Az 1993. április 22-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a privatizáció vonatkozásában a meghirdetett árral, valamint az Állami Vagyonügynökséggel és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársasággal kapcsolatban
Antall József: A másik problémát pedig változatlanul a hitelfelvételi lehetőségek jelentik, amiről már többször esett szó. Tulajdonképpen én is abban látom a problémát, hiszen azon nem tudunk változtatni, hogy teoretikusan valaminek mi az ára, mert ez is egy piac, a privatizáció is tulajdonképpen egy piaci művelet, ezért hiába mondjuk teoretikusan, hogy annak mi az értéke. Lehet, hogy az értéke az, de az ára más, és ezért annyiért nem lehet eladni. A németek például a működtetés érdekében van, amit ingyen adnak át, ha valaki vállalja a működtetését, és ebből áll a privatizáció, különösen olyan területeken, amelyek kilátástalanok, vagy munkahelyteremtési szempontból adják át ingyen. Ami pedig az ÁVÜ-t illeti, nem azért, hogy az ÁVÜ keletkezéséről kellene különösebben szólni, hiszen az ÁVÜ-t a parlament, még az előző parlament hozta létre, és egy olyan szervezetként működött, ami csak a parlament alá tartozott. Lehet, hogy jobb lett volna, hogy nem vállaljuk át a működésének a felelősségét, és hagyjuk, hogy változatlanul a parlament működtesse. De úgy gondolom, hogy végül akkor is a Kormányra háramlana a felelősség, és egyszerűen úgy nem is működött volna, hiszen a parlament képtelen operatív feladatot ellátni. Mindenesetre a Kormány nagy nehezen csak annyit ért el, hogy a parlament alá rendelt régi ÁVÜ-t – amelyik azután igazán melegágya lett volna a korrupciónak, ha még kormányellenőrzés sincs – sikerült a Kormány alá rendelni. Mi ennyit tettünk, nem pedig felállítottuk. Az ÁV Rt.-t már mi állítottuk fel, és ott törvény ütközik törvénnyel. Tehát én nem tudok állást foglalni most ebben a kérdésben, de arra hívom csak fel a figyelmet, hogy van a költségvetési törvény, és van az ÁV Rt.t létrehozó törvény. E két törvénynek minden évben egymással összhangban kell lenni.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 423. oldalán megjelent szövege)
