakran beszélgettem Rabár Ferenccel is, az Antall-kormány első pénzügyminiszterével, továbbá Kádár Bélával (akinek nincs köze az egykori kommunista vezetőhöz, Kádár Jánoshoz), a külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterrel, és államtitkárával, Martonyi Jánossal.

A Magyar Nemzeti Megújulás Programját 1990. szeptember 18-án fogadta el a magyar parlament, és ez lett az Antall-kormány politikájának alapja a következő évek számos kérdésében.

A témák sokféleségét a következő példák szemléltetik:

1) Az egyensúly és a növekedés kettős feladata: A feladat két részből áll: egyrészt a belső és külső egyensúlyra törekvésből, másrészt a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtéséből.?
2) A magyar gazdaság válsága a kommunista gazdasági rendszer évtizedeinek következményeként.
3) A kormány célja, hogy segítse a magyar gazdasági rendszer átalakítását modern európai szociális piacgazdasággá.
4) A kormány módszere: a szükséges szabályok alkalmazása és a piacgazdaság fejlődéséhez és működéséhez szükséges intézmények létrehozása vagy átalakítása, de az intervenciós megközelítés elkerülése és az állam súlyának korlátozása.
5) Az úgynevezett "sokkterápia" elutasítása, de szükség esetén radikális intézkedések alkalmazása.
6) A családok és az egyének nagy gazdasági és társadalmi terheinek figyelembevétele, amelyeket a kommunista örökség (beleértve a súlyos külső adósságterhet) és a rendszerváltoztatás kezdeti költségei miatt viseltek.
7) A külgazdasági kapcsolatok fontossága és Magyarország teljes körű részvétele az európai és világgazdasági kapcsolatokban.
8) A magánkezdeményezés ösztönzése, a magánszektor fejlesztése és piacorientált privatizációs program kidolgozása.
9) Megoldást keresése a külső adósságteher enyhítésére, de az álmegoldás határozott elutasítása, amely hosszú évekre tönkre tenné Magyarország nemzetközi hitelképességét.
10) Végezetül számos olyan ágazati politika és intézkedés, amelyek segítenék a rendszerváltoztatást a magyar gazdaságban és a társadalom egészében. Ezek közé tartozik a bank- és pénzügyi szektor, az infrastruktúra, a távközlés, az egészségügy, a kutatás, a kultúra, a munkaerőpiac, a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az energia, a közlekedés, a lakásügy, a szociálpolitika, a forint konvertibilitás, az árrendszer, az inflációellenes politika, stb (e felsorolás korántsem teljes).

Minden önkényuralmi rendszerben a szervezett testületek mellett, amelyek brutális erőszakkal és terrorral gyakorolhatnak és gyakorolnak is ellenőrzést a lakosság felett, a bürokrácia különböző kategóriái és szintjei lényegesen nagyobb hatalommal bírnak, mint a demokratikus rendszerek tisztviselői. Ez annak ellenére igaz, hogy Donald Trump volt amerikai elnök azt hangoztatta, hogy az amerikai demokrácia a "mély állam", a köztisztviselők állítólagos összeesküvésének foglya lett.

A kommunista rendszerekben a bürokráciának alapvetően három nagy kategóriája létezik. E három csoport között általában hierarchikus kapcsolat áll fenn, amelyet időnként személyes kivételek vagy átfedő funkciók egészíthetnek ki vagy írhatnak felül. Ez a három kategória a következő: (1) az uralkodó kommunista párt funkcionáriusai; (2) a vállalatokat irányító bürokrácia, a legkisebbektől a legnagyobbakig; és (3) a hagyományos "közszféra" tisztviselői. A párttagság az első csoportban eleve kötelező, de gyakran a pozíció fontosságától függően a vállalatok vezetésében (2. kategória) és a közszolgáltatásokat nyújtó ágazatokban is, mint például az egészségügy, az oktatás, a különböző önkormányzati szolgáltatások stb. területén (3. kategória).

Ennek következtében az üzleti döntéseket nem a magántulajdonosok és az általuk fizetett menedzserek hozzák, hanem az állam alkalmazottai, általában a pártbürokraták irányítása és felügyelete alatt. A kommunista rendszer e gazdaságellenes és antidemokratikus hagyományának erejét jelzi, hogy Nyers Rezső, a Magyar Kommunista Párt egyik fő "reform" vezetője a fejezetben korábban tárgyalt kerekasztal-tárgyalásokon foggal-körömmel küzdött azért, hogy a kommunista párt megőrizhesse szervezetét és hálózatát a vállalatokon belül, és beleszólhasson a vezetői döntésekbe. A diktatúrákban bevett gyakorlat, hogy a párt tisztviselői beleavatkoznak a vállalatvezetők és a közszolgálati tisztviselők döntéseibe.

Milyen jelentőséggel bírnak ezek a megfontolások az ebben a fejezetben szereplő elemzések szempontjából?

Először is Antall miniszterelnök tudta, hogy minden országban - és nem csak azokban, amelyek mélyreható politikai rendszerváltoztatáson mentek keresztül - van egy kezdeti tanulási időszak, amely során a bevett bürokrácia hajlamos "tesztelni" az új közigazgatás minőségét és az újonnan választott kormány képességét arra, hogy elnyerje a köztisztviselők ("a szakértők") tiszteletét és együttműködését a ("tapasztalatlan") újonnan érkezők nézeteinek és irányelveinek végrehajtásában. Az Antall-kormány programjával szembeni bizalmatlanságot és a funkcionáriusok tesztelését minden bizonnyal erősítette az a tény, hogy a Kádár-korszak köztisztviselőinek túlnyomó többsége megtartotta állását. Bár nem feltétlenül tartották fenn kommunista vagy marxista meggyőződésüket, gyakran frusztrálta őket, hogy nincs többé hatalmuk. Sőt, sokan közülük a rendszerváltoztatás radikálisabb megközelítését részesítették volna előnyben, és úgy érezték, hogy az Antall-kormánynak a "radikális sokkterápiát" kellett volna választania.

Ezt a kérdést egy kisebb és két nagyobb példával szeretném illusztrálni. Az első a Pénzügyminisztérium által készített lakáspolitikai dokumentum volt. A szerzők központi javaslata az volt, hogy a piacgazdaság és az árrendszer nevében egycsapásra meg kell szüntetni minden lakbérszabályozást és a családok lakhatási támogatását. Egy ilyen intézkedés társadalmi és politikai következményei magától értetődően katasztrofálisak lettek volna. A mi csapatunk átment a teszten: felfedeztük a hibát és átdolgoztuk az ajánlást. Ez viszonylag könnyű volt, hiszen a nagyon fejlett piacgazdaságokban sem léteztek olyan lakáspiacok, amelyekben nem volt semmilyen ellenőrzés vagy szociális támogatás: Svájcban, Németországban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában vagy Japánban, hogy csak néhány példát említsek.

A második és legfontosabb kérdés az a vita volt, amely a megszorítások és a gazdasági növekedést ösztönző és támogató politikák közötti kulcsfontosságú kérdésről zajlott. Egyrészt Rabár Ferenc és csapata között a Pénzügyminisztériumban, másrészt a miniszterelnök, a mi csapatunk a Miniszterelnöki Hivatalban és a kormány több tagja között. Összefoglalva a problémát: Rabár Ferenc a "washingtoni konszenzuson" alapuló gazdaságpolitikát akart megvalósítani, amely szöges ellentéte volt az Antall-kormány gazdasági programjának. Mint lemondó leveléből kiderült, mélységesen megsértődött azon, hogy "akadályozták" abban, hogy a legfőbb ellenzéki párt, az SzDSz (Szabad Demokraták) propagandájára épülő politikát hajtson végre. Nehéz volt eldönteni, hogy Rabár örült-e vagy sajnálta, hogy 1990 végére elbocsátották a kormányból.

A harmadik kérdés, amelyet ebben az összefüggésben meg akarok említeni, Kupa Mihály kinevezése a pénzügyminiszteri posztra Rabár utódjaként. Ő végül nem bizonyult sokkal szerencsésebb választásnak, mint elődje. Kupa az előző rendszer volt ambiciózus tisztviselőjeként meg volt győződve arról, hogy jobb miniszterelnök lett volna, mint Antall József. Emellett úgy vélte, hogy neki kellene új jogszabályokat bevezetnie, és számos olyan területen felügyelnie a hivatalokat, ahol nem rendelkezett hatáskörrel. Kupa hibás ambícióit az Antall-ellenes sajtó is erősítette, amely azt a tévhitet terjesztette, hogy Kupa az egyetlen kompetens szakember a kabinetben. Eltartott azonban egy ideig, amíg Kupa helyére új miniszter került.

A Magyar Nemzeti Megújulás Programja részletes, gondosan kiegyensúlyozott dokumentum volt. Széleskörű politikai és szakértői munka eredménye. Világos elemzést adott a helyzetről, az országról és rendszerváltoztatás sikerének biztosítása érdekében alkalmazandó kormánypolitikáról. Felülmúlta a Kádár-rendszer alatt született hasonló dokumentumokat (beleértve a sokat idézett Fordulat és Reform-ot).?

A program 14 fejezetének címei a következők;

I. Gazdasági célkitűzések: A jövő magyar gazdaságának fő vonásai
II. A magyar gazdaság helyzete és a program kiindulópontja
III. A hároméves programról
IV. A gazdaságpolitika feladatai, eszközei és a kormány ütemterve
V. Környezetünk
VI. Oktatás és kutatás
VII. Népjólét
VIII. Művelődéspolitika
IX. Egyházak
X. Közigazgatás
XI. Nemzetbiztonság, védelem
XII. Külpolitika
XIII. A jogállam kiépítése
XIV. "Az első 100 nap"

Függelékek:

1. számú függelék: A legfontosabb tervezett intézkedések
2. számú függelék: A fő gondok számokban

A program fő jellemzői a következők voltak:

1) A kommunista rendszer valódi természete és az általa teremtett katasztrofális gazdasági és társadalmi viszonyok szisztematikus elemzése. A válság, amelyet végül a pártvezetés is felismert, nem politikai hibák vagy külső körülmények következménye volt, hanem a kommunista rendszer természetéből fakadt. Nem azért, mert az 1960-as évek reformintézkedéseinek szellemét feladták; a probléma inkább az volt, hogy a rendszer egészének felszámolása nélkül nem lehetett megteremteni a modern piacgazdaság feltételeit.
2) Így a második elem, amely logikusan kiegészítette az elsőt, annak szisztematikus megvitatása volt, hogy mit kell tenni ennek az örökségnek a felszámolása érdekében, és a kormány mit fog tenni a valódi demokrácia és a szociális piacgazdaság megteremtése érdekében.
3) A szöveg részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a politikai, gazdasági és társadalmi rendszer átalakulása milyen mértékben érinti az embereket. Új lehetőségek, de nagyobb verseny és elkerülhetetlenül növekvő életszínvonalbeli különbségek is adódnak.
4) Új kapcsolatot kell teremteni az emberek és az állam között. Meg kell változtatni a bizalmatlanság és a hallgatólagos ellenségeskedés egyre szélesebb körben elterjedt szokását.
5) Az embereknek teljes mértékben tudatosítaniuk kell, hogy Magyarország a szabad és egyenlő demokráciákból álló új Európa tagja. Olyan közösségé, amelyből nem a Nyugat, hanem a szovjet és a magyar vezetők zárták ki őket. A szabadság egyszerre jelentett lehetőséget és biztonságot, valamint felelősséget és elszámoltathatóságot.
6) Végül a program megvitatta azokat a rövid- és középtávú politikákat és intézkedéseket, amelyeket a kormány a rendszerváltoztatás sikere érdekében alkalmaz.

Meglepő módon az átlagos választó viszonylag keveset tudott ezekről az elemzésekről és a rendszerváltoztatás összetettségéről. Valószínűleg normális volt, hogy viszonylag kevesen olvasták el ténylegesen a több mint 200 oldalas programot. Ami kevésbé volt "normális", az az, hogy a sajtó és a "szakértői közösség" nem tájékoztatta megfelelően és hitelesen az állampolgárokat arról, hogy miről szól a program. Akkor is világos volt, és ma még világosabb, hogy az értelmiség többsége nem tudott vagy nem akart változtatni a berögzült szokásain. Az objektivitás nem volt része a kommunista vezetés által kedvelt szabályoknak, és nem volt része az újságírók és kutatók új szabálykönyvének sem, akiknek jobban ki kellett volna használniuk a cenzúra feloldását és az újonnan kivívott sajtószabadságot.

Az Antall-kormány első évében a kormány gazdaságpolitikája elsősorban két fő célkitűzésre összpontosított:

1) Az első a gazdasági és pénzügyi összeomlás elkerülése és a nemzetgazdaság működésének biztosítása volt. Az e cél elérése érdekében alkalmazott politikák közé tartozott az ország külső adósságának pontos törlesztése, a feszes fiskális és monetáris politika, a támogatások csökkentése, valamint a piacgazdaság fejlődését elősegítő szabályozások alkalmazásának felgyorsítása. Az üzemanyag árának emelése is része volt ennek a megközelítésnek. Az átfogó célt sikerült elérni: mind a költségvetési egyenlegben, mind a fizetési mérlegben jelentős javulás következett be, és sikerült megerősíteni az ország gazdaságpolitikájába vetett általános nemzetközi bizalmat. A restriktív politika szükségessége alapvetően az 1990 tavaszán véget ért kommunista rendszer hosszú és rövid távú politikájának örökségéhez tartozott. Az örökség? és az alkalmazandó politikák költségeit az tükrözte, hogy csökkent a GDP, a háztartások jövedelme és fogyasztása, valamint a beruházás, az árak pedig emelkedtek.
2) A második fő célkitűzés az ebben a fejezetben tárgyalt Nemzeti Megújulás Programjának kidolgozása volt. E program fő célja, hogy meghatározza a szociális piacgazdaság létrehozásának részletes kereteit, és visszafordíthatatlanná tegye az átmenetet a szocialista gazdaságból a piacgazdaságba.
A Nemzeti Megújulás Programjának kidolgozása során Rabár Ferenc volt a pénzügyminiszter. A végleges, operatív változat azonban csak 1991 februárjában készült el, amikor pénzügyi tárcát már Kupa Mihály vezette. Ő úgy döntött, hogy a program három részét a következő címmel terjeszti elő a kormány 1991. március 7-i ülésén: "A magyar gazdaság átalakításának és fejlesztésének programja: Stabilizáció és konvertibilitás".
A fenti dokumentum foglalkozik a magyar gazdaság 1990 végéig tartó fejlődésével, és előrejelzéseket ad a kormány politikai csomagjának várható végrehajtása alapján. A tényleges fejlődést és a szakpolitikai intézkedések eredményét a Pénzügyminisztérium 1992 júliusában készített jelentése és az OECD párizsi titkársága által kiadott, Magyarországra vonatkozó 1991-es országtanulmány tárgyalja.?
A Pénzügyminisztérium jelentése szerint a GDP 1991-es zsugorodása meghaladta az eredeti várakozásokat. Ez a tendencia 1992 első felében is folytatódott: az általános gazdasági helyzetet stagnálás jellemezte, és az év hátralévő részében nem volt várható jelentős javulás. Az ipari termelés 15-20%-kal csökkent, és tovább csökkentek a beruházások, valamint a háztartások jövedelme és fogyasztása. A továbbra is gyenge gazdasági teljesítmény egyik fő tényezője a volt keleti blokk országaival, különösen a volt Szovjetunióval folytatott kereskedelem összeomlása volt. A pozitív fejlemények közül a jelentés kiemeli az ország konvertibilis valutában folytatott kereskedelmének jelentőségét.
Az OECD becslései szerint a rendszerváltoztatás idején az egy főre jutó GDP Magyarországon átlagosan 2750 dollár volt, míg az OECD 24 tagországának átlaga 17 387 dollár. Minden jelentős gazdasági mutató - a termelés, a fogyasztás és az életszínvonal - tovább csökkent, mivel az újonnan megválasztott kormány a rendszerszintű torzulásokkal és a "Szovjetunió legreformelvűbb szatellitjei" által hátrahagyott, ötletszerű politikával küzdött. Ezen örökség részeként Magyarország külső konvertibilis valutaadóssága 1990 végén 21 milliárd dollárt tett ki, ami az ország GDP-jének 65%-ával volt egyenértékű.
A kommunista gazdasági rendszer összeomlását követő rendszerváltoztatás időszakában az egyik fő kérdés az volt, hogy mennyire megbízhatóak a nemzetközi gazdasági szervezetek értékelései és szakpolitikai ajánlásai. A fent említett OECD-jelentés szerzői azzal érveltek, hogy a szocialista blokk tagjai közül Magyarország jutott a legmesszebbre a piacgazdaság felé. El kellett azonban ismerniük, hogy a próbálkozás ellenére a "magyar modell" mindaddig nem vált valódi piacgazdasággá, amíg a kommunisták hatalmon voltak.
Így meglehetősen kínos, hogy miután a szabad választások a kommunista politikai és gazdasági rendszer megérdemelt végét jelentették, az OECD szakértőinek központi tézise az egyre inkább korlátozó makrogazdasági politika volt, miközben teljesen figyelmen kívül hagyták a magyar gazdaság újjáépítését segítő pénzügyi támogatás logikus és anyagi lehetőségét.
A helyzet értelmezésével, a politikai ajánlásokkal és a nagy nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezetek intézkedéseivel kapcsolatos hiányosságok hamar nyilvánvalóvá váltak. Tőlük nem kértek valódi szolidaritást az új demokráciákkal: az "túl drága" lett volna. Ez magyarázza azt is, hogy a Magyarországról szóló jelentésben az OECD titkársága (és a tartalmat jóváhagyó nyugati tagországok) nagyon keveset beszél arról, hogyan lehetett volna megteremteni a gazdasági növekedés feltételeit, és hogyan járulhatott volna hozzá a külföldi segély a növekedés felgyorsításához és az életszínvonal emelkedéséhez.
E szakasz és fejezet zárásaként szeretném megemlíteni, hogy a nemzetközi gazdasági szervezetek szakértőinek elméleteibe és munkájába vetett bizalom hiánya volt az egyik fő tényező, amely 1991 decemberében a magyar rövidítéssel GAM-ként ismert Gazdaságpolitikai Stratégiai Munkacsoport létrehozásához vezetett. A GAM céljait és munkáját e könyv hetedik fejezete tárgyalja.