1993. év

(Az ismételten Kormány elé kerülő anyaggal kapcsolatban két eldöntendő kérdés maradt fenn, az éves tandíj mértéke, valamint az integrációs folyamat menete. Az utóbbival kapcsolatban alakul ki vita, olyan kérdésben is, amiről a Kormány már korábban döntött.)

Úgy tudok reagálni, hogy miniszter nem „lőhet” a parlamentben. tehát, ha a parlament elé kerül valami kormányjavaslatként, nyilvánvaló, hogy a parlament előtt nem lehet kétféle kormány-állásfoglalás. Ez a parlamenti bizottságokra is vonatkozik, ahol mindig nagy örömmel használja ki az ellenzék azt, hogyha két minisztérium egymással vitatkozik, amivel nagy örömet okoznak a bizottság tagjainak, főleg ellenzéki tagjainak. Ezért nem szeretem, ha főosztályvezetőt küldenek a miniszterek. Vagy politikai vagy közigazgatási államtitkár menjen, aki döntő kérdésben válaszol. Szakértőként ott lehet természetesen főosztályvezető is. Tehát, ha van kormányálláspont, annak egyeztetettnek kell lennie, és a Kormány képviselői a parlamenti bizottságok előtti állásfoglalásukban nem lehetnek ellentétesek. Szakértői véleményekre szakértők válaszolhatnak, de ezek a válaszok sem lehetnek ellentétesek a Kormány álláspontjával. Az előfordulhat, hogy lobbizás keretében egyes ágazatoknál képviselőket kérnek fel vagy bíztatnak fel módosító javaslatok megtételére a kormányzat álláspontjával ellentétben. Ez az elmúlt háromévi tapasztalataim szerint a mai napig érvényesül. Ez mindaddig, amíg nem derül ki, addig járható út, de én mint kormányelnök nem fogadhatom el, hogy kormánytagok a Kormány álláspontjával, megszavazott álláspontjával ellentétes javaslatokat tegyenek vagy azért a kormánydöntés után a Kormány módosított javaslata nélkül harcoljanak. Ez az egyik része. Ez ugyanolyan, hogy egy parlamenti szavazásnál akár ott van egy képviselő miniszter, akár nem, vállalta a Kormány egyetemleges felelősségét. Tehát egy miniszter nem úszhatja meg például a parlamenti szavazásnál a kormányzati felelősséget még akkor sem, ha a szavazásnál nincs ott, mert a Kormány tagjaként osztozik ebben a felelősségben, hiszen előzetesen nem állt fel és nem nyújtotta be lemondását. Ezáltal nyilvánvaló, hogy a Kormány egyetemleges felelősségének a részese, és ez éppúgy érvényes mind a miniszterre, mind a politikai államtitkárra.

Az Országgyűlés 1993. évi tavaszi és rendkívüli (nyári) ülésszakán megtárgyalható törvényjavaslatokkal kapcsolatban, miután elhangzik, hogy az országgyűlési bizottságok nem tudják felgyorsítani vagy megnövelni a munkájukat plusz bizottsági napok kitűzésével, mert a képviselők nem jelennek meg.

[…] Az előző kérdéshez, hogy a bizottságok működésképtelenek. Ezért akkor kérem, ha egyetért a Kormány, hogy még a mai napon szülessen egy levél a Kormány nevében a frakciók vezetőihez vagy frakcióelnökségekhez, tehát mind a három koalíciós frakcióhoz címzett kéréssel. Első kérés a képviselők jelenlétére vonatkozzon a bizottságokban. A másik, kérjük, hogy olyan bizottsági tagok képviseljék a koalíciós frakciókat, akik rendszeresen meg is jelennek a bizottsági üléseken, különösen a bizottsági döntéseknél. A képviselők hiányzása a Kormány működőképességét teszi lehetetlenné, és erre konkrét példákat kérek. Tehát, én jellemzőként szeretném azt elmondani, hogy a királynői látogatásra? minden további nélkül – bár előzetes programban ugyan benne volt – Heard azért nem jött el, mert fontos szavazás volt az angol parlamentben, aminél neki feltétlenül jelen kellett lennie. Ezért egy másik főrendiházi tagot küldtek, egy államminiszter jött el. Éjjel érkezett meg Heard a parlamentből. Öt órakor a külügyi államminiszter és Heard kicserélték az információikat, és az államminiszter, a főrendnő már indult is vissza Londonba, hogy ott legyen már reggel tízkor a következő szavazásnál. Így ezt követően már a Heard ment a királynővel. Ezt csak példaképpen mondtam, hogy hogyan működik az angol parlamenti demokrácia. Szóval nem jött addig, amíg a kötelezettségét nem teljesítette, amikor pedig jött, rögtön fordult a másik hajnali ötkor. Szóval ezt csak arra mondom, hogy néha a képviselőink is, de a Kormány tagjai is nem veszik eléggé figyelembe azt a tényt, hogy hogyan kell egy kormányzatnak működnie, hogy miért próbáljuk koordinálni a külföldi utakat. Most is például a határozatképesség határán van a Kormány is.

Különfélék között a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások kapcsán a kormányzati gazdaságpolitika kialakításáért, a gazdaságpolitikai alternatívák kidolgozásáért, vagyis a gazdaságpolitikáért felelős tárca kérdésével kapcsolatban.

(Szabó Iván pénzügyminiszternek a Nemzetközi Valutaalappal lezajlott tárgyalásai eredményéről szóló beszámolója kapcsán merül fel újra a kérdés, hogy melyik tárca felelős a gazdaságpolitikáért.)

[…] Ez van Nagy-Britanniában, Franciaországban, és ez volt mindig Magyarországon is az úgynevezett polgári időszakban, Wekerlétől?) kezdve. Ez az egyik variáció, amikor a Pénzügyminisztérium tölti be ezt a funkciót. Mi ezt a variációt tartottuk meg, illetve ezt követtük. Itt persze rendkívül fontos, hogy a Pénzügyminisztérium ne csak Pénzügyminisztériumnak és ne költségvetési minisztériumnak érezze magát, és itt nem magáról a miniszterről van nyilván szó, hanem hogy az egész pénzügyminisztériumi apparátus ennek szellemében működjék. A Pénzügyminisztérium egy közgazdasági minisztérium is egyben, hiszen gondolkoztunk a neveken is. Akkor a másik variáció, itt van Bod Péter Ákos is, és sokan mások, akkori politikusok – akik részt vettek a gazdaságpolitikai program kidolgozásában –, akik hajlottak talán éppen a Tervhivatalban szerzett tapasztalatok alapján inkább a német modell felé, ami történt Erhardnál, az ő alkancellársága alatt, aki az Ipari Kereskedelmi Minisztériumból Gazdasági Minisztériumot csinált. De mi történt mára? Koalíciós és egyéb okokból gyakorlatilag visszatért az egyetlen modell, és ma Waigel irányítja a német gazdaságpolitikát, és az alkancellári tisztséget is korábban egy ideig a gazdasági miniszter töltötte be, ami Adenauer alatt volt. Tehát itt ez a két variáció van: vagy a Pénzügyminisztérium az általános gazdaságpolitikai stratégiai tárca, vagy kifejlesztenek egy másik minisztériumot egy ilyen közgazdasági tárca irányába. A Pénzügyminisztérium ebben az utolsó esetben valóban visszaszorul egy költségvetési, tehát egy ilyen fiskális, államháztartási, adó stb. tárcává. Hát mi nem ezt az utat választottuk, ezért nekünk mindenképpen kell egy ilyen tárca. A másik, és ez mindjárt válasz is arra, hogy egyáltalán nincs arról szó, hogy a pénzügy helyzete miatt hoztuk létre a Gazdasági Kabinetet, ami viszont szintén a német variáció volt, mert ezt a németek vezették be a gazdasági tárcák tevékenységének a koordinálására. Tehát ez viszont azt jelenti, hogy lehetnek különböző variációk, lehetnek különböző elképzelések. Miért lenne rossz az, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban is kell működnie egy erős közgazdászcsapatnak, hiszen ez egy reálgazdasági, a nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal is rendelkező, legnagyobb infrastrukturális tárca. Tehát ez nem jelenti azt, hogy a Pénzügyminisztériumon kívül más tárcák ne jelentenének egyben közgazdásztárcákat. Most elmondhatom azt is, hiszen itt van a bankelnök úr, hogy ameddig ő ipari miniszter volt, mindig a monetáris fiskális uralomról beszélt. Ez volt az egyik oka, amiért úgy gondoltam, hogy ő lenne a Nemzeti Bank legjobb elnöke, mivel szidta a monetáris politikánkat. Szidta általában a reálgazdaságot háttérbe szorító monetáris banki politikát. Úgy gondoltam, ő lesz nagyon jó erre, és remélem, hogy ez helyes döntés is volt, amikor előterjesztettük. Hogy a fiskális szemlélet ne uralkodjék, ezért a jelenlegi pénzügyminiszter úr egyenesen az ipari és kereskedelmi miniszteri székből ült át a pénzügyminiszteri székbe, tehát a reálgazdaságból azzal az előélettel, hogy nehogy valamilyen adóember legyen megint a pénzügyminiszter, akiről úgy gondoljuk, hogy csak ott nőtt fel, és végigment a ranglétrán. Elmondhatom a két államtitkárával kapcsolatban is azt, hogy mind a ketten ebből a szférából jöttek, tervhivatali és egyéb múlttal. Tehát a kormányzás három évében pontosan az történt, hogy a közgazdászok és azok a reálgazdasági ismeretekkel rendelkező közgazdászok kerültek ezekbe az absztraktabb, monetáris, fiskális pozíciókba, ahol ilyen tevékenységre van szükség. Nem véletlen, hogy Schamschula Györggyel közgazdász igény fogalmazódott meg a közlekedési tárca élén. Éppen azért, mert a tárcának a jellegéhez és a személyi állományához is szükséges volt ez, mivel pontosan egy közgazdasági gondolkodás, és a tárcán belül is egy közgazdasági szemlélet hiányzott. De közgazdász államtitkára van Szabó János miniszter úrnak is, az adminisztratív államtitkára az. Tehát a gazdasági minisztériumokban elsőrendűen közgazdász vezetők vannak, és kevésbé a hivatali ranglétrán felemelkedett tisztviselők. Na most, ennél a mostani előterjesztésnél is csak azt tudom mondani, hogy itt minden tárcáról szó van. Az anyag egyik része költségvetési, mindamellett ez egy gazdaságpolitikai jellegű és a gazdaságpolitikát meghatározó aktus, ami történt, és ami fog történni az IMF-fel. Ennek következtében a Gazdasági Kabinetnek ezt meg kellett volna vitatni, ahol a kifejezetten gazdaságpolitikus tagjai a Kormánynak és a Nemzeti Bank elnöke elemzi ezt, amelynek költségvetési részében természetesen a Kormánynak kell dönteni. Azt hiszem, ez egy utazás miatt maradt el. Úgyhogy összegezve, a szerkezet pontosan ezeket az igényeket tükrözi, amit te elmondtál. Ehhez tartozik az, hogy a Kormány elé, ha vannak döntés-előkészítő kabinetjei a Kormánynak, akkor pontosan ott kell ezeknek a különbözőségeknek megnyilvánulni, és ide annak kell jönnie a Kormány elé akármelyik részletkérdésben, amit már egyeztetett a Gazdasági Kabinet. Illetve akkor jöhetne még a Kormány elé, ha olyan politikai vonzata van, amelyik politikai döntést igényel, és már csak a Minisztertanács dönthet, hogy mit vállalunk. De, ha minden szakmai ügyben idekerülnének az anyagok a különböző variációk megvitatására, akkor megint ott tartanánk, hogy reggeltől éjjel kettőig tartanának a minisztertanácsok. Úgyhogy én azt kérem, hogy a Gazdasági Kabinet legyen változatlanul az, amelyik a variációkat kidolgozza, és utána azokat megvitatja, és ide a Kormány elé lehetőleg már így jöjjön. Szóval ne itt folytassuk a közgazdasági vitákat.

(Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter szerint viszont a Pénzügyminisztérium nem tudott egy gazdasági minisztériummá válni, mert a pénzügyi apparátus maga alá gyűrte a Tervhivatalt, ezért egy pénzügyi vagy költségvetési minisztérium alakult ki.)

Megbocsátasz egy pillanatra, nem tudom, hogy igaz-e, de nekem azt mondták, hogy a Pénzügyminisztériumot teleültették a volt tervhivatalosokkal.

(Kelemen András külügyi politikai államtitkár tapasztalata viszont az, hogy bár a Gazdasági Kabinetnek egy politikai döntés-előkészítő testületnek kellene lennie, az ülésein viszont rendszerint a tárcák részéről nem politikusok, hanem szakértők vannak, akik lelövik a politikai felvetéseket.)

Miniszterek, államtitkárok szintjén kell a Gazdasági Kabinetnek működni, úgyhogy ezt többször ki is mondtuk, de a többi kabinetnek is. Ezeknek lehetnek szakértői bizottságai, amelyek a kabinet részére előkészítik az anyagokat akár variációkban, de a Gazdasági Kabinetnek mint döntés-előkészítő testületnek, annak mindig miniszteri vagy államtitkári szinten kell működnie. Ha a miniszterek vagy államtitkárok maguk helyett főosztályvezetőt küldenek el, ez persze nem azt jelenti, hogy a főosztályvezetők nem értenek hozzá, csak akkor legyen világos, hogy a vita főosztályvezetői jellegű szakértői mélységben zajlik, kevésbé politikai vagy össz-gazdaságpolitikai szinten.

(Nagy Ferenc József tárca nélküli miniszter szerint komoly hiba és hiányosság az, hogy a Kormány nem tudja megismertetni a gazdasági eredményeit az emberekkel, és privatizációt ért támadások is a kormányzati kommunikáció elégtelenségéből fakadnak.)

Azt hiszem, hogy azzal mindenki egyetért, hogy változatlanul legrosszabb oldala a kormányzati munkánknak, ha úgy tetszik, hogy nem tudunk eladni a privatizációtól kezdve szinte semmit. Több műsorban is lehetőleg kellene ezekről beszélni. Erre kell a Kormány PR-stratégiájában valamilyen megoldást találni, és az utolsó évre egy olyan forgatókönyvet csinálni, hogy folyamatosan adják le a kor-
mányzati információkat.

Különfélék között a Kulturális Javak Visszaszolgáltatásának Kormánybizottsága létrehozásával kapcsolatban.

(A második világháborúban és utána nagy mennyiségű műkincs jutott a Szovjetunió területére, illetve más országok területére, és miután ezeknek egy jó része megtalálható, az utóbbi egy-két év tárgyalásai alapján az orosz partner hajlandó tárgyalni ezek visszaszolgáltatásáról, természetesen kölcsönösségi alapon, vagyis, ha netalán nálunk is találnánk valamit, akkor azt mi is visszaadnánk. A Kormány 1992-ben ezzel kapcsolatban létrehozott egy bizottságot Mádl Ferenc vezetésével. Az előterjesztés e bizottság helyébe egy magasabb szintű, egy kormánybizottság felállítását javasolja, aminek működéséhez bizonyos pénzügyi forrást is kér.)

Mielőtt a pénzre térünk, szeretnék megint kormányzati általános szempontból hozzászólni. Ha kormánybizottságot hozunk létre, akkor az miniszterekből, államtitkárokból áll. Tehát, ha ez Mádl miniszter úr elnöklete alatt létrejövő kormánybizottság, mindenképpen célszerű, hogy legalább államtitkár rangúak legyenek a tagjai. Esetleg valamelyik tárcát kivételesen helyettes államtitkár is képviselheti, de ebben tag nem lehet külső szakértő vagy egyéb. Tehát elképzelhető, hogy amikor létrejön ez a bizottság Mádl miniszter úr vezetése alatt, a titkára, mondjuk, egy helyettes államtitkár a Művelődési Minisztériumból, és néhány érdekelt tárca közigazgatási államtitkári vagy helyettes államtitkári szinten képviselteti magát. Ezenkívül ennek a kormánybizottságnak legyen egy szakértői bizottsága, egy szakértői testülete, amelyikben részt vesznek külsősök is, múzeumi főosztályvezetők vagy egyéb múzeumok főigazgatói és egyebek. Kormánybizottságot nem lehet létrehozni másként. Viszont akkor most két variáció áll előttünk, két variációs lehetőség van. Az egyik, hogy kormánybizottság jön létre, amit akkor miniszterek, államtitkárok vagy helyettes államtitkárok szintjén lehet létrehozni. Ennek a kormánybizottságnak van egy szakértői testülete, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak döntésnél kell összehívni a kormánybizottság tagjait, egyébként nyilván a szakértői bizottság végzi ezt a felmérést és minden egyebet. Ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy ez a testület miniszteri bizottságként működik Mádl miniszter úr elnöklete alatt, és akkor ez egy tárcaközi bizottság, amelyikbe az érintett tárcák delegálnak képviselőt. A miniszteri bizottság ülésén is Mádl miniszter úr mint miniszter elnököl, és a Kormány nevében jár el.Ttehát ebben az értelemben az orosz fél részére Mádl miniszter úr egyenjogú partner, hiszen ő a Kormány meghatalmazottja egyben mint miniszter, így tehát több tárcát is képvisel. Az előterjesztő, melyiket választja?

(Müller György tájékoztatja a Kormányt Mádl miniszter álláspontjáról, miszerint neki a szakértői összetételű bizottságra van szüksége ahhoz, hogy az ügyet az orosz féllel operatív módon tudja intézni.)

Tehát akkor a javaslat az lenne, hogy Mádl miniszter úr mint miniszter kormányfelhatalmazással az egész kormányt képviseli. ezzel adjuk meg aKkormány tájékoztatását az orosz partnernek. Tehát kormányfelhatalmazott, és a Kormány megbízásából jár el, és munkájának segítésére egy miniszteri szakértői bizottságot hoz létre, amelyik tárcaközi bizottságként és szakértőkkel működik. Ebbe jelentkezett már a hadügy, gondolom, a mezőgazdaságit is érdekli, mit loptak el anno. Szerintem bízzuk rá, a közgyűjteményi főosztályvezető majd tudja, ők ezzel a régóta foglalkoznak, a Brávik is foglalkozott ezzel. Ők tudják, hogy hol vannak az oroszoknál ilyenek.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 429-435. oldalán megjelent szövege)