Bevezetés

Ez a könyv nagyon személyes. Több mint 30 éve gondolkodom a témán, és régóta tervezem, hogy megírom. Valójában a jelenlegi szerkezet és a fejezetcímek nagyon hasonlítanak az első tartalomjegyzék-tervezethez, amelyet már régen elkészítettem.

Az évek során egyre többet írtak az Antall-kormányról, az Antall-évekről, és Antallról mint személyről. Nem arról van szó, hogy Antall "divatos" téma; ezt a megnevezést ő nem szerette és elutasította volna. Inkább arról van szó, hogy Antall személyisége és munkássága nagyon fontos volt Magyarország, Európa és a világ történelmének egy döntő korszakában. Hagyatékának nem csak Magyarországon, hanem az egész világon meg kell maradnia, és meg is fog maradni azok körében, akik hisznek a felelős politikában, a közjóban, a békében és a nemzetközi együttműködésben, a politikai vezetők elszámoltathatóságában és a liberális demokrácia jövőjében.

Az európai kommunista uralom megszűnése, a hidegháború viszonylag békés befejezése és az ebből következő alapvető politikai, gazdasági és társadalmi rendszerváltoztatás lehetőségei a 20. század tragédiákkal és válságokkal teli történelmének legfontosabb fordulópontjai voltak. A demokrácia és a szabadság modelljének győzelme a tekintélyelvűség és a totalitarizmus felett, valamint az új liberális demokráciák kiépítésének lehetősége valós volt, nem pedig átmeneti illúzió, ahogyan az is, hogy a nyugati közösség földrajzi és virtuális határai kiszélesedtek, miközben a tekintélyelvű rendszerek határai zsugorodtak.

A Szovjetunió és csatlósai hálózatának felbomlása fontos kiindulópont volt a "jobb világ" felé vezető úton, akárcsak a náci Németország és a többi tengelyhatalom legyőzése a második világháború végén. A hidegháború vége óta a jobb világgal kapcsolatos számos remény teljesülhetett és teljesült, éppúgy, mint 1947-49 után. A hidegháború vége óta eltelt több mint három évtizedben azonban számos kudarc, belső konfliktus, humanitárius és politikai válság, valamint a politikai elnyomás és a tekintélyelvűség újbóli megjelenése is bekövetkezett. Ma a világ az elmúlt 70 év legveszélyesebb válságától szenved, amelyet egy vérszomjas autokrata idézett elő. Egy olyan válságtól szenved, amely a fegyveres agresszió kiterjedésénekés a nemzetközi rend megsemmisítésének kettős veszélyét jelenti.

Amikor ezeket a sorokat írom, Putyin bűnös politikájának kimenetele még nem tudható. Az azonban biztos, hogy nem szabad hagyni, hogy az orosz "erős ember" ráerőltesse akaratát Ukrajnára, Európára és a világra. Nem, ha a jövőben is békében és szabadságban akarunk élni. Ezért a történet, amelyet ebben a könyvben megpróbálok elmesélni, korunk és a jövő szempontjából is fontos. Releváns, mert az elnyomás tartós következményeiről és az ezek leküzdésére tett erőfeszítésekről szól. Azok, akik elég szerencsések voltak közülünk ahhoz, hogy ezeket az erőfeszítéseket testközelből láthatták, kötelességük elmondani a történetüket. Alapvetően ez a célja a könyvemnek.

Mi tehát az én történetem? Miért voltam meggyőződve arról az elmúlt 30 évben, hogy olyan mondanivalóm van, ami különbözik azoktól az elemzésektől és visszaemlékezésektől, amelyeket mások, köztük barátaim írtak ugyanarról az időszakról, és amelyeket ez a könyv tartalmaz? A válasz nagyon egyszerű. Amint azt az első és második Battelle-jelentéssel foglalkozó 10. fejezetben tárgyalom, e könyv bizonyos értelemben a magyar gazdaság átalakulásáról, a lepusztult kommunista tervgazdaságból "normális" európai piacgazdasággá való átalakulásáról szóló elemzéseim és nézeteim harmadik, befejező kötete.

A három tanulmányt két közös szál köti össze. Az első, hogy mindhárom a magyarországi rendszerváltoztatással foglalkozik. Az első röviddel a rendszerváltoztatás folyamatának kezdete előtt készült. A második annak a páratlan szellemi és politikai folyamatnak a mellékterméke volt, amelyben részt vettem, amely maga a rendszerváltoztatás volt, és amely a könyv címében jelzett időszak közepén fejeződött be. A mostani harmadik kötet tervezése, mint fentebb jeleztem, az 1994-es választások után kezdődött, akkor, amikor a rendszerváltoztatás de facto már befejeződött.

A második közös szál a három különböző, de egymást kiegészítő nézőponthoz kapcsolódik, amelyekből a tanulmányok készültek. Az első a tanulmány magyar fordításának címében jelzett "nyugati nézőpont" volt, és a jelentés elsősorban a jövőre tekintett. A második nézőpont mind nyugati, mind magyarországi szemszögből készült, és egyaránt foglalkozik a jelennel és a jövővel. Végül ennek a mostani könyvnek a perspektívája szintén nyugati és magyarországi, de végérvényesen a múlttal foglalkozik. Bizonyos értelemben bezárult a kör az elmélkedéseimben.

Miről szól a könyv?

Ez a könyv a magyarországi kommunista, egypárti, tekintélyelvű politikai rendszer liberális, demokratikus parlamentáris rendszerré történő átalakulásával foglalkozik, és Antall miniszterelnök szerepével ebben a folyamatban. E könyv nem a magyarországi rendszerváltozás teljes és rendszerezett története, és nem is a néhai miniszterelnök életrajza.

A tárgyalt konkrét témákat a következő kritériumok (vagy lehetőleg ezek kombinációja) alapján választottam ki: (1) a témák, a kihívások és a lehetőségek jelentősége; (2) közvetlen ismereteim a témákról, illetve az, hogy közel álltam-e a róluk folytatott vitákhoz; (3) ismereteim a miniszterelnök és kormánya gondolkodásáról és döntéseiről; és (4) azok a témák, amelyekkel kapcsolatban a közreműködésem azonosítható.

A rendszerváltozásnak több aspektusa van - gazdasági, politikai, társadalmi, intézményi, ideológiai, belföldi és külföldi. Noha a rendszer alapos megváltoztatása - különösen, ha sikeres - egy egész nemzetet és országot érint, néhány egyén kivételes szerepet játszik a folyamatban.

A rendszerváltoztatás, rendszerváltozás kifejezésnek több, egymással összefüggő jelentése van. Használható egy cél leírására: remény és vágy egy másik, jobb, szabadabb rendszer iránt, amelyben az emberek élni szeretnének. Amikor az emberek rendszerváltoztatásra gondolnak vagy rendszerváltozásról beszélnek, utalhatnak egy meglévő (általában elnyomó, nem szabad) politikai rend negatív jellemzőire, és egy olyan rendszer pozitív aspektusaira is, amely a meglévő rendszer helyébe hivatott lépni. Az emberek legtöbbször többet tudnak az előbbiről - arról, amelyiknek a megszüntetését remélik -, mint arról a rendszerről, amelynek a régit kellene felváltania. Ez azonban nem mindig van így. Előfordulhat, hogy az emberek szívesen elfogadnának egy olyan rendszert, amely bizonyos új, jól meghatározott jellemzőkkel rendelkezik, de sokkal kevésbé vannak tisztában azzal, hogy a régi rendszer mely jellemzőit kell eltörölni ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás végbemehessen. A rendszerváltoztás olyan folyamatra is utal, amelynek során egy egész ország teljes és tartós átalakuláson megy keresztül, valamint utal e folyamat eredményére.

Amint az a tartalomjegyzékre vetett első pillantásból kiderül, gazdasági kérdések dominálnak az elbeszélésben. Ez azonban nemcsak annak köszönhető, hogy közgazdász vagyok, és hogy tanácsadói munkámnak gazdasági kérdésekhez volt köze. Az is indokolja ezt, hogy a rendszerváltozás folyamatában a magyar gazdaság állapota és jövője volt a legfontosabb kérdés - a diktatúra megszüntetésének és a működő demokrácia megteremtésének lehetősége után. A gazdaságra való összpontosítás nem jelenti azt, hogy ma alábecsülném, vagy akkoriban alábecsültem volna a politikai dimenzió jelentőségét a rendszerváltozásban, Antall József gondolkodásában és egyedülálló eredményeiben.

E könyv hátteréről fontos tudni, hogy 1990 januárjától 1993 decemberéig Antall József személyes tanácsadója voltam. 1970-től 1995-ig a Battelle genfi kutatóközpontjainak vezető kutató közgazdásza voltam. A Battelle Memorial Institute, amelynek székhelye az Ohio állambeli Columbusban van, a világ legnagyobb független, nonprofit kutatási szervezete volt és maradt. Munkaterületem a gazdasági elemzés és előrejelzés volt. A Battelle-Genf sok éven át az egész Battelle szervezet legnemzetközibb eleme volt. Mindannyian projektalapon dolgoztunk, és a legtöbb kutatásunk interdiszciplináris volt. A Battelle alapvetően tudományos és technológiai alapú szervezet, de abban az időben a közgazdaságtan és a techno-gazdaságtan jelentős részét tette ki a tevékenységének, különösen Genfben. Méretét és hosszú múltját tekintve viszonylag kevesen tudnak a Battelle létezéséről, nem is beszélve arról, hogy ismernék kutatási területeinek terjedelmét. Ennek oka igen egyszerű: az egyetemi kutatókkal ellentétben a Battelle munkatársai általában nem publikálják munkájuk eredményeit. A projektek "szponzorai" döntenek arról, hogy az eredményeket a közvetlen felhasználók viszonylag szűk körén túl is terjeszteni kell-e.

A Battelle-nél eltöltött több mint negyed évszázad alatt számos projektért voltam felelős, sokféle témában, módszertannal, földrajzi kiterjedéssel és szponzor típussal. A fő földrajzi fókusz Európa (elsősorban Nyugat-Európa) volt, de kiterjedt munkát végeztem Amerikában (különösen az Egyesült Államokban), Ázsiában (elsősorban Japánban), Ausztráliában és a Közel-Keleten is. Az előrejelzés, a forgatókönyvek és a modellalkotás szintén fontos részét képezte munkánknak és tapasztalatainknak.

Magyarországon születtem, és 1956 decemberében, 18 éves koromban hagytam el az országot. Néhány hétig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Közép-ázsiai Intézetének hallgatója voltam, de az igazi érdeklődésem a nemzetközi kapcsolatokra irányult. Erre a szakra nem tudtam felvételt nyerni, mert a családom nem rendelkezett a szükséges (kommunista) háttérrel. Az ország elhagyása után felvételt nyertem a svájci Genfi Egyetemre, ahol 1957 májusában már ösztöndíjjal kezdhettem meg a közgazdasági és nemzetközi kapcsolatok szakot, mint oly sok menekült társam. A Genfi Egyetemen és a genfi székhelyű Graduate Institute of International Studies-ban szereztem meg a licenciátusomat és a doktori címemet.

A gazdasági rendszerek, a gazdaságpolitikák és a gazdasági rend tartoztak a szakmai érdeklődésem körébe mind a genfi Battelle-nél, mind a New Yorkban nemzetközi közgazdászként eltöltött évek alatt. Bár a kommunista években nem dolgoztam magyarországi projektben vagy magyar szervezetnek, a magyarországi és a "szovjet táborban" zajló események követése hosszú éveken át, sőt már diákkorom óta személyes és szakmai érdeklődésem részét képezték. Így 1988-1989-ben, mint sokan mások, én is tisztában voltam azzal, hogy változások történnek. Hogy ezek a változások meddig mehetnek el, azt nem tudtam. 1989 őszén egy sor megbeszélés után sikerült svájci támogatással egy kutatási projektet elindítanom Magyarország gazdasági helyzetéről és kilátásairól, valamint az ezzel kapcsolatos gazdaságpolitikai következményekről. E projekt kutatásai során volt alkalmam először találkozni Antall Józseffel a svájci nagykövet társaságában. Ezen a reggeli találkozón folytatott beszélgetés során a nagykövet, aki jól ismerte Antallt, mesélt neki a Battelle-ről és arról a fajta független kutatásról, amellyel a Battelle foglalkozik. Válaszul Antall elmondta a nagykövetnek, hogy mit tudott dédapámról, Hieronymi Károlyról, és arról, hogy milyen történelmi szerepe volt Magyarország infrastruktúrájának fejlesztésében és modernizációjában a 19. század utolsó évtizedeiben?. Én pedig beszámoltam szakmai tapasztalataimról és genfi diákéveimről a néhai Wilhelm Röpke, a szociális piacgazdaság koncepciójának egyik "atyja" tanítványaként.

A kutatási projekt, amelyben mintegy tizenöt nyugati szakértő vett részt, 1990 januárjára készült el. A kutatást lezáró jelentést budapesti szakértők, kormánypárti és ellenzéki politikusok is megkapták. A budapesti svájci nagykövet úgy értékelte a jelentést, hogy az Svájc hozzájárulása a Magyarországon zajló átalakulásról szóló vitához. Az egyik legfontosabb ajánlás az volt, hogy a szabad Magyarországnak meg kell kísérelnie a "szociális piacgazdaság" kialakítását. Jelentésünk következtetései és ajánlásai nagymértékben eltértek egy másik jelentésétől, amely - mint később megtudtam - a politikai spektrum másik oldaláról érkező számos szakértő részvételével készült.

E könyv forrásai

A könyvben a lábjegyzetek az egyes fejezetekben felhasznált publikált vagy publikálatlan könyvekre, cikkekre és egyéb dokumentumokra való hivatkozásokat tartalmazzák. A kötet végén található válogatott bibliográfia a felhasznált főbb források gyűjteményét tartalmazza. Különösen érdekesek azok a könyvek és cikkek, amelyeket Bod Péter Ákos? és Jeszenszky Géza írtak és publikáltak, akik nemcsak különösen közel álltak Antallhoz a könyvben tárgyalt teljes időszakban, hanem a mai napig írnak Antallról, és újra kiadják a néhai miniszterelnök írásait. ?Számos más írás is született barátaimtól és Antall csapatának tagjaitól, amelyeket szívesen olvastam és felhasználtam elemzésemben, még akkor is, ha e fejezet lábjegyzeteiben nem szerepelnek.

Az egyik legfőbb gyengeségem, hogy nemcsak szeretek olvasni, hanem javíthatatlan papírgyűjtő is vagyok: könyvek, újságok, kiadott és kiadatlan szövegek, tervezetek, történelem, irodalom, gazdaság, költészet, utazás, nem is beszélve a régi és újabb enciklopédiákról. Ennek a szokásnak jelentős a fizikai és lelki súlya, különösen azért mert számos ország, város, nyelv és kultúra iránt érdeklődtem és szereztem tapasztalatokat. Ugyanakkor vitathatatlan előnyei is vannak: megnyitja az ember elméjét, felkészít az új és váratlan témákra és kihívásokra. Az "előre olvasás" volt az, ami számos jövőbeli feladatra, kihívásra és lehetőségre felkészített: a kíváncsiság és a "papír" iránti szenvedély számos lenyűgöző találkozáshoz vezetett az életem során emberekkel és eszmékkel.

Mindez azt jelenti, hogy az alatt a négy év alatt, amíg intenzíven foglalkoztam a Magyarországgal kapcsolatos kérdésekkel, jelentős mennyiségű papírt halmoztam fel: egy olyan gyűjteményt, amelynek sok más témához kapcsolódó anyaggal kell versenyeznie a helyért. Az anyag heterogén, nagy része magyar nyelvű, de jelentős része angolul, kisebb része pedig más európai nyelveken íródott. Könyvek, cikkek, kutatási jelentések, újságok, beszédek, memorandumok és vázlatok álltak rendelkezésre a könyv fejezeteinek megírásához.

Személyes tapasztalatok

Mik voltak a legfontosabb személyes élményeim a magyar rendszerváltoztatás négy éve alatt? Mi volt a legkedvesebb? Mi volt a legfrusztrálóbb? Mire emlékszem a legvilágosabban?

Ebben a fejezetben csak néhányat tudok megemlíteni munkám és tapasztalataim legfontosabb aspektusai közül. A könyv további részében e címszó alatt több részletet találunk majd, de nem túl sok "anekdotát". Sajnos nem tartozom a sok magyar közé, akik született mesemondók.

Kétségtelen, hogy a legnagyobb, legkedvesebb, életre szóló élményem az volt, hogy testközelből láthattam és részese lehettem a magyar rendszerváltoztatás folyamatának, és részese lehettem Antall csapatának. Ez lehetővé tette számomra azt is, hogy nagyra értékeljem Antall személyiségét, emberi és vezetői kvalitásait és eredményeit.

Nem voltam a magyar kormány alkalmazottja, nem kaptam fizetést Magyarországtól. Tanácsadói állásom bármikor, rövid határidővel megszűnhetett. Az érzést, hogy tapasztalatom és munkám hasznos lehet, Antall is osztotta. Ez volt jelenlétem és tevékenységem alapja. Ennek a tapasztalatnak fontos dimenziója volt az Antall munkatársaival való szoros kapcsolat: egy közös és fontos célt szolgáló csapat tagja lehettem. Sok esetben ezek a kapcsolatok tartós baráti kapcsolatokká fejlődtek.

Nem volt személyes vagy szakmai ambícióm arra, hogy tartósan Magyarországon maradjak. Az időtartamot tekintve a legtöbb, amit reméltem (és elértem), hogy a parlamenti ciklus végéig, a következő, 1994 tavaszán esedékes választásokig a csapat tagja lehessek. Ezt kezdettől fogva tudtam. Ez a tudás segített függetlenségem biztosításában, és azt hiszem, javította azt a képességemet is, hogy az akkori idők bonyolultsága mellett a lehető legobjektívebben ítéljem meg az embereket, az ország állapotát, a különböző helyzeteket és a politikai döntéseket.

Az egyik élmény, amit nagyon élveztem - ahogy egész szakmai életem során - az volt, hogy találkoztam emberekkel és megvitattam a munkájukkal kapcsolatos kérdéseket. Még diákkoromban megtanultam, amikor az Egyesült Államokban kutattam a doktori disszertációmhoz kapcsolódóan, ami a hivatásos kutatóként eltöltött évek alatt újra és újra megerősítést nyert, hogy az emberek minden pozícióban, beleértve a legmagasabb szinteket is, szeretnek beszélni a munkájukról. Olyan kérdésekről, problémákról és sikerekről is mesélnek, amelyek új perspektívákat mutathatnak, és arról is, amit még soha nem fogalmaztak meg írásban, és még kevésbé publikáltak. Az ilyen típusú beszélgetések lefolytatásához mindkét fél részéről diszkréció és bizalom szükséges. Még azokkal is, akikkel esetleg először találkozik az ember. Tisztelem a jó újságírást, és nagyon elszomorít a jó újságírás és a jó tudósítások hanyatlása az elektronikus közösségi média korában, de még a régi időkben is nehéz volt az újságíróknak ilyen jellegű beszélgetést folytatniuk a szakértőkkel és a döntéshozókkal. Még ha híresek is voltak arról, hogy tisztelték a "forrásaikat", szakmai céljuk az információ terjesztése volt, nem pedig a megismerés.

Sok fiatal és kevésbé fiatal emberrel is találkoztam, akikkel kötetlen beszélgetéseket folytattam, amelyeknek semmi közük nem volt a politikához vagy a gazdasághoz, sem az ő vagy az én munkámhoz. Könyvekről, színházról, filmekről, nyelvekről, utazásokról vagy ételekről beszélgetni ugyanolyan érdekes Magyarországon, mint Brazíliában, Japánban vagy Franciaországban. Az emberek mindennapi élete egy ország alapja, és ezek a beszélgetések ugyanannyit elárulhatnak a jövőről, mint a múltról.

Kevésbé pozitív megjegyzésként szeretnék megemlíteni egy visszatérő, frusztráló tapasztalatot: Antall miniszterelnök úr és a kormány kritikáját hallani olyan emberektől, akik sokkal toleránsabbak és megértőbbek voltak a Kádár-rendszerrel szemben?„, mint Magyarország első szabadon választott posztkommunista demokratikus kormányával szemben. Tudtam, hogy ez a fajta kritika a szólásszabadság része egy demokráciában. Mégis nehezen értettem meg néhány közeli genfi barátomat, akik hozzám hasonlóan magyar származásúak voltak, amikor megalapozatlan kritikát fogalmaztak meg az Antall-kormánnyal kapcsolatban, és nem voltak hajlandóak elismerni a kormány erőfeszítéseit, vagy meghallgatni, amikor megpróbáltam elmagyarázni nekik a kommunista rezsim öröksége kezelésének összetettségét és nehézségeit. Nem mindegyikük volt ilyen - mégis kissé keserű lecke volt ez mind a barátságról, mind a politikai valóság megértéséről.

Amint már említettem, úgy vélem, hogy e könyv története, a benne szereplő elemzések és következtetések az elmúlt években aktualitást nyertek, és a jövőben is érdekesek maradhatnak. Ez a nézet a mai Magyarország és a világ helyzetének olvasatán alapul. Ezt támasztják alá azok az érvek és biztatások, amelyeket hasonlóan gondolkodó barátaim közelmúltbeli írásaiban találok.

A mai politikai környezet meghatározó jellemzője a feszültség egyrészről a liberális demokrácia és a nemzetközi együttműködés, másrészről az erősödő nacionalizmus és tekintélyelvűség között. Ez nemcsak az eszmék, az elméletek és a politikai rendszerek szintjén jelent nyílt konfliktust, hanem egyre inkább katonai szinten is, amelyet az orosz agresszió és az Oroszország bűnös magatartását elnéző vagy támogató országok idéznek elő.

A nyugati demokráciákban számos politikus, újságíró és más megfigyelő fejezte ki félelmét, hogy egy "új hidegháború" előtt állunk. Valójában már most is egy hidegháború közepén vagyunk, amelynek középpontjában a második világháború vége óta a legvéresebb, legbrutálisabb és legpusztítóbb háború zajlik európai földön. Nemcsak, hogy nem látszik igazságos és békés kiút, hanem a demokrácia elleni agresszív háborúk állandósulása és esetleges földrajzi kiterjesztése is várhat ránk.

A kommunisták (nem csak a "sztálinisták") és számos "útitársuk" úgy tettek, mintha az eredeti hidegháború az amerikai (nyugati) imperialisták hibája lett volna, vagy legalábbis "Kelet" és "Nyugat" egyformán megosztott felelősséget viselt volna a háború kitöréséért és elhúzódásáért. A magyarok jól tudják és mindig emlékezniük kell arra, hogy a 20. század egyik legfontosabb fejleményének ez az értelmezése kezdettől fogva mennyire téves volt és ma is az.

A hidegháborút egy jogos reakció indította el, amelyet az váltott ki, hogy a Szovjetunió az általa a második világháború végén megszállt országokra (köztük Magyarországra) rákényszerítette kommunista totalitárius ideológiáját és elnyomását. A NATO, az OECD és az európai integráció célja a demokrácia kiépítése és védelme, valamint a kialakulóban lévő nyugati közösség tagjainak hatékony kollektív biztonsága volt. A kommunista elnyomás alóli felszabadulásra és a demokráciák közösségéhez való csatlakozásra irányuló magyar kísérletet a Vörös Hadsereg szétzúzta. Ez világosan megmutatta, hogy az orosz kommunizmus nem tűrt politikai szabadságot az uralma alatt álló területen.

Putyin Oroszországának tetteit és retorikáját ugyanaz az ideológia és stratégia motiválja, amely eredetileg megfosztotta a Szovjetunió és a szovjet szatellit államok lakosságát a szabadságtól és az önrendelkezéstől, és különösen a stabil demokratikus politikai rend kiépítésétől. Ahogy az 1940-es évek második felében történt, a zsarnokság fenyegetése a demokráciák reakcióját váltotta ki. Ha ma a világ ismét két oldalra oszlik - azokra, akik egyszer s mindenkorra el akarják pusztítani a demokráciát, és azokra, akik készek segítséget nyújtani a zsarnoksággal szembeni ellenálláshoz -, az nem a Nyugat hibája.

A magyar rendszerváltoztatás idején világos volt, hogy a kommunista Oroszország tetteinek milyen következményei voltak Magyarországra nézve az azt megelőző 40 évben. Mind az a nehézség, amellyel az Antall-kormánynak és az egész országnak meg kellett küzdenie, a kommunista uralom öröksége volt.

A jelen kötetben leírt négy év számomra egyedülálló emberi élményt jelentett. Középpontjában természetesen Antall József és a rendszerváltozáshoz kapcsolódó munka, eszmék és értékek álltak. Antall mellett sok embernek vagyok hálás azért, hogy részese lehettem a világ olyan átalakulásának, amire életemben nem számítottam.

Az elmúlt harminc évben szinte folyamatosan foglalkoztatott ennek a könyvprojektnek a gondolata. Hálás vagyok családom tagjainak, akik folyamatosan bátorítottak, hogy tartsam életben ezt az emléket, és végül befejezzem e könyv kéziratát.

Az alábbi rövid lista tartalmazza mind a családtagok, mind azon személyek nevét, akiknek a neve különösen közeli emlékeket idéz fel e könyv témájához kapcsolódóan. Ez a lista korántsem teljes, és remélem, senki sem sértődik meg azon, hogy nem szerepel benne.

Andorka Rudolf, Antall József és Antall Klára, Bába Iván, Báger Gusztáv, Bányai Miklós, Batthyány Ádám, Bod Péter Ákos, Botos Katalin, Cséfalvay Zoltán, Csuhaj Imre, Czakó Gábor, Amb. Dahinden, Entz Géza, Ferencz Csaba, Forrai István, Granasztói György, Hegedűs Ibolya, Hieronymi András, Hieronymi Katalin, Hieronymi Károly, Hieronymi Gábor és Josephine, Hieronymi Pál és Magda, Christianne Humbert, Jeszenszky Géza, Kádár Béla, Michael Kaeser, Kiss Gy. Csaba, Koblencz József, Kodolányi Gyula, Laczay Éva és István, Alexander Lamfalussy, Alexis Lautenberg, Mádl Ferenc, Martonyi János, Matolcsy György, Mellár Tamás, Nagy László, Nagy Zoltán, O’sváth György, Pongrácz Tibor, Ódor László, Pungor Ernő, Rabár Ferenc, Jean-Pierre Roth, Szabad György, Szabó Iván, Szabó Tamás, Pelsőczy-Szabó Miklós, Takácsy Gyula, Charles Thomas, Tóth Hajnalka, Robert Triffin, Tar Pál, Várnai Erzsébet és Vukovich György.

A barátok közül, akik szintén úgy gondolták, hogy a könyvet be kell fejezni, kiemelkedik Bod Péter, Szabó Tamás, Jeszenszky Géza és Kodolányi Gyula. Külön hálás vagyok Szabó Tamásnak és Bod Péternek a kötet megjelenésében nyújtott segítségükért. Nélkülük a könyv biztosan nem jelent volna meg.

Végezetül mély hálával tartozom a kiadónak és munkatársainak, valamint azoknak, akiknek a támogatása lehetővé tette ezt a projektet.

A tartalomjegyzékkel együtt ez a rész áttekintést kíván adni az olvasónak a könyv szerkezetéről. A fejezeteket rövid bekezdések írják le. Céljuk, hogy utaljanak a legfontosabb kérdésekre és következtetésekre, de az információ mennyiségét tekintve nem konkurálnak magukkal a fejezetekkel.

Előszó. Az Előszó fő célja, hogy meghatározza Antall József történelmi szerepét és legfőbb érdemeit a magyarországi rendszerváltoztatás tekintetében, valamint rangját korunk kiemelkedő nemzetközi államférfiai között.

Az első fejezet az 1980-as évek gazdasági, monetáris és társadalmi válságát mutatja be, amely a kommunista rendszer öröksége volt, és amellyel az Antall-kormánynak meg kellett birkóznia, hogy megakadályozza a belső és külső monetáris és gazdasági összeomlást.

A második fejezet Antall miniszterelnök és kormánya programjának egyik fő célkitűzését tárgyalja: a szociális piacgazdaság európai modelljének magyarországi átvételét.

A harmadik fejezet az európai országokban és a világban lezajlott rendszerváltoztatás sikerét és kudarcát tárgyalja napjainkra és hosszabb történelmi távlatra tekintve.

A negyedik fejezet az 1990-es Nemzeti Megújulás Programja kidolgozásának és elfogadásának, valamint a program végrehajtásának összetett folyamatát írja le.

Az ötödik fejezet a legfontosabb problémákkal foglalkozik, amelyekre a kormánynak megoldást kellett találnia: az általános forráshiánnyal, az ország nagy külső adósságával és nagyon alacsony külső tartalékaival, valamint a vezető OECD-tagországok pénzügyi támogatásának hiányával.

A hatodik fejezet a bankszektor átalakulását, a monetáris és banki elméletben és gyakorlatban bekövetkezett változásokat, valamint az Antall miniszterelnök által kinevezett Magyar Bankreform Bizottság munkáját tárgyalja.

A hetedik fejezet a rendszerváltoztatás egyik központi kérdését tárgyalja: a privatizációs stratégiákat és a magánszektor bővítésének ösztönzését. Több más országgal ellentétben Magyarország összességében a piaci megközelítést választotta. Az egyik probléma, amellyel nemcsak Magyarországon, hanem az egész volt COMECON-régióban találkoztunk, a privatizálandó eszközök túlkínálata, valamint a magánmegtakarítások és így a privatizálandó vállalatok megvásárlásához rendelkezésre álló tőke hiánya volt.

Nyolcadik fejezet. A fenntartható növekedést gátló különböző akadályok csökkentésére irányuló szisztematikus stratégia kidolgozása érdekében Antall miniszterelnök magas szintű gazdasági stratégiai munkacsoportot (GAM) hozott létre. E csoport egyik vezető tagjának nemrégiben tett megjegyzése szerint "a GAM-jelentés és az ajánlások a rendszerváltoztatás gazdaságpolitikai stratégiájának tekinthetők".

A kilencedik fejezet témája a rendszerváltoztatás és Magyarország külkapcsolatai. A legfontosabb cél az volt Magyarországnak, hogy minél előbb teljes jogú tagjává váljon az Európai Közösségnek és a NATO-nak. Miközben a magyarok többsége helyesli az ország európai uniós és nyugati közösségi tagságát, létezik egy kisebbségi vélemény is, amely nyugatellenes és euroszkeptikus véleményeket tükröz.

A tizedik fejezet a magyar gazdaságról és gazdaságpolitikáról szóló két "Battelle-jelentéssel" foglalkozik, amelyeknek én voltam a fő szerzője. Az első tanulmány 1990 januárjában készült el, a második pedig 1991 végén, azaz az Antall-kormány második évének vége felé.

Tizenegyedik fejezet. 1993 tavaszán Antall miniszterelnök úr felkért, hogy szervezzek és vezessek egy kiváló szakértőkből álló csoportot, hogy készüljön egy tanulmány a negyvenéves magyarországi kommunista rendszer gazdasági és társadalmi örökségéről. Ennek a részletes és ambiciózus tervezetnek a tervezete 1994 elejére elkészült, de sajnos különböző okok miatt soha nem jelent meg.

Tizenkettedik fejezet. E fejezet címe: "Antall József értékei". Ez a fejezet arról szól, hogy megpróbáljuk megérteni a néhai miniszterelnök összetett személyiségét, aki modern gondolkodó és a tettek embere volt, nyugati és magyar keretek között. Liberális-konzervatív internacionalista, idealista és realista kereszténydemokrata, inkább hazafi, mint nacionalista volt. Az Antall által képviselt értékek nemcsak Magyarország, hanem Európa és Amerika számára is fontos örökség maradnak.

Következtetések. A következtetéseket röviden két címszó alatt mutatjuk be: (1) a politikai döntéshozatal és az eszmék szerepe a gazdasági és társadalmi rendszerváltoztatásban, valamint (2) az Antall-kormány által véghezvitt rendszerváltoztatás tartós hatása.

Utószó. A kötetet a jövőre vonatkozó kérdés zárja: a könyvből és a világ változó környezetéből levonható tanulságok fényében pesszimisták vagy optimisták legyünk a liberális demokrácia jövőjét illetően Magyarországon és a világban?