Bankreform és monetáris politika (Hatodik fejezet)

A bankreform hazai és nemzetközi háttere

A bankrendszer reformja, a bankok és a teljes pénzügyi rendszer modernizálása és megerősítése alapvető feltétele volt a piacgazdaságra való áttérésnek és Magyarország nemzetközi gazdasági és pénzügyi integrációjának. A hazai és külföldi szakértők egyöntetű véleménye szerint a bankreform sikere és a gazdaság fellendülése között szoros összefüggés van.

Ez a kölcsönös kapcsolat nem csak az átalakulóban lévő volt szocialista országokra igaz. A bankrendszer helyzete, biztonságos és ugyanakkor dinamikus működése minden modern gazdaságban szorosan összefügg a teljes gazdaság egyensúlyával és fejlődési lehetőségeivel.

Az 1970-es és 1980-as években a banki és pénzügyi szektor valódi átalakuláson ment keresztül, elsősorban a fejlett OECD-országokban, de bizonyos mértékig a fejlődő országokban is. Ennek az összetett folyamatnak a különböző aspektusai és mozgatórugói közül itt csak néhányat szükséges röviden megemlíteni:

a) a technológiai forradalom (a távközlés és általában az informatika területén);

b) a nemzetközi tőkemobilitás robbanásszerű növekedése;

c) a nemzetközi tőke- és devizapiacok integrációja;

d) a banki és általában a pénzügyi tevékenységek liberalizációja ("dereguláció");

e) a bankok közötti, valamint a bankok és más pénzügyi intézmények közötti verseny fokozódása a nemzeti és nemzetközi piacokon;

f) az új pénzügyi eszközök elterjedése a passzív és aktív üzleti szektorban;

g) az ügyfelek igényeinek növekedése, a banki tranzakciók minden típusára vonatkozóan;

h) az erős nemzetközi tőkekereslet, valamint az értékpapír- és a hagyományos banki üzletágak közötti verseny, a hitelüzletág értékpapírüzletté alakulása a reálkamatok emelkedése és a hagyományos banki üzletág profitrátájának csökkenése miatt;

i) a központi bankok, az állami banki és pénzügyi felügyeleti hatóságok felelősségének folyamatos felülvizsgálata.

A rendszerváltozás előtt a pénz, a bankok és általában a pénzügyek mind elméletben, mind gyakorlatban alapvetően mást jelentettek, mint a piacgazdaságban használatos azonos nevű fogalmak. A bankok és az egész bankrendszer átalakítása a rendszerváltoztatás központi kérdése volt, nemcsak ezek miatt az alapvető különbségek miatt, hanem azért is, mert a pénz és a bankrendszer a gazdaság minden területére - sőt, a társadalom egész szerkezetébe - behatolt. Ez a piacgazdaságokban, a tervgazdaságokban és az autoriter rendszerek minden változatára igaz volt és maradt. Ráadásul a változások üteme az úgynevezett "reálgazdaságban" és a pénzügyi és monetáris rendszerben nem azonos. Ha visszatekintünk az elmúlt 500 év történelmére, Amerika felfedezésétől a 21. század elejéig, akkor megfigyelhetjük, hogy minden gazdaság két fő dimenziójában gyakran és eltérő súllyal következtek be változások: egyszer a reálgazdaság változásai jelentették a fő húzóerőt, máskor a monetáris és pénzügyi aspektus volt a nagyobb változások a forrása, amelyek jobb vagy rosszabb irányba vitték az egyes országokat vagy egész kontinenseket, vagy azt, amit ma világgazdaságnak nevezünk. Hozzátehetjük azt is, hogy a pénz és a pénzügyek ugyanolyan gyakran voltak a válságok, a háborúk és a "gazdasági dezintegráció" forrásai, mint az ellenkezője, azaz a béke, a gazdasági és politikai integráció tényezői.

A 20. század első felének bank- és monetáris válsága mély nyomot hagyott a nemzeti és globális politikai viszonyokban. A "Bretton Woods-i rendszer" létrehozásának fő célja az volt, hogy elkerülhető legyen a két világháború közötti időszak monetáris válságainak és banki összeomlásainak megismétlődése, amelyek nagyban hozzájárultak a totalitárius rendszerek kialakulásához, a gazdasági világválsághoz és végül a második világháborúhoz. A Bretton Woods-i rendszer egyik fontos jellemzője a rövid távú nemzetközi pénzforgalommal és a nemzetközi banki tevékenység liberalizálásával kapcsolatos óvatosság volt. Emlékezzünk arra, hogy a nemzetközi pénzpiacok és a nemzetközi bankrendszer robbanásszerű növekedésének kezdete egybeesett a Bretton Woods-i rend összeomlásával. Anélkül, hogy történelmi részletekbe bonyolódnánk, ne felejtsük el, hogy a viharos 1970-es és 1980-as éveket követően jelentős erőfeszítések történtek mind az európai, mind a nemzetközi bank- és monetáris rendszer megreformálására.

Ez a vonatkozás a fejezet, sőt az egész könyv tekintetében is rendkívül fontos. Magyarország és a többi volt kommunista ország monetáris és bankrendszerének a piacgazdaság által megkövetelt struktúrák és rendszer kialakítását célzó átalakítása (beleértve a bankok privatizációját és a felügyeleti keretrendszer kialakítását) időben egybeesett a Maastrichti Szerződéssel, az Alexander Lámfalussy vezetésével létrehozott Európai Monetáris Intézet (a későbbi Európai Központi Bank) felállításával, a a tőkemegfelelési követelményeket és a portfólióértékeléseket célzó bankszabályozás felülvizsgálatával (bázeli szabályok), valamint az Egyesült Államoknak az 1930-as évekbeli New Deal óta érvényben levő szabályai alapos felülvizsgálatával.

Mindez azt jelenti, hogy a Kelet- és Közép-Európa, valamint az Oroszország és más volt szovjet köztársaságok új piacgazdaságai által követendő nyugati banki és pénzügyi modellek jelentős mértékben "folyamatban lévő feladatok" voltak. A rövid távú spekulációra épülő új monetáris és bankrend hiányosságai, nagyfokú instabilitása és bizonytalansága 2007-ben és 2008-ban, illetve 2009-ben érte el a forráspontot, amikor az úgynevezett "subprime-válság" majdnem az egész nemzetközi bank- és monetáris rendszer összeomlásához vezetett.

A háború utáni magyar hiperinfláció: a középosztály kifosztása és a magyar gazdaság teljes államosításának előjátéka

A pénzkibocsátás, vagyis a törvényes fizetőeszköz kizárólagos joga a kormányok kiváltsága és felelőssége a 19. század óta. A nemzeti valuta értékstabilitásának szavatolása, azaz az infláció és a defláció elkerülése része ennek a hatalmi monopóliumnak. Az elszabadult infláció (hiperinfláció) lehet hibás vagy szándékos politika, vagy mindkettő következménye. Ez volt a helyzet Magyarországon a második világháború után.
1945 vége és 1946 júliusa között Magyarország minden idők legnagyobb inflációját élte át. A pengő drámaian veszített az értékéből, és a hiperinfláció annyira elszabadult, hogy egy alkalommal 15 óra kellett ahhoz, hogy az árak megduplázódjanak, és négy nap, hogy a pengő eredeti értékének 90%-át elveszítse. A Magyarországon végigsöprő hiperinfláció a koalíciós kormányban lévő kommunista kisebbség és szovjet uraik politikai céljait szolgálta, mert előkészítette a terepet az ország államilag irányított gazdasággá alakításához.
A forintot 1946. augusztus 1-jén vezették be, miután a pengő értéktelenné vált. Ezt a Szovjetunió nagy jóvátételi igénye, a magyar ipar szovjet kifosztása és a magyar aranytartalékok Egyesült Államokban tartása együttesen idézte elő. A különböző kormánypártoknak különböző tervei voltak a probléma megoldására. A Független Kisgazdapárt - amely nagy többséget szerzett az 1945-ös magyarországi parlamenti választásokon - valamint a szociáldemokraták számára a külső támogatás elengedhetetlen volt. A Szovjetunió és helyi támogatói a Magyar Kommunista Pártban azonban ellenezték a nyugati hitelfelvételt, ezért a Kommunista Párt kizárólag hazai források felhasználásával akarta megoldani a kérdést. A kommunista terv a személyes kiadások szigorú korlátozását, valamint a meglévő készletek állami kézben való összpontosítását írta elő.
A kommunista bankok eredménytelensége
A bankok államosítása alapvető eleme volt Magyarország (és a többi szatellitország) gazdasága állami tervgazdasággá alakításának. Az árrendszert, mint a kereslet és kínálat szabályozóját eltörölték. A termelést, a fogyasztást, a beruházásokat és a külkereskedelmet mennyiségi szempontból tervezték és bonyolították le. A bürokraták pénzt osztottak ki a politikailag ellenőrzött vállalatvezetőknek és a munkásoknak, akiknek többsége az állam alkalmazásában állt. A bankok egyszerűen pénzátutalásokat végeztek anélkül, hogy felelősséget viseltek volna azért, hogy ki mennyit kapjon, és hogy a "hiteleket" a jövőben vissza fogják-e fizetni. A bankok úgy tettek, mintha bankok lennének egy olyan gazdasági rendszerben, amely a cserekereskedelmen és a gyűjtögetésen alapult. Többek között a szocialista bankok voltak a fő felelősök a szűkös anyagi és emberi erőforrásokra jellemző pazarlásért és rossz elosztásért. Ez azt jelentette, hogy a bankrendszer alapvető átalakítása nélkül a gazdasági rendszerváltoztatás elképzelhetetlen volt. Rendszerváltoztatás és piacgazdaság kialakítása nélkül a bankrendszer modernizálása ugyanilyen lehetetlen lett volna.
Egy 2005-ös cikkében Steven Fries a következőket írta:? "A posztkommunista átmenet során a kelet-európai bankrendszerek alapvető átalakuláson mentek keresztül. Az átmenet kezdetén a legtöbb ipari vállalkozáshoz hasonlóan a szocialista bankok is mélyreható szerkezetátalakításra szorultak. A kommunizmus és a parancsgazdaság idején az állam irányította a hitelek elosztását, alig törődve a visszafizetési képességgel, az állami bankokat arra használva, hogy a forrásokat az állami (vagy társadalmi) tulajdonú vállalatokhoz irányítsák a tervezés keretében engedélyezett inputokra és beruházásokra. A források ilyen módon történő elosztása érdekében a bankok gazdasági ágazatok szerint specializálódtak, ahelyett, hogy diverzifikálódtak volna. Az állami takarékpénztárak a háztartások betéteinek gyűjtésére specializálódtak, bár a megtakarítások nagy részét az állam kényszerítette ki. A fizetési rendszer a háztartások készpénzforgalmából és a vállalatok közötti kereskedelmi átutalásokból állt, amelyet a központi bank kezelt. Ugyanakkor az állami bankok által felhasznált inputok nem voltak feltétlenül költségminimalizáló nagyságrendűek és összetételűek, mivel hiányzott az ösztönzés a profitmaximalizálásra. Az átmenet kezdetével a szocialista bankrendszereknek struktúrájából adódóan alapvetően át kellett alakítaniuk mind az outputjaikat, mind az inputok felhasználását.
A kormányok és a központi bankok számos politikát fogadtak el a szocialista bankrendszerek piacorientált bankrendszerekké való átalakításának elősegítésére. A bankrendszereket liberalizálták a kamatlábak felszabadításával, és decentralizálták a kereskedelmi banki tevékenységek központi bankból állami bankokba történő átruházásával, az állami bankok szerkezetátalakításával és privatizálásával, valamint új hazai és külföldi magánbankok belépésének engedélyezésével. Ezen túlmenően a bankok és a hitelfelvevők közötti független hitelezési kapcsolatok lehetővé tétele, valamint a betétesek bankokba vetett bizalmának erősítése érdekében felülvizsgálták vagy létrehozták a jogi keretet, beleértve a kereskedelmi törvénykönyveket, valamint a biztosított ügyletekre és a csődre vonatkozó törvényeket, és elindították a prudenciális szabályozás és felügyelet rendszerét. E reformok időzítése és sorrendje azonban országonként jelentősen különbözött, csakúgy, mint a bankrendszerek és az általános gazdaságok feltételei az átmenet kezdetén.
Úgy látjuk, hogy azokban a bankrendszerekben, amelyekben a külföldi tulajdonú bankok nagyobb mértékben részesednek a teljes eszközállományból, alacsonyabbak a költségek, az ország bankreformban elért előrehaladása és a költséghatékonyság közötti kapcsolat pedig nem lineáris. A reform korai szakaszai költségcsökkenéssel járnak, míg az előrehaladottabb szakaszokban a költségek általában emelkednek. A magánbankok hatékonyabbak, mint az állami tulajdonú bankok, de a magánbankok között különbségek vannak. A többségi külföldi tulajdonban lévő privatizált bankok a leghatékonyabbak, a hazai tulajdonban lévő bankok pedig a legkevésbé hatékonyak."

A két fő banki funkció szétválasztására Magyarországon 1987 januárjában került sor, még a kommunista rendszer alatt. Így Magyarország megelőzte a többi kommunista országot abban, hogy megpróbált egy olyan bankrendszert létrehozni, amely hasonlít a piacgazdaságéhoz.

Ennek a folyamatnak a fő jellemzője az volt, hogy szétválasztották (1) a központi banki funkciót és (2) a kereskedelmi banki tevékenységet. Ennek során a Magyar Nemzeti Bank könyveiből kivonták az állami tulajdonú és irányítású gazdaságban "vállalatoknak" nevezett gazdasági egységek pénzügyi tevékenységével és helyzetével kapcsolatos eszközöket és kötelezettségeket, és e portfóliók és a megfelelő adminisztratív személyzet segítségével létrehozták az első két, majd egy harmadik (Budapest Bank) nagy kereskedelmi bankot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) aktáinak és munkatársainak az új szervezetekbe történő átadásával egyidejűleg megszüntették a jegybank kereskedelmi tevékenység végzésének jogát.

A hitelportfóliók elosztása nem a banki logikát, hanem az állami tervgazdaság adminisztratív struktúráját követte. Így nem volt szándék vagy lehetőség arra, hogy az új intézmények portfólióit úgy osszák el, hogy azok egyenlő vagy hasonló versenyhelyzetben legyenek. Ez a pont a hitelkonszolidáció kérdésének vitája és a bankprivatizáció folyamata során vált fontossá.?

Az újonnan létrehozott nagy kereskedelmi bankok eleinte csak vállalkozásokkal üzletelhettek, háztartásokkal nem. Ezt a korlátozást később feloldották, és tevékenységük kiterjedt a háztartásokra is. Az Országos Takarékpénztár (OTP) volt a háztartások legfőbb banki partnere. Az OTP lakáshiteleket nyújtott a családoknak, és egyben a megtakarítási betétek fő gyűjtője is volt. A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) eredetileg a külkereskedelem finanszírozását végezte.

A bankszektor fejlődését és működését különböző tényezők akadályozták mind a hitelfelvételi, mind a hitelnyújtási oldalon. Az egyik fő probléma az volt, hogy a potenciális vállalati hitelfelvevők nem rendelkeztek világos és releváns "hiteltörténettel", sem pedig megbízható törlesztési ütemtervekkel. A privatizáció újabb jelentős kiszámíthatatlan tényezőként járult hozzá a múltbeli és jövőbeli hitelkapcsolatokhoz. Ugyanakkor a bankok forrásai (tartalékok, saját tőke és betétek) nem voltak elegendőek a dinamikus hitelezési politikához és a vállalati beruházások olyan szintű finanszírozásához, amely ösztönözhetné a gazdasági növekedést.

A tőkepiac és a pénzpiac hiánya megnehezítette a bankok számára, hogy harmadik felektől forrást vonjanak be. Ennek a helyzetnek az egyik következménye a vállalatok közötti hitelezés elterjedése volt. Ezek a vállalatközi hitelek gyakorlatilag "kényszerhitelek" voltak, mivel a vállalatok egyre nehezebben tudták időben kifizetni szállítóik számláit. Ez dominóhatást váltott ki, mivel a viszonylag egészséges vállalatok likviditási problémákkal küszködtek, és nehezen tudták teljesíteni saját fizetési ütemtervüket.

A Bankreform Bizottság munkája

A Bankreform Bizottság független szakértői csoportként működött. Tagjai a miniszterelnök felkérésére személyesen végezték munkájukat. A Bankreform Bizottság elnöke Komár Lajos volt, tagjai: Batthyány Ádám, Czirják Gyula, Czirják Sándor (nem rokona Czirják Gyulának), Pulai Miklós, Szalkai István, Takácsy Sándor, Tar Pál (1991 szeptemberétől Lakits István). A Bizottság előadója, titkára és a Kormánynak szóló jelentés fő szerzője én voltam.

A Bizottság célja a magyar pénzügyi és bankrendszer fejlesztésének és hatékony reformjának előmozdítása volt, és elsősorban annak hosszú távú (stratégiai) fejlesztésével foglalkozott. A Bizottság feladata, hogy a bank- és pénzügyi rendszerrel kapcsolatos kérdésekkel tágabb értelemben foglalkozzon, beleértve a tőkepiacot, a takarékszövetkezeteket, a jegybankot és a bankfelügyeletet. A feladat magában foglalta az akkori helyzet tanulmányozását, a külföldi tapasztalatok figyelembevételét és alkalmazását, valamint a magyar pénzügyi és bankrendszer hosszú távon kívánatos struktúrája főbb jellemzőinek, a jelenlegi helyzetből a hosszú távú struktúrára való áttérés feltételeinek és a rendszer hatékony működése általános szabályainak kidolgozását.

A Bizottság saját hatáskörében határozta meg eljárási szabályzatát, tartotta üléseit, szervezte munkamódszereit és munkájának ütemét. A Bizottság alakuló ülésére 1991. február 26-án került sor. A következő évben a Bizottság tíz ülést tartott, tagjai számos megbeszélést folytattak magyar és külföldi szakértőkkel, valamint a gazdasági kabinet tagjaival. A Bankreform Bizottság kutatásai és tanácskozásai során elsősorban a bankreform legfontosabb és legsürgetőbb kérdéseivel foglalkozott: a jegybanktörvény és a banktörvény tervezetével, valamint a nagybankok portfoliójában lévő úgynevezett "örökölt rossz hitelek" problémájával, illetve egy albizottság foglalkozott a bankok működését érintő informatikai kérdésekkel. A Bizottság állásfoglalásai és javaslatai a Gazdasági Kabineten keresztül folyamatosan a kormány tudomására jutottak.

A banki és pénzügyi ágazatra vonatkozó új jogszabályok végrehajtása és kiegészítése

A központi bankra, a bankokra és a befektetési alapokra vonatkozó jogszabályok elfogadásával a pénzügyi ágazathoz szükséges jogi keret nagy része (az új számviteli törvénnyel együtt) hatályba lépett. A további jogalkotási intézkedések az értékpapírokról és a tőzsdéről szóló törvény felülvizsgálatával, a jelzáloghitelezéssel és a devizaszabályozással foglalkoztak. Az új jogszabályok hatékony végrehajtása jelentős feladatot jelentett, amely jelentős alkalmazkodást igényelt a bankoktól, a központi banktól és a Bankfelügyelettől, és nem utolsósorban a vállalatoktól, amelyeknek felül kellett vizsgálniuk számviteli és beszámolási rendszerüket.

A banki szolgáltatások minőségének javítása

Sürgősen növelni kellett a vállalatok és a háztartások számára nyújtott banki szolgáltatások sebességét és minőségét (pl. az ügyfelek közötti pénzátutalásokat stb.). További erőfeszítéseket kellett tenni a kis és új vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások biztosítására.

A bankok emberi erőforrásainak és technikai erőforrásainak fejlesztése

Abban az időben széles körű erőfeszítések történtek a bankok és általában a pénzügyi szektor munkaerőhiányának enyhítésére és technikai erőforrásaik korszerűsítésére. A biztonságos és hatékony banki szolgáltatások biztosítása érdekében a bankoknak jelentős beruházásokat kellett megvalósítaniuk a képzés és az információs technológiák terén, és fokozniuk kellett a külföldi bankokkal való együttműködést.

A hazai tőkepiac fejlesztése

A privatizáció egyedülálló lehetőséget jelentett a hazai tőkepiac fejlődésére Magyarországon. Ennek egyik eszköze volt az ún. kárpótlási jegy. Fontos volt az is, hogy szisztematikusabb erőfeszítést kellett tenni az új és meglévő magyarországi vállalatok részvényeinek értékesítésére és a magyar tőzsdei piac kialakítására.

A pénzügyi és bankszektor nemzetközi integrációjának előmozdítása

A nemzetközi banki és pénzügyi integrációnak volt egy hazai és egy nemzetközi célja: (a) a pénzügyi és banki szolgáltatások minőségének és a tőke elérhetőségének javítása a hazai piacon, valamint (b) a magyar gazdaság növekvő nemzetközi integrációja által megkövetelt pénzügyi és banki szolgáltatások biztosítása. Két prioritást kellett kiemelni: (a) hatékony belső információs és ellenőrzési mechanizmusok bevezetése a bankokban, valamint megfelelő felügyeleti eszközök és technikák alkalmazása a nemzetközi tranzakciók tekintetében, mind a nagyobb hibák, mind a csalások megelőzése érdekében, és (b) stratégiai szövetségek kialakítása a magyar kereskedelmi bankok és a nagy nemzetközi bankok között.

Bankprivatizáció

A bankok privatizációja (amelyet az új banki jogszabályok előírtak) az érintett bankok és a bankrendszer egészének megerősítését célzó stratégia része volt.

A bankprivatizáció stratégiája

1992 elejétől 1993 végéig a bankprivatizáció volt az egyik olyan kérdés, amellyel a legtöbb időt töltöttem a miniszterelnök tanácsadójaként és Szabó Tamás miniszter tanácsadójaként, akinek a portfóliójába a bankprivatizáció is beletartozott. Ebben a minőségemben főként a következő feladatokban és tevékenységekben vállaltam jelentős közreműködést: (1) a bankprivatizációs stratégia kidolgozásának megszervezése; (2) a bankprivatizáció irányadó elveinek kidolgozása; (3) a bankprivatizáció stratégiájának és ütemtervének elkészítése; (4) a bankprivatizációs tanácsadók kiválasztása; (5) a bankprivatizációs stratégia elindítása.

Munkám részét képezték (1) a gyakori találkozók és megbeszélések a nagy magyar bankok, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium, a Bankfelügyelet, más pénzügyi szervek vezetőivel és vezető munkatársaival; (2) Szabó miniszter és a nagy bankok vezetői, valamint Szabó miniszter és a meghívott nemzetközi tisztviselők, bankárok és más banki szakértők közötti találkozók szervezése és részvétel; (3) Antall miniszterelnök és banki vezetők, valamint külföldi tisztviselők (pl. Alexander Lamfalussy, a Nemzetközi Fizetések Bankjának  vezetője) közötti találkozók szervezése; (4) kapcsolatfelvétel a nagy nemzetközi befektetési bankokkal; (5) kiterjedt nemzetközi interjúprogram (USA, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc, Lengyelország, Csehszlovákia, Japán); (6) a privatizációs tanácsadói posztra pályázók (nagy nemzetközi befektetési bankok) által benyújtott dokumentáció értékelése.

A munkánk során kialakított megközelítés szemléltetése végett az alfejezet további részében néhány részletet közlök egy 1992 februárjában Szabó Tamás számára készített feljegyzésből, valamint egy 1992 augusztusában a miniszter és a Bankprivatizációs Bizottság tagjai számára készített feljegyzésből.

 

"SZIGORÚAN BIZALMAS

FELJEGYZÉS Dr. Szabó Tamás miniszter részére

 

A bankprivatizáció fő célkitűzései

készítette: Hieronymi Otto

1992. február 5.

1. Politikai célkitűzések

Magyarországnak jó esélye van arra, hogy regionális nemzetközi banki központ szerepét töltse be a régióban. Egy ilyen lehetséges fejlődésből fontos gazdasági és politikai előnyök származhatnak az ország számára. A bankoknak mindenütt fontos szimbolikus és reálpolitikai jelentősége van. A bankok sehol sem igazán népszerűek: nem lenne helyes tehát túlzottan "bankbarát" politikát folytatni a reálgazdaság rovására. Mindazonáltal el kell kerülni a "bankellenes" politika látszatát: a bankok iránti bizalom és bizalomhiány szorosan összefügg a gazdaságba vetett hazai és külföldi bizalommal és bizalomhiánnyal.

A bankprivatizáció stratégiája alapvetően bizalom kérdése is:

(a) az átgondolt bankprivatizációs stratégia a "visszafordíthatatlan" gazdasági átalakulás, a piacgazdaság, a verseny és a nemzetközi integráció erősítésének további, alapvető része (és bizonyítéka);

(b) az, hogy a magyar kormány egy átgondolt, nem elhamarkodott bankprivatizációs stratégia mellett döntött, újabb bizonyítéka lehet a "magyar modell" előnyeinek mind a hazai gazdaság, mind a külföldi partnerek szempontjából.

A bankok szerepe politikai szempontból mindenhol érzékeny kérdés. A bankrendszer általában mindenütt nagymértékben megőrzi nemzeti jellegzetességeit. Ezért nehéz elképzelni, hogy egy ország vezető bankjai de facto külföldi ellenőrzés alá kerüljenek. Ez gazdaságilag sem lenne elfogadható. Politikai szempontból pedig különösen hátrányos lehet, tekintettel a bankok általános "népszerűtlenségére".

(c) a külföldi partnerek földrajzi szempontból kiegyensúlyozott kiválasztása fontos politikai kérdés, de jelentőségét nem szabad eltúlozni.

2. Portfóliótisztítás (portfolio clean up) és bankprivatizáció

A portfóliótisztítás és a bankprivatizáció között szoros kapcsolat áll fenn. A privatizáció egyik fontos célja a tőkebevonás. Nem lenne azonban optimális megoldás, ha a bankprivatizáció révén szerzett új tőkét elsősorban a meglévő portfólió rendezésére használnák fel. A portfóliórendezésnek ezért meg kell előznie a privatizációt. A sikeres bankprivatizáció egyik előfeltétele, hogy a bankok hitelportfóliója ne tartalmazzon nagy arányban kétes hitelköveteléseket. Ugyanakkor az is megkönnyíti a portfóliótervezést, ha azt a privatizációs stratégia előkészítéseként dolgozzák ki és hajtják végre.

(További részletekért lásd e fejezet 6.5. szakaszát.)

3. Tulajdonosi struktúra

A privatizáció egyik alapvető feladata a gazdaságilag hatékonyabb tulajdonosi struktúrák kialakítása. Jelenleg az állam nem igazán lép fel tulajdonosként, és ennek a bankok sem mindig örülnek (szerintük az állam szerepe inkább az adószedés).

Nemcsak a bankprivatizációs stratégiához szükséges, hogy az állam "banktulajdonosi fellépése" hatékonyabbá váljon az új struktúrák keretein belül. A tavaszi banki közgyűlések fényében ez különösen sürgető feladat.

A tulajdonosi struktúrával kapcsolatban két, fentebb már említett alapvető célkitűzés játszik döntő szerepet:

(a) gazdasági hatékonyság a bankok és a gazdaság egésze szempontjából; és

(b) mi a kívánatos és elfogadható politikai (párton kívüli) szempontból.

A két szempont szorosan összefügg az állami és a külföldi bankok tulajdoni hányadának meghatározásakor.

Sem a magyar bankrendszer, sem a magyar bankok végleges tulajdonosi struktúrája nem határozható meg előre teljes pontossággal. Lehetséges (de nem feltétlenül szükséges), hogy a privatizációs stratégia magában foglalja a meglévő bankok egyesülését és egyes bankrészlegek eladását. A bankprivatizációs stratégia mindenesetre jelentősen befolyásolja majd a hosszú távú tulajdonosi szerkezetet.

Egyszerűbben szólva, a nagybankok esetében a következő tulajdonosi kombinációk képzelhetők el:

- az állam továbbra is fő részvényes marad;

- nagyszámú hazai részvényes (vállalatok, intézményi befektetők, egyéni befektetők);

- viszonylag nagy számú külföldi részvényes, de viszonylag kis tulajdonosi részesedéssel;

- a külföldi bankok is csak portfólióbefektetőként vesznek részt."

A bankprivatizáció irányelvei

1992. március 6-án benyújtottam egy 30 oldalas dokumentumot a Bankprivatizáció Stratégiája: Általános Irányelvek (első változat) címen. A dokumentum tartalomjegyzéke a következő volt:

"Célok

Általános irányelvek - egyedi végrehajtás

Időzítés

Nagyságrendek

Tulajdonosi struktúra

Nemzetközi nyitás

A külföldi bankok stratégiája és várható szerepük a magyar bankrendszerben

A hatékonyság javítása és a versenyképesség előmozdítása, valamint a banki szolgáltatások minőségének javítása

A magyar bankok jelenlegi helyzete és várható jövőbeli alakulása

A banki portfóliók megtisztításának kérdése

A magyar állam hatékony tulajdonosi politikája

Tájékoztatási feladatok és a bankok állapotának részletes értékelése

A potenciálisan érdekelt partnerek és befektetők köre

A bankprivatizációs tanácsadó(k) kiválasztása - jelentős nemzetközi befektetési bank

A bankprivatizációval kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok

Sürgős feladatok

Az irányelvek megvitatása

Szervezet és felelősségi körök

A végrehajtás ütemezése"

 

A bank privatizációs stratégia végrehajtása terén elért eredmények

1992. augusztus 17-én részletes jelentést nyújtottam be Szabó Tamás miniszter úrnak és a Bankprivatizációs Bizottság tagjainak a bankprivatizáció előrehaladásáról.  A következő oldalak ebből a szövegből származnak.

"A BANKPRIVATIZÁCIÓS STRATÉGIA JELENLEGI ÁLLÁSA

készítette Hieronymi Otto

Szabó Tamás miniszter úrnak és a Bankprivatizációs Bizottság tagjainak

1992. augusztus 17.

Főbb pontok:

1. A bankprivatizációs tanácsadó kiválasztása

2. Banki portfóliók tisztítása (cleaning)

    A hitelkonszolidációs rendszer

3. A bankok helyzete

4. Lehetséges bankprivatizációs stratégiák

5. Melyik bankkal kezdjünk?

6. A bankok privatizációs célkitűzései

7. A nemzetközi helyzet

(a) időzítés;

(b) pénzügyi célkitűzések és elképzelések (portfóliótervezés, tőkebevonás, részvényárfolyam-ötlet stb.),

(c) a külföldi bankok és más külföldi befektetők szerepe és a kívánt hosszú távú tulajdonosi szerkezet;

(d) a hazai befektetők szerepe;

(e) hatékony gazdálkodás az állami vagyonnal;

(f) esetleges szerkezetátalakítás vagy konszolidáció, amely a kis- és nagybankokat egyaránt érintheti.

1. A bankprivatizációs tanácsadó kiválasztása

A bankprivatizációs bizottsággal egyetértésben nagy tapasztalattal rendelkező nemzetközi befektetési bankokat kértek fel tanácsadónak. Ezek a bankok nagy érdeklődést mutattak.

A kiválasztás fő szempontjai:

- nemzetközi tapasztalatok

- a magyar kormány bankprivatizációs célkitűzéseinek megvalósítása

- a csapat minősége

- az összeférhetetlenség elkerülése

- ár stb.

- földrajzi szempontok

Kétlépcsős kiválasztás

- első lépés: "szűkített lista" (írásos anyagok és esetleges versenytárgyalások alapján)

- második lépés: általános és egyéni tanácsadók kiválasztása a szűkített lista alapján

Pontozásos kiválasztási rendszer.

6. A bankok privatizációs célkitűzései

6.1. Általános célkitűzések

(a magyar bankprivatizációban alkalmazott iránymutatások alapján)

6.2. Részletes célkitűzések:

(a) Versenyképesség: a versenyképesség növelése mind a magyar piacon, mind nemzetközi szinten.

(b) Összeolvadás vagy szétválás: ebben a szakaszban nem lehet tudni.

(c) A tőkeemelés célja:

- a biztonságos működés elősegítése, figyelembe véve a tőkemegfelelési mutatókat.

A banki privatizációs stratégia jelenlegi állása

1. A kormány bankprivatizációs stratégiájának kidolgozása és végrehajtása keretében eddig a következő lépések történtek:

(a) a bankok általános helyzetének rövid általános elemzése;

(b) a bankprivatizációs stratégia célkitűzéseinek és irányelveinek kidolgozása és a kormány jóváhagyása;

(c) a Bank Privatizációs Bizottság létrehozása;

(d) a bankprivatizációs tanácsadó cég kiválasztására irányuló kétlépcsős folyamat elindítása;

(e) széles körű tájékoztatási folyamat és megbeszélések bankokkal, érdekelt hivatalos szervezetekkel, befektetési bankokkal, nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, valamint hazai és külföldi szakértőkkel;

(f) szakértői csoportok és projektek szervezése, részben külföldi támogatással, a döntéshozatalt és a háttérmunkát segítendő;

(g) a banki portfólió-rendezésre vonatkozó iránymutatások kidolgozása és a hitelkonszolidációs rendszerrel kapcsolatos javaslat megvitatása a gazdasági kabinetben;

(h) a hitelkonszolidációs rendszer megvalósítását célzó szakértői munka megkezdése.

2. A most kezdődő időszakban a következő rövid távú feladatokat kell kiemelni:

(a) a szakértői munka megszervezése, az USAID projekt elindítása (kiválasztás);

(b) a bankprivatizációs tanácsadói megbízásra beérkezett pályázatok értékelése;

(c) megbeszélések a kiválasztott (szűkített listán szereplő) befektetési bankokkal;

(d) az első tanácsadó(k) kiválasztása két lépésben;

(e) az általános és speciális tanácsadók szerepének meghatározása;

(f) a privatizálandó bankok sorrendjének meghatározása;

(e) a hitelkonszolidációs rendszer megvalósítása.

3. Főbb stratégiai célkitűzések:

(a) a legfontosabb cél a magyar bankrendszer és a magyar bankok korszerűsítése és megerősítése, valamint versenyképességük növelése. A bankprivatizáció tervezésének és végrehajtásának elsősorban ezt a célt kell szolgálnia;

(b) a befektetési bank (privatizációs tanácsadó) kettős feladata: az adott bank megerősítése és felkészítése a privatizációra, valamint a privatizáció lebonyolítása.

4. A magyar bankprivatizációs stratégia főbb jellemzői:

(a) nem a teljes bankrendszer privatizációjáról van szó, hanem arról, hogy az egyes bankok privatizációjának bele kell illeszkednie az átfogó stratégiába;

(b) az utóbbi években a bankprivatizáció, mint a privatizáció általában, nemzetközileg elterjedt jelenség lett. Az elmúlt évek privatizációs hulláma az ipari és szolgáltatási szektorok széles körét érinti, mind az OECD-régióban, mind a fejlődő országokban. A bankok és a közművek (villamos energia, gáz, vízművek) privatizációja kiemelkedő szerepet játszik ezen a területen.

A bankprivatizáció esetében három általános kategóriát lehet megkülönböztetni:

(a) a viszonylag újonnan államosított bankok privatizációja. Ez a szó alapvető értelmében reprivatizáció. Az ilyen típusú privatizáció tipikus példája a francia és a portugál bankok privatizációja;

(b) a közvetlenül vagy közvetve állami (beleértve az önkormányzati) tulajdonban lévő bankok privatizációja azokban az országokban, ahol a bankok többsége nem állami tulajdonban van;

(c) az olyan bankok állampapírban lévő részvényeinek értékesítése, amelyek jelentős vagy többségi részben magántulajdonban vannak.

A bankok tulajdonosi struktúráját, a bankok államosítását és privatizációját a különböző piacgazdaságokban eltérően értékelték az elmúlt 40 év során. A nemzeti különbségek alapvetően legalább olyan fontosak voltak, mint a párt politikai irányultság. Egyes országokban a szociáldemokrata pártok élen jártak a bankok államosításában, de esélye volt erre a radikális szocialista pártoknak is, amelyek programjában nem szerepelt a bankok államosítása. Bár a polgári kormányok sok országban hosszú évekig nem privatizálták az állami tulajdonú bankokat.

A volt FÁK-országokban eddig kevés példa van a sikeres bankprivatizációra (mint minden más területen, itt sem lehet figyelembe venni a volt Kelet-Németországot).

Nem véletlen, hogy a volt Csehszlovákia esetében a legsikeresebb bankprivatizáció a külkereskedelmi bank esetében történt. Lengyelországban a külkereskedelmi bank privatizációja eddig nem volt sikeres.

5. A nemzetközi tapasztalatok jelentősége magyar szempontból:

(a) a nemzetközi tapasztalatok természetesen fontos szerepet játszanak, de legalább ilyen fontosak a helyi feltételek, mind a privatizálandó bank, mind a hazai és külföldi befektetők szempontjából;

(b) sem a hagyományos piacgazdaságokban végrehajtott bankprivatizáció, sem a más CGST (Central Goods and Service Tax) -országokban megkísérelt vagy végrehajtott bankprivatizáció nem szolgálhat abszolút modellként a magyar bankprivatizációhoz.

6. Időzítés:

(a) a bankprivatizáció első szakaszában négy bankra kell összpontosítani a figyelmet: Budapest Bank, Magyar Hitel Bank (MHB), Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB), Országos Kereskedelmi és Hitelbank (OKHB). E négy bank privatizációját rövid időközönként kell megkezdeni. Az indítás nem egyszerre történik, de nem szükséges megvárni az első bank privatizációjának befejezését, mielőtt a többi megkezdődik.

(b) az Országos Takarékpénztár (OTP) részleges privatizációját a második szakaszban lehetne megvitatni;

(c) a kis- és középbankok privatizációját azonban nem lehet túlságosan elhalasztani. Az ezekre a bankokra vonatkozó stratégia kidolgozását röviddel az a) pontban említett intézkedés elindítása után kell megkezdeni.

(d) egy bank privatizációja hat-tizenkét hónapot vehet igénybe, beleértve a bank privatizációra való felkészítését is. Sem a bank, sem a befektetők szempontjából nem lenne helyes túlságosan elhúzni az egyes bankok privatizációját.

7. Melyik bankkal kezdjünk?

(a) Az első bank kiválasztásához több kritérium is meghatározható:

- mennyire van felkészülve a bank a privatizációra:

- mennyire átlátható a bank helyzete (a hitel- és befektetési portfólió minősége, a felső- és középvezetés kvalitása, belső struktúra és ellenőrzés, tőkemegfelelés stb.)

- a bank jövedelmezősége

- milyen szintű érdeklődés mutatkozik a potenciális befektetők részéről.

- a bankvezetés elképzelései

10. A bankprivatizációs tanácsadó kiválasztása:

A következő általános kritériumok különös szerepet játszanak az értékelésben:

(a) bankprivatizációs, bankfúziós és eladási tapasztalatok (milyen módszerrel, milyen eredménnyel stb.)

(b) a nemzetközi (és különösen az európai) banki kapcsolatok és tapasztalatok minősége, valamint a más bankoknak nyújtott tanácsadás és egyéb szolgáltatások;

(c) a banki stratégiai csapat, a projektvezető és a közvetlen munkatársak kvalitása;

(d) más vállalatokon belüli és kívüli együttműködés (ügyvédek, könyvvizsgálók stb.);

(e) a saját bank stratégiai eredményei;

(f) a magyar gazdaság, a bankrendszer és a magyar bankok ismerete;

(g) a privatizációs elképzelés minősége:

- hogyan tudják a legjobban képviselni a magyar bankot és bankokat

- hogyan tudják megvalósítani a magyar kormány privatizációs célkitűzéseit (pl. a bankok megerősítését, beleértve a banki szolgáltatások színvonalának emelését, a bankok nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítését; stb.), különös tekintettel a magyar gazdasági átalakulás sikerének biztosítására.

- milyen típusú stratégiai partnereket találhatnak, és milyen feltételeket képviselhetnek.

- milyen lépések javasoltak a magyar bankok megerősítése és a privatizációra való felkészítése érdekében;

- milyen mértékben vehetnek részt a magyar bank megerősítésében és a privatizációra való felkészülésében.

(h) költség, ár;

(i) a kormánnyal és az adott bankkal való együttműködés formája és minősége.

A banki részvények árfolyamát befolyásolják:

(a) az egyes bankok helyzete (kétes követelések, tartalékok, tőkemegfelelés stb.), valamint fejlődési lehetőségei és nyereségkilátásai,

(b) a privatizációs folyamat ütemezése (el kell kerülni a magyar bankrészvények túlkínálatát),

(c) az ügyfélkategóriák (stratégiai vagy portfólióbefektetők) érdeke,

(d) a magyar gazdaság és gazdaságpolitika értékelése, valamint,

(e) a nemzetközi bankpiac helyzete.

A végső nagyságrendek reális becsléséhez egyrészt a bankok felülvizsgálatára, másrészt egy sor stratégiai döntésre van szükség. A bankprivatizáció tényleges nagyságrendjét többek között a következő szempontok alapján kell megközelíteni:

(a) a bankok aktuális értéke az éves eredmények és a tavaszi nyilvános ülések határozatai alapján, az állami részesedés értéke és az állami részesedés csökkentésének mértéke;

(b) a kétes követelések nagyságrendje, a portfólióelrendezés módszere;

(c) a bankok tőkeigénye és a tőkeemelés mértéke;

(d) a piaci helyzet és a (hazai és nemzetközi) befektetők érdekei.

az egyes bankok privatizációjához egyértelmű minőségi és mennyiségi információkra van szükség.

A teljesség igénye nélkül a következő főbb kategóriákat kell megemlíteni:

(a) a főbb mérlegtételek alakulása;

(b) a kétes követelések nagysága és alakulása;

(c) jegyzett és befizetett saját tőke és tőkemegfelelési mutatók, általános és speciális céltartalékok, bruttó nyereség, nyereségesség, tőkearányos nyereség, likviditási arány stb,

7. Tulajdonosi struktúra

A privatizáció egyik alapvető feladata a gazdaságilag hatékonyabb tulajdonosi struktúrák kialakítása.

A tulajdonosi struktúrával kapcsolatban két, fentebb már említett alapvető célkitűzés játszik döntő szerepet:

(a) a bankok gazdasági és üzleti hatékonysága, és

(b) nemzetgazdasági hatékonyság és politikai és társadalmi szempontból kívánatos vagy elfogadható tulajdonosi szerkezet.

Mindkét szempontból szükséges az állami részesedés fokozatos csökkentése (ezt írja elő például a banktörvény). Ugyanilyen fontos az adósok/vállalatok súlyának csökkentése a részvényesek között.

Jelenleg (1991 végén) nincsenek adatok a bankok tulajdonosi szerkezetéről. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 1990 végén az állam részesedése a nagybankok jegyzett tőkéjében (az OMFB és a költségvetési intézmények nélkül) 42%, az OTP esetében 100% volt, míg az egyéb nagybankok esetében ez az arány csak 9%-ot ért el.

E számítások alapján az MNB szerint 1990 végén a szűken értelmezett állami vagyon elérte a jegyzett tőke 33%-át. A külföldi részesedés elérte a teljes jegyzett tőke 11%-át, míg a nagybankokban a külföldi részesedés aránya 31%-ot tett ki.

Sem a magyar bankrendszer, sem a magyar bankok végleges tulajdonosi struktúrája nem határozható meg előre teljes pontossággal.

A bankprivatizációs stratégia mindenesetre jelentősen befolyásolja a hosszú távú tulajdonosi szerkezetet.

A nagybankok esetében lényegében a következő struktúra tűnik a legkedvezőbbnek (legalábbis az 1990-es évek második feléig):

(a) az állam továbbra is fő részvényes marad (részesedése fokozatosan 25%-ra csökken);

(b) egy vagy két külföldi stratégiai banki részvényes (teljes ellenőrzés nélkül);

(c) hazai és külföldi intézményi portfólióbefektetők (beleértve a nemzetközi pénzügyi szervezeteket is), nem mindegyikük teljes szavazati joggal;

(d) belföldi kisrészvényesek (magánszemélyek, cégek).

Hosszú távú gazdaságpolitikai és társadalmi szempontból a hazai befektetők két legfontosabb csoportja a) az intézményi befektetők és b) a személyes "kisbefektetők" (a bankrészvények bizonyos százalékát a kárpótlási jegyek beváltására lehetne fenntartani.). A hazai befektetők még nem eléggé fejlettek, sem a források tekintetében, sem intézményi szempontból.

E probléma kezelésére kétirányú megoldást kell kidolgozni:

(a) az állami tulajdon ideiglenes fenntartása;

(b) szabályok arra vonatkozóan, hogy például a társadalombiztosításnak mint potenciális intézményi befektetőnek hogyan kell kezelnie eszközeit, beleértve a banki részvényeket is.

A részletes stratégia kidolgozása és a bankprivatizáció végrehajtása során a tulajdonosi érdekek megfelelő képviselete szempontjából szükségessé válhat a banktörvény 19. paragrafusa (3) bekezdésének felülvizsgálata.

8. Külföldi nyitás

A stratégiai privatizáció egyik fő gazdaságpolitikai célja a külföldi tőke és a külföldi bankok bevonása kell, hogy legyen. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a magyar bankrendszer külföldi irányítás alá kerül. Ez nem állna a magyar gazdaság érdekében (a bankrendszer általában mindenütt megőrizte nemzeti jellegzetességeit), mint ahogyan egy ilyen szerep és felelősség sem állna a külföldi bankok érdekében.

A következő külföldi partnerekre és befektetőkre lehet számítani:

(a) Stratégiai partnerek: nagy nemzetközi bankok;

(b) Portfólióbefektetők: bankok, befektetési alapok és intézményi befektetők, nemzetközi intézmények (EBRD, IFC stb.), nemzeti hivatalos vagy részben hivatalos intézmények.

Középtávon a különböző befektetői csoportok jelenléte hozzájárulna a magyar bankrendszer diverzifikációjához és megerősítéséhez.

9. Külföldi bankok mint stratégiai partnerek

Megfelelő feltételek mellett a nemzetközi bankok "stratégiai partnerként" való bevonása a magyar nagybankokba felgyorsíthatja a magyar bankrendszer modernizációját, és erősítheti annak hazai és nemzetközi versenyképességét.

A külföldi bankok szempontjából a stratégiai befektetés olyan részesedésnek tekinthető, amely lehetővé teszi a partnerbank számára, hogy hatékonyan befolyásolja a bank üzletpolitikáját. Ez nem jelenthet abszolút ellenőrzést, de bizonyos döntésekben bizonyos vétójogot biztosíthat. Egynél több stratégiai partner is elképzelhető, ha ezek a bankok már szorosan együttműködnek, vagy ha szövetségesek. Ha egy nagybank részvényeinek 10-15%-a már egy vagy két külföldi bank tulajdonában van, akkor nehéz elképzelni, hogy egy másik külföldi bank stratégiai partnerként belépjen az adott bankba.

A külföldi partnerek földrajzi szempontból kiegyensúlyozott kiválasztása fontos politikai kérdés, de jelentőségét nem szabad eltúlozni. Fontosabb, hogy a partnerbankok profilja megfeleljen a magyar gazdaság és a bankrendszer igényeinek, hosszú távon érdekeltek legyenek a magyar gazdaság fejlődésében, és biztosítsák a szükséges pénzügyi és humán erőforrásokat.  Fontos az is, hogy a partnerbank megfelelő kapcsolatrendszert biztosítson a magyar bank számára, és hogy a magyar bank a külföldi partner révén kedvezményesen hozzáférjen a versenyképességet javító, korszerű banki technológiához. Alapfeltétel a partnerbankok közötti kölcsönös bizalom és szinergia.

Egy ilyen stratégia mind a magyar érdekek, mind a külföldi bankok szempontjából szükségessé teszi, hogy a külföldi nagyrészvényessel szemben egy aktív magyar nagyrészvényes álljon. Jelenleg ezt a szerepet csak az állam tudja betölteni.

A nemzetközi bankok szempontja

A külföldi bankok a következő okok miatt lehetnek érdekeltek egy magyarországi nagybankba történő stratégiai befektetésben:

(a) hosszú távon biztonságos kiindulópont egy dinamikusan fejlődő piacon;

(b) pozícióelőnyt biztosít a nemzetközi versenytársakkal szemben;

(c) nagyobb üzleti lehetőségek, mint egy új és viszonylag kisebb bank alapításával;

(d) szélesebb körű üzleti lehetőségek stratégiai partnereken keresztül.

A nagy nemzetközi bankok magyarországi stratégiáját többek között a következő szempontok befolyásolják:

A minimális kockázat szempontja:

(a) a külföldi bankok magyarországi befektetési stratégiájának egyik legfontosabb meghatározója a kockázat minimalizálása. A kockázatelemzés és a kockázatminimalizálás különböző szempontjait kell kiemelni:

- a nemzetközi bankok szemében a legfontosabb kockázat az úgynevezett "országkockázat". Ennek lényege, hogy a bankok hogyan ítélik meg Magyarország gazdasági és politikai jövőjét;

- alacsony tőke-hozzájárulás lehetősége;

- a kockázat megosztása más külföldi befektetőkkel (bankokkal vagy nem bankokkal, például biztosítótársaságokkal vagy más portfólióbefektetőkkel);

- a kockázat megosztása a hazai befektetőkkel (ebből a szempontból az állam tulajdonosi szerepe pozitív értékelést kap);

- a vétójog döntő jelentőségű, különösen a bank jövedelmezőségét és biztonságos működését érintő kérdésekben;

- a kisebb, specializált bankokba való befektetés preferálása, szemben a "nagy bankokban" való részvétellel;

(b) Az átalakulás mértéke

- a magyarországi piacgazdaság fejlődése és az ország viszonylag előnyös helyzete;

- Magyarország mint regionális pénzügyi központ;

(c) A gazdaság és a bankrendszer növekedése:

- a fő befektetési szempont a valóban növekedő gazdaságban való részvétel;

- maga a gazdaság is növekedni fog: ezen belül a bankrendszernek legalább olyan gyorsan kell növekednie, mint a gazdaságnak;

(d) Nemzetközi verseny

- más bankok nem kerülhetnek előnyösebb helyzetbe;

(e) Nyereségesség

- a várható nyereség rövid távon nem a legfontosabb kritérium a nemzetközi befektetők számára, hosszú távon azonban döntő tényező.

(f) Üzleti kapcsolatok kiépítése

- a külföldi befektetések egyik legfontosabb oka az üzleti kapcsolatok kiépítése.

Érvek a stratégiai partnerek mellett és ellen

Magyar szempontból többek között a következő érvek szólnak a stratégiai szerepvállalás mellett:

(a) megkönnyíti a tőkebevonást és a pénzeszközök átutalását;

(b) felgyorsíthatja a bankok modernizációját és a banki szolgáltatások minőségének javítását;

(c) megoldja a nemzetközi bankhálózatba való integráció problémáját, és elősegíti az európai banki integráció előkészítését;

(d) jelentősen javíthatja a banki irányítás és a banki ellenőrzés minőségét;

(e) megkönnyítheti vagy lehetővé teheti a későbbi tőkeemeléseket;

(f) biztosíthatja, hogy a magyar bankok lépést tudjanak tartani a banki technológia fejlődésével és a nemzetközi szabványokkal;

(g) javíthatja a banki részvények tőzsdei elfogadását és forgalmazását;

(h) erősíti a bankok versenyképességét a hazai piacon, és megakadályozza, hogy komoly versenyhátrányba kerüljenek az új magyar vagy vegyes bankokkal szemben.

A külföldi stratégiai partnerek bevonása ellen többek között a következő érveket kell figyelembe venni:

(a) stratégiai partnerként a külföldi bank gyakran teljes ellenőrzést akar;

(b) politikai szempontból az a benyomás alakulhat ki, hogy külföldi érdekek uralják a magyar bankrendszert;

(c) az aktuális üzletpolitika vagy egyes stratégiai döntések esetében a külföldi bank nemzetközi stratégiája és érdekei, és nem a hazai szempontok lesznek a meghatározóak;

(d) demoralizáló hatással lehet a magyar bankvezetőkre, és megnehezítheti a dinamikus fejlődést, ha a konstrukció nem eléggé átgondolt;

(e) az egy vagy két nemzetközi bankkal való stratégiai kapcsolat megnehezíti a más bankokkal való partneri kapcsolat kialakítását (különösen a tőkebevonás terén);

(f) a külföldi partnerbank, ha nem ismeri a magyar viszonyokat, téves döntésekre kényszerítheti a magyar bankot személyes és üzleti ügyekben;

(g) a külföldi bank a nyereség újrabefektetése helyett túlzottan magas osztalékpolitikát követhet.

10. Magánportfólió-befektetők, nemzetközi pénzügyi szervezetek, és nemzeti intézmények.

A bankprivatizációnak a hazai és külföldi portfólióbefektetők bevonzása is fontos feladata. Az elsősorban piaci portfólióprivatizáció azonban nem oldaná meg a bankok stratégiai problémáit. Fennállna annak a veszélye is, hogy túlságosan osztalékorientált politikát kényszerítene ki.

Különböző nemzetközi pénzügyi szervezetek (EBRD, EK) és állami intézmények nagy érdeklődést mutatnak a magyar bankreform és a bankprivatizáció iránt.

Olyan megoldásokat kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik részvételüket a) a portfóliókezelésben és b) a bankok tőkebevonásában (esetleg szavazati jogot nem biztosító részvények révén is). A nemzetközi szervezetek esetleges részvételét az átfogó stratégia részeként kell kezelni, és a tárgyalásokat ebben az értelemben kell előkészíteni.

11. Belföldi kisrészvényesek és intézményi befektetők

A bankprivatizációs stratégia végrehajtása során fontos feladat lesz a jövőbeli hazai intézményi befektetők (társadalombiztosítás stb.) felkészítése a körültekintő tulajdonosi politikára.

A hazai és külföldi befektetők, valamint a nemzetgazdaság szempontjából is fontos, hogy a bankrészvények jó befektetésnek bizonyuljanak.

Nem szabad elhanyagolni a hazai kisrészvényesek szerepét sem a céltulajdonosi struktúrában. Ez a meglévő és az új részvényesekre egyaránt vonatkozik.

A bankrészvények egy bizonyos részét a kárpótlási jegyek visszaváltására kell fenntartani.

12. A bankok jelenlegi és várható helyzete

A bankok helyzetének elemzésekor három alapvető általános szempontot kell figyelembe venni, amelyek szorosan kapcsolódnak a bankprivatizáció lehetőségeihez és stratégiájához:

(a) a bankok korábbi tevékenységéből felhalmozódott terhek, amelyek legalább részben a korábbi gazdasági és szabályozási környezetnek köszönhetők

(b) a bankok közép- és hosszú távú modernizációjának feladata,

(c) a jelenlegi nemzetgazdasági helyzet és annak várható alakulása.

A bankoknak központi szerepet kell játszaniuk a gazdaság és a (meglévő és új) vállalatok hitel- és tőkeellátásában.

A nemzeti gazdasági helyzet, a recesszió, az adósok bizonytalan jogi, pénzügyi és piaci helyzete rövid távon negatívan hat a bankok helyzetére és helyzetük megítélésére.

Ez az elfogadható kockázatú hitelek iránti viszonylag szűk keresletben, a magas reálkamatlábakban, a kétes követelések növekedésében és a tartalékképzés iránti magas igényben nyilvánul meg. Ennek következtében a bankok jelenleg nem tudják a szükséges mértékben betölteni szerepüket.

A privatizációnak segítenie kell a bankok hatékonyabb működését. A bankok hatékony működéséhez fontos a reálgazdasági feltételek javulása. Mint ahogy a magyar gazdaság várható fejlődésének pozitív megítélése is a sikeres bankprivatizáció egyik legfontosabb feltételének tekinthető."

Kupa Mihály vs. a kabinet többi tagja

Az 1980-as években rivalizálás folyt a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium között. Az Antall-évek alatt is feszültségek alakultak ki, amikor Rabár Ferenc, majd Kupa Mihály állt a Pénzügyminisztérium élén.

Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egészen az 1980-as évek végi visszavonulásáig a legbefolyásosabb magyar kommunista vezető volt nemcsak nemzetközi, hanem hazai pénzügyi kérdésekben is. Míg a nemzetközi pénzügyi közösség előtt Fekete szeretett "piacorientált" hivatalnokként és monetáris szakértőként megjelenni, addig a hazai liberalizációs intézkedések bevezetésekor sokkal inkább a moszkvai "pártvonalhoz" hű ortodox álláspontot képviselt. Ezt nehezményezték a pénzügyminisztérium azon tisztviselői, akik a monetáris politikát és a bankrendszert rugalmasabbá tevő intézkedések reformjára törekedtek. Különösen azok esetében volt ez így, akik a Pénzügykutató Intézethez tartoztak vagy ahhoz közel álltak.

A magyar történelem egyik paradoxona, hogy a rendszerváltoztatás éveiben a Pénzügykutató tagjai közül sokan kifejezetten Antall-ellenes retorikát fogalmaztak meg. Kupa Mihály hivatali ideje alatt a pénzügyminiszter és más tárcák között különböző viták voltak. A nyolcadik fejezetben tárgyalt Gazdaságpolitikai Stratégiai Munkacsoport (GAM) mellett négy olyan ügyet említhetek, amelyek jól illusztrálják ezeket a feszültségeket.

Az első az Antall miniszterelnök által létrehozott Bankreform Bizottság megbízatásának és munkájának értelmezése volt. Ennek tagjai között bankárok, a Magyar Nemzeti Bank tisztviselői és más, monetáris és banki kérdésekben jártas szakértők voltak. A csoport titkára és előadója én voltam. Amikor a Bizottság megkezdte munkáját, Kupa úr közölte velem, hogy (tévesen) azt feltételezte, hogy a fő feladatunk az lesz, hogy kiderítsük, milyen törvénytelen tevékenységek folynak a Magyar Nemzeti Banknál. Megállapításainkról közvetlenül neki kellett beszámolnunk. Amikor végül megértette, hogy a megbízatásunk nem egy ilyen kémkedési küldetés, elvesztette érdeklődését a Bizottság és annak munkája iránt.

A második ügy az volt, hogy Kupa úr és vezető tisztviselői meg voltak győződve és ragaszkodtak ahhoz, hogy a privatizáció fő célja a költségvetési bevételek növelése, a kormányprogramban meghatározott egyéb kritériumok pedig lényegtelenek. A privatizációs program kormányon belülről érkező nyílt és ismétlődő kritikája a csapatszellem hiányáról tanúskodott, ami a sajtó és az ellenzéki képviselők örömére szolgált.

A harmadik említésre méltó probléma a pénzügyminiszter azon állítása volt, hogy a bankprivatizáció kvázi teljes mértékben az ő felelőssége. A bankprivatizációs stratégia kidolgozásának és végrehajtásának felelőssége valójában a privatizációért felelős tárca nélküli minisztert illette meg. A pénzügyminiszter a kormányzat többi tagjához hasonlóan részt vett ebben a folyamatban, de nem ő volt a felelős érte.

Végezetül az utolsó kérdés, amelyet itt fel kell idézni, a hitelkonszolidációs programmal kapcsolatos vita volt. A Pénzügyminisztériumon kívül gyakorlatilag minden külföldi és magyar szakértő elismerte, hogy a bankrendszer működését potenciálisan megbénító nagy mennyiségű rossz adósságállomány felszívása érdekében hitelkonszolidációs program alkalmazására van szükség. Végül győzött a józan ész, és a Pénzügyminisztériumnak is be kellett látnia, hogy a hitelkonszolidáció költségeit nem lehet a "bankok nyereségéből" (azaz a jelenlegi és jövőbeli ügyfelek kamatfizetéseiből) finanszírozni, ezért a kormány jóváhagyta és végrehajtotta a hitelkonszolidációs programot. Az ilyen kulcsfontosságú témák körüli késlekedés és félreértések azonban komolyan akadályozták a bankprivatizációs stratégia végrehajtását.

 

A bankrendszert befolyásoló tényezők

Az 1960-as évekig a bankszektor alapvetően a belföldi piacokat célzó üzletág ("belföldi üzlet") volt. A nemzeti hagyományok, a gazdasági szerkezet, a jogrendszer (vagy akár az alapvető gazdasági filozófia) különbségei miatt a banki és pénzügyi rendszerek nemzeti sajátosságai érvényesültek. Így például korábban alapvető különbségek voltak a) az amerikai, b) a japán és c) az európai rendszerek között. Továbbá jelentős különbségeket figyelhettünk meg az egyes európai országok között is.

Az 1970-es évek elejétől kezdve azonban a nemzetközi hatások ("nemzetköziesedés") döntő szerepet kezdtek játszani a bank- és pénzügyi rendszer fejlődésében. Ez a folyamat az 1990-es években további lendületet kapott. A kommunista országok csak nagyon korlátozott mértékben vettek részt ebben a tendenciában. Bár Magyarország valamivel fejlettebb volt, mint a régió többi része, az 1980-as évek elejéig a magyar bank- és pénzügyi rendszer nagyrészt el volt vágva a nemzetközi fejleményektől.

Kétségtelen, hogy a rendszerváltoztatás utáni években jelentős eredmények születtek a magyar bank- és pénzügyi rendszer átalakításában és modernizálásában. Kiterjedt és átfogó erőfeszítések történtek mind az egyes intézmények, mind a rendszer egészének megerősítésére és modernizálására. Magyarországnak jó esélye volt arra, hogy a régió egyik nemzetközi banki és pénzügyi központjává váljon. Ugyanakkor a magyar és külföldi szakértők egyetértettek abban, hogy még sok a tennivaló a modern üzleti élet hazai és nemzetközi követelményeinek teljes körű kielégítése érdekében.

A magyar bankrendszer reformja időben egybeesett a világgazdaságban zajló számos viszonylag váratlan vagy újonnan kialakuló folyamattal, amelyek befolyásolták a magyar bankrendszer reformjával és modernizációjával kapcsolatos követelményeket.

A szocialista gazdasági rendszer összeomlása

A szocialista gazdasági rendszer összeomlása az egész korábbi KGST rendszerben egyrészt megerősítette Magyarország és a magyar bankreform céljait és úttörő szerepét, és növelte a térségen belüli várható versenyt, valamint a magyar bankokkal és a pénzügyi rendszerrel szembeni elvárásokat. Másrészt a nemzetközi pénz- és tőkepiacok bizonytalanságának és feszültségeinek fokozásával bonyolította a magyar gazdaság és a magyar bankok helyzetét.

A dereguláció túlkapásainak felismerése

A magyar bankreform jellegét tekintve a banki dereguláció előnyei (a verseny és a hatékonyság növelése) mellett az egyik legfontosabb jelenség a folyamat néhány káros és veszélyes következményének egyre általánosabb felismerése volt. A rendszerváltoztatás előtti néhány évben elterjedt felfogással ellentétben ismét általánosan elismerték, hogy a bankszektor makrogazdasági szinten, csakúgy, mint az egyes bankok szintjén, alapvetően különbözik minden más üzleti szektortól. Ennek a némileg hagyományos szemléletnek az újraéledése az új magyar bankrendszer meghatározó, formálódó időszakában hozzájárulhatott ahhoz, hogy Magyarország elkerülte a banki és pénzügyi deregulációnak és innovációnak azokat a formáit, amelyeknek túlzott vagy akár veszélyes volta máshol már bebizonyosodott. Itt érdemes megemlíteni a központi bankok és a nemzeti bankfelügyeletek közötti szoros együttműködés szükségességét is a nemzetközi és nemzeti bankrendszerek stabilitása és biztonságos működése érdekében.

Bankválságok az OECD-országokban

Az 1990-es évek elején számos bank helyzetének romlását lehetett megfigyelni az OECD-országokban. Ez a folyamat olyan méreteket öltött, hogy egyes országokban válság fenyegette a bankrendszert (vagy annak jelentős részét). A problémák sok esetben a gondatlan, vagy legalábbis "nem elég gondos" banki üzletvezetésnek tudhatók be. A nehézségek nagysága és általános jellege azonban a reálgazdaság ciklikus és strukturális torzulásainak és a bankrendszer hiányosságainak együttes következménye volt.

Az 1980-as évek első felében megfigyelt helyzettel ellentétben, amikor elsősorban a nemzetközi adósságválság és a devizapozíciók kezelése sodort számos (különösen amerikai) bankot veszélyes helyzetbe, a nehézségek fő forrása a hazai gazdasági és pénzügyi struktúrákban volt keresendő. Az OECD-országok pénzügyi piacainak soha nem látott mértékű integrációja következtében a bankokat és az egész bankrendszert érintő hazai és nemzetközi hatások és következmények természetesen nem választhatók el teljesen egymástól.

Az 1990-es évek elején a magyar gazdaság még nem volt abban a helyzetben, hogy átmeneti időszak nélkül átvegye az Európai Közösség bank- és pénzügyi rendszerre vonatkozó szabályait és kötelezettségeit. Mivel azonban Magyarország általános politikai és gazdaságpolitikai célul tűzte ki az Európai Közösséghez való közeledést és integrációt, fontos volt, hogy a bank- és pénzügyi rendszer reformja figyelembe vegye a közös piaci normákat és célkitűzéseket.

A központi bankról szóló törvény és a banktörvény elfogadása

A banktörvény vagy a jegybanktörvény kidolgozása vagy felülvizsgálata mindenhol bonyolult és gyakran hosszadalmas politikai, gazdasági és jogalkotási feladat. Ezt mutatja többek között az Egyesült Államok példája a közelmúltból: a nemrég elfogadott banktörvény felülvizsgálata sokkal kisebb, mélyreható reformokat tartalmazott, mint amilyeneket a bankok vagy a gazdaság eredetileg remélt.

A magyar gazdaság számára a jegybanktörvény és a banktörvény elfogadása mérföldkövet jelentett a bankreform folyamatában. E törvények nélkül elképzelhetetlen lett volna a magyar bankrendszer további fejlesztése és modernizálása a decentralizált döntéseken és magánkezdeményezéseken alapuló piacgazdaságban.

Összességében mindkét törvény megfelel a modern, európai követelményeknek, még akkor is, ha egyes pontokon - különösen az Európai Közösséghez való fokozatos integráció következtében - változtatásokra volt szükség (ez vonatkozott például az egyetemes banktípus teljes kiépítésére). Ezek a többnyire előrelátható változások azonban nem változtatják meg jelentősen az elfogadott jogszabályok alapvető irányultságát.

A bankok mérlegének megerősítése

Néhány OECD-országhoz hasonlóan a kereskedelmi bankok portfóliójának minősége Magyarországon is potenciális problémák forrása volt: részben a kétszintű bankrendszer létrehozásakor örökölt rossz hitelek, részben pedig a hitelfelvevők akkori pénzügyi és piaci nehézségei miatt. Az első problémát állami kezességvállalással kezelték. A másodikat nem lehetett kezelni sem kizárólag a bankok saját forrásaiból, sem kizárólag "piaci megoldással".

Portfóliótisztítás és bankprivatizáció

A portfóliótisztítás és a bankprivatizáció között szoros kapcsolat áll fenn. A privatizáció egyik fontos célja a tőkebevonás volt. Nem lett volna azonban optimális megoldás, ha a bankprivatizáció révén szerzett új tőkét elsősorban a meglévő portfólió rendezésére fordítják.

A portfóliórendezésnek tehát meg kellett előznie magát a privatizációt. A sikeres bankprivatizáció egyik előfeltétele, hogy a bankok hitelportfóliója ne tartalmazzon nagy arányban kétes hitelköveteléseket. Ugyanakkor a portfóliótervezést is megkönnyíti, ha azt a privatizációs stratégia előkészítéseként dolgozzák ki és hajtják végre.

A portfóliótisztítás kérdése túlmutatott az úgynevezett "örökölt" kétes hitelek kérdésén. Az 1991-es recesszió következtében a bankok hitelportfólióiban valószínűleg jelentősen megnőtt a "nem örökölt" kétes hitelek aránya. A kétes követelések egy része kifizetetlen kamatokból és büntetőkamatokból állt. A bankok hitelportfóliójában a) a de facto véglegesen behajthatatlan és b) kétes követelések voltak, amelyek egy része még behajtható lett volna. Az, hogy ez utóbbi kategóriából mennyit lehetett behajtani, részben a bankok és a vállalatok menedzsmentjétől, részben pedig a gazdasági helyzet alakulásától függött.

A portfólió szervezésekor a következő fő célkitűzéseket kell szem előtt tartani:

a) a gazdaság és a bankok szempontjából helytelen lenne az a megközelítés, hogy a portfóliókezelés (tartalékképzés) költségeit elsősorban a bankok nyereségéből vagy a bankprivatizáció bevételeiből kell fedezni.

b) elkerülheteten, hogy a portfóliókezelés költségei jelentős terhet rójanak az államra. Azonban lehetőség szerint költségvetésen kívüli megoldást kell keresni. Szükséges volt az ágazati szempontok figyelembevétele is (pl. mezőgazdasági adósságok és hitelek).

c) hivatalos nemzetközi szinten változatlannak tűnik az érdeklődés a banki struktúra megerősítésében való részvétel iránt. Véleményem szerint a hangsúlyt a portfóliókezelésre kell helyezni, esetleg ideiglenes vagy visszaváltható részvénycsomagokkal kombinálva. Lehetőséget kell biztosítani a külföldi hivatalos vagy félhivatalos tőke bevonás eszközeinek kiaknázására is nemzeti vagy nemzetközi szervezeteken keresztül. Egy külön garanciaalap vagy egy holding megoldás megkönnyíthetné ezt.

d) a problémát nem szabad bagatellizálni vagy eltúlozni. Ezért sürgősen szükség van a bankok újragondolására és a portfólióprobléma nagyságrendjének reális értékelésére. Feltétlenül szükség van egy átfogó megoldásra, amely lehetővé teszi a bankok és ezáltal a vállalatok számára, hogy megszabaduljanak a rossz hitelek és adósságok terhétől, és ezáltal versenyképessé váljanak. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy akár a bankok, akár az adós vállalatok "túl könnyen" vagy "túl olcsón" szabaduljanak meg a rossz hitelektől és adósságoktól. Azt is el kell kerülni, hogy a többi bank részvényesei "ingyen" részesüljenek az állami terhekből.

e) a portfólió-rendezésnek két fő szempontot kell figyelembe vennie: a) a véglegesen be nem hajtható tartozások leírását, és b) a kétes, de esetleg még behajtható tartozásokra vonatkozó részleges garanciarendszert.

f) a garanciák kezelése és felülvizsgálata egy meglévő vagy egy új szervezetre bízható. A kétes követelések kezelését a bankokra lehet bízni, vagy azokat lehet venni a bankok portfóliójából, és a garanciaalapra lehet bízni.

g) a portfóliótervezés során hasznos lenne a piaci és az állami megközelítést kombinálni. A megoldás része lehet, ha a bankok erre a célra szakosodott leányvállalatot alapítanának.