E könyv hátteréről fontos tudni, hogy 1990 januárjától 1993 decemberéig Antall József személyes tanácsadója voltam. 1970-től 1995-ig a Battelle genfi kutatóközpontjainak vezető kutató közgazdásza voltam. A Battelle Memorial Institute, amelynek székhelye az Ohio állambeli Columbusban van, a világ legnagyobb független, nonprofit kutatási szervezete volt és maradt. Munkaterületem a gazdasági elemzés és előrejelzés volt. A Battelle-Genf sok éven át az egész Battelle szervezet legnemzetközibb eleme volt. Mindannyian projektalapon dolgoztunk, és a legtöbb kutatásunk interdiszciplináris volt. A Battelle alapvetően tudományos és technológiai alapú szervezet, de abban az időben a közgazdaságtan és a techno-gazdaságtan jelentős részét tette ki a tevékenységének, különösen Genfben. Méretét és hosszú múltját tekintve viszonylag kevesen tudnak a Battelle létezéséről, nem is beszélve arról, hogy ismernék kutatási területeinek terjedelmét. Ennek oka igen egyszerű: az egyetemi kutatókkal ellentétben a Battelle munkatársai általában nem publikálják munkájuk eredményeit. A projektek "szponzorai" döntenek arról, hogy az eredményeket a közvetlen felhasználók viszonylag szűk körén túl is terjeszteni kell-e.
A Battelle-nél eltöltött több mint negyed évszázad alatt számos projektért voltam felelős, sokféle témában, módszertannal, földrajzi kiterjedéssel és szponzor típussal. A fő földrajzi fókusz Európa (elsősorban Nyugat-Európa) volt, de kiterjedt munkát végeztem Amerikában (különösen az Egyesült Államokban), Ázsiában (elsősorban Japánban), Ausztráliában és a Közel-Keleten is. Az előrejelzés, a forgatókönyvek és a modellalkotás szintén fontos részét képezte munkánknak és tapasztalatainknak.
Magyarországon születtem, és 1956 decemberében, 18 éves koromban hagytam el az országot. Néhány hétig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Közép-ázsiai Intézetének hallgatója voltam, de az igazi érdeklődésem a nemzetközi kapcsolatokra irányult. Erre a szakra nem tudtam felvételt nyerni, mert a családom nem rendelkezett a szükséges (kommunista) háttérrel. Az ország elhagyása után felvételt nyertem a svájci Genfi Egyetemre, ahol 1957 májusában már ösztöndíjjal kezdhettem meg a közgazdasági és nemzetközi kapcsolatok szakot, mint oly sok menekült társam. A Genfi Egyetemen és a genfi székhelyű Graduate Institute of International Studies-ban szereztem meg a licenciátusomat és a doktori címemet.
A gazdasági rendszerek, a gazdaságpolitikák és a gazdasági rend tartoztak a szakmai érdeklődésem körébe mind a genfi Battelle-nél, mind a New Yorkban nemzetközi közgazdászként eltöltött évek alatt. Bár a kommunista években nem dolgoztam magyarországi projektben vagy magyar szervezetnek, a magyarországi és a "szovjet táborban" zajló események követése hosszú éveken át, sőt már diákkorom óta személyes és szakmai érdeklődésem részét képezték. Így 1988-1989-ben, mint sokan mások, én is tisztában voltam azzal, hogy változások történnek. Hogy ezek a változások meddig mehetnek el, azt nem tudtam. 1989 őszén egy sor megbeszélés után sikerült svájci támogatással egy kutatási projektet elindítanom Magyarország gazdasági helyzetéről és kilátásairól, valamint az ezzel kapcsolatos gazdaságpolitikai következményekről. E projekt kutatásai során volt alkalmam először találkozni Antall Józseffel a svájci nagykövet társaságában. Ezen a reggeli találkozón folytatott beszélgetés során a nagykövet, aki jól ismerte Antallt, mesélt neki a Battelle-ről és arról a fajta független kutatásról, amellyel a Battelle foglalkozik. Válaszul Antall elmondta a nagykövetnek, hogy mit tudott dédapámról, Hieronymi Károlyról, és arról, hogy milyen történelmi szerepe volt Magyarország infrastruktúrájának fejlesztésében és modernizációjában a 19. század utolsó évtizedeiben?. Én pedig beszámoltam szakmai tapasztalataimról és genfi diákéveimről a néhai Wilhelm Röpke, a szociális piacgazdaság koncepciójának egyik "atyja" tanítványaként.
A kutatási projekt, amelyben mintegy tizenöt nyugati szakértő vett részt, 1990 januárjára készült el. A kutatást lezáró jelentést budapesti szakértők, kormánypárti és ellenzéki politikusok is megkapták. A budapesti svájci nagykövet úgy értékelte a jelentést, hogy az Svájc hozzájárulása a Magyarországon zajló átalakulásról szóló vitához. Az egyik legfontosabb ajánlás az volt, hogy a szabad Magyarországnak meg kell kísérelnie a "szociális piacgazdaság" kialakítását. Jelentésünk következtetései és ajánlásai nagymértékben eltértek egy másik jelentésétől, amely - mint később megtudtam - a politikai spektrum másik oldaláról érkező számos szakértő részvételével készült.
E könyv forrásai
A könyvben a lábjegyzetek az egyes fejezetekben felhasznált publikált vagy publikálatlan könyvekre, cikkekre és egyéb dokumentumokra való hivatkozásokat tartalmazzák. A kötet végén található válogatott bibliográfia a felhasznált főbb források gyűjteményét tartalmazza. Különösen érdekesek azok a könyvek és cikkek, amelyeket Bod Péter Ákos? és Jeszenszky Géza írtak és publikáltak, akik nemcsak különösen közel álltak Antallhoz a könyvben tárgyalt teljes időszakban, hanem a mai napig írnak Antallról, és újra kiadják a néhai miniszterelnök írásait. ?Számos más írás is született barátaimtól és Antall csapatának tagjaitól, amelyeket szívesen olvastam és felhasználtam elemzésemben, még akkor is, ha e fejezet lábjegyzeteiben nem szerepelnek.
Az egyik legfőbb gyengeségem, hogy nemcsak szeretek olvasni, hanem javíthatatlan papírgyűjtő is vagyok: könyvek, újságok, kiadott és kiadatlan szövegek, tervezetek, történelem, irodalom, gazdaság, költészet, utazás, nem is beszélve a régi és újabb enciklopédiákról. Ennek a szokásnak jelentős a fizikai és lelki súlya, különösen azért mert számos ország, város, nyelv és kultúra iránt érdeklődtem és szereztem tapasztalatokat. Ugyanakkor vitathatatlan előnyei is vannak: megnyitja az ember elméjét, felkészít az új és váratlan témákra és kihívásokra. Az "előre olvasás" volt az, ami számos jövőbeli feladatra, kihívásra és lehetőségre felkészített: a kíváncsiság és a "papír" iránti szenvedély számos lenyűgöző találkozáshoz vezetett az életem során emberekkel és eszmékkel.
Mindez azt jelenti, hogy az alatt a négy év alatt, amíg intenzíven foglalkoztam a Magyarországgal kapcsolatos kérdésekkel, jelentős mennyiségű papírt halmoztam fel: egy olyan gyűjteményt, amelynek sok más témához kapcsolódó anyaggal kell versenyeznie a helyért. Az anyag heterogén, nagy része magyar nyelvű, de jelentős része angolul, kisebb része pedig más európai nyelveken íródott. Könyvek, cikkek, kutatási jelentések, újságok, beszédek, memorandumok és vázlatok álltak rendelkezésre a könyv fejezeteinek megírásához.
Személyes tapasztalatok
Mik voltak a legfontosabb személyes élményeim a magyar rendszerváltoztatás négy éve alatt? Mi volt a legkedvesebb? Mi volt a legfrusztrálóbb? Mire emlékszem a legvilágosabban?
Ebben a fejezetben csak néhányat tudok megemlíteni munkám és tapasztalataim legfontosabb aspektusai közül. A könyv további részében e címszó alatt több részletet találunk majd, de nem túl sok "anekdotát". Sajnos nem tartozom a sok magyar közé, akik született mesemondók.
Kétségtelen, hogy a legnagyobb, legkedvesebb, életre szóló élményem az volt, hogy testközelből láthattam és részese lehettem a magyar rendszerváltoztatás folyamatának, és részese lehettem Antall csapatának. Ez lehetővé tette számomra azt is, hogy nagyra értékeljem Antall személyiségét, emberi és vezetői kvalitásait és eredményeit.
Nem voltam a magyar kormány alkalmazottja, nem kaptam fizetést Magyarországtól. Tanácsadói állásom bármikor, rövid határidővel megszűnhetett. Az érzést, hogy tapasztalatom és munkám hasznos lehet, Antall is osztotta. Ez volt jelenlétem és tevékenységem alapja. Ennek a tapasztalatnak fontos dimenziója volt az Antall munkatársaival való szoros kapcsolat: egy közös és fontos célt szolgáló csapat tagja lehettem. Sok esetben ezek a kapcsolatok tartós baráti kapcsolatokká fejlődtek.
Nem volt személyes vagy szakmai ambícióm arra, hogy tartósan Magyarországon maradjak. Az időtartamot tekintve a legtöbb, amit reméltem (és elértem), hogy a parlamenti ciklus végéig, a következő, 1994 tavaszán esedékes választásokig a csapat tagja lehessek. Ezt kezdettől fogva tudtam. Ez a tudás segített függetlenségem biztosításában, és azt hiszem, javította azt a képességemet is, hogy az akkori idők bonyolultsága mellett a lehető legobjektívebben ítéljem meg az embereket, az ország állapotát, a különböző helyzeteket és a politikai döntéseket.
Az egyik élmény, amit nagyon élveztem - ahogy egész szakmai életem során - az volt, hogy találkoztam emberekkel és megvitattam a munkájukkal kapcsolatos kérdéseket. Még diákkoromban megtanultam, amikor az Egyesült Államokban kutattam a doktori disszertációmhoz kapcsolódóan, ami a hivatásos kutatóként eltöltött évek alatt újra és újra megerősítést nyert, hogy az emberek minden pozícióban, beleértve a legmagasabb szinteket is, szeretnek beszélni a munkájukról. Olyan kérdésekről, problémákról és sikerekről is mesélnek, amelyek új perspektívákat mutathatnak, és arról is, amit még soha nem fogalmaztak meg írásban, és még kevésbé publikáltak. Az ilyen típusú beszélgetések lefolytatásához mindkét fél részéről diszkréció és bizalom szükséges. Még azokkal is, akikkel esetleg először találkozik az ember. Tisztelem a jó újságírást, és nagyon elszomorít a jó újságírás és a jó tudósítások hanyatlása az elektronikus közösségi média korában, de még a régi időkben is nehéz volt az újságíróknak ilyen jellegű beszélgetést folytatniuk a szakértőkkel és a döntéshozókkal. Még ha híresek is voltak arról, hogy tisztelték a "forrásaikat", szakmai céljuk az információ terjesztése volt, nem pedig a megismerés.
Sok fiatal és kevésbé fiatal emberrel is találkoztam, akikkel kötetlen beszélgetéseket folytattam, amelyeknek semmi közük nem volt a politikához vagy a gazdasághoz, sem az ő vagy az én munkámhoz. Könyvekről, színházról, filmekről, nyelvekről, utazásokról vagy ételekről beszélgetni ugyanolyan érdekes Magyarországon, mint Brazíliában, Japánban vagy Franciaországban. Az emberek mindennapi élete egy ország alapja, és ezek a beszélgetések ugyanannyit elárulhatnak a jövőről, mint a múltról.
Kevésbé pozitív megjegyzésként szeretnék megemlíteni egy visszatérő, frusztráló tapasztalatot: Antall miniszterelnök úr és a kormány kritikáját hallani olyan emberektől, akik sokkal toleránsabbak és megértőbbek voltak a Kádár-rendszerrel szemben?„, mint Magyarország első szabadon választott posztkommunista demokratikus kormányával szemben. Tudtam, hogy ez a fajta kritika a szólásszabadság része egy demokráciában. Mégis nehezen értettem meg néhány közeli genfi barátomat, akik hozzám hasonlóan magyar származásúak voltak, amikor megalapozatlan kritikát fogalmaztak meg az Antall-kormánnyal kapcsolatban, és nem voltak hajlandóak elismerni a kormány erőfeszítéseit, vagy meghallgatni, amikor megpróbáltam elmagyarázni nekik a kommunista rezsim öröksége kezelésének összetettségét és nehézségeit. Nem mindegyikük volt ilyen - mégis kissé keserű lecke volt ez mind a barátságról, mind a politikai valóság megértéséről.
