1992. év

(Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter tájékoztatást ad arról, hogy kísérleti adást végeztek egy EUTELSAT? műholdon annak vizsgálatára, hogy milyen lehetőség van a határainkon túli magyarság megfelelő műsorral való ellátására. A kísérlet jól sikerült, ezért a korábbi kormánydöntés értelmében megtörtént a csatlakozás az EUTELSAT és az INTELSAT? műholdas televíziós társaságokhoz, valamint júniusban szerződést kötöttek az EUTELSAT műholdas társasággal egy csatorna bérletére. A Kormány felhatalmazását kéri októbertől kezdődően a Duna TV egy háromórás kísérleti adásának a megindítására, majd 1993-tól pedig a végleges műsor sugárzására.)

Ehhez előzetesen csak annyi megjegyzést, hogy az Alkotmány 68. paragrafusa előírja a szomszéd országokban, tehát a határokon túli magyarsággal való törődést, úgyhogy ez a lépés nem lehet alkotmányellenes.

(Valamennyi hozzászóló, köztük a meghívott vendégként jelen lévő koalíciós frakcióvezetők és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, Kulin Ferenc is az egésszel egyetért, támogatja az előterjesztést. Kulin Ferenc rövid tájékoztatást is ad a médiatörvény-javaslat helyzetéről is. Surján László népjóléti miniszter egyedül a Hungária Televízió Alapítványa kuratóriumának összetételével kapcsolatban vet fel aggályt.)

A kuratóriumról annyit, hogy semmiféle személyi döntés nem történhetett, annál kevésbé, mert nem is láttam a listát, tehát még hozzám se jutott el ennek következtében. Surján miniszter urat szeretném megnyugtatni, hogy nem történhetett ebben semmi, mert addig se jutott ez el. Úgyhogy gondolom, hogy itt még tervezgető stádiumában van, mert különben szeretném remélni, hogy akkor szóltak volna. De mielőtt még visszaadom a szót Siklós miniszter úrnak, az egyik megjegyzésem, hogy nekünk, a kormánykoalíció pártjainak, minden körülmények között határozott lépéseket kell tenni a mostani időszakban, ha azt akarjuk, hogy a normális és pszichiátriai kezelésre nem feltétlenül szoruló elemek dominálni tudják a magyar politikai életet. Ezért minden vonatkozásban olyan lépéseket kell tenni, ami megmutatja, hogy egy határozott és következetes úton megyünk tovább. Másképp nem lehet semmiféle szélsőséges megnyilvánulást, vagy szélsőségesnek minősített megnyilvánulást kizárni, ha nincs elhatározottság a tekintetben, hogy bizonyos dolgokat, bizonyos minimumokat mindenképpen képviselünk. Tehát egyszerűen nem lehet nem csinálni bizonyos dolgokat, mert akkor nem érhetjük el ezeket a célokat sem a mi oldalunkon, sem az ellenzék oldalán. Az ellenzék nem fog bennünket szeretni, és nem fog a mi érdekünkben semmit tenni, még akkor sem, ha időnként feszültségben vannak, és aggályaiknak adnak hangot. Tehát mindenképpen azt gondolom, hogy ebben a kérdésben az első az, hogy ennek a határozatnak, ennek az előterjesztésnek azt a részét be kell jelenteni ma, ami az alapítvány létrehozását jelenti. Ez az egyik. Az alapítvány létrehozását tehát be kell jelenteni, világos, hogy ki kell hagyni azt a bizonyos mondatot, amiről szó volt, hogy ideiglenes jelleggel. Tehát fölöslegesen ne magyarázkodjunk. Ez az egyik. A másik, hogy a médiatörvényre mindenképpen szükség van. Ezen lehet vitatkozni, hogy az ellenzék akarja-e egyáltalán, hogy legyen médiatörvény, vagy csak úgy tesz, és a kormányzat akarja-e, vagy nem. Megítélésem szerint mind a kettő akarja. A kormánykoalíció a megítélésem szerint egyértelműen akarja, hiszen ne feledkezzünk meg, hogy van egy alkotmánybírósági döntés november végére, a ’74-es felügyeleti határozatra vonatkozóan, ami ugyan nem sokat ér, de amelyik addig határozta meg a határidőt, hogy addig ezt a kérdést rendezni kell. Utána persze, ha nem születik meg a médiatörvény november végéig, akkor az Alkotmánybíróság hoz egy olyan döntést feltehetően, hogy hát még nem született meg, tehát akkor még tovább elviseli ezt az állapotot. De ez az állapot sem jó, ha a ’74-esnek a megnyújtásával, vég nélkül működik a közszolgálati média. De a mi álláspontunknak mindenképpen annak kell lenni, hogy mi akarjuk a médiatörvényt, és nem célunk a médiatörvénynek az elhalasztása, vagy egyáltalán kiiktatása. Ez világos. Tehát ezt egyértelműen mindenkor, minden PR-munkánkban, minden politikai megnyilvánulásunkban egyértelműen hangsúlyozni kell, hogy tehát akarjuk a médiatörvényt. Na most ezt a két részt viszont ki lehet vonni a médiatörvényből. Ez egy módosító indítvány kérdése, amit a jövő héten, gondolom, be lehet nyújtani, és akkor ezt a médiatörvény-előterjesztésből ki lehet emelni. Ehhez kérem majd a hozzászólást. A másik pedig, hogy valóban jó lenne, hogyha a médiatörvény-tervezetben végre láthatnánk azt, hogy mi az, amivel a kormányzat és a kormánykoalíció végül is tudja azonosítani magát, tehát amikor a bizottsági munkálatok során elérnek odáig. Módosító javaslat mennyi van, 450, hány? Meg kell nézni, hogy ebből mennyit lehet eleve kiiktatni, hogy mégis lássuk, hogy minekünk az elfogadható, mert igazából nem látjuk. Na most, az általános megjegyzésem, hogy minekünk van egy alapelvünk, hogy általában nyilvánvalóan a tömegkommunikációban az objektív tájékoztatás mellett vagyunk, és amellett, hogy ezeknek a szervezeteknek az élén lehetőleg olyan személyiségek álljanak, akik képesek objektívek lenni. Ha a mai viszonyokat nézem, hálás leszek annak, aki nekem elővezet és megnevez objektív embereket egyáltalán bármire. Ezen a területen is hol találhatók ezek az objektív emberek, akik valóban erre a célra szolgálnak? De ha nem találunk, akkor kénytelenek vagyunk az álegyensúlyozási manőverezésre, vagyis amikor megpróbálunk még valakit a mi oldalunk mellett betenni. Most ez nem azt jelenti, hogy itt pártembereket kell berakni, hanem akiknek mégis a rokonszenvét bírjuk. Tehát akkor még odateszünk valakit, aki akkor vagy nem vállalja, vagy nem meri vállalni. Itt egyszerűen pszichológiai terror alatt tartanak úgynevezett objektív embereket, akik nem merik vállalni a kockázatát annak, hogy ők részt vegyenek valamiben, amire nem kaptak a másik oldalról engedélyt. Kezd a magyar politikai élet olyan lenni, mint amikor Izraelbe elmegy az ember, és egy arab polgármesterrel akar beszélni, aki előbb megkérdezi a Jasszer Arafatot. 48 órát kell várni, mert különben szegény arab polgármestert lelövik. Kezd ilyen lenni a nagy, objektív, független értelmiségünk. Úgy működik a mechanizmus, hogy mi felkérjük, és utána megkérdezik a másik oldalt, hogy ők elég objektívek-e, és utána közlik, hogy nem elég objektíveknek minősültek, vagy nem mondanak semmit, de nem merik vállalni. Sorolni tudnám a felkért, valóban objektívnek érzett embereket, akik nem voltak hajlandók vállalni a feladatot, tisztséget. Azért, mert az emberek gyávák, az emberek inkább kívülről nézik a dolgokat, és várakozó állásponton vannak. Úgyhogy nem nagyon hiszem, hogy ilyeneket találunk. Tehát én mindenképpen amellett lennék – tessék még ezt eldönteni –, mert nekünk valamire szükségünk van, egyszerűen arra, ez a minimum, hogy kiadni az alapítványt, és utána ebben a formában azt, hogy mikor kezdi el a működést. És egyidejűleg tessék felépíteni a PR-munkát, vagyis azt, hogy igenis akarjuk a média-törvényt, és ebbe az irányba megyünk. Az, ha jól felépített konstrukcióval megy, akkor nyilván meg tudjuk csinálni, de emellett is komolyan gondolom, hogy fontos a médiatörvény.

(Még többen hozzászólnak.)

Kérem szépen, lezárjuk a vitát. Igyekeztem a legnagyobb türelemmel lehetővé tenni a hozzászólásokat. Negyed kettő van. Tehát a határozati javaslatot a Kormány elé terjesztjük. Tessék megnézni, hogy magában a határozati javaslat szövegében van-e kifogásolható. A tartalmi részeket, részmegállapításokat figyelembe veszik, a jegyzőkönyv alapján Kajdi József gondoskodik róla. Az egész műsorszórást a megnevezésében, célkitűzésében úgy kell bemutatni, hogy ez az összmagyarság csatornájaként, tehát az összmagyarság érdekében működik. A magyar anyanyelvűek részére készülő műsor a határokon túl élők számára kerül adásra, tehát ez az egyetemes magyarság érdekeit szolgálja. Most nem a szóhoz ragaszkodtam, de így kell beállítani. Tehát határokon túl és az egyetemes magyarságnak, ennek része persze az anyaország is. Az, hogy ezt az anyaországban is fogják, ennek a technikai feltételeit megteremtjük a kábelhálózattal és egyéb technikai megoldással. Ez egyszerűen evidencia, hogy foghatják itthon is, ha tetszik nekik ez a műsor, és erről nem kell többet ebben a vonatkozásban szólni. Tehát eleve, ha felteszik a kérdést, a válasz kérem az, hogy ez nem az első és második csatornának riválisa, hanem egy olyan csatorna, amelyik az összmagyarság érdekében ad adást, és a határokon túli, minden ország a határain túl lévő magyar anyanyelvűek részére sugároz műsort. Az, hogy ezt fogják itthon is, az mindenkinek a dolga, a rádióban is tud fogni ilyen adásokat, és erről többet nem beszélünk. A másik része, és ez azzal a mellékmondattal, hogy meg kell teremteni azokat a feltételeket, természetesen, hogy itthon is foghassák, hát ebből meg mások érthetnek. Ami pedig a pénzügyi és egyéb kérdéseket illeti, arra országgyűlési határozat kell, de ilyenekre nem kell válaszolni. Legfeljebb azt lehet még mondani, hogy feláll a kuratórium, és majd pályáztatásokra kerül sor, és a műsorsugárzás megfelelő időben megkezdődik. Az a kérésem, hogy most erről négy órakor, amikor idejön a sajtó, akkor Siklós Csaba miniszter úr nyilatkozzék. Most pedig meghívott vendégeinket kérem, hogy Juhász Judittal vonuljanak félre, és adjanak parlamenti és egyéb szempontból tanácsot, és egy pár sorban még diktálják le azokat a gondolatokat, amit fontosnak tartanák, hogy milyen formában hangozzék el mindez. Esetleg Siklós Csaba is kifáradna addig, mert húsz ember nehogy nekiálljon itt fogalmazni.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felzárkóztatását elősegítő 1073/1991. (XII. 30.) Korm. határozatban és intézkedési programban foglalt feladatok végrehajtásáról szóló jelentéssel kapcsolatban.

(Boross Péter belügyminiszter ismerteti az első, Nyíregyházán megtartott kihelyezett kormányülésen meghozott döntések végrehajtását és azok eredményeit.)

Mielőtt átadnám a szót az államtitkár úrnak, szeretném javasolni, mivel így, ha erre az anyagra rátekintünk, a mai politikai körülmények közt, akkor ez valóban példaértékű egy ilyen válságos területnek a kezelésében, éppen ezért erről a holnapi sajtókonferencián, de már ma is lehet szólni, de a mai az rövidebb. A holnapi sajtókonferenciára készüljön egy rövidített anyag, hogy mindenütt a sajtóban könnyen érthetővé váljék. Tehát szét kell osztani magyarul a holnapi sajtókonferencián egy papírt, ezzel a szándékkal, hogy egy modellértékűnek tekintjük a válságos helyzet kezelését stb. stb. Ezt meg kell fogalmazni kormányzati szempontból. Akkor ezen a kormányszóvivői értekezleten kell róla szólni, de azért kell minden ilyenről írásbeli anyag is, mert az újságíró lusta, mint a dög, és azért érvényesül az SZDSZ és egyéb sajtótermék, mert készen adják a kezükbe mind a külföldi tudósítóknak, mind a magyaroknak is az anyagot. Tehát kérem, hogy ennek érdekében még ma intézkedjék belügyminiszter úr, hogy erről egy egyoldalas összefoglalás készüljön, amit az újságíró kezébe kap, mert akkor le is hozza. Ennek az anyagnak legyen egy ilyen áttekintő bevezetése is.

A Különfélék között a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásával kapcsolatban a közoktatási intézményekben.

(Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter tájékoztatást ad arról, hogy az egyeztetés során a pedagógusok kötelező óraszámával kapcsolatban alakul ki nagy vita.)

Ehhez csak azért, hogy ne folytassuk nagyon részleteiben a vitát. Három, az 1883-as, az 1924-es és a ’34-es középiskolai reform mindegyike 18 órában szabta meg a kötelező óraszámot. Egyedül a Rákosi-érában hozták be a dolgozatjavító tárgyaknál 20 órában, és nem dolgozatjavító tárgyaknál pedig 22 órában a kötelező óraszámot. Tehát tulajdonképpen a 18 órás heti kötelező óraszám, az visszamegy erre. Na most, ha felkészülést is alapul veszünk, tényleges felkészülést a nyelvoktatásnál vagy egyéb tantárgyaknál, akkor ez ezt állítja helyre. Nem befolyásolási tényezőként mondtam, csak azt, hogy ez a normális tanítási óraszám, amit megszab. Tehát az első a beosztott pedagógus 18-cal. 12 órás a kötelező óraszám a gyakorló iskolában, ami azt jelenti, hogy mellette köteles foglalkozni a beosztott tanárjelöltekkel. Úgyhogy ez a Horthy-érában a legnagyobb illetlenség volt egy jobb középiskolában, ha elérte a kötelező óraszám a 18 órát, 16 órát illett elnézni ezekben. Szóval azért mondom, hogy ez a 18 óra, az a 18 óra, és mondom, a legmagasabb volt 20-22.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 809-813. oldalán megjelent szövege)