1992. év

(Boross Péter belügyminiszter a másodszor Kormány elé kerülő tervezetnek a parlamenti pártokkal történt egyeztetéséről tájékoztatja a Kormányt, miszerint egy vitatott pont, a megszerzett állampolgárság visszavonása kivételével, ami most A-, B-variációként szerepel, egyetértés alakult ki. Az A megoldás köztársasági elnöki döntési körben tartja az állampolgárság visszavonását, amire a belügyminiszter tesz javaslatot. A B-variáció némileg bonyolult, mert miniszteri határozat ellen bírósághoz lehetne fordulni, tehát mielőtt a köztársasági elnökhöz menne. Ő egyértelműen az A megoldás elfogadását javasolja. Több hozzászólás hangzik el, köztük Katona Tamásé, a MEH politikai államtitkáráé is, aki szorgalmazza az eskütétel, illetve a fogadalom közötti különbség meghagyását a tervezetben, vagyis azt, hogy az eskü végén ott legyen az, hogy „Isten engem úgy segéljen”, a fogadalom végén pedig nem.)

Meg kell jegyeznem, mert örök történelmi tanulságul szolgál, hogy mit jelent egy fáradt politikus. Mészáros Lázár megérkezett az Egyesült Államokba, az emigrációba 1851-ben, és esküt kellett tennie. Előbb meg kellett csókolnia a Bibliát, aztán az amerikai alkotmányt, és akkor azt kérdezte, van még valami megcsókolni való, vagy végre partra szállhatok-e? Még valami. Bocsánat, csak az Alkotmányt megnéztük, úgyhogy a köztársasági elnök a visszavonási kérdésben miniszteri ellenjegyzéssel dönt, mert nincs felsorolva azon kivétel és néhány pont között, ahol a köztársasági elnök miniszteri ellenjegyzés nélkül dönthet. Tehát miniszteri ellenjegyzéssel dönt az állampolgári ügyekben, és csak bizonyos néhány olyan pont van, ahol erre nincs szükség, de ez nem tartozik bele.

(További hozzászólásokat követően a Kormány a tervezetet, azon belül az A megoldást egyedüliként elfogadta.)

Akkor ezt lezártuk. Bár nem szorosan kapcsolódik, de itt elhangzott Szabó Tamás részéről egy gondolat, és én ezt a gondolatot szeretném, ha rögzítenénk, ez a bizonyos hazatelepítési gondolat. Ennek két aspektusára is utalnék. Az egyik az, hogy Magyarország lakosságának a demográfiai csökkenése évi 40 ezer körüli létszámmal történik. Magyarországnak tehát a magyar lakosság fenntartásában eminens érdeke, hogy erre bizonyos pótlás bekövetkezzék. A másik, ezzel ellentétes érdek viszont az, hogy az egykori magyar kultúra megőrződjön, és az is, hogy a magyar területeken lehetőleg maradjon a magyar lakosság, és ne csábítsuk el onnan őket, hanem a jogaikat igyekezzük kivívni és elősegíteni. A harmadik, ami ehhez tartozik, az két aspektus, amire előbb utaltam. Az egyik egy gazdasági jellegű. Nyilván Szabó Tamásnak is ezért jutott eszébe. Az idetelepülők egy része tőkebefektető, magyar származású tőkebefektetők, visszatérni kívánó tulajdonosok, akik – még azzal is kiegészíteném, hogy – olyan szakemberek, akik itt esetleg úgy érzik, hogy többre jutnának. Tehát ez az egyik része. A másik része, az a szórványmagyarság a különböző határokon túli területekről, bár ez mondjuk inkább a nyugati emigrációra jellemző igazából, mégpedig az, hogy a szórványmagyarságnak az a része – tulajdonképpen idő kérdése – elvész a magyarság számára. A határokon túl tudjuk, hogy mit jelent a nemzetiségi állapot egy vegyes lakosságú távoli kis faluban stb. a telepítési ügy, ez egy összetett kérdés, egy komplikált, átgondolt pénzügyi vonatkozású, költségvetési, földművelésügyi vonatkozású ügy. Valaha ez a fölművelésügyi tárcának egy fontos feladata volt, hogy hogy lehet telepíteni kihaló falvakba és egyéb helyekre más területekről, akár túlnépesedett területekről. Például a Száván túli területekről hoztak be magyar vezérkari tisztek segítségével a 30-as években családokat. Tehát a szórványmagyarság, és amit Nagy Ferenc felvetett, ezek a menekültek, akik esetleg esélytelenek a visszatérésre. De hát ez tényleg egy nemzetpolitikai, stratégiai kérdés mind gazdasági, mind politikai szempontból. ezért az a javaslatom, hogy ebben a külügyminiszter alá rendelt, Határon Túli Magyarok Hivatala, Szabó Tamás, mint közvetlenül ezekkel a privatizációs és egyéb ügyekkel érintett és a belügyminiszter úr, akinek itt feltétlenül az állampolgárság és egyéb kérdésekben van szerepe, tehát e megnevezettek megbízottjai nagyon csendben dolgozzanak ki egy tervezetet szakértői szinten, és később ebbe kapcsolódjon be szükség szerint a földművelésügyi tárca, vagy akár az ipari tárca is, de a művelődési és népjóléti tárca is. Amikor a stratégiai megfogalmazás megtörtént, akkor ez kerüljön elénk. Ez egy nagyon komoly dolog, mert reméljük, hogy a vajdasági magyarság nem kerül kiüldözésre. De hát itt a kazahsztánitól kezdve minden előfordulhat, és látjuk, hogyha erre nem vagyunk felkészülve, ez milyen szerepet játszik. Ennek egyébként megvannak a magyarországi előzményei jogszabályokban is. A két világháború között, a II. világháborúban is nagyon nagy gyakorlata volt valaha ennek telepítésügyi kormánybiztosokkal és egyebekkel együtt. Akkor felkérem az érdekelt minisztereket, hogy bizalmasan, jó szakemberekkel, mindegyik a maga területét hozza össze.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 847-849. oldalán megjelent szövege)