1992. év

(Balsai István igazságügy-miniszter ismerteti, hogy az eredeti törvény célja az volt, hogy a bírói függetlenség egyfajta garanciájaként az átlagos bírói javadalmazás nagyjábólegészében az átlagos képviselői javadalmazásnak feleljen meg. Jogszabályváltozások miatt e javadalmazási megoldáshoz hozzá kell nyúlni, és szorzószámok formájában a köztisztviselői törvényben rögzített módon szükséges a bírói és ügyészi bértáblázatot megalkotni. Többen hozzászólnak a vitában, köztük Horváth Balázs tárca nélküli miniszter is, aki felhívja a Kormány figyelmét, hogy a tervezet szerint egy kezdő bíró fizetése azonos lesz egy minisztériumi osztályvezető fizetésével.)

Köszönöm. Én nem vitatom az állítást, csak nem szeretném, ha rossz logika irányába menne el ez az érvelés, mert nem csak osztályvezetőt kell nézni. Csak egy pályát mondok: a tanár 25 éves korától 60 éves koráig pontosan ugyanúgy ítél egy gyermek tanulmányai felett, és ha ezt a logikát követjük, akkor a 25 éves tanárnak ugyanannyi fizetést kell adni, mint a 60 évesnek, vagy a 65 évesnek, mert feltehetően még jobban is tanít és nagyobb lelkesedéssel. Semmiféle különbség nincsen, mert teljesen egyenrangú az igazgatón kívül a tanári kar teljes része. Ezt csak azért mondtam, mert az érvrendszert kívántam ezzel tulajdonképpen félretenni. Ez már nem érvényes egy egyetemen, ahol van tanársegéd és docens és egyéb grádicsok.? Tehát ahol vannak megnevezések, vagy a szolgálati idő szerint, de van más ilyen pálya is. Ezt a logikát nem jó hangoztatni, mert holnap ugyanezen logika alapján más pályák azonnal jelentkeznek, beleértve a szakvizsgával rendelkező körzeti orvost, aki 28 éves korától 70 éves koráig ugyanolyan beosztásban, ugyanazzal a megnevezéssel végzi a munkáját, vagy az a buszsofőr is, akinek megvan a szolgálati ideje, és feltehetően jobban vezet 35 éves korában, mint utolsó éveiben. Azt hiszem, hogy a megközelítés módjának a legfontosabb része az, hogy ne próbáljunk foglalkozási ágakat, szakmákat, diplomákat egymás fölé emelni, mert az azonnal kiváltja a testületi reakciókat, és mindenki mindenre tökéletes példát tud hozni, hogy miért az a szakma áll fölötte. A másik kérdés, hogy egy olyan 25-30%-kal, a szamárlétrarendszer mellett, az elmúlt száz év során Magyarországon annyival volt arányítva magasabbra a bírói fizetések aránya, mint a köztisztviselőké. Mindig valamivel magasabb volt. Két tényező: a szabadpályás ügyvédek mint munkaerőpiac és a közigazgatási tisztviselői állás határozta meg a bírók fizetési lehetőségét. Ennek azonban volt egy feltétele, a jogászi túlképzés Magyarországon. Mezei jogászok és jogakadémiák ontották a régi Magyarországon azokat a jogászokat, akik tömegével helyezkedtek el a közigazgatásban. Úgyhogy tulajdonképpen egy óriási választási lehetőség és egy óriási szelekciós lehetőség volt a jogásztársadalmon belül. Régen, az egy évben a Magyarországon végzett jogászhallgatóknak az arányát, ha megvizsgáljuk, akkor ez mai szemmel nézve, annak a többszöröse volt. Ebből következik, hogyha csak az egyetemek által képzett jogász- és mezei jogászhadat veszem alapul, és ehhez a jogakadémiákat, amelyeknek a végén vagy közigazgatási vizsgával, vagy jogi doktorátusnak egyetemen történő megszerzésével is végzett valaki a 30-as években, ha nem következnek be a területi visszacsatolások, akkor nagyon komoly jogászi állástalanság lett volna. Ezért kerültek huszonegynéhány éves korban aránylag magas beosztásba az elcsatolt területeken, pontosabban a visszacsatolt területeken. Tehát ezeket a kérdéseket, ha így elemezzük, akkor ez világos, hogy mikor milyen tényezők hatnak. Ma az a tényező hat, hogy a jogászképzés az elmúlt évtizedekben egy szocialista totalitáriánus rendszerhez igazodva aránylag alacsony volt. A piac elvonzó hatása csak az utolsó évtizedben jelentkezett, hiszen az ügyvédség is egy elég zárt számot jelentett mint lehetőséget. Itt elég, ha utalok arra, hogy egy olyan kisvárosban, mint Pápa, ötször annyi ügyvéd volt régen, vagy hatszor annyi ügyvéd, mint ma a megnövekedett lakosság mellett. Éppen azért, mert az áru, a kereskedelmi központ jellege stb. tehát magyarul, sokkal több ügyvéd élt meg, és most efelé megyünk. Tehát ezek azok az elszívó hatások, amik az elmúlt évek során jelentkeztek. Az egyik következtetés, amit levonhatunk, és amivel indokolni lehet, hogy a magyar állam működését, a magyar gazdaság működését akadályozza az a tény, hogy a bíróságok olyan hosszú határidőket tűznek ki, és ez gyakorlatilag az igazságszolgáltatás működőképességét fenyegető veszély. A demokrácia szabályainak megfelelően tulajdonképpen nagyobb feladatkört kapott a bíróság, és ebbe az irányba ment el a demokratikus fejlődés. Tehát ezek azok az érvek, ami mellett ki lehet állni, hogy ezt a foglalkozási csoportot jelenleg az állam, a gazdaság működése és az ország működőképessége érdekében részesítjük előnyben, és ahogy több miniszter is megfogalmazta, ezt követni kell feltétlenül egy koncepciónak, és felül kell vizsgálni a köztisztviselői törvényt. Meg kell vizsgálni ennek pénzügyi vonatkozásait, az egész előmeneteli rendszert a tapasztalatok alapján, hogy azokat az anomáliákat, amelyek itt felmerültek, azokat ki lehessen iktatni, és valamilyen szűkebb, erre a körre vonatkozó programot, és a közalkalmazotti területre is meg kell vizsgálni, hogy mi a lehetőség. Erről is volt már szó, hogy mit jelent az egységes fizetési rendszer, ahova valamilyen módon a vármegyei útkaparótól be volt sorolva régen a miniszterelnökig mindenki. Mindenki ma is megnézheti, hogy mennyi volt egy altábornagy fizetése, mennyi volt egy fővárosi tanáré, mennyi volt bármilyen foglalkozási ágé. Tehát ebbe az irányba kell valahol mennünk, hogy ennek legyen egy koncepciója. E koncepció mellett kell tulajdonképpen azt a gyakorlati szempontot is figyelembe venni, hogy különösen ameddig a fizetéseket nem tudjuk magas szintre emelni, szinte szükségszerű, hogy az állami szolgálatban is bizonyos területeken a fiatalabb nemzedék legyen nagyobb mennyiségben képviselve. Ez minden ilyen szisztémánál, minden ilyen átalakulásnál úgy alakul, hogy az 50 felettinek már nincs lelkiereje és elhatározó készsége a pályaváltoztatásra. Tehát ilyenkor a középkor második szakaszától már a tehetetlenségi nyomaték visszatartja. A másik oldalon a tisztséghez, funkcióhoz képest, ameddig fiatalnak érzi magát, addig vállalja, mert utána úgy érzi, hogy ha más pályán ennek többszörösét tudja megkeresni, akkor nehéz ott tartani, mert ha ő saját maga ragaszkodna is hozzá, nem viseli el a felesége ezt a tényt. Tehát gyakorlatilag ez az a szituáció, ami mindenképpen kényszerállapot. Úgyhogy, ha úgy döntünk, hogy ezt a bírói, ügyészi béremelést ebben a formában a pénzügy elfogadhatónak tartja, az igazságügy-miniszter előterjesztette, és a jelen lévő legfelsőbb bírósági elnök és legfőbb ügyész is emellett foglal érthetően állást, akkor ezt fogadjuk el, de mellékesen egy kormány-állásfoglalással döntenünk kell ennek a bizonyos köztisztviselői törvénynek a felülvizsgálatáról is. Tehát fontosnak tartom az előterjesztés elfogadását, mert különben az elintézetlen bírósági ügyek vagy betöltetlen állások miatt egyszerűen nem kerül sor az ítéletekre. A másik viszont, amit azért szeretnék ebben a körben nagyon hangsúlyozni, ha erre sor kerül, akkor viszont az igazságügy-miniszter, az Igazságügyi Minisztérium és a bíróságok, Legfelsőbb Bíróság a maga szerepkörében és a Legfőbb Ügyészség viszont egy óriási felelősséget is vállal magában a társadalommal és az országgal szemben, mert akkor ebből a pénzből viszont olyan módon kell megszervezni az ítélkezést, hogy azok a panaszok, amelyek jellemzőek ma a társadalom elvárásaival kapcsolatban, akkor teljesíteni tudja. Tehát ez nem jelenti azt, hogy a mai körülmények között ezt a pénzösszeget, ha megkapja az igazságszolgáltatás, akkor nyugodtan üljön a babérjain, hanem a jelenlegi személyi konzekvenciáktól kezdve minden téren történjen meg a szakmai színvonal emelése, a munkatempó növelése. Ez azt jelenti, hogy ez csak akkor indokolható, ha ezt a rendszerváltozást – most nem egy politikai rendszerváltozásról beszélek, hanem államigazgatási, igazgatási, gazdasági stb. szempontból – vállalni tudja, mert csak erre az érvrendszerre hivatkozva lehet ezt a társadalom számára eladni. Minden foglalkozásra és hivatásra vonatkozik, hogy amikor arányítva egy jobb finanszírozási lehetőséget biztosítunk, az mindenképpen azzal kell, hogy járjon, hogy a presztízse és a testületi szelleme is pozitívan változzon. Szóval vissza kell állítani ehhez, ha aránylag jobban fizetett, akkor azt a különleges erkölcsi és szakmai tekintélyt, amit jelentett valamikor Magyarországon az, hogy ha valaki bíró volt. Úgy gondolom, hogy erre azért mindenképpen ezeknek a testületeknek törekedni kell.

(Balsai István javasolja, hogy a kormányszóvivői tájékoztatón a könnyebb eladhatóság érdekében ez úgy legyen bemutatva, hogy ez csak egy technikai jellegű törvény, és csak egy kis létszámú foglalkozási ág bérét növeljük.)

Egyébként valóban egy szűkebb körnek, egy olyan foglalkozási ágnak emeljük a fizetését, amire utalt miniszter úr, amelyik ugye két kórház létszámával azonos. Hát ez kétségtelen, hogy így van, de hát sajnos ebből nem indulhatunk ki a társadalom egészében, mert akkor csak ornitológusoknak, meteorológusoknak és antropológusoknak érdemes bért emelni, mert az még kisebb, és ugyanúgy kihirdethető.

Napirenden kívül egy lehetséges új igazságtételi szabályozással kapcsolatban.

(Balsai István igazságügy-miniszter tájékoztatást ad arról, hogy belügyminiszter úr, Füzessy miniszter úr, a legfőbb ügyész és a három frakcióvezető részvételével egy megbeszélést tartottak az úgynevezett igazságtételi koncepcióval kapcsolatos eddigi vizsgálatok eredményéről és a továbblépés lehetőségéről. Arra jutottak, hogy Magyarország 1956-os időszakának háborúként való értékelése alapján az akkor elkövetett tetteket a háborús bűntetti körhöz indokolt kapcsolni, és ez az el nem évülő bűncselekmények miatt a felelősségre vonást is lehetővé tenné.)

Nagyon fontos lenne, azt hiszem, hogy nemzetközi jogi, alkotmányjogi, büntetőjogi szakértőkkel még egyszer ezt megvizsgálni, hogy ne lehessen egyik szakterületnek a másikkal szemben olyan álláspontja, ami megkérdőjelezi ennek a helyes jogalapját. Ez az egyik. A másik pedig az Alkotmánybírósággal is jó lenne egyeztetni, mert azért alkotmánybírósági panasszal mindig fordulhatnak. Tehát azért jó lenne, hogyha a Kormány egy ilyen előterjesztést tesz, az hibátlan legyen minden tekintetben. Tehát itt egyrészt nagyon nagy körültekintést javasolnék. A második, hogy nyilatkozatokban felhívnám azért arra a figyelmet, hogy politikai szempontból nagyon nem jó, beleértve a kormánykoalíciót, a Demokrata Fórumot is, hogyha ezt kifejezetten a Zétényi neve alatt futó korábbi törvényjavaslattal szemben úgy állítjuk be, hogy kvázi az rossz. Szóval ezt nem tartom politikailag jónak, ha itt ilyen nyilatkozatok elhangzanának, hiszen valahogy a közvéleményben, és ebben főleg a képviselők és párton belüli hangulatban ez összekötődött. Tehát tulajdonképpen nem kell ezt az éles különbséget előzetesen hangsúlyozni, hanem végeredményben egy funkcióról van szó, és hogy azt valamilyen megoldás betöltse. De ezt nagyon ajánlanám, hogy a Zétényi anyagára nem szükséges negatív megállapítást tenni. A harmadik, ami megfogalmazódott több ilyen összejövetelen, legutóbb tegnap a Magyar Demokrata Fórumban, az elmúlt évek gazdasági bűncselekményeinek a felderítése, amire a miniszter úr azt mondta, hogy a gazdasági rendőrség már működik, és felállt e tekintetben, és az ügyészség is erre felkészült. Az emberek egyszerűen igénylik ezt, és szinte ma már ott tartunk, hogy a pillanatnyi bűn nem minden esetben érdekli őket, csak a régi. Majdnem azt lehet mondani, hogy egy régebbi és egy idősebb korosztálynak a céljai közé tartozik az igazságtétel, ami az ’56-os és a korábbi időszakra vonatkozik. De a közvéleményben nagyon erősen él az elmúlt évek korrupciós és egyéb ügyeinek az üldözése. Ezzel kapcsolatban valóban, ahol bűncselekményekre került sor, azt egyszerűen fel kell tárni és be kell mutatni, mert ez az, ami tulajdonképpen a szélesebb tömegeket valójában izgatja. Tehát ezt így együtt tudnám elkép
zelni, hogy ezt a törekvést biztosítsuk.

(Boross Péter belügyminiszter megjegyzi, hogy a gazdasági rendőrség csak azokhoz az ügyekhez tud hozzányúlni, amit valaki feljelent, vagy amiről valami egészen speciális okból kap észlelést. Javasolja, hogy alakuljon egy bizottság, amelyik revizori részleggel előkészít ügyeket, mert legalább valószínűsíteni kell, hogy valami bűncselekmény.)

Akkor az világos, hogy egy ellenőrzési rendszer mechanizmusa tulajdonképpen nem működik megfelelően az országban. Ebben benne van a Számvevőszéktől az adóhatóságon keresztül a különböző felügyeleti és ellenőrző szervekig. Feltehető, hogy a jogszabályaink sem a legtökéletesebbek e tekintetben, és így együttesen kell ezt a kérdést átgondolni. De a társadalom azt nem tudja elfogadni egészében, hogy igazán látványos öt-hat ügy nem történt két és fél év alatt. Tehát itt nem az a probléma, hogy mostan százával fel tudjuk-e deríteni, hanem az, hogy 5-6 olyan látványos ügynek kellene lenni, ahol tényleg bemutatjuk, hogy mi történt. Szóval ez az, ami a lelki kielégüléshez hozzájárul, és ami indokolt lenne. A kormánytagoknak viszont tudomásul kell venni azt, hogy a frakciót meg kell győzniük, tehát nem a frakcióvezetőt kell meggyőzniük, hanem a frakciót. Ez sokkal fontosabb, mint a külső nyilatkozat ebben a tekintetben, mert különben a frakciókon belül alakuló klikkek, csoportok hangja erősödik fel.

A Különfélék között a Rádióról és a Televízióról szóló 5574. számú törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokkal kapcsolatban.

(Balsai István igazságügy-miniszter tájékoztatást ad a törvényjavaslat eddigi bizottsági vitáiról, valamint a rengeteg módosító javaslat lényegéről. Úgy látja, hogy az álláspontok közelítésére semmi jogi lehetőség nincsen, ezért két megoldás marad, vagy a Kormány gyakorlatilag mindenben visszakozik, vagy pedig kitart az eddigi álláspontja mellett, és szavazást kér a törvényjavaslatról, de a kétharmados rendelkezések miatt számítva arra, hogy akkor ennek az elfogadása elbukik. Ismeri Katona Tamás, MEH-politikai államtitkár javaslatát, miszerint a Kormány vonja vissza a javaslatát, dolgozza át, és egy egyszerűsített javaslatot nyújtson be, de akkor megint kezdődik ez a két és fél éves tortúra, ami eddig zajlott. Ezzel egyébként a meghívott vendégként jelen lévő Kulin Ferenc, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke sem ért egyet. Szerinte is – és több további hozzászóló szerint is – az alapkérdés az, hogy a javaslatnak mely rendelkezései igényelnek kétharmados többségű szavazást.)

Melyek ezek a kérdések? Akkor még egyszer összegezzük, hogy mit képviselhetünk, mert a Kormány nem képviselhet olyat, amit mi magunk utána mint engedményt nem tudunk elfogadni. Az első kérdés az, hogy a törvény kétharmadosságát, vagy 50 százalékosságát hogy értékeljük. Ez az első kérdés. Elfogadjuk-e azt, hogy a törvény végső jóváhagyása kétharmados többséggel történik, vagy nem?

(Több hozzászóló szerint az egész törvény nem kétharmados, csak egyes rendelkezései, de az ellenzék szerint az egészről történő végső szavazásnál is szükséges a kétharmados többségű szavazás, máskülönben az Alkotmánybíróságnál megtámadják.)

Kérem szépen, szeretném figyelmeztetni a tisztelt Minisztertanácsot, hogy ma hatkor célszerű befejezni a Minisztertanácsot, mert fél hétre jönnek ide a tüntetők.? Tehát műsor lesz, úgyhogy én a gyors menetet javaslom. Ez az egyik. Tehát ezt mindenképpen kérem figyelembe venni. A másik dolog pedig, hogy most ezt az anyagot, és ezt az egész csomagot, beleértve még a Fidesz most beadott módosító javaslatait is, az lenne a célszerű, hogy Katona Tamás, Kulin Ferenc, az Igazságügyi Minisztérium, és mivel itt gazdasági, pénzügyi háttere hiányzik az intézménynek, arra felhívva a figyelmet, esetleg a pénzügyi államtitkár úr és Szabó Tamás miniszter úr a következő héten legalább egyszer üljenek ebben össze, és a Kormány részére adják meg ezzel kapcsolatban az előkészített állásfoglalást. Mert most megállapítottuk azt, hogy a Kormány nem tud állást foglalni. Ez az egyik javaslatom. A másik, hogy abban a kérdésben, hogy kétharmados vagy nem kétharmados, ebben mindenesetre azért kell egy jogilag megalapozott álláspont, hogy azt tudjuk mondani, hogy ez most valóban csak politikai döntés kérdése. Mert akkor politikailag eldönthetjük, ha valóban nem arról van szó, hogy itt jogi kérdésről van szó. A szavazással kapcsolatban pedig, azoknál az eseteknél a parlament eddigi gyakorlata szerint, amikor végigmentünk az adott javaslat rendelkezésein, ha valami nem volt belőle kétharmados, akkor arról úgy szavaztunk, a kétharmados rendelkezésekről pedig külön kétharmaddal szavaztunk, de a végén nem volt kétharmados a szavazás. Tehát itt ez a parlamenti kialakult gyakorlat. Tehát például önmagában véve az önkormányzati vagy egyéb törvényjavaslatnál végigmentünk, ahol kétharmados minősített paragrafus van, ott az önmagában kétharmados szavazás volt, de a végszavazás nem kétharmados szavazással történt. Ezt az elvet nem adhatjuk fel, mert akkor ebből egy olyan precedens születik, ami nem követhető. Vagy, ha ez nem alkotmányos, akkor tessék ezt mondani, ezért én ezt jogi kérdésnek tekintem, és nem politikai kérdésnek. Tehát amennyiben ez a helyzet jogi értelemben, hogy az Alkotmányból következően csak a minősített paragrafusok igényelnek kétharmadot, akkor nem azért nem lehet belemenni, mert ez politikai döntés kérdése, hanem azért nem lehet belemenni, mert nem teremthetünk precedenst, miután eddig így hoztuk a tör
vényeket. Ez az egyik, amit le kellene szögezni. Ha ezzel egyetértenek a jelenlévők és a jogászok.

(Többen mondják, hogy igen.)

Akkor ezzel az indoklással, hogy visszamenőleg nem kérdőjelezhetők meg az így meghozott törvények, és a jövőben sem kívánunk ilyen precedenst teremteni. Akkor ez egy eldőlt kérdés, a Minisztertanács így foglalt állást. A második kérdés, hogy az elnökök kinevezéséről szóló törvényt nem kívánjuk módosítani, mert kicsi a valószínűsége annak, hogy jobbat tudunk, mint ami a parlamentünk által nem ideiglenesen, hanem véglegesen meghozott, a ’90. évi LVII-es törvényt. Tehát kimondja-e a Kormány azt, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy az elnökök kinevezéséről fenntartjuk ezt a törvényt. Nem a legsikerültebb megfogalmazás van a törvényben, de egyszer ez már érvényben van. Kérdésem az, hogy egyetért-e azzal a Kormány, hogy ne nyúljunk ehhez a törvényhez? Van ellene, tessék!

(Katona Tamás, a MEH politikai államtitkára ezzel kapcsolatban kompromisszumot javasol, mégpedig azt, hogy bár a Kormány ragaszkodjon ahhoz, hogy a médiaelnököket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezze ki, de a javaslattételnél legyen szerepe a Kuratóriumnak is, vagyis a miniszterelnök a Kuratórium által javasolt személyek közül tegyen kinevezésre javaslatot, ahogy azt az SZDSZ javasolja.)

Ez eleve az Alkotmánybíróság döntésébe beleütközik. Az Alkotmánybíróság egyszer már állást foglalt, és kimondta, hogy a kinevezéseknél a miniszterelnök javaslattételi joga semmilyen mértékben nem korlátozható. Nem hiszem, hogy a kuratórium összekapcsolása ezzel jó ötlet lenne. Ráadásul ezt a kinevezési törvényt egyszer már elfogadtattuk kétharmaddal, ’90-ben, 98 százalékkal a parlament ezt a törvényt elfogadta. Szerintem ezt feladni életveszélyes. Ráadásul egy miniszterelnöki előterjesztés és egy köztársasági elnöki kinevezési aktus közé kizárólag parlamenti bizottság képzelhető el, mint közbeiktatott szerv, nem pedig egy kuratórium. Én a következőképpen zárom le a mostani vitát. Tehát itt, amit leszögeztünk eddig az az, hogy a kétharmadosság csak az egyes kétharmados rendelkezésekre vonatkozik, mert ez egyszerűen egy jogi és elvi alapkérdése a parlamentáris működésünknek. A második kérdés az, hogy mindig veszélyes egy már meglévő törvényt, ráadásul amit mi hoztunk, feladni, mert aligha azért kívánják annak a módosítását, hogy kijöjjön valami jobb. A harmadik kérdés pedig, hogy ezt a hivatalelnöki választást, tehát bármi olyat, ami ilyen parlamenti választás, ezt mindenképpen elutasítandónak tartom. Legrosszabb esetben azt tudom elképzelni, ha olyan magas szintre akarjuk ezt emelni, ami megfelel egy államtitkári szintnek, tudniillik ez egy államigazgatási szerv. Ha ez államigazgatási szerv, akkor nagyon egyszerű a kérdés, mert ha államigazgatási szerv, akkor minden körülmények között, ha helyettes államtitkárnak minősítjük, akkor a kinevezése is a Kormány alá tartozik, akkor miniszterelnöki a kinevezés. Abban az esetben, ha államtitkári besorolást adunk e hivatal elnökeinek, akkor is mindenképpen miniszterelnöki kinevezési javaslattételi kategóriába tartozik, tehát semmiképpen nem parlamenti választási kérdés. Tehát a megközelítésének államigazgatásinak kell lenni. Úgyhogy ezek olyan alapelvek, amiket figyelembe kellene venni. Utána, ha a Fidesz módosító javaslataival együttesen összeállt ez a törvényjavaslat, akkor a jövő heti kormányülésen, ugyanígy Kulin Ferenc elnök úr részvételével kellene ezt újra megtárgyalni. De addig, akkor még egyszer elmondanám, hogy ebben a kérdésben azt kérném, hogy Kulin Ferenc elnök úron kívül, Szabó Tamás, Balsai miniszter úr, vagy államtitkára, Pongrácz Tibor államtitkár úr a pénzügy részéről, Katona Tamás természetesen a saját feladatkörében és a Miniszterelnökség részéről is kérek még egy jogi szakértőt, Kajdi államtitkár úr gondoskodjék erről. Ezt készítsék elő olyan állapotban, hogy a Kormány erről állást tudjon foglalni ilyen politikai döntések mellett. Ez lenne a javaslatom, hogy ezt elfogadják-e? Igen, akkor kérem, hogy Szabó Tamás, mivel miniszteri felelősség őt terheli, és Kulin Ferenc elnök úr és Katona Tamás, hárman gondoskodjanak ennek az összehívásáról és működtetéséről.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 814-822. oldalán megjelent szövege)