A gazdasági rendszerek elemzéseiben és elméleteiben a termelés központi szerepet tölt be. Bár az olyan kérdések, mint a jövedelemelosztás vagy a külkereskedelem, szintén lényeges jellemzői egy gazdaságnak, a termelés az, ami a "jólétet" teremti. Ez a szemlélet tükröződik a modern gazdaság globális tevékenységének mai fő mérőszámában, a bruttó hazai termékben a széles körben használt angol rövidítéssel: GDP-ben).
A szocialista gazdaságtervezés elméletének és gyakorlatának egyik fő jellemzője a kibocsátás vagy termelés hangsúlyozása volt. Valójában ez bizonyult az egyik legfőbb hiányosságának. A szovjet gazdasági rendszer korai kritikusai ugyanis rámutattak, hogy az árrendszer, a pénz és a monetáris egyensúly elhanyagolása a termeléssel kapcsolatos téves döntésekhez, és így pazarláshoz és hatékonyságromláshoz vezet. Ezeket a kérdéseket Ludwig von Mises monetáris közgazdász már az 1920-as évek elején elemezte Die Gemeinwirtschaft című úttörő könyvében.
Magyarország példája az 1980-as években megmutatta, hogy a bátortalan "reformok" nem voltak elegendőek ahhoz, hogy egy eredetileg termelési volumentervezésre épülő rendszerből működő piacgazdaságot csináljanak. A rendszer legvégéig volt valami baj a vállalati struktúrával, az iparban és a szolgáltató szektorban hozott döntésekkel, a régi állami nagyvállalatokkal és az új kisvállalkozásokkal. Még ha a vezetők hozzáértőek és vállalkozó szelleműek is voltak, nem tudtak teljes mértékben érvényesülni.
Ennek a helyzetnek az egyik fő megnyilvánulása a pénzeszközök "hiánya". Ez nemcsak a makrogazdasági tőkehiányból fakadt, hanem abból is, hogy termelési folyamatban hiányoztak a szűkös erőforrásokkal való gazdálkodáshoz szükséges megfelelő (ár- és pénzbeli) indikátorok. Ez magyarázza, hogy a széles körű vállalati adósságválság miért idézett elő akkora csődhullámot, amely meghaladta azt, ami még egy legyengült gazdasági helyzetben is normális lett volna.
