1990. év

Az 1990. július 5-ei kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a szakszervezeti díjak személyi jövedelemadóból történő levonhatóságával, valamint a foglalkoztatással és a közmunkával, továbbá a magasabb beosztású vállalati dolgozók keresetének 1990. évi korlátozásával kapcsolatban 

Akkor a következő kérdés. Tehát akkor tulajdonképpen a jelenlegi helyzet az, hogy a szakszervezeti díj, vagyis a szakszervezetként bejegyzett szervezet, értve alatta a SZOT? és egyéb egykori szakszervezeteket vagy, gondolom, még a Független Ligát? is, tehát e szervezetek tagdíja levonható a jelen jogszabályok szerint. Ez a hivatalos álláspont. A munkástanácsok? helye tulajdonképpen jogszabályilag rögzítve van, vagy nincs rögzítve? Ebből következik, hogy akkor azt kell megvizsgálnunk, hogy van-e áthidaló jogi megoldás arra, és kimondhatja-e bárki törvényen kívül, hogy a munkástanács, ha magát érdekvédelmi szervezetnek nyilvánítja, nem pedig önigazgató stb. szervezetnek, tehát ha kifejezetten érdekvédelmi szervezetnek nyilvánítja magát, és érdekvédelmi szervezetként bejegyezteti magát, akkor arra is vonatkozhat­e ez a szabály? Kérdésem az a jogászoktól, hogy van­e erre áthidaló megoldás? Mert akkor ezt ajánlani kell a számukra, és egyszerűen ki kell írni, hogy mi a feltétele annak, hogy a munkástanácsok a szakszervezetekhez hasonló jogokat élvezzenek érdekvédelmi szervezetként való jelentkezéssel. 
 
(Györgyi Kálmán legfőbb ügyész szerint ez a kérdés jogalkotás nélkül nem oldható meg. Viszont a szakmai véleménye az, hogy a szakszervezeti tagdíj levonhatóságára vonatkozó szabályozás alkotmányellenes, mert diszkriminatív jellegű.)
 
Bocsánat, de akkor felteszem a kérdést, ne haragudj, hogy közbe­vágok, csak azért, téged támogatva, hogy felvessük­e az Alkotmánybíróságnak, ha alkotmányellenes. Felkérjük a legfőbb ügyészt, hogy az Alkotmánybíróságnak ezt a kérdést vesse föl, hogy ne parlamenti vitát provokáljunk ebből, és ne a szakszervezeteknek kormányzattal szembeni állásfoglalását és vitáját generáljuk. Egyszerűen felkérjük a legfőbb ügyészt, hogy hivatalból tegye meg az Alkotmánybíróság megkeresését ebben a kérdésben, hogy ez alkotmányellenes. Ez az első pont, és ha ez meg is történik, ettől függetlenül javaslom, hogy a munkástanácsokra vonatkozóan a munka folytatódjék, annál is inkább, hogy elkerüljük, hogy a munkástanácsok egyes képviselői ne tolják el önigazgatási, magyarul egy jugoszláv modell irányába a munkástanácsokat, és kifejezetten mint érdekvédelmi szervezeteket erősítsük meg őket egy nem nagyon részletes, esetleg érdekvédelmi törvényjavaslattal. Ennek a törvényjavaslatnak az elkészítésére a munkaügyi minisztert és az igazságügyminisztert felkérhetjük. Mielőtt indíttatást érzek magamban, hogy jogi kabinetet hozzunk létre a Kormányban, ahová átutaljuk előre a jogi ügyeket, javaslom, hogy térjünk vissza az eredetiekhez. Javaslom, hogy a jogászok, a jelen lévő kiváló jogászaink külön állandó bizottság nélkül a kávészünetben gondolják át a következőt, hogy milyen lehetőség van arra, hogy a szakszervezeteknek, ezeknek a mostani szakszervezeteknek ezt a tulajdonképpen mégiscsak privilegizált helyzetét, amivel tartják magukat, megváltoztassuk. Nem törvényhozási úton, ez nagyon lényeges, mert ha parlamenti vitát provokálunk, akkor a szakszervezeteket a Nagy Sándor-féle szakszervezet? a kormányzat és a parlament ellen hergeli, és ez semmiképpen nem lenne hasznos. Ez alkalmat adna egy bizonyos szociális demagógiára. Ha erre jogi úton van lehetőség, akkor talán az Alkotmánybíróság útján meg lehet találni annak a módját, hogy megtörjük ezt a tulajdonképpen máig érvényesülő szakszervezeti monopóliumot, amelyik eddig még nem töretett meg. A harmadik kérdés, hogy a munkástanácsoknak a jelenlegi, tulajdonképpen teljesen szabályozatlan helyzete, ami végeredményben csak azt jelenti, hogy egy társadalmilag létrejövő testületek, politikai testületek gyakorlatilag minek minősülnek, ennek a jogi kidolgozása megtörténjen. E szabályozás kiindulópontja az, hogy a munkástanácsokat egy átmeneti testületnek tekintjük-e, amelyek most a leváltás és az átmenet vezénylésére alkalmas organizációk­e. Ezt kell eldönteni, és azt, hogy mód van­e ennek valamilyen jogi elhelyezésére. 
 
 
A Foglalkoztatási Alap? 1990. évi felhasználásáról, valamint a foglalkoztatáspolitika eszköz-, intézmény- és finanszírozási rendszerének fejlesztési irányairól szóló előterjesztés vitájában a foglalkoztatással és a közmunkával kapcsolatban.
 
Na most egy kérdésem lenne, de lehet, hogy felületesen néztem át az anyagot. A foglalkoztatásnak klasszikus formája elhúzódó válság esetén a nagyszabású közmunka, amelyik szorosan összefügg az infrastrukturális beruházásokat és egyebeket végző tárcával, elsősorban a Közlekedési Minisztériummal. És még egy szempont: egyrészt a Bécs–Budapest kiállítás, ha lezárult és eldöntetik, akkor ez is egy felmerülő lehetőség. Ráadásul a közmunkák azok, amelyekre projektet lehet készíteni esetleg valamilyen áttételes formában, amire külföldi pénzt lehet szerezni. Tehát egyrészt magával külön a Bécs­Budapest világkiállítás, a másik pedig az útépítés, valamint a Duna folyó szabályozástól a vízüggyel összefüggésben stb. Most itt jelentkezik a Magyar Hadsereg, hogy végül egy tárca se maradjon ki. Az utóbbi évtizedekben a honvédségnek a műszaki alakulatainál komoly tapasztalatú tiszti gárda nevelődött, akik ebben részt vettek, és akik ebben irányító funkciót láttak el. Tehát megvannak azok tisztek, altisztek, akik erre alkalmasak lehetnek, és ez az egyetlen terület, amely szakképzetlen segédmunkások felvételével komoly munkaerőt tud lekötni. Ez vonatkozik a cigány lakosságra is. Tehát ezt nekünk ki kell egy nagyszabású tervben dolgozni, és ki kell dolgozni ennek a rendszerét. Tehát erre is kellene egy munkacsoportot létesíteni, egy tárcaközi bizottságot, amelyik figyelembe veszi mindezeket a szempontokat. Tehát a közmunkák szemszögéből nézve a honvédelmi miniszter megnézi a káderanyagát, valamint a leszerelt tartalékosokat is, hogy kik azok, akik egy ilyenben részt tudnak venni. Meg kell vizsgálni azt is, hogy erre milyen pénzt lehet, akár hitelkeretből szerezni, illetve fordítani. Ez azt is jelenti, hogy ha jól szervezzük meg, akkor itt sok mindent meg lehet csinálni. Elsősorban gondolok az ilyen útépítéstől a vasútépítésig stb., de ezt most nem itt kell eldönteni. Ezt a gondolatkört, kérem, minden szempontból figyelembe venni, ugyanis munka­nélküli segélyre a legnehezebb külföldről pénzt szerezni, bár karitatív céllal is egy bizonyos összegig el lehet jutni. El lehet jutni a pénzszerzés terén meghatározott kulturális célra is, mint a Széchenyi Könyvtár stb. Ilyenekre lehet pénzt szerezni. Átképzésre is lehet, de kifejezetten munkanélküli segélyre nem lehet. Ezt ki kell találnunk. Tehát csak azt lehet, hogy környezetvédelmi munkára és infrastrukturális területre kell csoportosítani az egyszerű, szakképzetlen munkaerőt, aminek ez tulajdonképpen a legjobb foglalkoztatási módja. 30­as években is csak ezt lehetett csinálni. A roosevelti program? is ez volt. Hitler, és sorolni lehetne tovább, mindenhol ez vezette le a munkanélküliséget.?
 
A vállalati magasabb vezető állásúak keresetének 1990. évi korlátozásával kapcsolatban, miután több miniszter jelezte, hogy a társadalomban a magas jövedelmek komoly társadalmi feszültséget szítanak.
 
(Rabár Ferenc pénzügyminiszter szerint az igazságos jövedelemelosztás vonatkozásában hosszú vizsgálatokat kell elvégezni, ezért kicsit elsietettnek tartja, hogy a jövő évre már valamiféle jövedelemeloszlási elképzelései is legyenek a Kormánynak.) 
 
Kérem, egy mondatot kellene megfogalmazni azért, hogy a különböző populista és egyéb nyomást ki tudjuk védeni. Ha nem mondunk el bizonyos mondatokat, akkor nem tudjuk ezt kivédeni, mert a képviselőinkkel érintkező közvélemény részéről, amikor lemennek a falvakba, iszonyatos a nyomás. Ezt itt mi nem érezzük olyan mértéken, de ők vannak ennek kitéve. A jövedelemadónál, ugye, arról beszélt mind a három párt is a választások előtt, hogy a jövedelemadónak a tervezett módosítása során a jövőben a vállalkozásnak kedvező adórendszer irányába akarunk menni. Ez az egyik eleme. A másik, a bizonyos igazságosság. Tehát ezért valamilyen egy mondatot javasolnék erre megfogalmazni, olyan keretmondatot, amivel nem kerülünk ellentétbe. 
 
(Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter óvatosságra int még ezzel az egy mondattal kapcsolatban is. Szerinte két megoldás van, vagy az adóráta növelése, vagy az állami szférában az állami beavatkozás.)
 
Én úgy érzem, a közhangulat nem csak az állami szférában kifizetett jövedelmekkel kapcsolatban feszült. Hiszen, ha a cégben már külföldi részesedés is van, akkor már nem állami. Éppen a korábbi pártvezetés, a korábbi állami vezetők kerülnek sorozatosan ezekhez a vegyesvállalatokhoz, és X. Y. volt miniszter, vagy miniszterelnök-helyettes most egy ilyen érdekeltségnél havi 200 ezer Ft-os vagy hasonló fizetésekkel helyezkedik el. Tehát ez azért egy élő probléma. Nem tudom a megoldást, én azért vetettem föl, hogy ezt alaposan át kell gondolni, meg kell vizsgálni. de valamilyen formában egy jó mondat szükséges lenne, ami a külföldi hitelünket sem sérti. Nagyon nagy a nyomás, kapjuk sorban az ilyen jelzéseket.
 
(Egy közbeszólás megerősíti, hogy valóban a magánszférát is figyelembe kell venni, mert nem hihető, hogy Nyugaton is ilyen aránytalanságok lennének a fizetések között.)
 
Hát mondjuk a Krupp Műveknél? a Brec vezérigazgatónak a jövedelme arányítva akkor, amikor 2000 körül volt egy nyugatnémet munkásnak a fizetése, az övé kb. 200 ezer márkás volt. Az orvosoknál, amikor 1300 márka volt egy tanársegédnek a fizetése, akkor a professzornak, ami után adózott, az 52 ezer márka volt. Ezek konkrét számok, amiket mondok. Tehát mondjuk, ez egy elég széles skála mindenütt.
 
(Több hozzászóló különösen azt tartja kifogásolhatónak és felháborítónak, hogy a veszteséges vállalatok vezetői a nem csekély havi jövedelmük mellett még milyen nagy prémiumot is kapnak.)
 
Erre én most, ha ezt mondod, hogy veszteséges vállalat, a vállalatok vesztesége is különböző okokra vezethető vissza. Egy deformált gazdaságban attól függ igen gyakran egy vállalat veszteségessége, hogy milyen nyersanyagbázisra, milyen energiahordozókra és milyen piacra termel, valamint attól is, hogy milyen árrendszerben termel ez a vállalat. Lehet, hogy van olyan veszteséges vállalat, amelyik Magyarországon veszteséget termel, de ha reálisan néznéd, piacgazdasági viszonyok mellett, világpiaci árakon számítva, inkább profitot hozna.
 
(Többen felvetik, hogy azonnal meg kellene szüntetni a jutalmazási rendszert, ne lehessen jutalmat vagy prémiumot fizetni az állami vállalatok esetében.)
 
Nekünk négy-öt évre kell berendezkednünk, és legalább még négy-öt évig állami kézben lesznek ezek a vállalatok, és a privatizációs folyamat nem azzal kezdődik, hogy a premizálást eltöröljük, mert akkor a vállalat vezetése lelép. Itt nem az a probléma, hogy a rossz igazgató elmegy, azt mindenki tudomásul veszi. Viszont mit csinálsz akkor, ha a vállalatokat irányítani képes menedzserréteg menekül el, és újabb nem jön oda.
 
(Rabár Ferenc pénzügyminiszter javaslata az, hogy az éves bérnek kb. kétmillió négyszázezres maximalizálása történjen azzal, hogy a maximális prémium pedig 150% legyen. Utána, jövőre pedig az adóval lehet ezt rendezni.)
 
Tehát akkor úgy fogjuk fel, hogy idénre egy átmeneti, kiadott rendelkezés legyen, amelyik jövőre adó­ és egyéb átfogó szisztémán belül kerül végleges rendezésre. Magam is azt hiszem, elsősorban ez adóval fogható meg, akárhogy nézzük. Tulajdonképpen ez elsősorban adóval kezelhető, mert csak adó kezeli azt is, hogy igazságosan mindenféle vállalkozásra vonatkozzon, és ez visszavezetődjék a termelésbe. Tehát ne improduktív legyen, hanem az újratermelésbe visszacsato­lódjék. Tehát 1991-re, az adórendszer átalakítására utalt a pénzügyminiszter, ha jól értettem. Tehát 1991­re erre megfelelő adórendszert, de ettől függetlenül addigra vállalati premizálási rendszert is ki lehet dolgozni. 1991-­re mindent lehet csinálni, mi­után új árrendszerek is lépnek be, és a gazdaság deformációs elemei ellen egy új szisztéma lép. Ezért kell az 1991­et másnak tekinteni, ha jól értelmeztem. Igen, erről van szó. Én most mégis visszatérek arra, hogy jelenleg nem gondolkodhatunk más időtávlatban, mint az 1990-­es esztendőben. 1991. januártól egy új gazdasági rendszerbe lépünk, ha a kormányprogram megvalósul, amit 1991. január 1-re kell kidolgozni.? Abban majd ki lehet dolgozni azt is, hogy a költségvetési szerveknél a közszolgálati törvényt megalkotva létrehozzuk az egységes fizetési osztályrendszert.? A másik, hogy az állami vállalatokra hozunk egy tól–ig határos, alapfizetésre vonatkozó rendszert, ahol meghatározzuk azt, hogy milyen tól–ig kategórián belül lehet fizetni, ezt meg lehet csinálni. Tehát akkor azt lehet mondani, hogy egy állami vállalatnál egy ilyen és ilyen termelési érték szerint az igazgatónak ilyen beosztásban meddig terjedhet a jövedelme. Ezt meg lehet csinálni, ez egy rendszer kérdése. Abban az esetben megvan a vállalati szférának a rendszere, és akkor kimondhatjuk azt is, hogy állami vállalatnál meddig mehet a prémium. Ezt meg lehet csinálni. De most 1990-­ben a lehetőségeink korlátozottak, ennek ellenére valamit ki kell mondani. Ha abból indulunk ki, hogy körülbelül egy igazgatói fizetés ma ezeknél a nagyobb vállalatoknál 100 ezer körüli, akkor a nyugdíjasnak öt év múlva 100 Ft lesz a nyugdíja, ha a gazdasági életet nem tudjuk fellendíteni. Én akkor ezt sem tudom vállalni, bármennyire nem tartozom a közgazdászok és a kegyetlen emberek közé. Bevallom, hogy belebetegedtem ebbe az áremelésbe, mégis ki kellett mondani, és őszintén mondom, hogy megrendüléssel kellett beszélnem a televízióban, mert rosszul éreztem magam. Ennek ellenére azt mondom, és ott is azt mondhattam csak el, hogy ha a gazdasági életet nem javítjuk meg, akkor a nyugdíjasok éhen fognak halni. A gazdasági életet analfabétákkal nem lehet megjavítani, és nem állnak rendelkezésünkre misszionáriusok sem. Paraguayban sem váltak be a jezsuita telepesek gazdaságossági szempontból. Tehát, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon fellendülés legyen, és valóban legyen, akkor valamilyen elviselhetőség határán belül kell a kompromiszszumot megkötni. De egy biztos, hogy semmiféle olyan populista és semmiféle olyan vélt igazságossági rendszerrel nem lehet pokoli igazságosságot teremteni két hónapra, mert utána összeomlik a magyar gazdasági élet. Lehet, hogy van, aki azt hiszi, hogy lehet, én nem ismerek Magyarországon annyi szentet, aki hajlandó lenne egy bizonyos érdekrendszer nélkül munkát végezni, és nem lehet erre az egész gazdasági életet kiépíteni. A másik, hogy mivel tudjuk azt biztosítani, hogy a jó vezető ne menjen el? A káder, a pártkáder az elmegy, a nagy része ráadásul már elment, és a 20%­os vegyesvállalatoknál működik. Nem sorolom fel a neveket, el tudom mondani, hogy hova mentek. De, akik a vállalatoknál maradnak, és nem a vezérigazgatókról van szó, hanem a közgazdászokról vagy a főmérnökökről, ha olyan helyzetet teremtünk, hogy azzal az óriási felelősséggel, amivel három és öt évig még működtetni kell Magyarországon egy céget állami vállalatként, azt a felelősséget miért vállalja, ha el tud menni egy vegyesvállalathoz sokkal kisebb felelősséggel és a négyszeresét keresve. Hát a piac, a munkaerőpiac a menedzserrétegben rendkívül erős. Tehát valahol meg kell határoznunk, hogy bár nagyon népszerű dolgokat kell mondani, csak ezzel sehova nem érünk. Tehát ebből a szempontból is kérem azért megfontolni, mert én igazán amellett vagyok, hogy meg kell tenni azokat az intézkedéseket, amiket lehet. De egy kormánynak a felelőssége nemcsak arra vonatkozik, hogy meg tudjuk-e tenni a kemény intézkedéseket, hanem arra is vonatkozik, hogy ez hova vezet. Kérem ezt azért megfontolni. Felvetem a kérdést, hogy elképzelhető-­e, hogy a 100% és a 150% között még próbálunk valamit. Ezt is ebből az elmondottak alapján kell eldönteni. Erre az esztendőre 25-­30%-­os inflációra számítunk ugye. A másik, amit figyelembe kell venni, hogy mindez erre az évre vonatkozik. Tehát egy év alatt nem vehet fel többet, ami azt jelenti gyakorlatilag, hogy akik felvették ebben az évben, az elmúlt félévben már a prémiumot, tehát ebben a nagy kifizetési időszakban, azok lehet, hogy semmit sem vehetnek fel. Tehát az 1990. évben, az elkövetkező időszakban többet már nem vehetnek fel. Itt lehet visszafelé menő hatály annyiban, hogy 1990. év folyamán ennél többet nem vehet fel, mert naptári évben számítandó. Tehát úgy gondolom, hogy most egy egész más rendszert nem tudunk ennyi idő alatt bevezetni, tehát csak ezt tudjuk, ami az előterjesztésben van. Egyedül azon lehet vitatkozni, hogy a 100 és 150% között mi legyen.
 
(Egyöntetű vélemény, hogy mindezt csak az állami vállalatok esetében lehetséges megcsinálni. Valaki felveti, hogy a premizálás megállapítására pedig bizottságokat kellene létrehozni.)
 
Azt hiszem, hogy itt olyan kérdésekhez nyúlunk szemléletileg, ami messze meghaladja ezeket. Itt ott kell kezdeni, hogy Magyarországon valakinek a teljesítményét például, neked (ez Andrásfalvy Bertalannak, a művelődési és közoktatási miniszternek szól) azért mondom, mert szakmádból bizonyára tudod, hogy valaki egy kiállítást rendez, akkor a dekoratőr ugyanúgy, ahogy az ablakos a négyzetméter szerint kapja a díjazását, vagy egy reklámszakértő. Tehát ezért van az, hogy minden magyar kiállítás két méter hosszú, és művészileg, fönt a bal sarokban van egy kép, és lent a jobb sarokban is, és akkor a kiállítási elszámolás négyzetméter szerint történik, és e szerint kapja a képzőművészeti lektorátustól a díjazást. Egy ablak esetében ugyanígy van, a díj aszerint alakul, hogy mennyi ablakot épít be. A lakásodra kijön, nálunk végig betörték az ablakokat, hogy minél többet kelljen beépíteni, mert akkor e szerint kapja a díjat. Ez ugyanolyan kérdés, hogy alapdolgokat nem tudunk rendezni, ez megint egy szemléleti kérdés. Nem tudod elérni azt, hogy a prémiumrendszer kialakítására mindenhol pártatlan bizottság álljon fel. Egyet lehet, hogyha állami, államigazgatási, és rosszul működik, akkor meg kell vizsgálni ennek az okát, és ennek megfelelően döntesz a prémiumról. Ezt lehet egy állami vállalatnál, tulajdonosként ezt meg lehet tenni, de más módja nincs ennek.
 
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 481-489. oldalán megjelent szövege)