1992. év

(Az előterjesztés a tanárok kötelezőóraszám-csökkentésével kapcsolatos, és második olvasatban szerepel a kormányülésen. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter elmondja, hogy a legnagyobb vitát a döntés forrásigénye jelenti, mert a pénzügyminiszter szerint a változtatásnak nincs meg a teljes költségvetési fedezete.)

Ehhez csak annyit, hogy mindent valamilyen szempontból elvi alapra kell helyezni, mert csak akkor lehet indokolni valamit, elvi alapon, európai gyakorlatban is, régi magyar törvényekben is. Tehát a gimnázium alsó és felső tagozatában nem volt különbség a 18 órás óraszám között. Itt ebben a kérdésben az lenne az eltérő a régitől, hogy a 18 órás órakötelezettséget kiterjeszti az általános iskola alsó tagozatára is. Tehát itt vagy azt lehet csinálni, hogy ezt a lépést megvizsgáljuk ebből a szempontból, pénzügyi szempontból, hogy mivel gyakorlatilag az általános iskola felső tagozatában tanítóknak a képesítése más rendszerű, szaktanári jellegű, és hát ez volt mondjuk a kialakult gyakorlat. Hogy merül fel ez a kérdés? Ez az egyik lehetőség, hogy a kört ilyen elvi alapon állapítjuk meg, ha semmiképpen nem tudjuk az egészet finanszírozni. A másik, hogy hogy tudjuk a pótlékrendszert, vagy bizonyos kötelező foglalkoztatásokat az óraszámba beleszámíttatni, vagy egy átlagot számíttatni? Ez a kérdésem. Ebben kellett volna a tárcáknak, a Közoktatásügyi Minisztériumnak és a pénzügynek valamilyen előterjesztést tenni, hogy itt ennek milyen variációs lehetőségei vannak, és mit tudunk elképzelni, melyik megoldást? Tessék!

(Kupa Mihály pénzügyminiszter szerint van egy kormányprogram és egy elfogadott költségvetés, továbbá az IMF-fel kötött megállapodás, amiket nem rúghatunk fel. Szerinte nem az a fejlődési tendencia, hogy négy darab elsős tanítónője van egy gyereknek, ő még eggyel tanult. A Kormány négy éve tömi a pedagógusokba a pénzt, ennek ellenére annyit nem ért el a tisztelt tárca, hogy ezt a borzadály nőt legalább leváltották volna.)

De hát a szegény tárca nem tudja leváltani a Szöllősinét.

(Kupa Mihály szerint így nem is, ha állandóan oda tömi a pénzt, és nem kér semmit érte, még az oktatás hatékonyságát sem kéri számon.)

Hát azzal egyetértek, ez minden tárcára vonatkozik, hogy minden tárcán belül a befektetett pénznek a hatékonyságát érdemes megvizsgálni, sőt ez kötelessége minden tárcának. Ez vonatkozik a földművelésügytől a belügyig, és nem kívánok most külön megnevezni minden tárcát, hogy a létszámokban, a munka hatékonyságában, a belső erők átcsoportosítása hogy működik. Tehát ez tulajdonképpen az egyre nehezebbé váló pénzügyi helyzetben és struktúraváltás mellett természetesen minden tárcánál elvárt. Nem vagyunk tulajdonképpen meggyőződve arról, hogy egyik tényező nem az-e minden tárcánál, ezt már sokszor megállapítottuk, hogy a tárca és az apparátus úgy tekinti a miniszterét, hogy ki tudja-e harcolni azt, ami a jelen szerkezet mellett a tárca működéséhez még biztosítja az eddigit, és biztosítja a többletet. Hát ez egy természetes reflexe az apparátusnak. A másik oldalon viszont valóban meg kell vizsgálni, hogy úgy használják-e fel a forrásokat, ahogy mondtam, felsorolhatom a honvédelmitől még az igazságügyig, minden tárcát. Ez egy általános probléma, úgyhogy egyrészt ez is benne van abban az államigazgatás-racionalizálási elképzelésben, hogy ezt megvizsgáljuk. Másrészt ez az egész ágazatra vonatkozik, mert egyelőre mindenki az ágazat részére kéri, és nem biztos, hogy az ágazaton belüli belső elosztás a legszerencsésebb. Erről azt hiszem, mindenki meg van győződve a másik tárcája esetében.

(Boross Péter belügyminiszter szerint az önkormányzatokra kellene hárítani az ezzel járó költségvetési igény kielégítését.)

Akkor ehhez viszont, hogyha ezt az önkormányzatokra kívánjuk bízni, akkor is meg kell határozni, hogy milyen lehetőséget kívánunk biztosítani az önkormányzatok részére. Akkor is kell egy lehetőséget adni a kötelező óraszám bevezetésében. Azzal valóban lehet vitatkozni, hogy az alsó tagozatosnak kell-e akkora szellemi felkészülés, mint a szaktárgyat oktatónak, és hogy milyen súly esik rá, hát ez az egyik, ami felmerül. A másik, hogy még mit számítunk bele az iskolai foglalkozásokból ebbe az óraszámba. A harmadik pedig, hogyha kialakult ez a modell és ez az elképzelés, akkor az önkormányzatokra bízzuk a bevezetés sorrendjét, ami bizonyos versenyhelyzetet is teremthet abban a tekintetben, hogy oda is vonz például tanítókat vagy pedagógusokat, ahova ma nem szívesen mennek, amennyiben erre módja van. Tehát akkor ebben így merülhet fel ez a kérdés, ha most nem tudunk a központi költségvetésből támogatást adni.

(Több hozzászólást követően.)

Tehát akkor a javaslat az, hogy a ’93–’94-es tanévben, tehát egy tanév keretében kell, vagyis egy új tanév rendszerében kell az óraszámmódosítást, nem pedig naptári évben meghatározni, és a költségvetésben akkor eszerint kell majd a számítást elvégezni. Ez a pénzügyminiszter úr javaslata. Mondjuk mechanizmusként azért annyit hozzá kellene tenni, hogy elvileg azért az önkormányzat nem tűzheti ki magának azt a célt, hogy minél kevesebbet fizessen, hiszen az önkormányzatokat is szülők választják. Tehát a szülők azért nyilvánvaló, hogy a jobb oktatási feltételekhez ragaszkodnak, vagy ha ezen a téren nem így van, akkor ebbe az irányba kellene, hiszen sajnos vagy nem sajnos, egy demokratikus belső berendezkedésben érdeklobbik ütközéséből alakul ki a döntés. Hát ez a pluralizmus sajnálatos velejárója, ha úgy tetszik. Itt attól függ, hogy egy önkormányzat mibe fekteti a pénzét, hogy a falu autótulajdonosai azok az utat akarják-e, vagy valamilyen más célt, vagy milyen egyéb dolgot. Vagy az oktatást fontosnak tartják-e arra, hogy legyenek jó pedagógusok. Hát azért ez mindig is így volt, hogy amelyik falu áldozott a tanítójára, annak jó tanítója volt. Most nem erről van szó, hogy ez visszajön, de elvileg, tulajdonképpen ez is bekövetkezhet, ugyanis ezt nem tudjuk felülről szabályozni. Ha a szülők nem kényszerítik arra az önkormányzatokat, hogy az oktatást fontosnak tartsák, akkor az nem vezényelhető felülről. Itt ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Tehát még egyszer felteszem a kérdést, itt az a lehetőség, mivel pénzügyi forrás nincs, sajnálatos módon, amit a pénzügyminiszter úr javasolt, tehát tanévhez kötve. Ugye, ez gyakorlatilag azt jelentette volna ebben a tanévben, hogy aki ma nem 18 órát tanít, hanem 24-et, az pótlékot kap. Tehát a struktúra változtatása nélkül annak kiegészítő összeget kellett volna fizetni, tehát itt sem változott volna meg gyakorlatilag az óraszámuk, hanem arról van csak szó, hogy több pénzt kellett volna kifizetni. Most ezt nem tudjuk megtenni, vagy meg tudjuk, ez a kérdés? Az első kérdés az, hogy az előterjesztést azzal a módosítással fogadjuk el, hogy az oktatási törvényben a kormányzat azt javasolja a tárcának, hogy úgy terjessze elő, hogy az általános iskola felső tagozatát már egy kategóriába veszi szaktanítási alapon a gimnáziumokkal. Tehát ez az első, hogy ezt egységessé teszi, és ezt az egységessé tett óraszámot, ezt az 1993–94. tanévtől kezdve bevezeti. Ez az első kérdés. A második kérdés, hogy milyen irányelveket tudunk annak elősegítése érdekében, hogy a gimnázium növekedjék, és ne az a szakközépiskola-típus, amelyik a tapasztalatok szerint a saját szakképzési irányában is kevésbé teszi alkalmassá a tanulókat az egyetemekre való bejutásra. A statisztikák azt mutatják, hogy a szakirányú középiskolákból még a szakiránynak megfelelő felsőoktatási intézményekben is kevesebben felelnek meg, mint a gimnáziumokban képzettek. Tehát mindenképpen gondolni kell erre, hogy ezt megakadályozzuk. Ebben a kérdésben tudunk tehát jelenleg akkor állást foglalni. Tehát akkor a kormány-állásfoglalás most a következőképpen foglalható össze, nem tudok mást elképzelni. Az első, tehát hogy a ’93–’94. tanévtől a Kormány úgy foglal állást, hogy az általános iskolák felső tagozata és a középiskolák óraszáma egységesen 18 órában legyen meghatározva, és ez ’93–’94-ben kerülne bevezetésre. Ez az első. Kérdem, hogy ez ellen van-e ellenvélemény? Tartózkodás? Nincs, akkor ezt a Kormány elfogadta. Ez akkor egy bejelenthető állásfoglalás. Bocsánat, van egy ellenszavazat. Tehát akkor egy ellenszavazattal, mert a közoktatásügyi miniszter különvéleménye az, hogy ez az alsó tagozatra is ki kellene, hogy terjeszkedjék. A második kérdés az, hogy a Közoktatásügyi Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium abba az irányba végezzen vizsgálatot, hogy a magasabb fejkvótát igénylő szakközépiskolák és az általános képzést nyújtó gimnáziumok között helyes arány érvényesül-e Magyarországon. Azt meg kellene vizsgálni, hogy mi a munkaerőpiac igénye, mi a ráfordítási költség, és itt erre javaslatot és előterjesztést kérnénk. Ezt Dobos Krisztina államtitkár-helyettes asszony vetette föl, és ezzel teljesen egyetértünk. Ez a második, amire kérünk a két tárcától anyagot, és kérem, hogy már korai szakaszban vonják be a pénzügyi tárcát, az a másik lehetőség. A harmadik döntése akkor a Kormánynak az, ami Boross miniszter úr kezdeményezése alapján alakult itt ki. Ha jogalkotási rendszerünk lehetővé teszi, akkor annak megvizsgálása, hogy az önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy alacsonyabb óraszám mellett tudják biztosítani, magyarul, a teljes fizetést. Tehát, ha egy önkormányzat úgy dönt, hogy 18 óra megtartása mellett biztosítja az alsó tagozatban is a 18 órát, illetve, ha a ’93–’94. tanévre szóló, most hozott határozatunkat már kiterjesztik erre az időszakra, és a felső tagozatban már most a 18 órát veszik alapul mint lehetőséget. Abban az esetben az önkormányzat maga ki tudja gazdálkodni annak érdekében, hogy kis helységben vonzerőt gyakoroljon ezáltal, hogy oda érdemes menni, mert alacsonyabb óraszám mellett jobb fizetést tud adni, magyarul magasabb fizetéssel vonz. Ehhez kérem, hogy nyújtson segítséget általános jogszabályi szempontból is a Miniszterelnöki Hivatal jogászcsapata, és a művelődésügyivel együtt tárgyalják meg, és a belügy pedig önkormányzati szempontból. Ez tehát most egy kormányrendelet lenne, de az oktatási törvény majd beemeli az oktatási törvénybe. Tehát jelenleg átmenetileg egy kormányrendelet tartalmazná ezt, amelyik utal erre a ’93–’94. tanévre, de ha addig elkészül az oktatási törvény, illetve jóváhagyásra kerül, akkor automatikusan abba beépül. Most ez egy kormányrendelet, amelyik ezt kilátásba helyezi politikai, társadalompolitikai okokból. Tehát kormányrendeletben jelenne meg most úgy, hogy a ’93–’94. tanévtől a felső tagozat azonos a középiskolával, és azonos a kötelező óraszáma, ami 18 óra a ’93–’94-es tanévtől. Ez benne lenne. A másik kérdés pedig az, hogy a két tárca vizsgálja a szakközépiskolák és az általános irányú gimnáziumoknak az arányát. Itt nem hiszem, hogy szaktárcáknak sovén módon kellene ezt a kérdést megközelítenie, hanem ténylegesen a szakképzés szempontjából. A harmadik pedig az önkormányzati kérdés megvizsgálása, amit azért is célszerű most a kormányrendeletbe belevenni a ’93–’94. tanévre, hogy ez már úgy jelentkezhessék ebben az évben, hogy amennyiben az önkormányzat ki tudja ezt gazdálkodni, akkor élhet ezzel a jogával már akár ebben a tanévben is. De ezt meg kell vizsgálni, hogy ez megy-e.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 822-826. oldalán megjelent szövege)