1992. év

(Lukáts Miklós, a MEH egyházügyi politikai államtitkára tájékoztatást ad arról, hogy a múlt heti kormányülést követően újabb ügyként merült fel az, hogy a VI. kerület Benczúr utca 31-es számú, a baptista egyház által kért ingatlant az orosz diplomácia is megigényelte a Semmelweis utcai épületük ellentételezéseként.)

Hát itt a kérdés az a baptisták és az oroszok között, hogy milyen csereingatlan van még, ami itt bevonható ebbe a körbe. Tehát az oroszok és a baptisták részére azt nem tudjuk megcsinálni, hogy vitatkozunk erről, és valamelyiknek nem adunk semmit.

(Kupa Mihály pénzügyminiszter szerint mindkettőnek adni kell valamit.)

Itt nyilvánvaló, hogy csak ez a megoldás, hiszen itt a Semmelweis utcai épület felszabadításáról van egyben szó. Történt erre vonatkozóan vizsgálat, hogy a kincstári kézben lévő épületekből van-e olyan, ami szóba jöhet? Tehát be kell vonni még egy épületet, és akkor lehet elkezdeni a baptistákkal és az oroszokkal való tárgyalást.

(Marinovich Endre címzetes államtitkár, a miniszterelnök kabinetfőnöke tájékoztatja a Kormányt, hogy tegnap ebéd közben Aboimov nagykövet azt a kijelentést tette, hogy miután tudja, hogy az új amerikai elnök baptista, mindenképpen le fog mondani erről az épületről, és valami más megoldást keres.)

Tehát Aboimovnak kell egy újabb épület, de lehet, hogy Aboimov nem akar költözködni, úgyhogy azért javaslom ezt a kérdést rövidre zárni, és mielőbb tárgyalásokat folytatni. Szerintem ott akar maradni, azért is mondom, hogy ez nem olyan egyszerű kérdés. Akkor ki fog tárgyalni ebben az ügyben, mert itt külügyi kérdésről is szó van? Akkor Lukáts államtitkár úr és a Külügyminisztérium folytassa le ezeket a tárgyalásokat az oroszokkal, és esetleg tekintve a személyes tanúsítványra, Marinovich államtitkár is vegyen részt az első ülésen, és próbálják ezt megoldani. A pénzügy pedig tud-e valamit tenni a Kincstári Vagyonkezelő részéről, mert kell egy épület, ahova esetleg az oroszokat átköltöztethetjük. Nyilvánvaló, hogy ennek egy olyan épületnek kell lennie, ami vagy a Városliget térségében, vagy Budán van valahol. Tehát akkor a határozati javaslatból az első, második pont problémamentes, akkor azt fogadjuk el, és a 3. pontját a határozati javaslatnak pedig úgy módosítjuk, hogy a Külügyminisztérium és a Miniszterelnökség egyházi ügyekben e vonatkozásban illetékes Lukáts államtitkár a kabinetfőnökkel együtt tárgyalásokat folytat, és a Pénzügyminisztérium pedig megvizsgálja a csereingatlan lehetőségét. Van-e ezzel kapcsolatban még megjegyzése bárkinek? Nincs, akkor kérem ennek sürgős megoldását, tekintettel, hogy mind az oroszok, mind az amerikaiak esetében valóban fontos kérdésről van szó. Jó lenne összehasonlítási alapként megnézni, hogy mekkora a Magyar Intézet Moszkvában, amit felajánlottak, és mekkora területet tudunk mi adni? Még ha Oroszország nagyobb is nálunk, egy kicsivel lehet nagyobb az általunk felajánlott épület, de azért viszonossági alapon egy sufni ellenében azért ne adjunk egy palotát. Akkor a Kormány ebben a formában mindezt jóváhagyta.

Napirenden kívül a szakszervezetekkel történt tárgyalásokkal kapcsolatban.

A kérdés az, hogy a szakszervezetekkel folytatott, tehát az ÉT-vel folytatott tárgyalásokról pénzügyminiszter úr és a munkaügyi miniszter úr tudna-e adni tájékoztatót, annál inkább, mert erre rá fognak kérdezni a sajtóértekezleten. Tehát akkor megkérdezném a pénzügyminiszter urat és a munkaügyi miniszter urat, és azt hiszem, Pusztai államtitkárasszony vett még részt, tehát a szakszervezetekkel folytatott megbeszélésről adjanak egy tájékoztatót.

(Kupa Mihály pénzügyminiszter tájékoztatást ad, kiemelve, hogy állandó a sztrájkkal való fenyegetődzés, különösen a vasutasok és a vasasok részéről. Kiss Gyula munkaügyi miniszter a tájékoztatás során különösen azt emeli ki, hogy a saját területükön megjelenő szakszervezeti kérdést a tárcák kezeljék, ezek ne a munkaügyi tárcára háruljanak. Pusztai Erzsébet, a népjóléti tárca politikai államtitkára pedig azt emeli ki, hogy a szakszervezetekre most már alulról is nehezedik egy nyomás a demonstrálás érdekében, ezért kéri, hogy a Kormány minden lépésében benne legyen a feszültség kezelésének a gondolata.)

Akkor úgy összegezném, hogy folynak tovább nyilvánvalóan a tárgyalások. Megállapodást csak úgy lenne indokolt kötni, hogy részét képezze a demonstrációkról és a sztrájkról való lemondás. Tehát valamilyen formában, ha megállapodásra sikerül jutni, akkor annak mindenképpen része kell, hogy ez is legyen. Ezt kategorikusan meg kell mondani, hogy olyan megállapodást nem lehet kötni, hogy megállapodunk, és utána folytatják a figyelmeztető sztrájkokat. Ez az egyik kérdés. A másik, hogy nyilvánvaló, hogy van egy objektív alapja az emberek munkahelyeken való elégedetlenségének. Ebben szerepe van a tájékozatlanságnak és ennek a bizonyos szakszervezetek közötti versenyfutásnak, ami a szakszervezeti választások elmaradásával következett be, de hát ezen most már túl vagyunk. Azt gondolom, hogy ezt a tárgyalást folytatni kell, és meg kell néznünk külön még azt a kérdést, hogy tudunk-e bizonyos háttérmegbeszéléseket vagy háttértárgyalásokat folytatni egyes szakszervezeti emberekkel, amiben ezt még világosabban megfogalmazzuk a számukra. Végül pedig nem tudom, hogy van-e olyan stádiumban ez az egész kérdés, amely indokolttá tenné egy állandó tárcaközi munkacsoport létrehozását, amelyiket nem kell bejelenteni, nagyobb látványosság nélkül kellene létrehozni, amelyik valóban folyamatosan foglalkozna a szakszervezetekkel, az egyes tárcák alá tartozó ágazatoknál érdekelt szakszervezetekkel. Ez a munkacsoport egy összehangolt szakszervezeti politikát folyamatosan kidolgozna, amit a Kormány egyik tagja, a munkaügyi miniszter mindenkor koordinálhatna. Egy ilyet feltétlenül fel kellene állítani. Én nem vagyok híve annak, ha nem muszáj, hogy a sztrájkokat kipróbáljuk. A sztrájk, az egy fertőző betegség, és az azt jelenti, hogy ha valahol van, akkor mindig kiszámíthatatlan, hogy milyen hatása van. Úgyhogy lehetnek olyan szituációk, hogy zsarolásra akarják felhasználni, és akkor nincs más választásunk, mint elviselni. De amíg tisztességgel lehet elkerülni, addig célszerűbb elkerülni, mert rosszabb a kiszámíthatatlan, amikor a belügyminiszter úrra is szükség lehet. A főügyészségnek a nyilatkozata az jó volt ebből a szempontból, de hát azért itt ebben tájékozódni kell. Úgyhogy mindenképpen a jövő hétig fontos, hogy ebben a menetben menjenek tovább a tárgyalások. Ha úgy ítélik meg a tárgyaló felek, hogy szükséges, akkor esetleg pártjainkon keresztül, tehát nem a kormányzaton belül, hanem esetleg akár valamilyen személyes háttérmegbeszélések is elképzelhetők. Erre is kérünk javaslatot, de csak olyan háttérmegbeszéléseknek van értelme, ami pontosan nem csacsogásról szól, hanem kategorikusan meg kell mondani ezt vagy azt. Azt kérem mindenesetre, hogy a kormányszóvivő részére segítsenek, az ebédszünetben beszéljék meg, hogy mit és mennyit mondjon, mivel a szakszervezeti kérdés elég kritikus. Egyet azonban mindenképpen meg kellene csinálni. Azt mindnyájan érezzük, azt hiszem, a Kormányban is és a pártjainkban is, hogy a lakosság részére nem tudjuk leegyszerűsítve elmondani, hogy mikor, mi éri őket, és mit várhatnak? Pedig ez a lakosság érthető igénye. Azt mondják, hogy ők elviselik a nehézségeket is, de egyszerűen a rossz közérzet abból ered, hogy nem látják világosan, hogy ez hova vezet. Na most, én tudom, hogy ez milyen nehéz, de valamit ebben kell nekünk tenni. Erre utal, gondolom, a külügyminiszter is, hogy egy olyan könnyen érthető szakértői vélemény kellene, amit szinte hetente kellene a televízióban, rádióban valamilyen formában leadni. Ez a miniszterelnökségi PR-csapatnak is feladata, de minden tárcáé is, valamint a politikai államtitkároknak. Tehát meg kell teremteni ennek a gazdaságpolitikai alapvetését, hogy ezt el tudják mondani, amit megért és elhisz a lakosság. Mert különben valóban hiába folytatunk sikeres politikát egyik vagy másik téren, ez visz el bennünket. Én azt gondolom, hogy ez egy jó feladata a politikai államtitkári értekezletnek, hogy tárgyalják meg, és tegyék fel azokat a kérdéseket, amikre szakértői
véleményre van szükségük.

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésével kapcsolatban.

(Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter tájékoztatást ad a közalkalmazotti szakszervezet különböző érdekvédelmi csoportjaival folytatott tárgyalásokról, kiemelve azt az eldöntendő kérdést, hogy az ebédidő beszámít-e a munkaidőbe. Egyes tárcák szerint igen, a saját tárcája szerint nem, ezért kellene kialakítani erről egy egységes álláspontot. – A vita első részénél nincs jelen a miniszterelnök.)

Ehhez hozzászólásként a következőt akarom elmondani, ugyanis az előzményeknél nem voltam itt, és nem szeretek így állást foglalni. Azt, amit fontosnak tartanék, hogy a magyar kormányszerveknél ez egységes legyen. Az ne legyen, hogy az iparügyiben beleszámít és a külügyben pedig nem. Tehát egyszer a Kormányon belül, az egyes minisztériumoknál és országos főhatóságoknál ennek egységesnek kell lennie. Ezt helyre kell állítani. Hogy általában utána a közalkalmazottaknál ez hogy van? Hát ezt szintén meg kellene vizsgálni, és egységesen szabályozni kell, mert, ha 8 órás a munkaidő, akkor olyan nincs, hogy 8 óra alatt valaki ne egyék. Én ezzel intézetvezetőként találkoztam, amikor behozták ezt a rendeletet, és azt mondtam, aki nem vesz ki a fél órás ebédszünetet, az naponta háromszor eszik a munka mellett akkor is, tehát nem tettem különbséget. Úgyhogy énszerintem ez addig lehetett kérdés, ameddig 9-re jártak a minisztériumi tisztviselők, és fél 2-kor elmentek. Akkor nem volt étkezési kérdés, vagy a tanároknál nem szokás étkezésről beszélni, mert a munkaideje úgy van kialakítva. de, aki egységes 8 órát dolgozik, az mese, hogy ő közben nem eszik. Tehát ezt egységesen kell kezelni. Jelcin nem eszik, de szerencsére nem közalkalmazott nálunk.

(Problémaként merül fel az is, hogy a közalkalmazott nem állami helyen töltött munkaviszonya nem számít bele a szolgálati idejébe.)

Ez valóban egy reális probléma két területen is, általában a közalkalmazottaknál és a közgyűjteményeknél is. Egy könyvtáros valahol elkezdte a munkáját egy vállalatnál, és utána került a Széchényi Könyvtárba. Az előző munkaviszonya kimarad, miközben most sorolták be őket a közgyűjteményeknél, de ebből nagyon komoly problémák vannak. Ugyanez vonatkozhat kórházi orvosokra is, ugyanis például az üzemorvosként töltött ideje nem számít be neki a szolgálatába. Ez azonkívül azért nevetséges, mert a közszolgálati törvényben mindez benne van. Tehát tulajdonképpen a közszolgálati törvényben minden olyan idő, amit közszolgálaton kívül eltöltött, az beleszámít, vagyis egy kormányzati köztisztviselőnél beleszámít, hogy ha egy tejcsarnokban emelgette a vödröket, viszont egy könyvtárosnak nem számít bele, vagy egy egészségügyi dolgozónak. Hát ez egy tarthatatlan helyzet, ez a jogegység hiánya. Tehát ezt, mivel két minisztérium készítette el a két törvényt, a köztisztviselőkről, illetve a közalkalmazottakról szóló törvényt, nyilván ebből eredt a különbözőség, és nem vettük észre. Úgyhogy én felkérem a munkaügyi miniszter urat, hogy ezt nagyon komolyan vizsgálják meg. Kérésem az, hogy nézzék meg, hogy milyen jogszabállyal, hogy lehet áthidalni ezt gyorsan. Hasonlóan, mint a másik esetben, az egyházaknál merült fel ilyen probléma. Tehát szeretném, ha most eldöntenénk, hogy belátható rövid időn belül erre megtörténik a módosítás, mert ez most okoz feszültséget, és nincs szükségünk ilyen feszültségekre, amelyek különböző helyeken jelentkeznek. Ha az megoldódik az egyházaknál, akkor most is meg kell tudnunk ezt oldani. Ha jól emlékszem, az volt a problémájuk, hogyha a tanár állami tanárként most elmegy egyházi iskolába tanárnak, akkor hátrányba kerül-e, vagy nem? És utána visszakerül, az állami oktatásba. Beleszámít, vagy nem?

(Kiss Gyula munkaügyi miniszter szerint ezzel kapcsolatban az alapvető probléma az, hogy az egyházi iskola miután nem költségvetési szerv, ezért nem tartozik a közalkalmazotti törvény hatálya alatt, hanem marad a Munka Törvénykönyve hatálya alatt valamenynyi alkalmazottja viszonylatában.)

Szerintem az kell, hogy közalkalmazotti jellegű feladatot lát-e el. Ugyanazt végzi a tanár, ha állami vagy önkormányzati vagy egyházi iskolában van. de nem azonos munkát végez, hogyha a versenyszférában dolgozik. Szóval itt van a koncepcionális különbség, és ez nagyon fontos pont az egészségügy, az oktatás vagy a művelődésügy területén. Úgyhogy ezt kérem megvizsgálni.

Napirenden kívül az 1992. október 23-ai események nyomán ellenzéki képviselők által létrehozott testülettel, „vizsgáló bizottsággal” kapcsolatban.

(1992. október 23-án a Kossuth téren tartott ünnepségen Göncz Árpád köztársasági elnököt kifütyülték, aki emiatt nem mondta el a beszédét. Az ellenzék, amely azt állította, hogy az egészet a Kormány szervezte különösen skinhead fiatalok jelenlétének biztosításával, ezért egy külön országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, amit a kormányoldal nem szavazott meg. A Nemzetbiztonsági Bizottság viszont foglalkozott a kérdéssel.)

Köszöntjük meggyötört minisztereinket. Nemzetbiztonsági Bizottság?

(Boross Péter belügyminiszter: Igen. Reménytelen.)

Még mindig október 23-a?

(Boross Péter: Azzal a játékkal és olyan mázsás kérdésekkel, hogy hol készülnek azok a ruhák, amiben itt voltak a téren ezek a szélsőséges fiatalok, hárman.)

Ez elhangzott a magyar parlamentben 1946-ban. Házy Árpád kommunista képviselőnek mondta Sulyok Dezső, hogy megfelel-e a valóságnak, hogy maga csinálta a nyilasoknak a formaruhát. Házy mélyen lesütötte a szemét, ugyanis szabó volt, ő csinálta. A kommunista párt képviselője volt. Úgyhogy erre kellett volna hivatkozni.

(Boross Péter még elmondja, hogy azt szeretnék bizonyítani, hogy ha nem is volt szervezés, akkor legalább mulasztás volt. Reggel pedig a Honvédelmi Bizottságban azt kérdezték, hogy mi a biztosíték, hogy a határőrség nem lesz bevetve belső dolgokra, és egyébként is a határőrséget a hadseregnek át kéne adni. Az ellenzék számára az volt a kérdés, hogy ránézve veszélyt jelent-e a határőrség. Hozzá kell tennem, a koalíciós képviselők ezt fölismerték, ezért aztán az volt a kérdés, hogy a magyar határok védelme rendben van-e.)

Azt mindenesetre a Minisztertanács jelenlétében kijelentem és javaslom, hogy ez a hivatalos vizsgálóbizottság helyett felállított vizsgáló képviselőcsoport a parlamentarizmusnak a megszégyenítése, az, hogy egy leszavazás után egy ilyet létrehoznak. Ennek annyi a jogosítványa – ma ronda szóval –, amennyit a képviselők egyénenként jelentenek. Ennek következtében ilyen csoport nem lehetséges. Tehát én azt javaslom, hogy a miniszterek ne tegyenek eleget a meghívásuknak, hanem ha gondolják, akkor hívják meg egy kávéra őket, és ennek szellemében válaszoljanak nekik egyáltalán. De semmiképpen ne legyenek hajlandók a miniszterek egy csoport meghívásának eleget téve hagyni szimulálni egy parlamenti bizottság jellegét.

A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításával és kiegészítésével kapcsolatban.

(Pusztai Erzsébet, a népjóléti tárca politikai államtitkára az előterjesztés ismertetése során kiemeli, hogy a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban – aminek szükségessége már nagyon régen felmerült – két koncepció közül kellene választani. Az egyik szerint azt ’93-tól el kell kezdeni, és ’98-ig meg kell hirdetni egy 3 éves nyugdíjkorhatár-emelést rugalmas rendszerben, ami azt jelenti, hogy 55 évesen még elmehet valaki nyugdíjba, de a munkahely nem küldheti el csak 58 évesen. Majd ezután a következő ütemben ismét egy hároméves időtartam alatt menne föl a nők nyugdíjkorhatára 60 évre. A másik koncepció szerint ’94-től kezdődne el a nyugdíjkorhatár emelése. Kétévenként egy évet emelkedne a nyugdíjkorhatár, és ebben a két évben még elmehet 55 évesen, de a korhatár már egy évvel magasabban van megvonva, és ez így kétévenként emelkedik, majd az ezredforduló után már elindul a férfiak nyugdíjkorhatárának emelése is. Az egyes koncepciók mellett és ellene többen hozzászólnak.)

Kérdésem lenne. A nyugdíjkorhatár emelése szerepelt-e bármilyen nemzetközi, akár világbanki, IMF stb. anyagban? Szerepelt-e valaha? Én azt hiszem, nem. Ugye? Nem. Ezt ők nem vetették fel.

(Pusztai Erzsébet elmondja, hogy viszont az Országgyűlés 98%-kal elfogadott határozatában szerepel.)

Azt hiszem, hogy a vita most ténylegesen olyan ágazati, jellegzetesen az a szituáció, amikor a munkaügyi miniszter érthetően a foglalkoztatás, a munkaerőpiac védelmében és a saját területe szempontjából védi, hogy ne szabaduljon rá ez az egész a munkaerőpiacra, hogy ne maradjon ott egy réteg, miután ez a foglalkoztatás kérdését érinti. Úgyhogy azt hiszem, hogy a vita egy elvszerű, érthető érdekvita, ahol a munkaügyi miniszter természetesen védi ezt az álláspontot. a másik oldalon nyilvánvaló, hogy költségvetési szempont jelentkezik, másrészt szociális és egyéb szempont is. Tehát én úgy gondolom, hogy ez a tipikus eset, amikor egy kormányzatnak valahol egy döntést meg kell hoznia egy olyan kérdésben, amelyben nem egyforma a tárcák érdeke. Ez olyan, minthogy a földművelésügy és a környezetvédelem között is lehet bármikor ellentét. Tehát ezt csak azért mondom, hogy ezt ne tartsuk valami különleges esetnek, hogy itt most vita van. A másik dolog. Elhangzott az, hogy mikor, ’94-ben vagy ’95-ben kell ezt a kormányzatnak végrehajtani. Bár nincs itt a pénzügyminiszter, az én alkotmányjogi érzékem és a Kormány által letett eskü az én megítélésem szerint bennünket arra kötelez, hogy mindig úgy kormányozzunk, hogy ne abból induljunk ki, hogy x ideig kormányzunk, hanem az ország érdekében egy perspektívában kell gondolkodnunk. Az egy másodlagos kérdés, és ez az alkotmányosság és a demokrácia alapja, hogy abból a feltevésből kell kiindulni, hogy az ország érdeke mi, és ennek megfelelően egy bizonyos perspektíva szerint kell a döntéseket meghozni. Ezen belül természetesen előfordulhat az, hogy bizonyos A- és B-variációk esetében figyelembe veszi egy kormány, hogy a legkellemetlenebb dolgokat nyilván nem vállalja fel, mert az azonos az öngyilkossággal különösen a választások előtt. De, ha nem helyezkedünk erre a politikai erkölcsi alapra, akkor minekünk úgy kell kormányozni, akár megnyerjük a választást, akár nem, hogy az adott helyzetben, az adott szituációban az ország hosszú távú fejlődése érdekében tesszük meg a szükséges lépéseket. Ha ezt nem fogadjuk el kormányzati filozófiánk alapjának, akkor elkezdünk egy olyan kompromisszumokat jelentő és egy olyan kisszerű, majdnem azt mondhatom, kiskereskedői politizálást, amit azt hiszem, mindenképpen el kell kerülni. Ez a mi alkotmányjogi kötelességünk, és ez a politikai erkölcsi kötelességünk. Ez az egyetlen, amihez tarthatjuk magunkat, még akkor is, hogyha megbukunk. Ebből kiindulva, hogy ezt mondjuk, az alapszinten természetesnek tartom, hogy az egyes államhatalmi ágazatoknak eltérő érdekei vannak, és ezt kell itt kiegyenlíteni. Ennyit szerettem volna hozzátenni még a további vita előtt.

(Több hozzászólást követően.)

Az előbbiek után még egy szempontot. Tehát én csak arra utaltam, és ezt azért tartom fenn, hogy kormányozni csak úgy lehet, hogy abból indulunk ki, hogy mi mindenkor egy hosszú perspektívában kormányzunk, és utólag azt a szakaszt eldönti majd az utókor és a választó, ha úgy tetszik, hogy abban a szakaszban mi hogy működtünk. De mindig úgy kell működni, mintha hosszú távon maradna a kormányzat. Tehát én ezt fejtettem ki, hogy erre kötelez bennünket az eskü, és ez nem teszi lehetővé, hogy a nagy stratégiai kérdésekben politikai konjunktúralovagok legyünk. A másik kérdés, amit szeretnék fölvetni, hogy összeegyeztettük-e, és megvizsgálták-e ennek az Európai Közösséggel és az európai országokkal való kihatását, hiszen, ha úgy alakul, akkor ki vagyunk téve annak, hogy felvesznek bennünket az Európai Közösségbe 10 éven belül. Amiről itt beszélünk, az közös munkaerőpiacot jelent, a jogrendszernek az egységesülését jelenti, és mindenképpen ez a kérdés bekerülhet majd a csatlakozási tárgyalás körébe. Tehát hogy viszonylik ez az egész szabályozás az Európai Közösség országaival és azoknak a terveivel. Ez is a dolgunk, amikor egy ilyen perspektivikus dolgot megvizsgálunk. Még egy, tényleg részlet-, szakmai kérdés. A Kopácsira utalt a pénzügyminiszter úr. A nyugdíjasoknál, ha úgy vesszük, hogy a nyugdíjast kivontuk a munkaerőpiacról, és így gyakorlatilag 2,5 millió lenne a munkanélküli. Figyelembe vette-e például Kopácsi vagy mások egy-egy ilyen elemzésnél, hogy a nyugdíjasok jelentékeny része azonban azonnal tovább dolgozik 70 éves koráig általában részfoglalkozásúként, megközelítően azonos fizetéssel, mint a kezdő, mint a pályakezdők. Tehát, ha ezt csak ilyen mereven számítják, ebből semmi nem jön ki.

(Kupa Mihály pénzügyminiszter szerint ez a számítás még csak felszínes volt.)

Tehát ez még ilyen felszínes volt. Azért mondom, mert ez jellemző ezekre a számításokra, mert akkor ezt egy ilyen mélységben kell megcsinálni, hogy valóban mekkora pénzösszeg és mekkora munkaerő-ráfordítást jelent mindez. Azokban az országokban, ahol a nyugdíjkorhatár magas, tehát ahol 65 év stb., és pláne, ha magas a nyugdíj összege is, mint mondjuk Németországban, ott egyszerűen nyugdíj után nem szokás dolgozni, vagy ha dolgozik, akkor örül, hogy engedik a régi munkahelyén dolgozni, és azért nem vesz fel fizetést, vagy elmegy máshova ingyen dolgozni.

(Hosszas vita után végül a nyugdíjkorhatár-emeléséről való döntést a Kormány – további egyeztetéseket és előkészítést követően – egy következő ülésére halasztotta.)

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 838-847. oldalán megjelent szövege)