1990. év

(Balsai István igazságügy-miniszter elmondja, hogy a miniszterelnöktől pár órája kapott egy azonnali feladatot, hogy dolgozzon ki egy rövid javaslatot arra vonatkozóan, hogyha úgy határozna a Kormány, hogy a köztársasági elnök megválasztásának módjáról – közvetlenül a nép vagy az Országgyűlés válassza meg – szóló népszavazás megelőzze a helyhatósági választást. A részletes ismertetés előtt azonban a miniszterelnök átveszi a szót.)
 
Akkor, ha megengedik, mégis inkább elmondanék egy rövid bevezetőt, és akkor utána egyszerűbb lesz az igazságügy­miniszternek ismertetnie a jog­szabály tervezetét. A következő van. Mi ugye azt az álláspontot képviseltük, hogy a helyhatósági választást jó lenne szeptember 23-án megtartani. A helyhatósági választás kiírása az köztársasági elnöki jogkör, és hasonlóan a másik kérdés is, a népszavazás kérdésének kiírása is. Mai nappal ezzel kapcsolatban behozták a hitelesített 100 ezer fölötti aláírást, amit ellenőriztek is. Tehát kötelező a népszavazást kiírni, vagyis népszavazást kell tartani a köztársasági elnök megválasztásának módjáról. Eredetileg Göncz Árpád október 14­-ére írta ki a helyhatósági választást. Azt, hogy a népszavazásra azt követően kerüljön sor, három hónap vagy akár két hónap múlva, tehát mindenképpen december–januárra, ő ezt semmiképpen nem akarja. Ezt végiggondolva úgy érzi, hogy az ő köztársasági elnöki funkciójának ellátása az a személyes reputációja. Bár zavarja ez a jelenlegi ideiglenesség állapota, ennek ellenére nem akarja, hogy a parlament megválassza őt a köztársasági elnök megválasztásának módjáról szóló népszavazás előtt, ugyanis ennek a támadásnak nem kívánja magát kitenni. Ezért a népszavazásra való aláírás után úgy döntött, hogy ennek minden körülmények között aláveti magát, és azt az elgondolást, hogy őt még ezelőtt megválasszák, semmiképpen nem vállalja. Másik dolog viszont az, hogy azt, hogy ugyanakkor erre csak december végén vagy januárban kerüljön sor, ezt a hosszú átmeneti időszakot szintén nem kívánja vállalni, mert ezt más szempontból nem érzi saját személyére vonatkozóan kellemesnek. Én most csak a tényeket mondom el. Másik dolog, a Szabad Demokraták Szövetsége is úgy értelmezi a közöttünk meglévő megállapodást, hogy mi minden körülmények között elősegítjük a köztársasági elnök minél gyorsabb megválasztását, ezért ezt a megállapodás részének tekintve ezt szorgalmazza. Ennek következtében az a helyzet állhat elő, vagy az állt elő, hogy Göncz Árpád hajlandó az október 14-­ét megváltoztatni, és vállalta azt, hogy ezt előre hozza a mi kérésünk szerint korábbra. Tehát megváltoztatja a korábbi elnöki kiírását október 14­-ről szeptember 30­-ra. Tehát két héttel előre hozza az önkormányzati választás napját, az is egy vasárnap. Ez a kormánypártok szempontjából és a Kormány szempontjából feltétlenül fontos, hogy a helyhatósági választásokra előbb ke­rüljön sor, s lehetőleg minél gyorsabban. Ez nem igényel miniszterelnöki ellenjegyzést. Tehát ez a köztársasági elnöknek az önálló jogkörébe tartozik. De ennek megfelelően az, hogy két hónappal előbb tartsuk meg a népszavazást, ami július 29­e lenne, az csak úgy oldható meg, ha bizonyos jogszabály­módosítást végzünk. Tehát a menetrend most az lenne, hogy július 29-­ére az Országgyűlés kihirdetné a népszavazást, és azt követően, szeptember 30­án tartanák meg az önkormányzati választásokat. Én azt hiszem, hogy a koalíciós pártok egyetértenének azzal, hogy semmit nem kívánunk tenni a népszavazásnál. Nem hívjuk fel arra a lakosságot, hogy ne menjen el, de arra sem, hogy elmenjenek. Egyszerűen nem foglalkoznánk vele. Ez lenne az egyetlen helyes magatartás. A Magyar Szocialista Párt és vele Király Zoltán szorgalmazták a népszavazás kiírását. Mi ezt tudomásul vesszük, és alávetjük magunkat ennek a kialakult helyzetnek, és megvárjuk, hogy mi történik. Azt hiszem, hogy nem fogja elérni a népszavazásban résztvevőknek a száma azt a számot, ami az érvényességhez szükséges, de ezt nem merem biztosra mondani, bár ezt tartom valószínűnek. Ha ez így történik, akkor az Országgyűlés a legközelebbi ülésszakában meg tudja választani a köztársasági elnököt. Ha nem, akkor ki kell írni a közvetlen elnökválasztást, és akkor azt meg kell tartani. Göncz Árpád azt mondta, hogy miután ő pártok felett álló köztársasági elnökként kívánja bemutatni magát, ezért akkor indul a közvetlen elnökválasztás esetén is. Ez tehát a kialakult helyzet. Ez egy kompromisszum, amely kompromisszumnál jobbat jelen pillanatban elérni nem tudunk mint kormánykoalíció. Úgy gondolom, hogy a szeptember 30-­a az feltétlenül alkalmas időpont az önkormányzati választásra. 
 
(Balsai István megjegyzi, hogy addig viszont el kell fogadni az önkormányzati törvényt is, amely kétharmados elfogadást igényel. Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter viszont azt veti fel, hogy a sorrend nem szerencsés, mert előbb kellene a helyi választás és csak utána a köztársasági elnöki választás, mert Göncz megválasztása során nagyon megerősödhet az SZDSZ.)
 
Az elnökválasztás módjáról szóló népszavazásról van szó, nem magáról a köztársasági elnök választásáról. Nagy különbség! Itt csak a népszavazásról van szó, az, hogy legyen-e vagy ne, közvetlenül megválasztva a köztársasági elnök. A népszavazás valószínűleg érdektelenségbe fullad, bár a jelenlegi légkörben ezt nem lehet tudni, ezt nem lehet kiszámítani. Most ez egy adottság, pro és kontra végnélkül lehetne erről vitatkozni. Én magam elvileg amellett voltam természetesen, hogy utóbb legyen a népszavazás, és a helyhatósági választásoknak az előbbre hozatala mindenképpen fontos lenne, de ha nem tudunk más megoldást, akkor ezt kell elfogadnunk. Előállt egy ilyen helyzet. Láthatólag az MSzP­frakció, ezt már láthattuk a múlt heti magatartásukon is, tulajdonképpen az egész kérdésben pillanatnyilag enyhén szólva zavart állapotban van, mert ez nem úgy sikerült, ahogy elképzelték. Akkor az a kérésem, hogy mindez elfogadható? 
 
(Horváth Balázs belügyminiszter közbeveti, hogy két törvényt is módosítani kell.) 
 
Akkor elfogadjuk úgy a döntést, hogy a két jogszabály módosítását kell végrehajtani. Abban a Minisztertanácsnak nem kell állást foglalni, amely a köztársasági elnök jogköre miniszterelnöki ellenjegyzés nélkül, az egyszerűen csak tudomásulvétel kérdése. Ennek a kivitelezése vonatkozik ránk. Van viszont még egy kérdésem. Lévén, hogy ezt így is, úgy is be kell terjeszteni, és erre a népszavazásra már nem vonatkozik, célszerű lenne most vagy később, de mindenképpen azt is szabályozni, hogy népszavazásnál legalább 500 ezer aláírás kelljen. Ha ebben egyetértés van, akkor szerintem ezt is be kellene iktatni. Ez a kérdés politikailag, hogy most, vagy nem most, egyszerre, vagy nem egyszerre. A 100 ezer aláírás ugyanis egy abszurdum, mert három hét múlva százezer aláírást mindenre össze lehet gyűjteni, és akkor jön a következő népszavazás folyamatosan.
 
(Surján László népjóléti miniszter megérti, hogy a miniszterelnök a népszavazással kapcsolatban ezt a magatartást javasolja, hiszen az MDF egyszer már felsült a bojkottal, ennek ellenére azzal nem ért egyet, hogy a koalíciós pártok ebben a kérdésben csak hallgassanak. Legalább a párttagság részére szükséges valamilyen állásfoglalás.)
 
Ehhez a következőt szeretném mondani, hogy ne legyen félreértés. Én azt mondom, és csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem gondolom, hogy nagy kampányt kellene ebben az ügyben folytatni, mert feltehető, hogy érdektelenségbe fog fulladni. Állásfoglalás feltétlenül kell. Annyit szeretnék mondani, és ezt minden külön megjegyzés nélkül teszem, hogy a kampány alatt – tehát az aláírásgyűjtés alatt – a sajtóban, a rádióban, a nagygyűlésen, a televízión közvetítve és a parlamentben kategorikusan és egyértelműen az MDF elnökeként és a Kormány elnökeként kijelentettem, hogy a közvetlen választás ebben a kérdésben, és ennek a kitűzése és az aláírások gyűjtése ellenkezik az ország érdekeivel. Úgyhogy nemhogy hallgattam, hanem személyesen elmondtam erről a véleményemet. A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlésén, amit a televízió közvetített, a sajtóban, mindenütt, sőt személy szerint is Király Zoltánnak, Pozsgaynak és másoknak is egyenesen, közvetlenül. Tehát annyira azért nem vagyok ebben a kérdésben semleges, és mind a Magyar Demokrata Fórum állást foglalt, sőt az elnökség be is jelentette az állás­foglalását ebben a tekintetben. Bejelentettük, hogy egy ellenszavazattal a Magyar Demokrata Fórum elnöksége ellene van ebben a helyzetben a közvetlen elnökválasztásnak. Úgyhogy azért mondom, mi száz százalékig ezen álláspont mellett vagyunk. Nem tudom a Kisgazdapárt foglalt­e állást hivatalosan? A Kereszténydemokrata Párt foglalt állást? Azért kérdezem, mert itt van a Kisgazdapárt és a Keresztény­demokrata Párt elnöke, és itt van a Magyar Demokrata Fórum elnöke a három koalíciós pártból. Mi nyilvánosságra hoztuk, hogy egy ellenszavazattal teljes egészében ellene vagyunk.
 
(Surján László mint a KDNP elnöke elmondja, hogy ő a nyilatkozatában ezzel egyezően szólt, de még addig is elment, hogy kijelentette, hogy ha mégis közvetlen elnökválasztás lesz, ők akkor is Göncz Árpádot fogják támogatni.)
 
Tehát én úgy gondolom, hogy lezárhatjuk ezt a témát úgy, hogy hárman ebben az esetben azonos véleményen vagyunk, és egy esetleges közvetlen elnökválasztáson nem kell egymás ellen jelöltet indítani. A három párt végig és folyamatosan adjon ki egységes nyilatkozatokat, és alakítson ki közös álláspontot. Tehát hangoljuk össze, most ezt nem kormányként mondom. A Kormány természetesen ennek anyagi részét állja. Arra azért rámutathatunk, hogy végeredményben Király Zoltánnak az egyéni akciója teljesen háttérbe szorult, a Magyar Szocialista Párt teljesen kisajátította, miután a bepakolt aláírási csomagok is MSZP­jelvénnyel voltak ellátva. Nincs róla mit beszélni. Azt hiszem, hogy ebben nincs nézetkülönbség. Tehát akkor még egyszer, most szétválasztottuk a pártokat. A három koalíciós párt elnökeként akkor – a Minisztertanácstól függetlenül – elvileg most megállapodunk, hogy ezt saját pártjaink elnöksége elé terjesztjük, és ezt javasoljuk. Ez egy pártkérdés. A Kormány pedig hozzon a két jogszabály-módosításra elvi döntést. Utána következik a kivitelezés.
 
A Magyar Köztársaság címerével kapcsolatban
 
(Balsai István igazságügy-miniszter szerint a most elfogadott alkotmánymódosítás révén a zászló kérdése már elintézett,? de a címer még nem.?
 
Ez így van, ezért minél előbb ezt meg kellene tenni. Ez egy lehetetlen helyzet, a nyugati lapok is így jelentek meg, amikor kint voltunk, hogy Magyarország megtartja kommunista címerét. Magyarország megváltoztatta Alkotmányát, de megtartja a régi címerét. Most a Szabad Demokraták felvethetik, jött is a Tamás Gáspár és mások is azzal, amit én tavaly annak idején javasoltam. Most ezt akarják elővenni, de szerintem ezen már túl vagyunk, ez már nem megy egy változatban. Annak idején, amikor tavaly nyáron még a koronás címer volt tulajdonképpen a kisebbségi, az akkor kezdett vitát azzal próbáltuk lezárni, hogy legyen a Kossuthcímer. Ez akkor azért nem került az Alkotmányba, mert nem tudtunk ebben a kérdésben már akkor sem végleges álláspontra jutni. Mi a Kossuth­címert javasoltuk volna akkor állami címerként és a régi kis­ és középcímer használatához hasonlóan a koronás címert ünnepélyes alkalmakra, tehát korlátozott lehetőséggel. Ezt akkor elvetették, most ehhez már késő visszatérni. A közvéleménykutatás szerint a koronás címer javára billent el a közvélemény többségi álláspontja, és a parlament is nagy többséggel ezt szavazta meg. Én egyszer egy kísérletet tettem az MDF képviselőcsoportjában is, és ott is 80% a koronás címerre voksolt. Gondolom, a Kisgazdapárt esetében is hasonló a helyzet.
 
(Balsai István ezt megerősíti, és elmondja, hogy a KDNP frakciójában pedig mindenki, vagyis 100% a koronás címert támogatta.)
 
Akkor a koronás címer a befutó, a koalíció pártjai e szerint foglaltak állást, és teljesen mindegy, hogy kinek mi a személyes véleménye, mert a többség ezt támogatja. Nekem azt mondták, hogy az SZDSZ­nél is 40% volt a koronás címer támogatottsága. Egyébként van egy lehetőség használati értelemben. Minden címerhasználatnál van lehetőség, és ez még megfontolható, hogy címer használhatósága vonatkozásában az eredti ötletünk legyen megfordítva. Az eredeti ötletünk szerint a Kossuth­címer lett volna a hivatalos állami címer, és a koronás az ünnepi, most viszont megvan még az a lehetőség, hogy koronás az állami címer, de minden állami intézmény, például a Posta vagy az Illetékhivatal pecsétjén használható legyen önmagában sisak nélkül a pajzs. Ez heraldikailag? indokolható, ezt a lehetőséget kell nekünk esetleg megfontolni, ez esetleg elképzelhető marhalevél pecsétjén is.
 
(Surján László népjóléti miniszter szerint, amikor valaki nemzeti hovatartozását akarja kifejezni mint magánember vagy egyesület vagy sportegyesület, ahol általában nincs is joga a hivatalos magyar állami címert használni, ott ugye a Kossuth-címert nyugodtan használhatja?)
 
Ezt lehet, ennek nincs akadálya, tudniillik heraldikailag ez indokolt. Díszítmény nélkül minden címer használatánál gyakorlat. Tehát ezt meg lehet csinálni. Úgyhogy ezzel, mondjuk, leegyszerűsítjük a használati kérdést. Szóval precí­zül ez úgy szól, hogy ez a magyar állami címer, és a teljes címer sisakdísz nélkül is használható. Véleményem szerint az Alkotmányban ennyi elég lenne, hogy ez az állami címer. Legfeljebb az indokolásnál meg lehet esetleg említeni azt, amit elmondtatok, hogy ahol a címer nem állami címerként jelentkezik, vagyis nem okmányszerűen, például hivatalos okmányon, amin kötelező az állami címer, ott automatikusan használható csak a pajzs. Egyszerűen erről van szó. Szavazást abban kérek, hogy a koronás címer a hivatalos állami címer, mivel ennek a címernek van esélye. Ideje, hogy végre véget vessünk a jelenlegi címernek és ennek az abszurd helyzetnek. Van­e ellene valaki, hogy ezt beterjesszük mint a Minisztertanács egységes döntését? Nincs. Akkor, kérem, egységes szavazással elfogadottnak tekintjük ezt.
 
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 470-476. oldalán megjelent szövege)