1992. év

(Boross Péter belügyminiszter a bevezetőjében ismerteti, hogy a parlament döntése értelmében március végéig be kell terjeszteni ezt a törvényjavaslatot, amely egy aberrált helyzettel, az államosított lakásokkal – a bérlakások száma kb. 700 ezer, ebből 400 ezer Budapesten van – foglalkozik, beleértve a bérlő vételi jogának biztosítását, valamint a bérleti díjak emelhetőségének maximalizálását is.)

Én a következőket vetem fel. Az egyik kérdés, ami azt hiszem tiszta. Miniszter úr március 31-ét vállalt, tehát próbáljuk meg a határidőt tartani, ugyanis ez kötelez bennünket. Nem lehet nem betartani. Tehát akkor egyszer adva van a március 31-e, az egy kötöttség, ebből kell visszafelé számlálnunk. Akkor ezt rögzíthetjük, hogy a jövő heti minisztertanácson akárhogyan, ezt minden körülmények között jóvá kell hagyni legalábbis olyan mértékig, hogy a parlament asztalára lehessen tenni. A második, hogy valóban sok kérdésben vannak aggályok, nemcsak a Kormányban, hanem a képviselők széles rétegében, akik már eddig is pusztán a hírre is már jelentkeztek. tehát a jövő heti kormányülésre, amikor ez jönne, mindenképpen most tartanám fontosnak a régi tervünket megvalósítani, hogy a három koalíciós párt képviselőcsoport-vezetője is ennek tárgyalásán jelen legyen. Ez lehet akkor az 1. napirendi pont, de akkor tényleg jelen legyenek, amivel elő is segíthetjük azt, hogy jobb esély legyen a támogatottságra. De ahhoz az kell, hogy most ki kellene adnunk újra az anyagot a mai ülés figyelembevételével, hogy valamennyire felkészülhessenek, mert akkor csak itt mondanának újdonságokat. Emellett valahogy konzultálni kellene a képviselőcsoportokkal is. Nem tudom, még a Pásztor Gyula kellene erre és Füzessy Tibor, és esetleg nekik is át kellene adni a tervezetet, hogy üljenek le egy-egy szakértővel, és akkor a belügy tájékoztatná a három frakcióelnökséget is. A másik. Én is úgy gondolom, éppen a látószög miatt, hogy külön ülésezzen a Gazdasági Kabinet és a Humánpolitikai Kabinet, és utána kellene még mindent egyeztetni. Ez az egy hét nagyon szoros együttműködést kíván mindenképpen. Javaslatom tehát az, hogy belügyminiszter úr ezeket figyelembe véve tegye meg most a javaslatát, tehát erre, hogy a rendelkezésre álló egy hetet hogyan ütemezzük. A minisztertanács jövő heti ülésén mindenképpen a frakcióvezetőkkel együtt csináljuk a napirend vitáját, de addig mit kell tennünk annak érdekében, hogy ez sikeres legyen, úgyhogy párhuzamosan, folyamatosan kellene tárgyalni. A másik, amit nagyon fontosnak tartanék, hogy a lakáspolitikai koncepciónak legalább a keretirányelveit ismertesse majd a népjóléti miniszter úr, hogy tényleg mit akarnak, és mi az, amit majd elő kívánnak terjeszteni. Ha valami szöges ellentétben áll, akkor azt most lássuk. Egyébként a tervezetben vannak olyan pszichológiai tényezők is, hogyha felső határt szabunk például, hogy kétszeresére vagy háromszorosára emelhető a lakbér, vagy ha egyáltalán csak megjelöljük a lakbéremelések lehetőségét, valamit megjelölünk határként, azt egyben biztatásnak is veszik arra, hogy a lakbért valóban meg kell emelni. Ez az egyik aggály, ami felvetődött a képviselőcsoportban, hogy ha megjelölünk valamilyen felső határt, azt úgy fogja venni a lakosság, hogy a Kormány felemelte ilyen és ilyen arányig a lakbért, mert erre lehetőséget adott. Szabadár lett belőle. Az a kérdés, hogy a lakosság most értékeli-e majd azt a Kormánynál, hogy ha meghatározza és fixálja a határvonalat, akkor például az önkormányzat e fölé nem fogja tudni emelni. Vagy ezt ne határozzuk meg, így, ha az önkormányzat emelni akar, akkor a lakossági ellenállásba ő ütközik bele. Politikai értelemben akkor Budapest főpolgármesterének kell adott esetben vállalni, hogy felemeli a lakbért. De, ha azt mondja a Kormány, hogy felemelheti eddig, akkor ezt eleve úgy fogja mindenki venni mint a Kormány áremelése. Ez tehát egy olyan kérdés, amit azért vetettem fel, hogy ez lesz az, amit politikai értelemben is vitatni lehet.

(Kiss Gyula munkaügyi miniszter a társadalom igazságérzete szempontjából is politikailag aggályosnak tartja a tervezetet, mert ezzel szerinte a pártkáderek jutnak majd olcsón tulajdonként értékes lakásokhoz.)

Kérdés tehát külön az, hogy a gyakorlatban mindez hogy történt. A gyakorlatban szolgálati lakások voltak, szolgálati lakásokban laktak mondjuk a vezető káderek, utána ezeket a szolgálati lakásokat, amik elsősorban villák voltak, a kormányzat ’89–’90-ben átadta az önkormányzatoknak, és utána az önkormányzatok ezt az utolsó időszakban átadták a kádereknek rendkívül olcsón. Ez a történeti része. Itt két kérdés merül fel. Lehet-e olyan jogtechnikai megoldás, amelyik figyelembe veszi azt, hogy mióta lakik benn valaki, vagy milyen körülmények között került ennek a tulajdonába. Nem tudom, én csak kérdezem. Akkor lehet-e olyan megtámadási lehetőség, hogy olyan mértékben érték alatt vásárolt, vagy olyan összeget fizetett érte, ami ezt jogszerűen kétségessé teszi. Ha nem, akkor milyen megoldás van? Én is úgy gondolom, hogy igazságérzet szempontjából és politikailag egyértelmű, hogy van egy ilyen társadalmi igény, és az emberek természetes igazságérzete bizony emiatt háborog. De hát, kérem, milyen jogi megoldás van? Én ’90 óta kérdezem ugyanezeket a kérdéseket kormányüléseken és azokon kívül, hogy nincs-e arra megoldás, hogy ezt megvizsgáljuk, hogy ezeket a lakásokat hogy játszották át. A kérdésemre nemhogy jogi választ nem kapok, de igazából furcsa módon még a sajtóban sem jelent meg soha arról cikk, hogy hogy történt ezeknek az átjátszása, és kik a felelősök azért történetesen, hogy ’89–’90-ben milyen alapon adtak át a minisztériumok szolgálati lakásokat, és azok hogy kerültek volt minisztériumi vagy pártvezetőkhöz. Ezeket meg lehet, sőt meg kellene nézni. Ez például a minimum ebben a kérdésben. Ezt természetesen ketté kell választani, mert ennek van egy jogi része, hogy lehet-e bármit tenni, de van ennek egy politikai része, amit külön kell kezelni. Ma ezt itt most nem tudjuk megvitatni. Mindenesetre annyi felesleges vagy eredménytelen úton indultak el emberek politikai alapon, de ez egy olyan kérdés, amit politikailag kellett volna már az elmúlt időszakban is kezelni.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 735-737. oldalán megjelent szövege)