A súlyos gazdasági, monetáris és társadalmi válság eredete és jellege, amelyekkel az első szabadon választott magyar kormánynak szembe kellett néznie, két fő kategóriába sorolható: "rövid távú válság" és "strukturális válság".
Az első címszó alá tartozó válságok mind belföldi, mind külső eredetűek voltak. Politikai hibák, váratlan események és rendszerszintű hiányosságok következményei. A leköszönő reformkommunista kormány részben tisztában volt a tényleges vagy közelgő válságok intenzitásával. Igyekeztek elrejteni vagy minimalizálni e válsághelyzetek jelentőségét és következményeit. Emellett az általuk hozott politikai intézkedések egy része súlyosbította a válságokat, és növelte az érkező Antall-kormány feladatainak terhét.
A második kategóriába tartozó válságok - a strukturális válságok - lényegében a kommunista gazdasági rendszer természetéből adódtak. A magyar gazdaságot jellemző egyensúlytalanságok, a pazarlás, és a hatékonyság hiánya nem az 1980-as évek második felében kezdődtek. Ezek a gazdasági és politikai rendszer természetéből és szerkezetéből adódó közvetlen következmények voltak. Teljes rendszerváltoztatás nélkül a részleges reformok nem jelenthettek megoldást. A teljes gazdasági rendszerváltoztatás végrehajtása nem volt könnyű feladat. Viszonylagos előnyt jelentett, hogy az Antall-kormány kiegyensúlyozott megközelítést választott a cél eléréséhez.
Politikai és gazdasági rendszerváltoztatás
A rendszerváltoztatás elsősorban politikai folyamat volt. A Szovjetunióban és Magyarországon, majd az egész szovjet birodalomban bekövetkezett mélyreható és váratlan politikai változások nélkül a rendszerváltoztatás nem jöhetett volna létre - különösen nem az 1990-es évek elején. Egészen a kommunista rendszer végéig jogos volt a félelem, hogy a szovjet vezetés keményvonalas elemeinek sikerülhet visszafordítaniuk a Gorbacsov és Jelcin által végrehajtott politikai reformokat. Mindkét vezető változást akart, ugyanakkor határozott versenytársakká és ellenfelekké váltak. Amikor a visszahatás bekövetkezett, szerencsére már túl késő volt, a puccs félresikerült, és nem lehetett újjáteremteni a sztálinista típusú rendszert.?
A politikai aspektus kulcsjelentősének említése, és annak felidézése, hogy a szovjet kommunizmus felbomlott, mivel a vezetői nem voltak képesek vagy hajlandók fenntartani a világ valaha ismert legszervezettebb zsarnokságát; mindez nem csökkenti a szovjet típusú rendszer kiépülése, működése majd összeomlása társadalmi és gazdasági dimenzióinak a fontosságát.
A kommunista párt felsővezetése teljes uralma alatt álló gazdaságot tekintették az egész lakosság feletti teljes ellenőrzés alapvető eszközének azokban az országokban és térségekben, ahol a kommunisták átvették a hatalmat. Így, amint azt e könyv későbbi fejezetei is tárgyalják, a termelő és egyéb javak állami tulajdonba vétele, a termelés központi gazdasági tervezése, és általában a gazdasági folyamat minden vonatkozása nem a gazdasági hatékonyság elérését célozta, hanem azt, hogy megfossza az embereket a kezdeményezési szabadságtól és minden olyan erőforrástól, amelyet az abszolút uralkodók akaratával való szemben álláshoz használhattak volna.
A kommunista gazdasági tervezés állítólagos pontossága és hatékonysága a piacgazdaság "kusza adok-kapok" rendszerével szemben (ezt az összehasonlítást még sok nem kommunista szakértő is tévesen értelmezte) valójában átverés volt. A kommunista gazdaságtervezés ezt illusztráló számtalan aspektusa közül kettőt szeretnék megemlíteni.
Az első az információval és a kommunikációval kapcsolatos; ezek a magángazdaságban a piacok megfelelő működésének és az üzleti tervezésnek létfontosságú vonatkozásai. A kommunista "tervezés" alatt azonban gyakorlatilag minden gazdasági információt államtitokként kezeltek, és még a kormányzaton belül is súlyos börtönbüntetéssel vagy akár halállal is büntethető kémkedésnek és hazaárulának számíthatott annak továbbadása, pléne nyilvánosságra hozatala, hogy mit terveztek, termeltek, fogyasztottak egy vállalaton belül vagy a gazdaság egészében. Az egyszerű írógépek birtoklását és az azokhoz való hozzáférést szigorúan ellenőrizték, mivel azokat a "veszélyes" eszmék és információk terjesztése potenciális eszközeinek tekintették. A telefonvonal megszerzése rendkívül bonyolult folyamat volt. Még a központi tervezés irodáiban sem volt messze elegendő telefon és más kommunikációs eszköz.
A második pont, amelyet ebben az összefüggésben megemlíthetünk, a pénz és az árak szerepe a tervgazdaságban és a piacgazdaságban. Köztudott, hogy a piacgazdaságban a pénz három fő funkciója közül kettő kulcsfontosságú: (1) a pénz mint a csere eszköze és (2) az értékmérős eszköze; a harmadik az értékőrzés). Ez azt jelenti, hogy az árrendszer alapja a pénz és az egész monetáris rendszer. A "helyes" ár hiánya torzítja az összes gazdasági információt és így az egész gazdasági folyamatot. A mesterségesen magasan vagy mesterségesen alacsonyan tartott árak rossz jeleket küldenek, és a pazarlás és a hiány egyik fő forrását jelentik, valamint a legtöbb statisztikát gyakorlatilag használhatatlanná teszik. Természetesen a kommunista "tervgazdaságokban" is létezik pénz és ár. A probléma az, hogy megfosztják őket fő szabályozó funkciójuktól, és így használhatatlanok arra, hogy megbízható iránymutatást nyújtsanak a tervezési folyamatban. A kommunista tervezők e probléma leküzdésére mennyiségi célokat használtak előrejelzéseikben és utasításaikban; ez a módszer pedig összeegyeztethetetlen azzal az igénnyel, hogy megértsük a költségek szerkezetét, és azzal, hogy mit kell és mit nem kell termelni.
