Az 1991. június 20-ai kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a kárpótlási törvényhez kapcsolódó kormányállásponttal, továbbá a Magyar Köztársaság kitüntetéseinek átmeneti szabályaival kapcsolatban
Tehát akkor arról van szó – még egyszer – hogy a Kormány által javasolt, helyesebben általunk javasolt, kormányjavaslatként megjelölt, módosításra vonatkozó, szövegszerű formát öltött kárpótlási törvényhez fűződő ügyeinket fogjuk most megbeszélni, ami most már be lett adva.
(Bogdán Tibor igazságügyi közigazgatási államtitkár röviden ismerteti a benyújtott javaslatot, de egy kérdésben döntést kér, mégpedig a törvényesen kitelepített németek kárpótlása ügyében, ami az előzetes becslések szerint, mintegy 60 000 kitelepített német családot jelent, ugyanis az ő kárpótlásuk nem zárható ki. Javasolja, hogy a Kormány minél előbb készítsen elő stratégiát a német kormánnyal való tárgyalásokat illetően a kitelepített németek ügyében, ugyanis az ismert, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban a ’60-as években a kitelepítettek valamiféle részleges kártalanítást kaptak, az NDK-ban élők viszont semmit nem kaptak. A németekkel meg kellene állapodni, hogy a kárpótlás egy részét vállalják ők át. Boross Péter belügyminiszter azt javasolja, hogy a kitelepített németek ügyét le kellene választani erről az egységes előterjesztésről, és azt bizalmasan és szűkebb körben kellene tárgyalni.)
Mindenképpen, ezt a kérdést nem lehet globálisan egyszerűen csak beterjeszteni. Nem lehet felkínálni előzetesen, hogy ez már eleve beletartozik a kárpótlás kérdéskörébe, nem beszélve arról, hogy mi van akkor, ha össze kell hasonlítani a felvidéki magyar kitelepítésekkel, és más kérdésekkel. Ráadásul nagyon nehéz helyzetbe hozzuk a német kormányt, ha deklarálunk valamit, és utána akarunk tőlük engedményt, továbbá ezzel magunkra vállalnánk egy plusz nemzetközi terhet, kötelezettséget, amire nem is vagyunk kötelezve.
(Bogdán Tibor szerint, most megteheti a Kormány, hogy ezt a kérdést leválasztja a többitől, de ősszel ezt is jogilag rendezni kell, és előtte a németekkel meg kellene állapodni.)
Először is ezt fel kell építeni stratégiailag. Először is a teljes joganyagot meg kell nézni, a potsdami szerződéstől kezdve, a párizsi békeszerződést, az összes nemzetközi megállapodást, és meg kell nézni, hogy nincs-e egyéb, ENSZ stb. A német alkotmánybírósági állásfoglalások analógiaként használhatók ebben a kérdésben, és meg kell nézni a német jogi anyagot is, hogy ők mit csináltak ebben a kérdésben. Össze kell kötni március 19-e utáni német deportálások, tehát a németek részére történt deportálással, a magyar munkaerő kivitelével, és mindennel, például a párizsi békeszerződés vesztesek egymás javára történő tartozások törlésével is. Ráadásul azért van olyan eset is, hogy kint elkobzott, náci birtokra kerültek. Megítélésem szerint nem tudjuk innen a németországi részt. Felvetődik az a kérdés, ha kötünk Németországgal egy kétoldalú megállapodást, akkor hogyan kellene ezt a szöveget beilleszteni a megállapodásba, amely hivatkozik a békeszerződésre és egyéb intézkedésekre. Tehát hogyan lehetne érvényesíteni azt, hogy mi ebből kimásszunk?
(Balsai István igazságügy-miniszter szerint csak úgy, hogy a már benyújtott javaslatba a bizottsági tárgyalások során betesszük azt, hogy ezt a kérdést majd egy külön jogszabály rendezi.)
Van még egy jogi kérdés. Mi történik azzal a dunaszerdahelyi, 1944-ben magyar állampolgárságú kiskereskedővel, aki nem jött vissza, és Izraelben van? Csehszlovákiához tartozó területen van az egykori tulajdona. 300 ezerből körülbelül 100 ezer.
(Bogdán Tibor szerint miután a magyar állam jogszabálya nem okozott neki kárt, nem volt magyar jogszabály, ami elvette volna az ingatlanát, ezért a törvény hatálya nem terjed ki rá.)
1939-től 1944-ig elvették tőle, mégpedig a zsidótörvény alapján vették el. Utána nem jött vissza a koncentrációs táborból, és az az üzlet, vagy föld, ami az ö tulajdona volt Érsekújváron, Csallóközben van.
(Bogdán Tibor azt javasolja, hogy azt mondjuk ki, hogy ennek a törvénynek a hatálya a párizsi békeszerződéssel megállapított Magyarország területére terjed ki.)
Csak ezt mondjuk ki, mert, ha nem ezt mondjuk ki, akkor még szélesebb a jogosulti kör, mert 1918 előtt is sokan magyar állampolgárként vesztették el, kényszerhelyzetben, a tulajdonukat. Azok is magyar állampolgárok voltak, és a leszármazottjaik éppúgy élnek egyeneságon, akiknek ott maradt a háza.
(A vita során újra felmerül az, hogy nagyon sürgős lenne a tárgyalás a németekkel a kitelepített németek ügyében.)
Ha a Kohl helyzetébe képzeljük magunkat, ahol a dunai svábok szövetsége(436) fogja mondani, hogy itt van a magyar törvényhozás, kimondta azt, hogy lehetőség van arra, hogy ők visszakapják az elrabolt földjüket. Tessék hozzávenni azt a kinti hangulatot, és utána a Kohl azt mondja, hogy a német állampolgárok adójából ők finanszírozzák meg, hogy mi itt jogsértést követtünk el. Ez a tárgyalási pozíció, amivel a németekkel indulni kell. Ha ezt mi ebben a formában elfogadjuk, és nem találjuk meg erre a megoldást, utána nagyon nehéz nekik morális alapon tárgyalni. Ők ugyanúgy függenek a közvéleménytől, hiszen általuk lettek megválasztva. A tárgyalásokat lefolytathatjuk, és nyilvánvaló, hogy a legfelső szinten kell a politikai tárgyalást folytatni, és megkísérelni a megállapodást, de Németország esetében a különböző tartományi és egyéb szinteken fognak ezek jelentkezni. Szóval ez nem lesz olyan egyszerű kérdés, ha erre sor kerül. A másik dolog, hogy a deportálási ügyekben voltak tulajdoni kárpótlások is. Akik kimentek, például a Hatvany bárócsalád, az óriási összeget kapott kint az itt elkobzott budai várpalotáért, képgyűjteménytől kezdve. Ők mindenért perelték a német államot. A fővadász, aki Tanganyikában – nem jut eszembe, Nagy nevű, aki a veje volt a Hatvany bárónak – az egész afrikai birtokát például ebből, a Hatvany családnak kifizetett német állami kártérítésből vette. Tehát ilyen jellegű perek is voltak. Igen, csendőrtiszt volt, Nagy Endre, az, a Hatvany bárólánynak a férje, abból a kártérítésből vette Afrikában azt a birtokot.
A Magyar Köztársaság kitüntetéseinek átmeneti szabályaival kapcsolatban.
(Tekintettel arra, hogy a parlament leterheltsége miatt nincs esély arra, hogy az új kitüntetési rendszerről szóló törvényjavaslat hamar elfogadást nyerjen, ezért az merült fel, hogy a Kormány elkészít egy nagyon rövid törvényjavaslatot, amelyben kizárólag egyetlenegy hivatalos állami kitüntetés, a Köztársasági Érdemrend alapítására tenne javaslatot, miközben hatályon kívül helyezné a jelenlegi állami kitüntetési rendszert az Életmentő Kitüntetés(437) és a Kossuth-(438) és a Széchenyi-díj(439) kivételével.)
Lehetetlen dolog, hogy „Bay Zoltán-csillagrendet”, meg mit tudom én, miket osztogatunk. Ez egy abszurd helyzet, meg Zászlórendet, meg ilyeneket. Szóval ezt egyszerűen meg kell oldani. Ugyanakkor, ha beterjesztenénk, magyarul a Szent István-rendet, meg hasonlókat, amiken lehet majd vitatkozni, de egyenlőre csak azt kell beterjeszteni, amiben mindenki egyetértésére számítani lehet, és a közvéleményt sem ingereljük, nem foglalkoztatjuk, nem csinálunk belőle látványos parlamenti vitát. Délután hattól nyolcig kellene a vitát lefolytatni, amikor nem közvetít televízió, és akkor el lehetne érni azt, hogy előre megállapodva egy-egy vezérszónokkal gyorsan átmenjen. Az államfő támogatja ezt a megoldást, és ezzel az ellenzék is feltehetően leszerelhető. Mi ezt a kormánypártoknál biztosítjuk, és így ez gyorsan lefuttatható, és akkor van egy szép kitüntetés. Majd ráérünk később a különbözőkre. De ha ez nem sikerül, akkor a jövőben sem lesz kitüntetés. Előzetesen a frakciókkal meg kell értetni, hogy itt arról van szó, hogy nem kerülhetünk ugyanolyan helyzetbe, mint a címerrel, hogy kénytelenek voltunk a Kádár-címert használni azért, mert nem tudtunk megegyezni. Egy dolog van, amíg mi vagyunk Kormány, addig a miniszterek ellenjegyzik a köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket. Itt azért felhívnám arra a figyelmet, hogy nem lehet egy kitüntetési infláció. Tehát az egy abszurd helyzet lenne, ha most megindulna egy kitüntetési hullám, ugyanis itt a különböző – nem sorolom fel – szervezetek egymás után a „Köztársaság Nagykereszt”-jétől kezdve mindent osztogatnának. Tehát rögzítsük, hogy miniszterek ellenjegyzése nélkül kitüntetés nem adományozható. Erre figyeljünk oda, ahol a kitüntetéshez miniszter vagy Kormány kell. Párszor már a magyar történelemben megtörtént a kitüntetési hullám. 1867 és 1914 között nem adtak annyi kitüntetést, mint a Horthy-érában, csak a felét adták Ferenc József alatt, mint a Horthy-érában, és ’45 és ’48 között szintén óriási mennyiségben adták a kitüntetéseket. Ahogy változnak a korok, úgy adják. Szóval ezt az inflációt akadályozzuk meg. Ha jól előkészítjük és megszervezzük, akkor rendkívüli eljárással, egy fejbiccentéssel, a parlament egy gombnyomással megszavazza. Azt is lehet, hogy hétfőn még a hatpárti egyeztetésen ezt megbeszéljük, és ha nem tiltakozik senki, akkor elindítjuk a folyamatot. A jövőt illetően jó lenne – mert azért ez mégiscsak a Kormány egészének image-ét érinti –, ha előzetesen egyeztetés lenne arról, hogy miket adunk ki. Ezért az lenne a javaslatom, hogy egy államtitkári értekezleten a miniszterek által alapítandó érmekről essék szó, többek között azért, hogy ne legyen ugyanaz az Eötvös-érem, vagy ne legyenek azonos nevűek, azonos tudósokról elnevezve, mert lehet, hogy az illető nagy marhatenyésztő volt, a másik esetleg ugyanakkor amellett könyvtárat alapított. Tehát bőven vannak ilyen zavarok. Itt van például a Pulitzer-díj. Van egy Pulitzer-díj, ami egy nemzetközi jelentőségű.(440) Kennedynek volt Pulitzer-díja, és egyet adnak egy évben, ezért az óriási dolog Amerikában. Itt pedig Magyarországon tízet adnak egyszerre évente, ugyanolyan néven, Pulitzer-díjat.(441) Mindenesetre ma Mester Ákos Pulitzer-díjas, ilyen módon mehet el Angliába. Angliában pedig azt hiszik, hogy azt a Pulitzer-díjat kapta, mint Kennedy. Egyébként emlékérmet és jutalomérmet minden miniszter alapíthat, de ha ilyet alapít, akkor az a kérésünk, hogy Miniszterelnökségre juttassa el, és itt koordinálva, Katona Tamást megkérve, szükség esetén más szakértők bevonásával fogunk állást foglalni.
436 A kitelepített dunai svábok érdekeit Németországban az 1950-ben alakult ún. Die Landsmannschaft der Donauschwaben egyesület, míg Ausztriában az 1949-ben alapított Donauschwäbische Arbeits-gemeinschaft (DAG) képviseli.
437 Az Életmentő Emlékérem kitüntető jelvényt az 1018/1965. (VI. 20.) kormányhatározat alapította meg, adományozásával 1000 Ft összegű pénzjutalom járt. Az emlékérem azoknak volt adományozható, akiket életmentés közben tanúsított hősies magatartásukkal erre érdemesnek és méltónak ítéltek meg.
438 A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb, az Országgyűlés által 1948-ban alapított magyar állami kitüntetés. Eredetileg a Minisztertanács adományozta, 1990 óta a köztársasági elnök, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. A címet az államfő a Kormány előterjesztésére vissza is vonhatja attól, aki erre érdemtelenné vált. A díj mindkét fokozatát, a Kossuth-díjat és a Kossuth-nagydíjat is rendszerint március 15-én adják át. A vele járó összeg 2013 óta a Központi Statisztikai Hivatal által évenként számított országos nettó nominál átlagkereset hatszorosa.
439 A Széchenyi-díj az 1963-ban alapított Magyar Népköztársaság állami díja jogutódja, amely 1990 óta a tudományos élet kiemelkedő képviselőinek elismerésére szolgál. A díjat a miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Köztársaság elnöke adományozza, rendszerint március 15-én adják át. A díjjal járó jutalom összege Központi Statisztikai Hivatal által számított nettó nominál átlagkere-set hatszorosa.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 643-647. oldalán megjelent szövege)
