Az 1993. április 29-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólásaaz ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 17-én kelt 820 (1993) számú határozata alapján a Szerbiával és Montenegróval szembeni szankciók szigorításával kapcsolatban ?
(Jeszenszky Géza külügyminiszter tájékoztatja a Kormányt, hogy a Biztonsági Tanács április 17-én határozatot fogadott el, amely április 26-ától komoly szigorításokat léptet életbe Szerbia és Montenegró ellen. Ezek a szigorítások Magyarország javaslatára enyhébbek annál, mint amit több ország, elsősorban az Egyesült Államok javasolt, ezek nem teszik teljes mértékben lehetetlenné Jugoszláviával, Szerbiával a kapcsolatokat. Meggyőződése, hogy ezeknek a szankcióknak a hatására sem fog megváltozni a szerb politika.
Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter szerint a jugoszláv embargónak számunkra rendkívül negatív kihatásai lesznek, ugyanis a Balkán és Közel-Kelet felé menő forgalom csak Románián keresztül bonyolódhat, a román vasúti átbocsátó képesség viszont jelenleg is túlterhelt, és egyszerűen a többletterhet nem valószínű, hogy át tudja venni, ami miatt a kamionforgalom fog megnőni, ami viszont 20-30 órás várakozást is elő fog idézni a határon, ezért pénzt kér kamionparkolók létesítésére. Még elmondja, hogy körülbelül ötven vasúti vagonunk maradt csak Jugoszláviában, a többit sikerült kimenteni.
Jeszenszky Géza szerint több hete lehetett tudni, hogy ezek a szankciók meg fognak születni, ezért fel lehettet volna már készülni az ezek által okozott negatív hatások kivédésére.)
Antall József: Én azt hiszem, hogyha most elkezdjük, akkor ebben a jugoszláv kérdésben vég nélküliek lesznek az ötletek és elgondolások. én indokoltnak tartom mindazt, ami elhangzott, és ezek a valós problémák. De nekünk most ebben az esetben először is a kormányhatározatról kell döntenünk, arról, amit mi az ENSZ Biztonsági Tanács tagjaként megszavaztuk. Tehát kérem a határozati javaslatot e tekintetben megvizsgálni. A másik pedig az, hogy ebben a határozatban az igazságügy-miniszter felelősségével egy bizottság megvizsgálja a jogi kérdéseket. Tehát ennek a bizottságnak az azonnali összehívását és ezeknek a munkálatoknak az elindítását javaslom. Amit Schamschula miniszter úr felvetett, és ami egyébként is gazdasági szempontból a következő kérdés, felvetem, hogy ne egészítsük-e ki egy negyedik ponttal a határozati javaslatot, mégpedig azzal, hogy megvizsgáljuk mindazokat a kérdéseket, tehát egyik a jogi, a másik lehet egy gazdasági, tehát mindazon következményeket, amelyek a jugoszláv kérdésben kvázi intézkedést igényelnek. Erre szükség is lenne, egy folyamatosan ülésező bizottságra, amiben benne van témaként a közlekedés, a szállítás és a nemzetközi gazdasági kihatása, tudniillik nem nagyon kecsegtetően, de azért valami lehetőség van esetleg kártérítés kérésére. Ahhoz viszont, hogy mi kártérítést kérjünk, szükséges lenne, hogy legyen egy ilyen tárcaközi bizottság, amelyik a jugoszláviai válság és embargónak a nemzetközi állásfoglalásokból következő hátrányait vizsgálja, és próbálja Magyarország érdekeit érvényesíteni. Egyetértene azzal a Kormány, hogy ezzel kiegészítsük, hogy egy ilyen tárcaközi bizottság jöjjön létre, amelyik tárcaközi bizottság elsősorban gazdasági vonatkozásban vizsgálná a kérdést, mivel ennek a diplomáciai, katonai, nemzetbiz-tonsági és egyéb kérdéseit nem ebben a bizottságban kell vizsgálni, ugyanis az már egy automatizmus szerint működik.
(Jeszenszky Géza megjegyzi, hogy az ENSZ Alapokmányban benne van a kompenzálási lehetőség, de erre nem nagyon volt precedens az első iraki háború óta. Most bizonyos japán kompenzációs alap lehetősége merült föl, amire óriási tülekedés lesz, de nekünk készen kell lennünk.)
Antall József: Erre készen kell lennünk. Tehát akkor ebben a formában kérem a Kormány jóváhagyását. Van-e ellenszavazat, tartózkodás? Nincs. Akkor a Kormány elfogadta. Arra kérünk felhatalmazást, hogy esetleg még ezt a pontosítást, kifejezetten a nemzetközi szervezetekre vonatkozóan. Végezetül annyit, hogy nem hiszem, hogy ez be fog következni, mert végül is nagy valószínűséggel egy csökkentett és korlátozott, nem a legszélsőbb, nem a leghatározottabb megoldást fogják választani a nyugati országok, illetve az ENSZ és a NATO. Valószínűleg a szerbek sem fogják a fenyegetéseiket beváltani, legalábbis reméljük. Tehát ez az, amiben gondolkodni kell, de a határőrség, hadsereg, nemzetbiztonsági szolgálat és minden másnak nyugodtan mondhatjuk, hogy egy olyan állapotban kell folyamatosan lenni, hogy bármelyik pillanatban megtörténhet irreguláris csapatok átkerülése, vagy valamilyen őrült ötlet. Tehát azért erre nekünk felkészültnek kell lenni, és számítani kell a vajdasági magyarságnál, ezért a védelmük érdekében mindent elkövetünk továbbra is. A szerbekkel közben azért megy a levelezés, és az egyéb kapcsolatokat is ezért tartjuk annyira hol katonai vonalon, hol más téren, megtartva az ENSZ-döntéseket. De minden csatornát nem vágtunk el éppen azért, hogy ezek működjenek. De ezt a veszélyt tudnia kell a Kormánynak. Viszont, ha teljesen kiiktatnánk mindent, és a semlegeset játszanánk, akkor már holnap támadás érne bennünket.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 924-925. oldalán megjelent szövege)
