1991. év

(Kupa Mihály pénzügyminiszter szerint a Nemzeti Panteon – bár nagyjaink ott vannak eltemetve – mégsem panteon. Ahhoz, hogy az legyen, el kellene választani a sima temetői résztől, és azt önkormányzati tulajdonba kellene adni.)

Nem szeretnék ebbe belemenni, mert nagyon sok részletkérdés van. Eléggé ismerem, mert 17 évig voltam tagja az Akadémia részéről kiküldött Nemzeti panteon Bizottságnak, amelyik ezt kezelte. Tehát nem felel meg az sem teljesen az igazságnak, hogy nem lehetett oda temetkezni. Illyés Gyulának, Németh Lászlónak személyes kívánsága volt egyébként, hogy a farkasréti temetőbe temetkezzenek. A 34-es sírparcella mellett a Kerepesibe lehetett temetkezni. Tehát a nagyok, Veress Pétertől kezdve, és most mindegy, kinek mi a véleménye róla, vagy az Amerikából visszatértek stb., tehát ott kifejezetten egy külön rész van, ahol voltak temetkezések. Egyházi szertartást nem engedélyeztek, az nem lehetett. Az úgynevezett munkásmozgalmi rész a Kossuth-mauzóleumtól? terjed Arany Jánosig, tehát nem lehet kiemelni, és azonkívül sznobságból a Kossuth-mauzóleum és a Németvölgyi útról áttelepített ’48-as honvéd sírkert köré temetkeztek Antos István és mások is. Azonkívül történt egy nagy áttelepítés, egy exhumálás is. Ugye van az orosz katonai sírrész, van egy ÁVH-s, ’56-os sírkert, van az ’56-os forradalmár sírkert, amit az MDF hozatott rendbe, ami már úgy volt, hogy ki fogják telepíteni. Ezt mi akadályoztuk meg annak idején a 25 éves elévülési idő után, ez a bizottság, és a ’48-asokat pedig két parcellába hoztuk át exhumálás után a Kossuth-mauzóleum mögötti területre. Az egészet tehát nem lehet megoldani, azaz az elválasztást. Egyébként Széchenyi javasolta a Nemzeti Sírkert kifejezést. Ezt mint Nemzeti Sírkertet meg lehet tartani. Itt arról lehet intézkedni, hogyan lehet védeni az országban lévő neves halottakat, bárhol is vannak. Úgyhogy ez a megfontolandó, hogy a halottakat és a síremlékeket kell védeni, és erre kitalálni valamilyen megoldást. Az tulajdonképpen valóban egy nagy kérdés, hogy lehet-e, alkalmas-e egy ilyen Kerepesi temető önmagában, a jelen összetételében Nemzeti Panteonnak. Viszont nagyon nehéz hozzányúlni a halottakhoz, bármi róluk is a véleményünk.

A gyógyszerek fogyasztói és termelői (beszerzési) árainak összehangolásával, valamint a társadalombiztosítási támogatás mértékének meghatározásával kapcsolatban.

(Surján László népjóléti miniszter elmondja, hogy a probléma az, hogy az előző kormány szabadárassá tette a gyógyszereket, ezt azonban különféle szociálpolitikai, de talán inkább politikai meggondolásból a gyakorlatban nem engedték érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy a forintleértékeléseknek, a termelői áremelkedéseknek, illetve a kiskereskedelmi, nagykereskedelmi árrés növelésének a terhét mind ez ideig teljes egészében és egyedül a társadalombiztosítás viseli.)

Antall József: Egy kérdésem volna, mielőtt továbbmegyünk. Már tavaly tárgyaltunk erről és foglalkoztunk ezzel. Ez a kérdés tulajdonképpen érinti a külkereskedelmi tárcát, és érinti a Medimpexet,? valamint a különböző együttműködő importáló kereskedelmi vállalatokat. Érinti az ipari tárcát is, hiszen ezek a gyárak odatartoznak. Közismert, hogy túl sokféle gyógyszert gyárt Magyarország, és a nemzetközi munkamegosztásban nem megfelelően vett részt. A tanácsokhoz tartoztak a gyógyszertári központok, amelyek tulajdonképpen részben szimulálták a nagykereskedelmi vállalatok funkcióját, és azt egy fél igazgatási szervezetként irányították. Tehát itt tulajdonképpen az egy nagyon egyszerű láncolat, ami egy normálisan működő gyógyszerellátásban megvan. Van egy gyógyszertár, van egy nagykereskedelmi vállalat, amely keresi a gyógyszertárat, hogy eladhasson neki, és beszerezze a gyártól a lehető legolcsóbban, és van egy biztosítási rendszer, amelyik ezt finanszírozza. Ez a modell nálunk nincs meg, illetőleg teljesen eltorzult. Na itt most egy rövid távú dolgot kell megoldanunk, de a kérdésem az, hogy történt-e olyan együttes vizsgálat az elmúlt hónapokban, ahol az ipari és kereskedelmi, a külgazdasági tárca és a társadalombiztosítás, valamint természetesen a népjóléti, tehát ennek az egész gyógyszerellátásnak a magyarországi szereplői az átállás érdekében, továbbá a monopóliumok felszámolása stb. érdekében vizsgálódtak? Tehát van-e e mögött az anyag mögött egy tényleges átszervezési, átalakítási koncepció? Tárgyaltak-e erről, megállapodásra jutottak-e, megvan-e a stratégiája ezeknek a felszámolására, átalakítására és az új modell kialakítására, vagy ténylegesen arról van szó, hogy egyszerűen meg kell finanszírozni valamit, ami viszont folyamatosan emelkedik. Leegyszerűsítve mondom. A privatizáció rendkívül fontos, de a privatizáció nem fog végrehajtódni ilyen gyorsan. Tehát egyszerűen ezeket a jellegpatikákat a jellegük, az elhelyezésük és egyebek miatt nem fogják tudni privatizálni. Tehát erre is jön az a mese, hogy a piaci körülmények között kell működtetni ezeket a még állami, illetve közületi tulajdonban lévő patikákat.

(Surján László elismeri, hogy a kérdésben még sok bizonytalansági tényező van, amit meg kell vizsgálni és ki kell dolgozni.)

Na most akkor miután ezt nem tudjuk a minisztertanácson eldönteni, de mindenesetre erről már volt egyszer szó, ezért nagyon kérem, hogy ezt a legsürgősebben oldjuk meg. Ezt nem lehet hetekig húzni. Üljön össze egy tárcaközi bizottság, és ennek az egész rendszerét, ennek a felmérését két hét alatt meg kell tudni csinálni. Lehetetlen dolog, hogy ezek a felsorolt érdekelt szervek, gyárak és egyebek ne tudják ezt megoldani. Végeredményben itt nem új dolgokat kell kitalálni, hanem működésbe kell hozni. Egy biztos, hogy önmagában a gyógyszerészekre nem lehet bízni a gyógyszerészet megoldását, ahogy ezt Clemenceau úr más vonatkozásban említette. Soha olyan megoldás nem lesz, amiben a gyógyszerészek gazdaságilag, pénzügyileg, betegállítási szempontból közös nevezőre jutnának. Ez egy szakmai érdek, ami itt jelentkezni fog. Ezek mind nagyon régi dolgok, nem kívánok erről most részletesen beszélni. De ezt valóban nem lehet, amit Boross Péter elmondott, az teljesen igaz, de nincs más választásunk, mint a vállalati forma. Tehát akármit csinálunk, mindenképpen haszna van a gyógyszerésznek a betegségből. Tehát, ha piacgazdaság van, akkor a piacgazdaság mellett nem tudjuk kiiktatni ezt a hasznossági mechanizmust. Tehát a működtetésnek mégis ezen kell alapulni. Legfeljebb ez közismert dolog, hogy Esztergomban egy gyógyszerész áttetette a patikáját egy másik utcába, mert a temetőbe ott vitt az út, és a kántorral összeveszett tarokkparti közben, mert az mindig ott zendített rá, hogy halál ellen nincs orvosság. És ez emiatt egy gyógyszertár áthelyezésével végződött.

(Surján László még tájékoztatást ad arról is, hogy az egészségügyi reform előkészítése kapcsán meg kívánják szüntetni az úgynevezett felülvizsgáló főorvosi rendszert, ami jelenleg az orvos egyéb irányú tevékenységének meglehetősen felületes és indokolatlan ellenőrzése.)

Ellenérdekeltségű orvosok ellenőrizték, hogy ez indokolt-e? Úgyhogy ez éppolyan ellenőrzés, amely önmagában kiszűr rengeteg csalási lehetőséget, ami itt van. Ennek egy egész komoly mechanizmusa van, hogy hogyan kell felírni, hogyan lehet azt elszámolni, hogyan kell injekciót felírni, azt hogyan lehet másra váltani. Ennek megvolt mindig az állami patikarendszerben a mechanizmusa. Tehát tulajdonképpen a mai ülésnek egyik eredményének annak kell lenni, hogy ezt az egész rendszert felül kell vizsgálni és erre – nem tudok mást mondani, miután nincs más megoldás – tárcaközi bizottságot kell létrehozni. Erre a népjóléti miniszter urat kérem fel, hogy az érdekelt tárcákból, döntsék el, hogy milyen szinten, helyettes államtitkárok? Tehát a Népjóléti Minisztériumnak, a társadalombiztosításnak, az iparügynek, a külgazdaságinak, a pénzügynek meg kell vizsgálnia az egész társadalombiztosítási rendszerben a teljes ellenőrzési rendszert, mindazokat az árrést, a gyógyszertári központok és a patikák viszonyát, hogy kapjunk egy reális képet arról, hogy ebben az évben meddig juthatunk el, milyen reális privatizálási lehetőségek vannak. Nem számolhatunk azzal, hogy egy hónapon belül vagy rövid időn belül ez megtörténhet a mostani körülmények között. Meg kell vizsgálni a gyógyszertári központok vállalati jellegének szolgáltató, nagykereskedelmi stb. funkcióját, adott esetben az igazgatási feladatokat. Az Országos Közegészségügyi Intézet? ellátta az ország gyógyszerészeti felügyeletét. Tehát ennek a mechanizmusát meg kell találni, hiszen egy más szisztéma működött. Ezt kellene a tárcaközi bizottságnak nagyon rövid időn belül kidolgoznia. Nem akarok most számot mondani, mert nem fogja tudni a költségvetés ezt most fedezni. Most ez az egyik, amit rövid távon meg kell csinálni. Azt tudom mondani, hogy ennek az egésznek a szerkezetét, szisztémáját és ellenőrzési rendszerét át kell alakítani. Ez egy teljesen elavult, elhibázott szisztéma.

Az Útalap? 1990. évi tevékenységéről és az 1991. évi működés várható alakulásáról, továbbá az Útalap 1991. évi bevételének növelésére vonatkozó javaslattal kapcsolatban.

(A téma felvezetőjében Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter részéről elhangzik többek között az is, hogy az Útalap bevételének növelése érdekében a benzin árában – miután abból a javaslat szerint a biztosítási díj kikerülne – a jelenlegi 3 forint 20 fillérrel szemben július elsejétől 6 forint 40 filléres összeg fog szerepelni.)

Azt hiszem, hogy itt elvileg mindenki egyetért, és senkinek nincs szüksége tulajdonképpen bizonyítékokra. Itt arról lehet csak szó, hogy ebben az évben mit tudunk tenni? Az egyik, ha a biztosítási díj kikerül a benzin árából, amit viszont az Útalap bevételei miatt egyben megemelünk, akkor csak bíznunk kell abban, hogy a benzinár lemenjen annyira, hogy a lakosságban az elviselhetőség érzését keltse. Mindenképpen az Útalap sokkal indokoltabban jelentkezik a benzinben, mint a biztosítás jogi szempontból, hiszen akkor valóban az használja és annyit az utat. Tehát azt elhiszem, elvileg elfogadhatjuk, hogy ez egy lehetőség. A másik ennek a propaganda része mind a parlamentben, mind a közvéleménynél. Én javaslom azt, hogy a parlamentben hangozzék el. Ha nem is rendezünk Útalap-vitát külön a parlamentben, de interpelláló kedvű képviselőinket használjuk fel arra, hogy egy interpellációt intézzenek e tárgyban. A parlamentben egy interpellációra adott válasz keretében ezt tömören fel kellene vázolni. Ez így a parlamentben és azon keresztül is kapjon nyilvánosságot. Utána újra kellene interjút csináltatni kifejezetten erre, tehát ezt el kell indítani. Meglátjuk, hogy mi lesz, de mindenesetre Schwarzkopf tábornok szerint – ugye itt szerepelt a napirenden – puhítani kell az ellenséges vonalakat, úgyhogy addig is, ameddig a szárazföldi csapatok partra szállhatnak, és lesz pénz, addig is a puhítást el kell végezni. Ezt ajánlom addig. Ezt mindenképpen célszerű tenni annak érdekében, hogy a parlament felfogja ennek gazdasági hatását, miközben nyilván mindenki tudja, hogy modern közlekedésre szükség van. Elvileg, azt hiszem, a Kormány ezzel egyetért. Továbbá, tulajdonképpen, jó lenne egy felmérés arról, hogy hogyan csökken Magyarországon a benzinfogyasztás, tehát az autóknak a leállítása ez ténylegesen milyen arányú, tehát csökkent-e most az előző évhez viszonyítva Magyarországon a benzinfogyasztás. Ez az egyik kérdés. A másik, ha csökkent a benzinfogyasztás éppen a leállítások miatt, akkor szükségszerűen csökken a biztosítási bevétel is. Ha ez mind bekövetkezik, akkor fel kell mérni, hogy ha ez így jelentkezik, akkor hogyan kellene a biztosítási díjaknál keresni egy differenciálási lehetőséget, ha ki akarjuk venni, vagy ha bennmarad a benzin árában. Ha viszont bennmarad, akkor viszont megoldást kell arra találni, hogy a külföldiek a kettős biztosítás elvével szemben bármikor tiltakozhatnak. Van olyan ország, azt hiszem, amelyik hozzánk hasonlóan a benzinbe építi be a biztosítási díjat. Több ország is van ilyen, tehát van erre példa, vagyis azt nem lehet mondani, hogy nincs olyan ország, ahol a benzinbe építenék be. De ott is van nyilván valami megoldás, vagy nem veszik tudomásul ezt. Ezt azért mi vegyük figyelembe, és utána eszerint döntsünk, de így ezt elvileg egyáltalán fel kellene mérni, hogy minek, milyen hatása van.

A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8. után az állampolgár tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslathoz beérkezett képviselői módosító indítványokkal kapcsolatban.

(Balsai István igazságügy-miniszter tájékoztatása szerint több mint 400 módosító indítványt adtak be a képviselők, köztük abszurd módon a Kormány törvényjavaslatához több politikai államtitkár is – Rajkai államtitkár úr például 50 oldalas módosítást adott be.)

Itt a kérdés tulajdonképpen az, hogy mit tudnak vállalni a pártok. Mi megkíséreljük a Demokrata Fórum saját frakcióján belül elérni először is a módosító indítványoknak a csökkentését. Az igazság az, hogy a Kereszténydemokrata Párt részéről kevesebb érkezett. Most a Kisgazdapártot kérdem. Ez nem egyszerűen kormánykérdés, hanem kormánykoalíciós kérdés. Például a Rajkai-féle köteg, amire tegnap utaltam, és ezt holnap is el fogom mondani, hogy legalább már csak formai okokból is kormánytagok a Kormány előterjesztéseihez, amit nem tudnak előzetesen megadni, ne saját maguk nyújtsák be a módosító indítványt. Ennek a külső képe teljesen lehetetlen. Egy miniszternek vagy államtitkárnak az az előnye van egyéni képviselőként is a választóinál, hogy mindig keltheti a választóinál azt a benyomást, hogy ő benn ül a kormányzatban, tehát igyekszik érvényesíteni az akaratát. Tehát nem helyes, ha képviselőként kormánytagok nyújtanak a Kormány javaslatához módosító javaslatokat, bármennyire is kényszert érez eziránt valaki, mert ez tényleg egyszerűen a parlamentarizmus körülményei között nem szokás. A másik dolog, hogy nem tudjuk, és ezt tényleg tudni kellene, hogy mostan a Rajkai-féle köteg az egy kisgazdapárti javaslat, vagy csak a Rajkaié.

(Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter szerint csak a Rajkaié, nem is volt egyeztetve.)

Most akkor úgy kell feltennünk a kérdést, hogy ami esetleg nem észszerű, akkor figyelmen kívül hagyhatják-e az alkotók a kormányzat szempontjából. Ezek egyéni javaslatok, a Torgyán-féle is?

(Válaszként elhangzik, hogy igen, egyéni javaslat az is.)

Mi most egy kormányként közelítjük meg a kérdést. Tehát eljutottunk azért addig a pontig, hogy tudjuk, hogy körülbelül hol van a maximum. Ezért a következő lenne a javaslatom, hogy össze kell ülni először is egy olyan megbeszélésnek, ahol most már nem az a feladat, hogy nyomást gyakorolni a koalíciós partnereknek egymásra, és ahol különböző maximális és abszurd javaslatokkal elérni valamit és taktikázni stb. Kormányként le kellene ülni, alapul véve akkor a kisgazdapárti javaslatot, és azt mondani, hogy az az Oláh-féle javaslat alapulvételével készült. A Kereszténydemokrata Néppárt részéről és a Demokrata Fórum részéről is egy-egy kormánytagnak az előterjesztő jelenlétében egy olyan megbeszélést kellene tartani, ahol egyszerűen félreteszik a nem teljesíthető javaslatokat. Azt mondják, a Torgyán-javaslattal nem foglalkozunk, a Zsíros Géza-javaslattal nem foglalkozunk. Hogy MDF-et is mondjak, X. Y., most nem tudom, hogy ki nyújtott be módosítót, bármelyik, Bogárdi, vagy nem tudom kicsoda, nem foglalkozunk vele. Tehát nem foglalkozunk azokkal, amelyek egy bizonyos elfogadható középúton, a 70 Mrd és a bizonyos 90 Mrd-os összeg között nem teljesíthetőek, és ezen az úton leülnek most. Ha az egyeztető tárgyalás megtörtént, és mindent a szakemberek végignéznek, feldolgozzák az anyagot, és kiszűrik az elfogadhatókat, akkor utána kellene tartani tényleg egy olyan együttes frakcióülést, ahol elhangzanak a demagóg szónoklatok, mert azokat nem tudjuk megakadályozni. Utána azt mondjuk, hogy ezt akár szavazásra is feltesszük, mert ezt tudjuk most képviselni. Elérkeztünk eddig, ezt kell előkészíteni. Ez lenne a javaslatom. Ki-ki a saját pártján belül először nézze meg, hogy mit képvisel, és amit lehet, ami átfedés és egyéb, azt részben a szakértők kiszűrik, és a pártoknál is nézzék meg, hogy az eleve támogatott vagy nem támogatott. A Kormány tagjai tényleg odáig jussanak el, hogy ezt a kárpótlási törvényt keresztül kell vinnünk, mert ha a kárpótlási törvény megbukik, kérdem én, mi történik? Akkor tehát, ha a kárpótlási törvényjavaslat megbukik a parlament előtt, akkor a benne lévő megoldás is megbukik, és akkor földvisszaadás sincs, és a Kisgazdapárt sem fogja tudni védeni a pozícióját, hiába lesznek erről szónoklatok, hogy mások miatt történt. Akkor a tulajdoni kérdést nem fogjuk tudni megoldani. Ennek viszont beláthatatlanok lennének a nemzetközi, pénzügyi és egyéb következményei. Ez az egész magyar gazdasági életet katasztrofálisan érintheti. Itt erről van szó. Ennek az egész tulajdoni vagy kárpótlási törvénynek az elsődleges feladata, hogy a tulajdonviszonyok megszilárdításával egy vonalat húzzunk, és innentől kezdve Magyarországon tulajdoni biztonságot teremtsünk. Ez a nemzeti kérdés ebből. Ami ezután jön, az a második, az részben már egyéni kérdés, az a rehabilitációs elem. Az is fontos, hiszen pártokat képviselünk. viszont, ha ezt a stratégiai célt nem tudjuk elérni, hogy a tulajdonviszonyokban stabilitást teremtsünk meg, és meghúzzuk a vonalat, akkor nem tudom, mi lesz. Tehát először is azt rögzítsük még egyszer, hogy megállapodunk abban, hogy a három párt ebben, tehát mind a három párt először saját frakcióján belül tisztázza a saját álláspontját. A pártok kormányon belül ülő tagjai pedig ezt közlik a Kormánynyal, vagyis azt, hogy mit kell a pártok álláspontjának tekintenünk. Tehát, hogy mi az, ami a frakció által elfogadott álláspont, ezt tisztázni kell. Azt nem tudjuk megakadályozni, hogy Zsiros Géza, vagy X., vagy Y. ne adjon be módosítót. Nekünk viszont tudni kell azt, hogy ebből mi az, ami kell. Akkor most valóban nézzük meg, hogy például az erdőkkel mi volt, építsék be, azt köszönjük. Elvileg természetesen, ha több idő lett volna, a helyes mechanizmus az lett volna, hogy a kormánytagok és a pártok is tulajdonképpen előbb egyeznének meg zömében az anyag nagy részében, mielőtt ez a parlament elé kerül, és előbb kellett volna ezeket rendezni, mert valóban ettől válnak a kormánykoalíció tagjai igen komikussá, hogy az ellenzék ül, és a kormánypártok adják be a módosító indítványokat egymás után. A Kormány jelenleg tehát egyet tehet. Tényleg, akkor most állapodjunk meg. A Kormány tehát azt teheti, hogy a kormánypártok anyagából beépíti azt, ami homogenizálható és vállalható jogilag, politikailag, pénzügyileg. Erre kell egy ilyen megállapodást létrehozni. Utána ezen az alapon, amikor elkészül a végleges törvényjavaslat, és amikor a gombokat nyomogatják, és mondja a miniszter az igent, nemet, akkor a miniszter azt fogja mondani, amiben a Kormány megállapodott, hiszen a Kormánynak akkor már csak egy álláspontja lehet. Ha a képviselők másképp fognak szavazni, hiszen a részletkérdésekben az ellenzék fog szavazni, megint lesznek akár 90%-os tételek is, de a végén fog eldőlni, természetesen, hogy hogyan fognak szavazni. A Kormánynak viszont ebben egységesnek kell lennie, és ezért kell a megállapodásig eljutnunk. Ha 50%+1 fogja megszavazni, akkor az is egy lehetőség. Ha kellően érzékeli az ellenzék, tulajdonképpen lesznek, akik kimennek, mint a költségvetési tárgyalás elfogadásánál. Tehát ebből kell kiindulnunk, hogy ez így mehet. A Kormány már ebben a szakaszban mást nem tehet. Néhányan magukra vállalhatják a kezelhetetlenség szerepét a kormánykoalícióból, az egy külön kérdés. Nekünk legalább el kell érni, hogy a Kormány egységes képpel menjen végig, és azt, amit ebben a kérdésben vállalni tud, azt vállalja. Miután kárpótlásról lévén szó, az ország pénzügyi helyzete szempontjából viszont fontos, hogy a költségvetésért felelős miniszter meddig tud
elmenni. A többi már technikai kérdés.

(László Balázs kormányszóvivő felveti, hogy szólni kellene arról is, hogy ez a törvény nem rendelkezik a svábok kárpótlásáról, amit a Magyarországi Németek Szövetsége aláírásgyűjtéssel kifogásol is, viszont arról is, hogy az ő és mások kárpótlására mikor fog sor kerülni.)

Ezt elmondhatod a sajtóértekezleten. Voltak már nálam mindenki részéről, voltak zsidók is, voltak svábok is, visszautalva ’38-ra, ’47-re. Raj Tamástól kezdve, hárompárti delegáció is volt nálam ugyanez ügyben. Nekik is ezt mondtam, most ez a törvény ’49-től szól, ’49-től oldja meg a kárpótlást, mint ahogy Csehszlovákiban. Tehát ez 1949-től szól. Egy utalás van a törvényjavaslatban, hogy az ország stb. […] egy későbbi időpontban, és ennek irányelvei vagy szelleme szerint van úgy megfogalmazva a törvényben. Van utalás arra, hogy a korábbi, tehát az azt megelőző időszakban bekövetkezett jogsérelem miatt a tulajdoni kárpótlásra ennek a törvénynek a szellemében a későbbiekben kerülhet sor. Ezek természetesen ettől függetlenül ezt követelik, de minekünk azt kell mondani, hogy erről szól. Az tehát egy következő lépés lesz. Az is rendkívül fontos, a leszármazottak rendjének a korlátozása, mert hogyha például az általános örökösödési törvény érvényesülne itt a kárpótlásban, akkor az 1938–39-től terjedő időszakban, mindazok, akik nem jelentkeztek – most én ezt mind tárgyalási tapasztalat alapján mondom –, akiknek a hozzátartozói ebben az időszakban elpusztultak, a dédunokaöccsök is jelentkezhetnek-e azokért az értékekért. Ezt majd akkor kell tisztáznunk és eldöntenünk, amikor ennek a jogszabálynak a szellemében elkészítjük a másikat. Tehát önmagában ez a tény szükségessé és indokolttá teszi, hogyha ezt elfogadjuk, hogy a jogosulti kör az egyenesági leszármazottak és a házastárs körét semmiképpen ne haladja meg, mert különben elszabadul a pokol visszamenőleg.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 571-579. oldalán megjelent szövege)