1990. év

Engedelmet kérek, hogy először magamnál tartom a szót. Tekintettel arra, hogy a Kormányról van szó és a Kormány filozófiájáról, úgy gondolom, hogy szükséges, hogy ezt elmondjam, és erről először is a véleményemet összegezzem, azzal együtt, hogy ez elméletileg sokkal könnyebben megfogalmazható, és sokkal könnyebben lehet deklarálni, mint az egyes részletintézkedéseknél megvalósítani. Én mindjárt elmondom azt, hogy ezzel kapcsolatban mi lehet a Kormánynak csak a filozófiája, és mi lehet a Kormánynak csak a politikája, és utána világítom meg, ha így tesszük fel a kérdést. Néhol személyes és szubjektív kiegészítésekkel fogom ezt megerősíteni. Az egyik, az állami beavatkozás és a kormányzati felfogás kérdése, és az erhardi örökség.? a Magyar Kormány és ezek a pártok, amelyek a kormánykoalíciót alkotják, és most a távol lévő kereszténydemokraták nevében is magamra vállalom, mivel államtitkár úr helyettesíti Surján Lászlót, tehát mind a három párt politikai programja az erhardi örökséget vallja magáénak, vagyis ahhoz a politikai csoporthoz tartozunk, és nem hiszem, hogy ebben különbség van. Egyértelműen a szociális piacgazdaság alapján állunk, és ezt deklaráltuk, és ehhez a legszorosabban tartjuk magunkat. Én személy szerint azt hiszem, hogy ezt elsőnek jelentettem ki a demokrata fórumnak a kongresszusán. Még izgalmat is váltott ki a szociális piacgazdaság bejelentése akkor, 1989 elején kifejezetten Erhardra hivatkozva. Dénes János fel is rohant, hogy mi az, hogy szociális, hogy szocialista. Erhardnak a háború alatt megírt alapvető tanulmányát is őrzöm, amit tulajdonképpen még 43-ban készített el.? Tehát egyértelműen a szociális piacgazdaság alapján állunk. A Kormánynak nincs olyan tagja – megítélésem szerint –, aki nem ezt az elvet vallja. Tehát ezt egyszer, az erhardi örökséget rögzítsük. a másik dolog, hogy az állami beavatkozás kérdését azért mondtam, hogy szubjektíven, mert ugye Somló Bódognak ez a század elején megjelent, „Állami beavatkozás” című alapvető könyve? már tisztázta ezeket a kérdéseket. Őt is bizonyos értelemben alapul lehet venni. Azért mondtam ezt, mert az állami beavatkozásról a tudománypolitika, az egészségügy irányításában néhány tanulmányt írtam. Meggyőződésem, hogy állami beavatkozásra szükség van, ezeken a területeken bizonyos mértékéig elkerülhetetlen az állami beavatkozás. Az állami beavatkozásnak elsősorban infrastrukturálisnak kell lennie, az infrastrukturális kérdésekben kell jelentkeznie, és ezt Erhard előtt már Széchenyi kitalálta, hogy például a közlekedésben és sorolhatnám tovább. Tehát egyszer az állami beavatkozásnak megvannak a határai, tehát ebben ne nyissunk itt egy akadémiai vitát erről, azért szerettem volna ezt elmondani. Nem térünk ettől el. Ha a részletekben valaki eltér, akkor részletkérdésekben kell megvitatni azt, hogy valóban ez most hogy kapcsolódik ehhez, de általában és elvileg szögezzük le, hogy ezen az alapon állunk, ebből kell kiindulni. A Kormánynak nem lehet olyan tagja, aki nem ezen az alapon áll, mert ez a kormányprogram, és ezeknek a pártoknak vagyunk a képviselői. A Kormány szerepfelfogása szükségszerűen következik ebből, hogy a Kormánynak igenis ezekkel az eszközökkel be kell avatkoznia. Egyben arra is szeretném felhívni a figyelmet – ha már ezen kormányülésen ilyen elméleti kérdés merül fel –, hogy az egész kereszténydemokrácia és mindezeknek a nyugat-európai néppártoknak a második világháborút követő új programjának a megalkotásánál – és ezt mind a hívei és mind az ellenfelei is elfelejtik – együttesen jelentkezik, ahol ez hangsúlyozott szerepet kap, maga a kereszténység gondolata, tehát a keresztény szemlélet, keresztény világnézet, etika stb. A másik pedig a liberális elem, és a harmadik a szociális elem. Ezen alapszik a modern kereszténydemokrácia, ez különbözteti meg a két világháború között. Ezt felejti el az SZDSZ, amikor azzal támad, vagy más pártok, amikor azzal támadják ezeket az irányzatokat, hogy antiliberálisak. A liberális elemet Franz Josef Strauss a CSU programjában is hangsúlyozza, ez is része, nem beszélve Erhardról. Tehát a liberális elem a szociális elem mellett szerves részét alkotja a programnak. Ugyanezt a hibát elkövetik egyes saját pártjainkban lévő irányzatok vagy képviselői, akik a liberális elemnek ezt a szintézisben való jelentkezését nem akceptálják. Ez együttesen alkotja az erhardi örökséget. Az erhardi örökség lényege a kereszténység, amiben mint értékrendszerben benne van a kereszténység egyetemessége, más helyen a nemzeti érték, ami ma nagyobb hangsúlyt kap nyilván, mint amit ’49-ben Németországban kaphatott. De jelentkezik benne a liberális és a szociális elem is. Mi ezt valljuk. Tehát elvileg ezen – azt hiszem – nincs mit vitát nyitni, ezt le kell szögezni ebben a formában. Úgyhogy a Kormány szerepfelfogásának ennek kell lennie. A másik kérdés, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy mit jelent egy gyenge, egy fejletlenebb ország esetében az állami beavatkozás? Szükségszerű, hogy a gyengébben fejlett országok esetében lehet a Friedrich List-féle protekcionista és egyéb vámrendszer.? Ennek is természetesen megvan a maga helye és szerepe, sőt továbbmegyek, az egész fiziokrata merkantilista, és itt aztán hosszú fejtegetésekbe bocsátkozhatunk. Valóban minél fejletlenebb egy állam, annál nagyobb az állam és a központi kormányzásnak a feladatköre ebben, másképp ez nem is történhet. Magyarország tehát abban a stádiumban van, hogy nem nélkülözheti mindegyik elemét, vagyis a Kormánynak a beavatkozó szerepét, az irányító szerepét. Hangsúlyozottan a Kormánynak igenis határozott kormánypolitikával kell beavatkoznia. Ez az egyik része, ez következik az ország fejlettségi színvonalából. A másik oldalon viszont egyensúlyt kell fenntartani, mert egy olyan történelmi szerepre vállalkozott ez a Kormány, hogy egy fejletlenségi problémákkal küzdő állam egyben egy pártállam volt, egy olyan állam, amelyik – nem kell részletezni – mindent állami tulajdonban tartott, és ez a nagy különbség az erhardi örökség alkalmazhatóságával összefüggésben. Itt jelentkeznek speciális körülmények, és ez vonatkozik a spanyolokra is. A jobboldali diktatúráknál a jobboldali totális rendszerek bár torzult, bár hadigazdálkodásnak alávetett, de mégiscsak magántulajdoni rendszeren felépülő gazdasági rendszerekre építettek totális politikai rendszert. Ebből következik, hogy nekünk, és ezért vitatkozunk egymással, mert egyszerre kell alkalmaznunk az állami-kormányzati beavatkozást az alapvető stratégiai, infrastrukturális rendszereken keresztül. Ugyanakkor az államnak bizonyos értelemben egyben ki kell vonulnia olyan szférákból, amelyik viszont egy totális rendszerből, méghozzá egy olyan totális rendszerből következik, amely nemcsak a politikai intézményrendszerre, hanem a gazdasági rendszerre és struktúrára is vonatkozott. Ezért az úttörő szerepünk ebben van, tulajdonképpen az erhardi örökségnek mint stratégiai célnak az alkalmazásával a konjunkturális válság stb., tehát válsághelyzet, az ismert fejlettségi állapot közepette a lebontási szerep. Ez a második szerep. Tehát itt jelentkezik ez tulajdonképpen – anélkül, hogy bármilyen friedmani, vagy bármilyen egyéb neoliberális iskolába mi beleesnénk, amelyikkel nem értünk egyet, mert nem érthetünk egyet filozófiai értelemben –, hogy a gazdaság működőképességét biztosítani tudjuk egy totális rendszer és emellett az úgynevezett tervutasításos gazdasági rendszer lebontásánál, sőt bizonyos értelemben még a parlamentáris rendszerekben is kialakított jóléti társadalmi, jóléti rendszereknél. Önmagában a skandináv példák és egyebek mutatják, hogy még a jóléti állam rendszere is gazdaságtalansági irányzatokat segített elő. Ezért a második pontot úgy formálnám meg, hogy ott is követjük a szociális piacgazdaság alapvető szempontjait. Válsághelyzet van, ezért ebben az értelemben hivatkozni lehet a nagy gazdasági, a 29-es, a 31-es gazdasági válságot követő New Dealre, lehet hivatkozni az akkori ifjú torykra,? McMillenre és Butlerékra. Én ugyanezt az állami beavatkozást hangsúlyozom, tehát lehet a politikájukra hivatkozni. Itt a válságmenedzselésnél igenis szükség van állami beavatkozásra, de egyidejűleg egy tervutasításos gazdasági rendszer alóli felszabadulásra is, ami együtt jár a privatizációval. Tehát én itt látom a lényeget, és ezért tartom szükségszerűnek ezt elmondani, mert soha nem voltak illúzióim a tekintetben, hogy a Kormányon belül itt mindig viták lesznek. Ennek ellenére szeretném, hogy ne legyenek ezek éles és főleg ne legyenek akár személyi hangsúlyos viták a Kormányban. Ezért nem is így fogalmaznám meg, hanem úgy, hogy ebben a Kormányban nincs ellentét abban, hogy programunk alapja a szociális piacgazdaság és az erhardi örökség. Ha már maradunk ennél a megközelítésnél, a másik oldalon van a neoliberális megközelítés. Ezért is vagyok a nagykoalíció ellensége, és ezért nem fogadtam soha el, és minden eszközzel tartottam és tartom magam ehhez. A tavalyi ellenzéki mozgalmak, amikor még nagyon kevesen értettek velem egyet a nemzeti centrum kérdésében, közöltem – például a tegnapi napon is a Szabad Demokraták Szövetségével – bármilyen beszélgetésben, hogy megítélésem szerint működésképtelen lenne minden Kormány, amiben ez a két párt együttműködne, mert olyan kérdések merülnének föl, és ez vonatkozik részben a Fideszre is, mert ott valóban arról lenne szó, hogy az erhardi örökség, ha úgy tetszik, egy nyers friedmani örökséggel ütközne. Ebben a Kormányban nem erről van szó, és ezért a kérdést nem így teszem föl, hanem úgy teszem föl, hogy az erhardi örökség és a szociális piacgazdaság vállalása közepette nekünk két dolognak a kezelésében van csak nézetkülönbség. Az állami beavatkozást elfogadjuk, szerintem mindenki elfogadja, hogy szükséges a kormányzati beavatkozás. Kizárólag abban van nézetkülönbség, hogy a tervutasításos rendszer és az állami tulajdon túltengéséből következő gazdasági struktúra és mechanizmus hogyan alakítható át és milyen adagolásban szabadítható fel. Tehát ez tulajdonképpen az ellentét, nem pedig a nagy gazdasági iskolák állnak egymással szemben, hanem ez a részletkérdés. A harmadik kérdés, ami ebből viszont szintén következik, hogy az eszközrendszer, ha a másik kettőt így értelmezzük, akkor az eszközrendszer a kérdéses. Igenis kell eszköz, és egyetértek vele, eszközök nélkül – ahogy nem lehet hadműveleteket folytatni eszközök nélkül, nyilvánvaló, hogy – a kormányzat nem folytathat ebben az értelemben egy olyan politikát, amelyikben nincs eszköztára. És ezért is volt viszont szükséges az, hogy a különböző minisztériumi rendszerek és miniszteriális rendszerek közepette, amelyek különböző lehetőségeket adnak, én személy szerint azt a struktúrát tudom csak elfogadni, ahol ebben a súlyos helyzetben és ebben az átmeneti helyzetben a költségvetésért felelős Pénzügyminisztérium együttesen pénzügyi és gazdasági stratégiai minisztérium. Mert nincs olyan gazdasági stratégia, amelyik teoretikusan ugyan jól megfogalmazható, de ez nem ér semmit, ha az ezért felelős nem felel egyben a fizetőképesség fenntartásáért, a költségvetés egyensúlyáért, illetve mindezekért a kérdésekért. Tehát a kormányzati struktúrában ezért jelentkezett, ezért nem követhető itt ebben az esetben az átmenet állapotában sem egy külön teoretikus, közgazdasági minisztérium, hanem ez csak a fiskális, a monetáris, és ha úgy tetszik, vállalkozástámogató gazdasági stratégiának együttes jelentkezése. Ha ez az egyensúly, ami a vita tárgya, ha ez az egyensúly nincsen meg ebben a minisztériumban, az hiba. De nem lehet ezt átcsoportosítani ágazati tárcákra. Az eszköztárt viszont alkalmazni kell, de az eszköztárunkat hiába fogalmazzuk meg teoretikusan, hogy az állam mit tud eszközként, illetőleg mit kell alkalmazni eszközként, ezt magának, ennek a tárcának kell kialakítania és beépítenie. Ezen lehet vitatkozni, hogy ez hogy van. Más módon ez nem lehetséges, mert a legzseniálisabb gazdaságpolitikával is, ha az nincs a költségvetéssel összhangban, és ha úgy tetszik, az egész pénzügyi, bankszférával nincsen egyensúlyban tartva, akkor nem számíthat sikerre. Úgyhogy én Kádár Bélának az elméleti felvetésével egyetértek, sőt proklamálom az első pontban egyértelműen, hogy ezen az alapon állunk, és kérem is ezt. Mostan viszont nagyon drasztikusan fogalmazok, ha valaki nem ért egyet ezzel, hogy Magyarországon szociális piacgazdaság van, és igenis az erhardi örökség, annak fel kell állni, az nem lehet tagja a Kormánynak. A második kérdést viszont úgy kell finomítani, hogy az erhardi örökség az csak egy német hadigazdaságra volt építve, ahol egy hadigazdasági tanács koordinálta a magángazdasági szférát, és ott csak arról volt szó – pláne háború után szétverve –, hogy formailag szét kellett bizonyos vállalatokat szedni, és az állami ellenőrzők, a hadbiztosok szűntek meg. De erre még nem volt példa, és erre senki nem tud példát, hogy egy ilyen gazdaságot, mint a miénk, bontottak volna le, és ehhez nem hasonlítható, tehát csak metodikában használhatók. Ilyen akár a francia államosításokat felszámoló rendszer, az angol rendszer. Itt lehet haladni, és egyéb formákon gondolkodni, de a miénk egy más politikai rendszer, nincsenek előképeink. Tehát ez a másik dolog, hogy itt viszont az ellentét nem így vetődik fel, ahogy Kádár Béla miniszter úr sarkosan megfogalmazta, hanem együttesen kell ezt a két kérdést kezelni. Egy közepesen fejlett, válsággal küzdő Magyarország építi le a tervutasításos állami gazdasági rendszerét. Cél az erhardi szociális piacgazdaság kiépítése metodikában helyes arányban, az erők felszabadításával együtt. Legyen szabad majdnem anekdotikusan megjegyeznem, igazolva azt, hogy mit jelent a jól működő gazdaság és a rosszul működő között a különbség. Németországban mondták azt az egyik ilyen megbeszélésen, hogy Helmuth Schmidt nagyszerűen értett a gazdaságpolitikához, nagyszerűen értett mindenhez, rendszeresen beleszólt, ennek ellenére Németországban nem működött jól a gazdasági élet. Kohlnak a legnagyobb érdeme, hogy fogalma sincs a gazdasági életről, és azóta kitűnően működik a gazdasági élet. Ezt magamra vigaszként vettem, de nem a jelen pillanatban. Viszont ma Magyarországon valóban, ami hiányzik – és nem sértődik meg Bódy lászló, ha elmondom, annál is kevésbé, mert hadd maradjon az utókorra is, Tamás Gáspár Miklós megírta, hogy a Magyar Kormánynak öt piarista diáktagja van, és ez piarista maffiát jelent, bár mi csak itt tudtuk meg egymásról, hogy piarista diákok voltunk, Bódi László is az volt. Úgyhogy most a Nemzeti Bankot is piarista diák képviseli ebben az esetben. Visszatérve a témához, tehát ebben van a különbség, hogy a banknak nagyon fontos a szerepe, és a németeknél itt van egy nagy lehetőség. Biztos sok vonatkozásban jobban állnak, de a bankszférával való együttműködés és összehangoltság a német bankrendszerben, egy függetlenebb német bankrendszerben, amelyik jogilag függetlenebb a kormányzattól, stratégiai értelemben és a mindennapokban jobb az együttműködés, mint Magyarországon. Erre szeretném felhívni a figyelmet. Óriási a különbség Franciaországban, ahol nagyon szoros a kormányzat és a bankszféra együttműködése, sőt állami érdekeltségűek. De Németországban, ahol a bankok és a kormányzat között, a mindenkori kormányzat között szintén nagyon jó az együttműködés. Nálunk a jelen struktúra mellett is, annak ellenére, hogy a Nemzeti Bank jegybank, kormányzat alá rendelt szervezetként működik, és a többi bank is állami érdekeltségű, a magyar bankrendszer és a magyar gazdaságpolitika összhangja hiányzik. Ez az egyik rákfenéje a mi egész mai kormányzati helyzetünknek. Lehet, hogy rosszul látom. a harmadik kérdésre, tehát az eszköztárra rátérve. itt viszont ez már olyan kérdés, hogy az eszköztárat nem tudjuk – azt hiszem – előzetesen meghatározni, csak azt leszögezve, hogy eszköztárra szükség van. De, hogy mik az eszköztárak, ezt esetenként kell eldönteni. Most én, ha kérhetem, ne nyissunk efölött elméleti vitát, mert vég nélkül tudnánk ezen vitatkozni, elvi, filozófiai kinyilatkoztatás bőven volt az elméleti leszögezésben. Nem tudom, hogy ki nem ért egyet azzal, hogy szociális piacgazdaság mellett vagyunk, és a Kormány és a pártjaink filozófiája ez. Nem hiszem, hogy van ellene valaki, van ellenvélemény? Nincs. Akkor ezt megállapíthatjuk. A második kérdés, hogy válság van, az ország közepesen fejlett, ezért kormányzati beavatkozásra van szükség. de arra a különbségre rá kell mutatni, hogy egyik oldalon a kormányzatra vár egy kormányirányítási szerepfelfogás, de a másik oldalon a tervutasításos gazdaságot kell felszabadítanunk, piacgazdaságra való áttéréssel. Ez a nagy különbség az Erhard előtt álló Németország és közöttünk. És itt vagyunk úttörők. A harmadik, hogy az eszköztárakat ehhez kell alkalmaznunk, mind a két előző ponthoz, ahogy ezt Kádár Béla megfogalmazta.

(Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter felveti, hogy megmaradunk-e a maradékelvben, hogy közgazdasági számításokkal megcsinálunk egy gazdasági programot, és annak a maradékából próbáljuk változatlanul az előző éveknek a színvonalán, vagy még azt sem elérve, tovább folytatni a közoktatásnak és a művelődésnek a finanszírozását.)

Engedjék meg, mert nem akarom, hogy az rögzüljön, hogy maradékelv érvényesül, tehát az, hogy a maradékelvet követjük. Mi stratégiai ágazatnak tekintjük a művelődésügyet, ezt is természetesen fenn kell tartanunk. Példák sorát lehet arról mondani, hogy mit jelentett Finnországban, mit jelentett egyéb helyeken gazdasági fejlődés szempontjából is a művelődésügy stratégiai ágazatként való kezelése. Tehát azt a jelszót, hogy közgazdaság, közegészség és közoktatás egység, ezt Trefort Ágoston mondta több mind 100 évvel ezelőtt, hogy ez a három egyenrangú, és ez alaptétel a modern állam esetében. Ebben tehát nem lehet maradékelvet követ ni. De egyet nem tudunk mondani, és ezért kell a gyakorlati részére áttérni, hogy adva van egy költségvetési keret, és adva vannak a költségvetésen kívüli források. Itt az a politika és ez a kormánypolitika, hogy a költségvetésből mit tudunk biztosítani, és mit tudunk biztosítani költségvetésen kívüli forrásokból. Költségvetésen kívüli források lehetnek egyéb hazai és egyéb társadalmi és egyéb külföldi források. Itt a lényeg az, és azt hiszem, hogy a Pénzügyminisztériumnak a külgazdasági és valamennyi minisztérium számára egyet kellene a jövőben biztosítani, hogy a költségvetés mellett a kormányzat politikájának a kivitelezéséhez a költségvetésen kívüli forrásokat is beszámítja és kalkulál vele. Nem tudom, hogy rendelkezésre állnak-e ehhez a megfelelő adatok, és egyáltalán fel van-e ez mérve. A példa rendkívül egyszerű, ha már ilyen elméleti vitába bocsátkozunk. Sokszor kimutatták, hogy a magyar közoktatásügy aránylag alacsony százalékban szerepelt a régi magyar költségvetésben, és ezt a szocialista állam szempontjából előnyösnek mutatták be. Kihagyták viszont azt, hogy volt egy tanulmányi alap, és voltak azok a birtokok, és voltak azok az egyházi birtokok, amelyekből fenntartották a közoktatásügyet. Tehát, ezt formálisan mutatták ki, és ez alapján akkor valóban a magyar állam többet fordított erre. De én most csak azt tudom erre mondani, és most a pénzügyminiszter szemszögéből is nézve a dolgokat, hogy a pénzügyminiszternek meg kell határozni a költségvetést. azért van összehangolva a Pénzügyminisztérium és a gazdasági stratégia, hogy a költségvetés mellett a Pénzügyminisztériumnak a költségvetésen kívüli forrásokat is fel kell tárni, és tulajdonképpen ezt is be kell mutatni. Megítélésem szerint a parlament elé is csak így lehet majd menni, mert a parlamenti vitában ugyanezek a kérdések fel fognak vetődni. Nekünk egyidejűleg be kell mutatni azt, hogy milyen költségvetésen kívüli források is állnak rendelkezésre az egyes ágazatokra. Ez nem csak frázisprogram. Tehát minden egyebet be kell mutatni, hogy milyen egyéb alapok vannak egységesen, és a költségvetési törvény elfogadásával egyidejűleg az indokolásnál ezt el kell mondani. De az teljesen elméleti dolog lenne, ha mi most azt mondanánk ki, hogy a költségvetést úgy határozzuk meg, hogy kimondjuk a prioritást, és közben nincs a költségvetésen belül erre fedezet. Ezért nem javasolnám, hogy elkezdjük a tárgyi vitát, mert a kérdés úgy fog felvetődni, nagyon egyszerűen, hogy a közoktatásügy stratégiai kérdés, és hogy mit tudunk erre a stratégiai célra koncentrálni. Mit mond ehhez Für Lajos honvédelmi miniszter, mi kell neki, a katonáinak ehhez, hogy biztosítani tudja a harcképességet. Mit mond Kádár Béla, hogy a külgazdasági áttöréshez milyen támogatás kell. Mit mond a földművelésügyi miniszter, hogy mi kell a mezőgazdaságnak, és ugyanezt elmondja mindenki. Mindenki el fogja tudni mondani, és ebből a vitából kell ennek mind kijönni. Tehát nem hiszem, hogy ehhez több elvi deklarációt kell tenni, mint amit jelenleg tettünk. Tehát most javaslom, hogy Rabár miniszter úr tartsa meg a bevezetőjét, a fő kérdéseket mindjárt exponálja, ami ezzel összefüggésben van. Egyetért ezzel a Minisztertanács? Köszönöm. Tessék.

(Kérdésként merül fel, hogy a bizonytalansági tényezőkről – a szovjetek felé az 1 milliárd dollár követelésről és a privatizációból adódó 600 millió dollár bevételről? – mennyire lehet nyíltan szólni?)

Na most erről azért feltétlenül szükséges szólni, mert itt egyszerűen a Kormány hitelképességéről van szó, az erkölcsi hitelképességéről, pártjaink hitelképességéről. Ezt én a parlamentben be is jelentettem megelőzően minden költségvetési vitát, egy elvi jellegű részben. Az ország helyzetéről a nyílt beszédet a lakosság várja, és nekünk ezt ki kell mondani, és ezt a pénzügyi szituációt, nemcsak a magyar lakosság, hanem a világ is ezt várja tőlünk. Tehát nem tudunk világosan beszélni, ha ezekről a kérdésekről nem beszéltünk, és arról is, hogy ez mennyi összegszerűen. tehát szólni kell, hogy itt két bizonytalansági tényező van, és mellé kell írni, hogy ez mekkora összeget érint. Ezt világosan ki kell mondani, ezen sarokpontok nélkül nem lehet az ország helyzetéről képet adni.

(Bódy László, az MNB alelnöke megemlíti, hogy az MNB hamarosan beterjeszti a Kormány elé a jövő évi monetáris politikára, hitelpénz-politikára, kamatpolitikára, árfolyampolitikára stb. vonatkozó előterjesztését.)

Jó. Akkor azt kérem, hogy ez álljon a rendelkezésünkre, mind a pénzügynek, mind a Kormánynak, hiszen itt több olvasatról van szó, ezért ez legyen meg a legközelebbi alkalomra. A Kormány nyilván egyetért vele, hogy a valóságos képet, a számítás alapjait közzé kell tennünk, és az ország világos tájékoztatását kell megtennünk. a fuvaros- és taxissztrájkban? kialakult válságélmény, ami az első volt, érzékeltette az országgal, hogy mi van, de szükséges ezt most is megtennünk, nehogy az ellaposodjék, és megint visszaessen az ország a puszta tájékozatlanságon alapuló depresszió állapotába. Ezt az élményt, ami történt, ezt fel kell újítani azzal, hogy adunk egy világos képet. Ennek a bevezetője lehet az, hogy ezt megtesszük a pártjaink nagyválasztmányainak, kongresszusainak. Azt követően pedig mind az ország megnyugtatására és egyben felizgatására is. Na most, a jövő héten ugye van a párizsi csúcs,? és ha minden ezzel összevág, az azt követő héten, keddi parlamenti napon, amin a miniszterelnöknek joga van bármikor szót kérni, és én ezt a bizonyos beszédet akkor mondanám el. Felkérem Matolcsy Györgyöt, hogy mindezek alapján készítse elő, és kérem a Kormány tagjait és a Nemzeti Bankot is, hogy azokat a számokat, amiket politikai, stratégiai szempontból is fontosnak tartanak, adják át, ahogy a Nemzeti Bank is ezt majd megteszi. A parlament ülésén fogom elmondani részben azt, ami felmerült, hiszen erről is várnak állásfoglalást, mert itt különböző hírek terjednek, hogy kormányon belül, hogy mik az ellentétek. Tehát el fogom mondani, hogy itt nem politikai, filozófiai ellentétekről van szó, és nagyon hasznos volt, hogy felmerültek ezek a kérdések. Ezt a kérdést is világosan meg kell fogalmazni, hogy itt miről van szó, beleértve ennek rövid eszmei részét, amit szintén fel kell tárni az ország előtt. Meg kell mondani azt is, hogy milyen állapotban van az ország, mik az esélyek ilyen és olyan esetben. Mindezt el kell mondani, és a kivezető út irányát is meg kell mondani, valamint azt is, hogy a költségvetés alapján ténylegesen mi várható, és akkor egészen más légkörben történnek ezek. Ez az, amit tehát egy miniszterelnöki kormánynyilatkozatban kell egyszer elmondani, mert attól, hogy különböző sárga, zöld buletinekben? és egyebekben ez megjelenik, attól még nem történik semmi, arról a közvélemény nem szerez tudomást. Ezt világosan meg kell mondani, és erre a parlament ülése alkalmas, mert utána gondoskodnunk kell arról, hogy ezt utána megismételjék, a híradóban is szóljanak róla, ugyanúgy, mint más beszéd esetében. Egyetértenek-e ezzel?