1993. év

Antall József: Második kérdés, szeretném tájékoztatni a Kormányt, hogy tegnap a Nemzetbiztonsági Kabinet, amelyik nemcsak katonai, külpolitikai, hanem olyan alapvető nemzetbiztonsági kérdésekkel is foglalkozik, ami a széles értelemben értendő, állást foglalt Szlovákia felvételének kérdésében is, és erre a koalíció teljessége érdekében a földművelésügyi miniszter úr is meg volt hívva a Kisgazdapárt részéről. Miután Surján miniszter úr nem tudott jelen lenni, de Füzessy Tibor személyében a párt koalíciós szempontból is képviselve volt. Ott hagytuk jóvá azt a megoldást, ami az Európa Tanácsban elfogadásra került, és amelyik tartalmazta ezeket a bizo-nyos magyar módosításokat. Ez egy nagyon nehéz diplomáciai offenzívának volt az utolsó szakasza. Nem tudom, hogy a Kormány kér-e erről külön írásbeli tájékoztatást. Kérem a külügyminiszter urat, hogy ne szóban most, hanem írásban a minisztereknek zárt borítékban készítsenek egy rövid tájékoztatást, hogy ez kormányszinten mit jelent. Csak a minisztereknek és a politikai államtitkároknak menjen ez azzal, hogy ez egy belső tájékoztató. Kérem azt is, hogy bár általában, de most is meg kell szigorítani a tájékoztatási rendet, mert mialatt a Kováč szlovák köztársasági elnökkel beszéltem, a befejezés pillanatában már telefonált a Népszabadság, hogy befejeztem-e a beszélgetést. Erre felhívom a titkosszolgálatok vezetőit, innen nem ment ki a hír az épületből, vagy a Külügyminisztériumból a tolmács, vagy le volt adva ez a beszélgetés, vagy Pozsonyból, vagy nem tudom, honnan. Tehát én azt gondolom, hogy ez egy tarthatatlan, ez egy lehetetlen dolog, ami e téren érvényesül. A legbizalmasabb vagy éppen még taktikai okokból nyilvánosságra nem hozandó eseményről is már a Népszabadság vagy a Magyar Hírlap értesül. Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor tényleg azt mondom, hogy … inkább nem is mondom. Szóval itt ez egy tarthatatlan szituáció. Akkor röviden annyit, hogy most a jelen körülmények között ez volt a maximum, amit el lehetett érni a szlovák ügyben. A továbbiak attól függnek, hogy hogyan tudjuk ezt a bizonyos ellenőrzési gyakorlatot érvényesíttetni. A Nemzetbiztonsági Kabinet álláspontja egységes volt abban, hogy a vétó alkalmazása nem lett volna helyes. Ennyit kívántam ehhez hozzáfűzni. Egyébként a Nemzetbiztonsági Kabinet üléseit rendszeresebbé fogjuk tenni, és a Kormányt erről utána mindig tájékoztatjuk, illetve bármi olyan kérdés merül fel, ami a Nemzetbiztonsági Kabinet állandó tagjain kívül más területet is érint, annak képviselője mindig meg lesz hívva. Ebben is megállapodott a Nemzetbiztonsági Kabinet. Tehát vétót akkor kellett volna alkalmaznunk, ha nincsenek azok a kiegészítő részek, amiket sikerült elfogadtatni.

Napirenden kívül a jugoszláv helyzettel kapcsolatban.

Antall József: Végül egy szintén kormányzatot, különösen az érdekelt tárcákat érintő gyorshír. Kérem a figyelmet még. A Biztonsági Tanács meghosszabbította a horvátországi ENSZ békefenntartó erők megbízatását.? A 14 ezer békefenntartónak már nemcsak az a feladata, hogy megakadályozza az ellenségeskedést, hanem az is, hogy lefegyverezze a köztársaságban a szerb megszállókat. Tehát a Biztonsági Tanács döntése azt jelenti, hogy a baranyai háromszögben, egyéb helyeken a szerb megszállók lefegyverzését hajtsa végre. Felhívom a figyelmet ezek után a belügy, a honvédelem, a nemzetbiztonság, és elsősorban a közlekedés vonatkozásában, hogy ez a horvátországi feszültség fokozását jelentheti, és ez biztonsági szempontból egy új helyzetet teremt.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 929-930. oldalán megjelent szövege)