1991. év

(Kupa Mihály pénzügyminiszter elmondja, hogy az előterjesztés a Munkavállalói Részvénytulajdonosi Program alapelveit tartalmazza, amelyek elfogadása esetén ki lehet dolgozni az erről szóló törvény tervezetét.? Egy filozófiai kérdés van, hogy a Kormány mennyire akarja ezt a privatizáció súlypontjába helyezni?
Többen hozzászólnak, köztük Schamschula György munkaügyi politikai államtitkár, aki ennek érdekegyeztetéséről ad tájékoztatást.
A vita akörül alakul ki, hogy az alkalmazotti tulajdon a tulajdonműködtetésnek menynyire hatékony formája, illetőleg ez mennyire lesz kiegészítő eleme a Kormány gazdaságpolitikájának?)

Antall József: Nincs több? Akkor a következőt szeretném mondani, mielőtt visszaadom a pénzügyminiszter úrnak a szót. Az első az, hogy egy koncepcióról hozunk határozatot. Kérdés az, hogy a koncepció végén lévő határozati javaslat szövegén kell-e, indokolt-e módosítani? Erre kérem, hogy akiknek korrigáló, vagy egyéb megjegyzése volt, hogy a texushoz tessék szólni, ha ott valamit kívánnának módosítani. A második dolog, az egy közgazdasági kérdés, hogy az alkalmazotti tulajdon arányát, lehetőségét hogyan értékeljük. Egyetértünk abban, hogy meg kell adni a lehetőségét társadalompolitikai és gazdasági okokból egyaránt, és ha úgy tetszik, lélektani okokból. Ebben egyetértünk, azt hiszem, mindnyájan. Abban sem kell vitatkoznunk, hogy legyen-e vagy nem. A munkavállalói részesedés benne van a programunkban, a kormányprogramban, a koalíció együttes programjában. Tehát ez részét képezi. A következő kérdés, hogy közgazdasági szempontból mi a célszerű. Világos kimondatlanul is, hogy itt arról van szó, hogy egyik oldalon egyértelműen egy működőképes piacgazdaságnál a klasszikusan kialakult piacgazdaságnak megfelelő tőkés rendszer szerinti tulajdonlást tekintsük-e dominánsnak kül- és hazai tőkével együtt, és ezen belül általában a munkavállalói tulajdont nem tekintjük-e a szociális piacgazdaság keretei között sem domináns és hegemón szerepet játszónak, és nem is véljük ezt célnak. Emellett ott látjuk a veszélyét nyilvánvalóan kimondatlanul is a propagandában vagy bármiben a korábbi, jugoszláv típusú gebines szocializmus és egyebek miatt, amelyek itt érvényesültek, és amelyeknek 1956-ban még volt egy bizonyos hangulata, egyrészt politikai kompromisszumból, Bibó Istvántól kezdve, az akkori ideológiai szempontból és az adott körülmények között kompromisszum szempontjából. Hozzá kell tennem, egészében akkor is mindenki úgy tekintette ezt a kérdést mint átmeneti kompromisszumot, és senki nem gondolta komolyan, néhány embert kivéve, hogy úgy fel lehet építeni egy modern piacgazdaságot, hogy az valóban munkástulajdonon alapul. Ebből következik, hogy ezt Németországban és mindenütt, ahol szociális piacgazdaság szemléletével beszélnek, senki nem vonja kétségbe, hogy legyen ilyen – ezzel, azt hiszem, egyetérthetünk –, és az ideális körülinek mondják a 10-15%-os munkavállalói részesedési arányt. Hogy ez megvalósul-e vagy nem, ez nem azon múlik, hogy mi itt mit tudunk dönteni. Úgy gondolom, hogy ezt a 10-15% körüli arányt mint lehetőséget fenn kell tartani. Elképzelhető, hogy ennél több is megtörténhet, de mint modellt, nem hiszem, hogy ennél többet értelme lenne forszírozni. Kérdés, hogy van-e ehhez megfelelő erő? Ez az arány kérdése. Végül pedig, ami a nemzeti tulajdon és a saját középosztály kiépítését jelenti, úgy gondolom, hogy amit Bod Péter említett, és ami a választási programunkban is szerepel, azt önmagában nem kell módosítani, vagy nem kell úgy tekintenünk, hogy arról mi lemondtunk, mert széles középosztály nélkül nincs politikai demokrácia. Ezt bizonyítja a harmadik világ. Anélkül nem lehet politikai demokráciát működtetni, hogy ne törekednénk arra, hogy egy széles középosztály – nem a régi értelemben vett középosztályt értem természetesen alatta, éppen ezért helyesebb a középréteget mondani, amibe én beletartozónak értem a kisiparostól a farmerig mindenkit – megteremtését. A szellemi középosztályt körülbelül úgy vesszük, hogy az tekinthető a középosztály tagjának, aki vagy tulajdonnal, vagy olyan képesítéssel rendelkezik, amelyik ezt szellemileg a diplomával stb. egyenértékűvé teszi. Majdnem a kauciószemléletnek megfelelően, ilyen formában. Azt hiszem, hogy ezt vállalhatjuk, és ez társadalompolitikai cél, amit elmondott Bod Péter is, és mások is megerősítettek. Amikor ezt véglegesen megfogalmazzuk, itt van az a különbség, amit nekünk politikailag értékelnünk kell, amikor mi egy széles nemzeti középosztály megteremtéséről beszélünk ebben az értelemben. Akkor az előprivatizációs programnak is az volt a célja, hogy kis tulajdonnal is el lehessen kezdeni a működést. Ezzel is ehhez valóban legyen egy lehetőség, és ezt a társadalompolitikai célt fent kell tartanunk. Ez semmiképpen nem tévesztendő össze semmiféle korábbi „titóista” gazdasági modellel,? és nem tévesztendő össze azon Tardos Márton által megidézett Milton Friedmann-i elgondolással, hogy a kelet-európai államokban ez a tulajdonváltásnak a módja, ez az állami tulajdonnak demokratikus szétosztása, ami sehova sem vezet.? óvnék mindenkit ettől a furcsa módon, pontosan a másik oldalról jövő ilyen elképzeléstől. Azt hiszem, ez majdhogynem egyenlő azzal, ahogy a 45-ös földosztást a kommunista párt javasolta. Olyan méretű földosztást javasoltak, amiből szükségszerűen következett, hogy mit kell utána csinálni, mert nem teremtette meg a farmergazdaság alapjait. Ebből a Kupa Mihály miniszter úr által filozófiai kérdésként felvetett problémából kiindulva úgy gondolom, hogy erre valóban ilyen szempontból kell ügyelnünk. Végül ehhez szeretnék egy nagyon aktuális kérdést feltenni. Tehát ez a nemzeti középosztály programunk, amit fent kell tartanunk, mert enélkül nem lesz demokrácia. A nemzeti középosztály sokféle módon lehet tulajdonos. A vegyesvállalattól kezdve bárhol, ahol tulajdonhoz jut, az már részesévé teszi a nemzeti középosztályt. Ez semmiképpen nem tévesztendő össze azzal a nemzeti polgárság, nemzeti burzsoázia programmal, amelyiket az MSZMP-ből és különböző társszervezeteiből kimentett vagyonnal, és az elmúlt időszakban kialakított monopol vállalkozási lehetőségekkel kialakult parazita réteg felhalmozott, és ma a nemzeti burzsoázia programjával próbálja elérni azt, hogy időt nyerjen, és akadályozza az ország külföldi tőkeberuházásokkal történő gazdasági fellendülését. Sőt egyenesen az eredeti tőkefelhalmozódás pszichikai és pszichológiai képletét mutatja magatartásában, és jobbtól balig támogat egyes politikai erőket és politikai csoportokat, és igyekszik befészkelni magát működő politikai pártokba, beleértve a koalíciót is, és ezt a propagandát hirdeti, ha már filozófiai kérdésekről van szó. Ezt is ki kell mondanom. Tehát amelyik ezt az erőt jelenti, világosan kell látni, hogy ma a nemzeti polgárság jelszavával egy olyan csoport hirdet programot, amelyikhez semmi közünk. Ez pontosan ezt a politikai erőt jelenti. Ezek támogatnak különböző politikai csoportokat, a KISZ KB-tól? a Hazafias Népfrontig.? ezt válasszuk szét, nehogy valaki is azt higgye, hogy mi, akik az MDF-et politikai értelemben hirdetjük, azonosak vagyunk ezekkel. Ebben a koalíció megalakulásakor valamennyi partnerünk egyetértett. Mi ezt továbbra is képviseljük. Ez az előprivatizációs programban is jelentkezett, ahol arra törekedtünk, hogy lehetővé tegyük a nemzeti kistulajdonos megalakulását. Ez például fontos a mezőgazdaságban. A mezőgazdaságban lehetséges, hogy nagyobb az aránya, mint amennyi egyéb helyeken, de célszerű is a földdel összefüggésben ezt a formát támogatni. Általában viszont nem szabad ezt politikailag túlhangsúlyozni. Ez körülbelül az a politikai stratégia, amit mi megcélozhatunk. Ezt kell az előkészítés során is képviselni. Középúton maradjunk, amiben meghirdetjük, tudatosítjuk a lehetőséget, de nem szabad olyan mértékben, mondjuk, egy propagandába beállítani, hogy ez kvázi helyettesíti és megoldja a munkanélküliséget, vagy megold egyéb kérdéseket. A többi pedig technikai lebonyolítás kérdése. Ezt szerettem volna elmondani a feltett gazdaságpolitikai filozófiai egyensúly fenntartása és félreértések elkerülése érdekében, nehogy az itt elhangzott, mind valós és igaz megjegyzésekből valamiféle ellentmondás tükröződjék. Visszaadom a szót a pénzügyminiszter úrnak, hogy a konkrétumot előadja.

(Kupa Mihály az okfejtéssel egyetért, szerinte ezt tükrözi az anyag is.)

Antall József: Van-e még valakinek megjegyzése, mert akkor a pénzügyminiszteri előterjesztés szerint, ebben a filozófiai közegben, amiben megpróbáltam össze-gezni álláspontunkat, akkor az anyagot jóváhagyásra előterjesztem. Van ellenvélemény? Nincs. Tartózkodás? Nincs. A Kormány akkor egyhangúlag a koncepciódat elfogadta.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 266-269. oldalán megjelent szövege)