Az 1993. június 26-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása Csehország és Szlovákia Európa tanácsi tagságával kapcsolatban
Antall József: A mai egyetlen előre kitűzött napirendi pontunk az 1994. évi központi állami költségvetés, előadó Szabó Iván. Itt szeretném megjegyezni, hogy még közben foglalkoznunk kell a Csehország és főleg Szlovákia felvételével kapcsolatos Európa tanácsi vitával, aminek keretében részben a szlovák miniszterrel tárgyalok, részben pedig az Európai Közösség nagyköveteit kérettem be, tehát még közben azt is le kell bonyolítanom. Úgyhogy amíg ezeket bonyolítom, addig meg fogom kérni Boross miniszter urat az ülés vezetésére. Annyit mindenesetre szeretnék elöljáróban is elmondani, hogy a probléma lényege az, hogy Csehszlovákia tagja volt az Európa Tanácsnak, illetve felvétele tulajdonképpen megtörtént, de az állami szétválás után újrafelvételéről van szó. A cseh és szlovák felvételt összekötötték, ezért rendkívüli nyomást fejtenek ki a csehek minden elképzelhető irányba, hogy a szlovákokat is vegyék fel. Ugyanakkor Szlovákia, a mi megítélésünk szerint, nem nyújtott garanciát sem a magyar nevek anyakönyvezésével kapcsolatban, sem a helységnevek magyar feliratainak használatával, sem a nyelvhasználat kérdésében a közoktatás területén. Sőt olyan közigazgatási reformelképzeléseik vannak, ami biztosítaná azt, hogy a magyar lakosság sehol ne érhesse el az 50 százalékot, aszerint csatolnák a közigazgatási egységeket egymáshoz. Ugyanakkor a többi ország és az Európai Közösség azt az elvet próbálja érvényesíteni, ami eltér a mi álláspontunktól, hogy Szlovákia felvétele esetén Szlovákiára is azok a szabályok vonatkoznának, mint a többi tagállamra, és így belülről könnyebb lenne Szlovákiával elfogadtatni ezeket, mint kívülállóként. Ez körülbelül az a dilemma, hogy kuplerájban tartsuk-e a prostituáltakat, mert akkor állandó orvosi kontroll alatt vannak, vagy nem. Ezen lehet vitatkozni. Biztos, hogy vannak ilyen érvek is, hogy bent lehet tartani. Nem érezzük még a minimális garanciákat se e tekintetben, hogyha előre felveszik őket. Ez vonatkozik Romániára is. Mečiarnak az azóta tett kijelentései, amiben lefasisztázta a magyar nép egy jelentékeny részét és azokat, akikre a Beneš-dekrétum stb. vonatkozott.? Azonkívül ez a furcsa nyomásgyakorlás, hogy egyenesen Romániába rohan, és egy román–szlovák együttműködést mutat, ez nagyon indokolttá teszi, hogy e tekintetben is eljárjunk.? Klaus a lengyeleknél is ott járt lobbizni. A csehek úgy érzik, hogy össze van kötve a sorsuk a szlovákokkal. Azonkívül nyilvánvaló, hogy bizonyos felelősséget azért ők is sejtenek nemcsak a Beneš-dekrétummal kapcsolatban, hanem a tekintetben, hogy a csehszlovák időszakban sem történt azért annyi minden meg, ami megtörténhetett volna. Tehát ezzel is foglalkozni kell. Most nem megyek bele a részletekbe, meglátjuk, hogy mit lehet tenni, de úgy érzem, hogy ezt a Kormánynak világosan kell látni, hogy ez azt jelenti, hogy e tekintetben bármilyen lépést teszünk, mindenképpen támadások fognak bennünket érni, akár belföldről, akár külföldről. Megint egy jó lehetőség arra, hogy bármi történjék, ezt fel lehet használni ellenünk. Én mégis úgy gondolom, és a Kormányt is arra kérem, hogy ebben a határozottságban bizony menjünk el a szakadék széléig, ha külpolitikai terminológiát használok erre, mert nem tartom kizártnak, hogy azt is kényelmetlennek fogják találni, hogyha mi ebben a kérdésben mereven szemben állunk. Nem egyértelmű ugyanis a támogatottsága Szlovákiának, de ismerjük a világ és a külső államok általános magatartását, mindig azt akarják, amit kényelmesnek találnak. A jugoszláviai belháború tulajdonképpen arra késztette őket, hogy ezt a szlovák magatartást elhanyagolhatónak tekintsék a boszniai pusztításhoz képest. Az én felfogásom szerint, és azt hiszem, hogy ezt nagyon sokan osztják, a jugoszláviai események nem jutottak volna ide, és egész más következtetést lehet levonni abból, hogy Jugoszláviában ide jutott, ez nem az engedményekre vonatkozik, nem szólva az egyéb kérdésekben megismert eddigi szlovák magatartásról. Ennyit szerettem volna elöljáróban elmondani. amikor többet tudunk, majd tájékoztatjuk a Kormányt.
(Később a Kormány visszatér a témára.)
Antall József: Miután közben nem lehettem itt, annyit mondhatok, hogy rendkívül nehéz, kemény megbeszélést kellett folytatni az Európai Közösség képviselőivel. Megállapodásunk szerint csak a megbeszélés tényét közöljük. Úgy is lehetne mondani, hogy egészen furcsa erejű nyomást kívánnak gyakorolni reánk a szlovák felvétel és a cseh felvétel kapcsán, beleértve a nyomás gyakorlásának mindazt a fokát, ami még a nemzetközi szervezetekben is hátrányos lehet. A csehekkel nincs probléma, ezt megmondtuk, de a szlovák felvétellel kapcsolatban van. Az udvariasság határain belül, azt hiszem, elmentem a legszéléig. Közben most Jeszenszky Géza Moravčík külügyminiszterrel folytat tárgyalásokat. 29-én mindenképpen nagyon kritikus helyzet lesz, kvázi először fordul elő ilyen az Európa Tanács történetében, amit mi cselekszünk, és mi sem tudunk mást csinálni ebben a helyzetben.? Az az esély vagy remény megvan, és ezért is kellett ezt végigcsinálni, hogy esetleg ezt a botrányt maguk is el akarják kerülni, és esetleg halasztanak, ami azért másként hangzik. Úgyhogy ezt azért mondtam el, mert ez a tárgyalás a kelleténél hosszabbra nyúlt. A vita nagyon éles volt a válaszokkal együtt. Láthatólag a szlovák felvételt megígérték, és egyszerűen most egy presztízskérdés van mind az Európai Közösség, mind az Európa Tanács részéről, és ezeknek a kormányai részéről. Úgyhogy most itt tartunk. Még én sem tudom a Jeszenszky-találkozó eredményét, de abból semmi érdem nem fog tudni kijönni, mert a szlovákok egyszerűen nemhogy hazudnak, hanem még csak nem is hazudnak. Az a probléma. Tehát nem is ígérnek, helységnév, matrikulálás?, sőt kimondták, hogy olyan közigazgatási berendezést fognak csinálni, hogy sehol ne érjenek el 50 százalékot a magyarok, ezért megszüntetnek stb. Szóval egyszerűen nem tudunk ebben a kérdésben előrébb lépni. Míg az ukrán–magyar határkérdésben egy teóriát érintett a megállapodás, és valós kisebbségi eredményt értünk el, de itt nincsenek meg a valós kisebbségi elemek, sőt kijelentik, hogy nem. Tehát nem tudunk mit engedni, függetlenül attól, hogy nagyon hátrányos lesz reánk nézve, hiszen egyedül fogunk maradni, s a többi, s a többi. Azért már volt néha az elmúlt háromévi működésünk alatt néhány nehéz tárgyalás nemzetközi tárgyalásokon, és nem mindig az lett volna az egyetlen helyes lépés, ha csak engedtünk volna. Erről a jövő héten pontos tájékoztatást fogunk adni a Kormánynak, ha mindez összejön. Kérem ezt zárt ülésnek tekinteni, mert itt nagyon rossz lenne, ha bármi kimenne. Ezért csak egy rövid, tényközlő nyilatkozatot adunk ki, hogy itt jártak.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 926-928. oldalán megjelent szövege)
