A "reálgazdaság" sem volt jobb állapotban a szocialista gazdasági rendszer megszűnésekor, mint a monetáris és pénzügyi rendszer. Az 1970-es és 1980-as évek a világgazdaság minden egyes nagy országcsoportja számára többszörös kihívás időszaka volt: a nyugati piacgazdaságok (OECD-országok), a fejlődő országok (beleértve az úgynevezett újonnan iparosodó országokat (németül Schwellenländer) csoportját) és a szocialista tervgazdaságok számára is.
Néhány jelentős külső sokk és néhány pozitív fejlemény is történt. Volt egy kettős kiindulópont: (1) a rögzített árfolyamok Bretton Woods-i rendszerének összeomlása és a rövid távú tőkemozgások robbanásszerű növekedése, valamint (2) az úgynevezett olajválság és a kereskedelmi feltételek nemzetközi szerkezetének radikális eltolódása az olajtermelő országok javára. A globális hatás az 1930-as évek óta az első jelentős világméretű recessziót jelentette. A gazdasági növekedés jövőjével kapcsolatos pesszimizmust felerősítette a környezetvédelemmel kapcsolatos új aggodalom ("Római Klub hatása"). A bekövetkező "stagflációnak" pedig fontos további mellékhatása lett a nemzetközi adósságválság.
Természetesen komoly félreértelmezések születtek azzal kapcsolatban, hogy mi várható a strukturális és technológiai, és végső soron a politikai változások tekintetében. Így azok, akik azt hitték, hogy a technológiai fejlődés az 1970-es évekre véget ért, nem is tévedhettek volna nagyobbat. Valójában az 1970-es és 1980-as években indult el az informatikai és digitális forradalom, valamint a nemzetközi gazdasági verseny új hulláma, amely óriási hatást gyakorolt a kis és nagy gazdaságok komparatív erejére szerte a világon. A négy "ázsiai tigris" megjelenése csak egy példája volt ennek a tendenciának. Sok tekintetben ez nemcsak a globalizáció különböző aspektusai felerősödésének időszaka, hanem a szocialista gazdasági rendszer növekvő versenyképesség-vesztésének pillanata is, amely az évtized végére a szovjet birodalom összeomlásához vezetett.
A "magyar modell", akárcsak a "jugoszláv modell" nem mentesült ezektől a világméretű fejleményektől. A kis méretű magánvállalatok álságos tolerálása, a jugoszláv tulajdonosi és gazdálkodási módszerek utánzása (ami később hozzájárult a Jugoszláv Föderáció felbomlásához és több százezer ember halálához), valamint a privatizáció álságos intézkedései, amelyek abból álltak, hogy az állami tulajdont a nomenklatúra tagjaire ruházták át, nem tették Magyarországot versenyképes piacgazdasággá.
