1991. év

(Szilvásy György, a MEH helyettes államtitkára tájékoztatja a Kormányt arról, hogy készül a pártok végleges elhelyezéséről szóló törvényjavaslat, ami végső soron tulajdonba adná a most bérelt ingatlanokat. Miután a pártok jelenlegi átmeneti elhelyezése bérleti viszonyon alapul, amelynek határideje június végén lejár, ezért kell most ezzel foglalkozni, és a bérleti viszonyt meghosszabbítani, amiről hatpárti egyeztetés is volt. Ha maradna később is a bérleti viszony, akkor a kezelői jogot az ingatlanok vonatkozásában változatlanul közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal látná el, amit viszont néhányan kifogásolnak. Kiss Gyula tárca nélküli miniszter megemlíti, hogy a kisgazdák esetében nem is annyira egyszerű a tulajdonba adás kérdése, ugyanis a pártnak komoly tulajdonú ingatlanjaik voltak, például a Belgrád rakparti székház, amiből még a berendezési tárgyakra is emlékeznek idősebb tagtársak.)

Szabad a késő esti órára való tekintettel megemlíteni, hogy ’88-ban a Belgrád rakparton, a Népfrontban? folytatott tárgyalás során Pártay Tivadar átment az íróasztal másik oldalára, és kihúzott egy széket – nem tudom, kié volt a szék –, hogy ez is a mi székünk volt. De általánosságban is felvetődik egy kérdés. A többpártrendszerű demokrácia nem tud másképp működni, mint a pártokkal. Ebből következik az, hogy valamilyen fenntartás kell a pártoknak. Egyik a kvóta, tehát amit kapnak a pártok. A másik dolog, hogy nálunk nincsenek meg azok az adományozók, akik ilyeneket, vagyis adományokat adtak, vagy adnának. De ezenkívül teljesen furcsa helyzet áll elő. Tudjuk, hogy a Szociáldemokrata Pártnak volt a legtöbb helyisége, 1945 előtt valóban saját maguk által előteremtett helyiségei voltak. A kisgazdapártnak is voltak saját maga által létrehozott, megvett helyiségei. De voltak olyan helyiségek is, amiket ’45-ben minden további nélkül kaptak a koalíciós pártok, például az Országos Kaszinó? stb. épületét. Tehát itt a pártoknál a tulajdonjogi kérdés így vetődik föl. Az a kérdés, hogy ugyanúgy tekintjük-e a politikai pártok tulajdonlását vagy tulajdonba vételét ezeknek az épületeknek, mint az egyházak esetében, és azt mondjuk, hogy ez közhasznú tevékenység, tehát egy közszolgálati feladatot látnak el ebben az értelemben ezek a politikai pártok. Ha elismerjük azt, hogy pénzt kapnak a választási eredmények alapján, akkor elismerhetjük azt is, hogy tulajdonban részesülnek egy hatpárti megállapodás alapján azért, mert másképp nem lehet működtetni egy többpárti demokráciát. Tehát, ahogy közszolgálati feladatot lát el az egyház, s erre szándékozunk visszaadni ingatlanokat az egyháznak, ugyanilyen elvi alapon a pártoknak is adományozandó ingyenes tulajdon. Tehát az Igazságügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium apparátusának azon aggályát, hogy ingyen tulajdonba adás történik, azt ezzel az elvi állásfoglalással lehet egyrészt áthidalni. A másik megoldás, ami megfontolandó – ez esetleg csak egy ötlet lehet –, hogy bár a Miniszterelnöki Hivatalnak ez nem egy kellemes feladat semmilyen körülmények között, de a tényleges konstrukciót ki kellene dolgoznia. A lényege az, tehát felvetem azt a kérdést, hogy nem lehetne-e az, hogy kvázi a parlamentális demokráciának egy alapítványa kezelhetné ezeket az ingatlanokat, amelynek felügyelete a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozna. A költségvetés ebbe az alapítványba a Miniszterelnöki Hivatalon keresztül fizetne, és ez az alapítvány – kicsit, mint a Teleki Alapítvány, amely eltartja a Teleki László Intézetet, ugyanazzal a konstrukcióval – működtetné Magyarországon a pártokat vagyoni és egyéb szempontból. Ez is elképzelhető, de természetesen nem közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal működtetné ezt a konstrukciót. Tehát létrehozni egy ilyet, ez is elképzelhető. Jelenleg az a megállapodás, hogy az egy százalékot meghaladó szavazatot kapott pártokra vonatkozik az állami támogatás. Tehát az egy százalékot meghaladó pártok ugyanúgy székházigényesek, a szocdemektől a nem tudom kikig. Tehát azoknak is kell valamilyen arányban székházat biztosítani.

(A vita során többen hozzászólnak.)

Akkor mondjuk ki azt az elvet, ha jelen vannak a miniszterek, hogy a tulajdonkérdés ellen nincs kifogás, ha az a megoldás. Egy párt megszűnése esetére pedig azt lehetne kimondani, hogy a párt megszűnése után az ingyen kapott tulajdon visszaszáll a kincstárra. Azt is úgy kell felfogni, hogy mivel egy működő demokrácia része az, hogy legyenek pártok, a pártkorrupció megakadályozását szolgálja végeredményben az, hogy választási kvóta alapján van pénz, állami támogatás, aminek rendeltetése az is, hogy a pártok ne mindenhonnan szerezzenek pénzt. Ezt akarja szolgálni. Ebbe akkor belefér a tulajdonba adás is azzal, hogy ha utána nem tudja fenntartani, vagy nincs tagság, vagy megszűnik stb., akkor kénytelen lenne a kapott ingatlant eladni. Ezt viszont meg kellene akadályozni, és itt lehetne az elidegenítési tilalom. Ezt ki kell találni. Jelenleg viszont még a működési feltételeket kell megteremteni. Furcsa, hogy ezek jelenleg nincsenek szabályozva. Olyan dolgokban játszunk demokráciát egyébként, ami nevetséges, ami a világon nincs. Ilyenek szabályozva voltak a legszabályosabb alkotmányos rendben.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 647-649. oldalán megjelent szövege)