A második világháborút követő évtizedekben a nyugati liberális piacgazdaság és a kommunista tervgazdaság között verseny folyt, amely a vasfüggöny mindkét oldalán széles körű figyelmet és propagandát kapott. Ahogy egyre szembetűnőbb lett, hogy a nyugati piacgazdaság mind a szabadság, mind az anyagi jövedelem és jólét tekintetében jobb, mint a marxista-leninista orosz modell, a keleti pártvonal szószólói és nyugati útitársaik ahhoz a hamis érvhez folyamodtak, hogy "Nyugaton az embereknek több és nagyobb autójuk van, de a szocializmusban jobb a jóléti rendszer".
Ezt az érvet a valóság teljesen megcáfolta. Az egészségügyi ellátás, a táplálkozás színvonala, az oktatási intézmények, az általános munkakörülmények, az életkilátások tekintetében még Magyarország is, amely fejlettebbnek számított az olyan országoknál, mint Románia vagy Csehszlovákia, vesztésre állt a nyugati szociális piacgazdaságokkal szemben. Így az Antall-kormány előtt álló egyik fő kihívás az volt, hogy a szocialista jóléti rendszerből örökölt hiányosságokat kezelje, és megállítsa Magyarország visszacsúszását ebben a fontos tekintetben is.
