Az 1992. március 19-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása az Állami Számvevőszék elnökének a bős–nagymarosi vízlépcső iratainak nyilvánosságra hozatalára irányuló levelével, valamint a jugoszláviai magyarság ügyével kapcsolatban
(Kajdi József, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára tájékoztatja a Kormányt, hogy az Állami Számvevőszék elnöke azzal a kéréssel fordult a miniszterelnökön keresztül a Kormányhoz, hogy a Kormány járuljon hozzá a még a Németh-kormány által a bős–nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban elrendelt ÁSZ vizsgálati anyag nyilvánosságra hozatalához, továbbá ezt megelőzően a vizsgálat során felhasznált titkos minősítésű anyagok titkosságát is oldja fel.)
Antall József: Azt javasolnám megfontolandónak – és akik ehhez értenek, reagáljanak is rá –, hogy Čalfa válaszlevele, illetve a tárgyalások előtt célszerű-e ilyet tenni? Mit hoztak eddig nyilvánosságra a csehek és a szlovákok a korábbi iratokból? Adott esetben most ez az érdekeinket szolgálja-e? Én csak belenéztem ebbe, amelyik 1950-től tárgyalja, hogy hogyan vetődtek föl a Duna- stb., erőmű kérdések. Tehát az a kérdésem, hogy az érdekeltek, tehát a környezetvédelmi miniszter, közlekedési miniszter és Mádl miniszter úr arról kellene, hogy nyilatkozzék, hogy érdemes-e ezt most megtenni, hogy ebben állást tudjunk foglalni. Előbb fel kell oldani az államtitkot, ugyanis az ÁSZ nem oldhatja fel, hiszen azért kérte ezt. Tehát a tárgyalási érdekünk-e az, hogy jelenleg feloldjuk, és ezek a dokumentumok nyilvánosságra kerüljenek. Ezzel akár nem adnánk-e válaszadási halasztást Čalfa miniszterelnöknek, illetve nem okoznánk-e zavart a Kormányt korlátozó országgyűlési határozattal összefüggésben? Kérdem tehát Siklós Csaba és Keresztes K. Sándor miniszter urakat.
(Mindkét miniszter azon a véleményen van, hogy mindaddig, amíg a tárgyalások függőben vannak, amíg nem zárulnak le, illetve nem dől el, hogy mi lesz, ne hozzuk nyilvánosságra ezt, a titkos iratok is maradjanak titkosak.)
Antall József: Tehát az a javaslatom, hogy akkor most a leghatározottabban közöljük az ÁSZ-szal, hogy a magyar államnak nem áll érdekében, hogy a tárgyalások jelen szakaszában feloldjuk az államtitkot stb., és hogy ez a vizsgálati anyag most nyilvánosságra kerüljön. Majd tájékoztatni fogjuk az ÁSZ-t, hogy mikor tartjuk ezt indokoltnak. Különben sem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy ezt miért az Állami Számvevőszék teszi. Ez még mellékesen egy kérdésem, hogy mennyiben tartozik ez rájuk? tulajdonképpen ez egy ilyen önfenntartó image gyártása részükről, aminek egyre több jelét látjuk.
Napirenden kívül a jugoszláviai magyarság ügyével kapcsolatban.
Antall József: A másik kérdés, amiről tájékoztatást szeretnék adni globálisan. A kormányszóvivőt is kérem, hogy ezt tájékoztatásul adják majd meg. Nagyon röviden, majd erről külügyi államtitkár úrral beszéljenek, hogy mennyit célszerű erről mondani. Annál inkább, mert itt a legkülönbözőbb körökből, beleértve például képviselőktől is kapok leveleket a jugoszláviai magyarság kérdéséről. Kérem, a jugoszláviai magyarság kérdésében mi mindent megteszünk. Szeretném két levélről tájékoztatni a Kormány tagjait. A jugoszláviai magyarság ügyében és a Vajdasággal kapcsolatban több kormány- és államfőnek írtam az elmúlt időszakban, különösen a kritikus helyzetben. Ezzel kapcsolatban mindjárt felolvasom Bush elnöknek a nemrég érkezett válaszlevelét. Egyébként meg az ugyanebben a tárgykörben írott levelemre Mitterrand elnök válaszát tegnap adták át.? Tehát akkor Bush elnök levele:
„Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Megköszönöm a vajdasági magyar kisebbség súlyos helyzetéről írott levelét. Mint bizonyára ön is tudja, belgrádi nagykövetünk többször találkozott a Vajdasági Magyar Közösség képviselőivel, és közbenjárt érdekükben a szerb vezetésnél. Erre külön kértük. A Vajdaságban és egész Jugoszláviában nagy tétek forognak kockán nekünk is, éppúgy, mint Önöknek. Kezdettől fogva szívünkön viseltük Jugoszlávia összes népének sorsát. Ezért adunk teljes prioritást a tűzszünet támogatásának, az ENSZ békefenntartó erők kiküldésének és lord Carington erőfeszítéseinek egy átfogó rendezés elérésére. Készek lennénk megfontolni a jugoszláv köztársaságok elismerését, ha eljön az ideje, de ezt egy másodrendű lépésnek látjuk most. Az ENSZ főtitkárának személyes kiküldöttje, Vance szerint a mi hozzáállásunk kritikus annak elérésében, hogy a szerbek és horvátok beleegyezzenek a tűzszünetbe és az ENSZ-tervekbe. Mi nem kívánunk tenni semmi olyat, ami ezeket az erőfeszítéseket alááshatná. Nagyra értékelem az önök visszafogottságát. fontos, hogy Magyarország minta legyen a többi szomszédos ország számára, nehogy a jugoszláv háborúból balkáni háború legyen. Engedje meg, hogy megköszönjem előző levelét is, amelyben Gorbacsov, Jelcin és Kravcsuk elnökkel folytatott megbeszéléseiről is tájékoztatott. Éppen Baker külügyminiszter Moszkva, Kijev, Minszk, Almati utazása előtt érkezett a levele. Az Ön meglátásai időben érkeztek, és igen hasznosak voltak számunkra. Sajnálom stb.”
Ez már személyes jellegű. tehát mondjuk ennyi elegendő a szemléletre, hogy ezt érzékeljük, hogy az amerikai kormány hogyan értékeli a helyzetet.
Felolvasom Mitterrand elnök levelét is:
„Szeretném önnek megköszönni a levelét és abban kifejtett nézeteit a vajdasági magyar kisebbség sorsáról. Én a legnagyobb jelentőséget tulajdonítom a közép-kelet-európai kisebbségek problémáinak. Egy európai békéltető és döntőbíráskodó felsőbb fórum létrehozása, melynek tervét Franciaország a január 30–31-ei prágai miniszteri értekezleten? benyújtotta, éppen azt a célt szolgálná, hogy megakadályozza az etnikumok közötti felszültségekből eredő konfliktusokat vagy segítsen azok megoldásában. Mindenképpen a kisebbségek kérdése a legnagyobb figyelmet érdemli. Jugoszlávia esetében Franciaország fáradhatatlanul szorgalmazta az ENSZ békefenntartó erők kiküldését. Ez a javaslat ma már a megvalósulási folyamatnál tart. A Vajdaságot illetően, mely, mint ön is felhívja rá a figyelmemet, egy potenciális konfliktuszóna, Franciaország szintén az európai megfigyelők jelenléte mellett van. Különben a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnökét fogadták mind az Elnöki Hivatalban, mind a Külügyminisztériumban.? Lehetősége volt kifejteni helyzetelemzését és aggodalmait a vajdasági magyarok helyzetének súlyosbodásával kapcsolatban. Ezek az eszmecserék hasznosak voltak. Végül szeretném kifejezni sajnálatomat, hogy nem találkozhattam Önnel New York stb. Magyarország részvétele a Biztonsági Tanács munkájában és a mi együttműködésünk minősége a francia–magyar barátsági szerződés szellemében számomra különleges fontossággal bírnak most, amikor Közép-Kelet-Európa egy nagyon érzékeny, átmeneti korszakon megy keresztül. Kérem, fogadja nagyrabecsülésem” stb.
Tehát ezt a két levelet is azért ismertetem, hogy mi a vajdasági magyarság ügyében folyamatosan megtettük ezeket a lépéseket, elősegítjük mindenütt a határon túli magyar politikai és társadalmi szervezetek vezetőinek a fogadását. Azt hiszem, hogy azért ezek a levelek és válaszlevelek nem tekinthetők csak formálisnak. Olyan jellegű elkötelezettséget és támogatást is jelentenek mindamellett, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Részleteiben – főleg hozzájárulásuk nélkül – nem ismertetjük, miután nem szeretném, hogy ilyen helyzet alakuljon ki. Majd tájékozódik Kodolányi Gyula, hogy milyen mértékig tekinthetők publikusnak. Valószínűleg nem szívesen veszik, ha ilyen mértékben közöljük szó szerint ezeket a leveleket. Azt kérem, hogy a kormányszóvivő annyit közöljön holnap, hogy Jugoszláviával kapcsolatban az elmúlt időszakban kapott leveleket, és a vajdasági magyarságot érintően is mind Bush elnök korábbi levelét, mind Mitterrand elnöknek most átvett levelét ismertettem a Kormánnyal. Ez önmagában elég arra, azt hiszem, hogy ez bizonyos védelmet eredményezzen, és ezt jelezze azért a jugoszlávoknak a vajdasági magyarság helyzetével stb. összefüggésben. Ennyit kell ebből közzétenni. tessék ehhez!
(Katona Tamás külügyi politikai államtitkár kiegészítésként megjegyzi, hogy a Bush-levél megérkezése óta jelentős elmozdulás van az amerikai állásfoglalásban, ugyanis most már hajlandónak mutatkoznak mind a négy kilépett köztársaság, tehát még Bosznia és Macedónia elismerésére is.)
Antall József: Ehhez annyit szeretnék hozzátenni, hogy az amerikai álláspont, amire utal Bush elnök is, az pontosan arra utal, hogy ők a közvetítést vállalták, ők azért nem tettek előzetes lépést. Ezt kifejezésre is juttatták, hogy végig tudják vinni a szerbek és horvátok között, miután ez egy szereposztás, miután Németország, Franciaország egyértelműen azok között volt ebben az esetben, akik Horvátország, Szlovénia elismerését támogatták. Amerika ebben az esetben nem csak valamilyen politikai tartózkodásból, hanem arra való tekintettel, hogy az amerikai diplomácia nagyon aktívan közrejátszott a szerbeknél a tűzszünet érdekében. Ez az utalás is, hogy Vance szerint a mi hozzáállásunk kritikus annak elérésében, hogy a szerbek és horvátok beleegyezzenek a tűzszünetbe stb. Mi nem kívánunk tenni semmi olyat, amik ezeket az erőfeszítéseket alááshatnák. Ez magyarul azt jelenti, hogy éppen a közvetítési jelleg miatt teszik függővé, hogy mit tegyenek. Ez ezért fontos, és azt hiszem, hogy az események ezt jelzik. A másik, ami itt még azért egy kritikus pont, hogy el tudjuk-e érni, hogy a Vajdaságba menjenek kéksisakosok. Ez a tulajdonképpeni alapkérdés, amit el kellene valahogy érnünk. Nem tudom, erről van-e bármi információ? Eddig erről nem nagyon volt szó.
(Katona Tamás elmondja, hogy eddig semmilyen elkötelező dolog nem történt. Nem vagyunk túlzottan szerencsések azzal az indiai altábornaggyal, aki ezeknek a kéksisakos erőknek a vezetője.? Ennek a testvére Belgrádban volt diplomata. Az indiai politikához hasonlóan Jugoszláviának valamilyen formában való fennmaradását tartja kívánatosnak, mert nem felejtkezett el arról, hogy milyen szerepet játszott Jugoszlávia az el nem kötelezett országok életében. Ezért nem lesz könnyű ezt keresztülvinni. Remélhetőleg azonban a szövetségeseink iparkodnak ebben az irányban befolyásolni az altábornagyot.)
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 754-759. oldalán megjelent szövege)
