A bankok mérlegének megerősítése
Néhány OECD-országhoz hasonlóan a kereskedelmi bankok portfóliójának minősége Magyarországon is potenciális problémák forrása volt: részben a kétszintű bankrendszer létrehozásakor örökölt rossz hitelek, részben pedig a hitelfelvevők akkori pénzügyi és piaci nehézségei miatt. Az első problémát állami kezességvállalással kezelték. A másodikat nem lehetett kezelni sem kizárólag a bankok saját forrásaiból, sem kizárólag "piaci megoldással".
Portfóliótisztítás és bankprivatizáció
A portfóliótisztítás és a bankprivatizáció között szoros kapcsolat áll fenn. A privatizáció egyik fontos célja a tőkebevonás volt. Nem lett volna azonban optimális megoldás, ha a bankprivatizáció révén szerzett új tőkét elsősorban a meglévő portfólió rendezésére fordítják.
A portfóliórendezésnek tehát meg kellett előznie magát a privatizációt. A sikeres bankprivatizáció egyik előfeltétele, hogy a bankok hitelportfóliója ne tartalmazzon nagy arányban kétes hitelköveteléseket. Ugyanakkor a portfóliótervezést is megkönnyíti, ha azt a privatizációs stratégia előkészítéseként dolgozzák ki és hajtják végre.
A portfóliótisztítás kérdése túlmutatott az úgynevezett "örökölt" kétes hitelek kérdésén. Az 1991-es recesszió következtében a bankok hitelportfólióiban valószínűleg jelentősen megnőtt a "nem örökölt" kétes hitelek aránya. A kétes követelések egy része kifizetetlen kamatokból és büntetőkamatokból állt. A bankok hitelportfóliójában a) a de facto véglegesen behajthatatlan és b) kétes követelések voltak, amelyek egy része még behajtható lett volna. Az, hogy ez utóbbi kategóriából mennyit lehetett behajtani, részben a bankok és a vállalatok menedzsmentjétől, részben pedig a gazdasági helyzet alakulásától függött.
A portfólió szervezésekor a következő fő célkitűzéseket kell szem előtt tartani:
a) a gazdaság és a bankok szempontjából helytelen lenne az a megközelítés, hogy a portfóliókezelés (tartalékképzés) költségeit elsősorban a bankok nyereségéből vagy a bankprivatizáció bevételeiből kell fedezni.
b) elkerülheteten, hogy a portfóliókezelés költségei jelentős terhet rójanak az államra. Azonban lehetőség szerint költségvetésen kívüli megoldást kell keresni. Szükséges volt az ágazati szempontok figyelembevétele is (pl. mezőgazdasági adósságok és hitelek).
c) hivatalos nemzetközi szinten változatlannak tűnik az érdeklődés a banki struktúra megerősítésében való részvétel iránt. Véleményem szerint a hangsúlyt a portfóliókezelésre kell helyezni, esetleg ideiglenes vagy visszaváltható részvénycsomagokkal kombinálva. Lehetőséget kell biztosítani a külföldi hivatalos vagy félhivatalos tőke bevonás eszközeinek kiaknázására is nemzeti vagy nemzetközi szervezeteken keresztül. Egy külön garanciaalap vagy egy holding megoldás megkönnyíthetné ezt.
d) a problémát nem szabad bagatellizálni vagy eltúlozni. Ezért sürgősen szükség van a bankok újragondolására és a portfólióprobléma nagyságrendjének reális értékelésére. Feltétlenül szükség van egy átfogó megoldásra, amely lehetővé teszi a bankok és ezáltal a vállalatok számára, hogy megszabaduljanak a rossz hitelek és adósságok terhétől, és ezáltal versenyképessé váljanak. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy akár a bankok, akár az adós vállalatok "túl könnyen" vagy "túl olcsón" szabaduljanak meg a rossz hitelektől és adósságoktól. Azt is el kell kerülni, hogy a többi bank részvényesei "ingyen" részesüljenek az állami terhekből.
e) a portfólió-rendezésnek két fő szempontot kell figyelembe vennie: a) a véglegesen be nem hajtható tartozások leírását, és b) a kétes, de esetleg még behajtható tartozásokra vonatkozó részleges garanciarendszert.
f) a garanciák kezelése és felülvizsgálata egy meglévő vagy egy új szervezetre bízható. A kétes követelések kezelését a bankokra lehet bízni, vagy azokat lehet venni a bankok portfóliójából, és a garanciaalapra lehet bízni.
g) a portfóliótervezés során hasznos lenne a piaci és az állami megközelítést kombinálni. A megoldás része lehet, ha a bankok erre a célra szakosodott leányvállalatot alapítanának.
