1993. év

(Vita arról szólt, hogy a közoktatásnak mi a szerepe, valamint a közoktatáson belül mi legyen ingyenes és mi térítéshez kötött, különös tekintettel az állami költségvetés nehéz helyzetére.)

Szóval én egyetértek azzal, hogy a rendszer nincs kidolgozva. Én igazán oktatásügypárti vagyok, de a rendszer nincs kidolgozva, mert ezek jámbor óhajok, hogy azt mondjuk, hogy mindenki ingyenes közoktatásban részesüljön. Persze, hogyha úgy hasonlítom össze, hogyha szolfézsra jár, azalatt nem tud menni a, nem tudom hova, és ha sportoltatom, akkor az illető nem fog egy betörőbanda keretében működni, vagy hogyha rászoktatom a képzőművészetek megtekintésére, azalatt nem fog narkózni, és ez rendkívül olcsóvá teszi a művészeti képzést. Tehát ez egy szemlélet lehet. Na de itt arról van szó, hogy nincsen meg a pontos kiválasztódási rendszer. Szóval ugyanaz a bajunk, mint sok másban – a munkanélküliség kezelésétől kezdve –, nincs meghatározva a célzott rendszer. Mi a módja annak, kinek biztosítjuk azt, milyen alapon a rajz és egyéb kiegészítő különórákat. Tehát bizonyos dolgok vonatkozásában megint csak azt tudom mondani, hogy a gazdag szülő a hülye gyerekét járassa zenét tanulni, tanuljon meg zongorázni, vagy járassa bizonyos vizuális kultúrára. Ez az ő dolga. És a tehetségnek, akit nem járatna a szülője, ott meg kell teremteni azt, hogy tandíjmentesen tanulhasson, sőt támogassuk. Itt erről van szó, és ezt nem látom ebben a szisztémában. Minden kedves, biedermeier középosztálybeli lányt megtanítottak rosszul zongorázni. Ezt nem vállalhatja az állam, és azt sem vállalhatja az állam, hogy elmenjen rajzolgatni, viszont igenis fizessünk azért, ha egy rajztehetséget látunk vagy egy muzsikuspalántát. S ugyanarról a pénzről van szó. Szóval, itt a szisztémában van a hiba. Magyarországon egyébként nem volt középiskolai törvény 1883-ig,? mert mindig ugyanúgy vitatkoztak rajta. Tehát akkor vagy nem csinálunk törvényt vagy pedig olyan törvényt csinálunk, amit tudunk vállalni. Nem választási beszédet kellene mondani, az egy külön kérdés, itt most arról van szó, hogy akarunk egy törvényt hozni. Ebben a törvényben azért meg kell találni a kompromisszum lehetőségét, hogy ne választási felbőszítés következzék be.

(Vita alakul ki azzal kapcsolatban, hogy a művészeti oktatás szerves része legyen-e a közoktatásnak vagy sem.)

Engedelmet kérek, azért vágok közbe, mert félrevisszük a vitát. A magyar közoktatásügynek szerves részének kell lennie a művészeti oktatásnak. Ez egy alapelv. Ez azt jelenti, hogy ének, torna, a rajz, ez mindig is része volt a magyar közoktatásnak, és ez egy eredmény volt. Na, de váljék azért világossá, hogy a heti két óra ének, mondjuk, az nem azonos a zenei tagozatú iskolai alapképzéssel. Vagy a rajz. Nagy hiba volt, amikor elhagyták a rajzoktatást a gimnáziumokból, ami rajzra építve egyben ugye a művészettörténetet is, vizuális kultúrát is jelentett. Ezt senki nem vitatja, hogy a tanterv részének kell lennie, és része ugyanannak az oktatási rendszernek, mint amivel matematikát tanul vagy magyart. Tehát ebben nem lehet vita. A speciális kiegészítő képzés lehet a nyelvoktatásnál vagy lehet a zene vagy művészeti vagy bármi olyan kiegészítő, ami ezt az alapnormát meghaladja. Speciális képzés nyújtásánál egy polgári társadalomban két lehetőség van. Az egyik, aki hülye, de fizetni akar, annak meglegyen a lehetősége, hogy fizessen. Nem fogja senki megakadályozni Palotás János gyermekeit, fogalmam sincs, hogy van-e, hogyha botfülűek, akkor a botfülűek is járhassanak zenére. De ezt nem vállalhatjuk magunkra. De, ha valahol van egy tehetség, akkor igenis első lépésben tandíjmentességgel, második lépésben támogatással kell segíteni. Csak erről van szó. Tehát olyan oktatási törvényt tessék csinálni, hogy a művészeti oktatás mellett a tudományos alapismeretek, a közismereti tárgyak egyenlő súllyal jelentkezzenek, hiszen a művészet az nemcsak oktatási tárgy, hanem nevelési eszköz is. Alapvető nevelési tárgyat is jelent, ezért ennek benne kell lennie. Ha művelődéspolitikát csinálunk vagy agrárpolitikát – csak ébresztőnek szántam az agrárpolitika említését –, akkor feltétlenül szükséges, hogy egy politikai akaratot fejezzen ki. Itt nemcsak arról van szó, hogy most ez van vagy ennyibe kerül, hanem egy kormányzati, politikai akaratról is. Mit akarunk? Hát világos, hogy azt akarjuk, hogy legyen egy átfogó művészeti nevelés, azon belül legyenek ilyen iskolák is, de célzottan, jól és hatékonyan működve. Ez a politikai akarat, de ez vonatkozik az átképzésre vagy az agrárpolitikára vagy bármire. Én ezt hiányolom ebből az anyagból. Mi egy állapotot akarunk kodifikálni, egy állapotot anélkül, hogy ezt ilyen szempontból pontosítanánk. Ezért egyetértek azzal, hogy ezt vizsgálják meg, és utána ezt a kormányzati, politikai, sőt, nemzetpolitikai akaratot, ezt kérjük a második olvasásra kidolgozni. Most mindenki tud emocionális alapon is egy részletötletet mondani hozzá, de ezt kérjük, és akkor világosabb a képünk.

(Felmerül az, hogy mindazt szabályozni kell, ami a tervezetben benne van?)

Hát ez a jogalkotási törvénnyel kell, hogy összhangban legyen, tehát amit a jogalkotási törvény jelenleg törvényes szabályozásnak ír elő, ott nem tudunk ettől eltérni. Tehát ez, kérem, egy jogi kérdés. Elvileg mindenkor azzal értek egyet, hogy amit a jogalkotási törvény nem kényszerít ránk törvényes rendezésre, ott mindig a kormányhatározatokat, -rendeleteket kell előtérbe helyezni vagy a miniszteri rendeletet, ami flexibilisebbé teszi a szabályozást. Hát ezt is a második olvasatra meg kell vizsgálni. Egy alapelvet szeretnék megemlíteni, amit Andrásfalvy miniszter úr elmondott az elején, míg itt voltam. Itt nem arról van szó, hogy mi nem értjük vagy nem globálisan látjuk ezeket a dolgokat. A közoktatásügy először is egy rendszer. Ezt figyelembe kell venni. Ha azt nem racionálisan kezeljük, akkor problémák adódnak. Elég, hogyha utalok arra, amiért én a kilenc gimnáziumi rendszernek voltam a híve 19 éves koromig, ami a németeknél van. De ha a felsőoktatás szempontjából nézzük, hogy mit oktatnak ma a Műegyetemen a differenciálszámítástól az integrálszámításig. Amikor a középiskolákban visszaszorították a tantárgyakat, akkor a Műegyetemen kellett középiskolai tanszékeket szervezni.? Tanárok mentek oda, és előkészítő évek vannak. Ma az egyetemeket vég nélkül lehet nyújtani, mert a középiskola nem adja meg a kellő tudásanyagot. Tehát egy rendszerben lehet csak egy közoktatásügyet nézni az elejétől a végéig és a tudományos képzésig. Ha oktatási törvényt hozunk, ez az alapkérdés, hogy a 6 éves vagy 5 éves gyerektől a tudományos fokozatig való eljutást hogy tudjuk egységben nézni. Ott lehet spórolni, vagy ott lehet racionálisan fölhasználni, ha ezt figyelembe vesszük. Ha ezeket egy-egy egységben nézzük, és nem az átmenetet, soha nem fogjuk megoldani sem szakmailag, sem pénzügyileg. Tehát ezek az alapkérdések. Ezt kell érvényesíteni, és akkor mindjárt nem pénzügytechnikai problémaként vetődnek ezek fel, hanem akkor egyben tudja szemlélni az ember. Rengeteg pénz megy el – erről beszélünk – a nagy rendszerekben. Rengeteg pénz megy el irracionális szervezés következtében. Ez az egyik. De az meg következik az államháztartás és az állam fejlődéséből, hogy még soha az életben nem sikerült olyan államigazgatást létrehozni vagy államszervezetet, amelyik képes lett volna kevesebb pénzt költeni bármilyen reform meghozatalával, mint az előző. Tehát azzal az illúzióval számoljunk le, hogy ha megszüntetjük Magyarország iskoláinak felét, akkor se fog kevesebbe kerülni a közoktatásügy. Akkor máshol fog kimenni a pénz. Tehát ezek reménytelen dolgok. Mindig a jelen helyzetből kell kiindulni pénzügyileg vagy tudjuk azt emelni vagy nem tudjuk. Azon belül lehet szervezni, de illúziója ne legyen senkinek, hogy a nagy rendszerek átalakításával olcsóbb lesz a szociális kiadásunk, a közoktatásügy, az egészségügy, itt csak átcsoportosításokról lehet szó. Ez természeti törvénye az államfejlődésnek.

(Több hozzászólást követően.)

Kérem szépen, ez vonatkozik a nyelvi iskolákra is, ami legalább olyan művelődéspolitikai cél. Nem azért mondom, mert az általam rendkívül nagyra becsült és kedvelt ellenzék tagjai nagyobb nyelvismerettel tudnak menni és fertőzni a magyar politikai életet a követségekre és a külföldi sajtótudósítókhoz. Legalább ilyen fontos kérdés nemzeti és politikai szempontból, hogy tehetséges magyar gyerekeknek nyelvismerete legyen az egész európai felzárkózásunk és minden szempontjából.

(A művelődési miniszter szerint viszont nem lehet egyenlőségjelet tenni a nyelvtanulás és a művészeti oktatás között.)

Én fenntartom a véleményemet. A nyelvtudás is hozzátartozik az alapokon felül a tudáshoz. Mindenkinek kell ének, rajz stb., művészeti alapismeret, de azonfelül a nyelvismeret is, mert igenis nagyon súlyos hátrányba kerül az a gyerek, ha nem rendelkezik nyelvismerettel. De nem csak ő, hanem mi mindannyian, országosan is hátrányba kerülünk, politikai értelemben legalább annyira, mint hogyha nem tud szolmizálni és furulyázni.

(Horváth Balázs tárca nélküli miniszter kifogásolja, hogy jogszabály-tervezet arról is szól, hogy az iskola területén nem lehet dohányozni és kábítószert forgalmazni.)

Nem akarok utalni a parlamenti éjszakai vitára, amikor azt mondtam Eörsi Mátyásnak, hogy nem lehet filmezni. Azt mondta, nincs benne a Házszabályban. Erre azt válaszoltam, hogy az sincs benne, hogy ide lehet-e a miniszteri karéj elé kakálni, ez sincs szabályozva.? Úgyhogy azt hiszem, hogy ezek a logikus dolgok közé tartoznak, hogy ez egy iskola. Majdnem azt mondhatom, hogy akár egy iskola, akár egy rendtartás. Köztudott például, hogy szerzetesi iskolákban szabad volt dohányozni. Én azért nem dohányzom, mert nálunk hetedik gimnáziumtól szabad volt, és külön folyosórészen lehetett dohányozni. Senki nem dohányzott közülünk, három kivétellel. Végezetül azt javasolnánk – és a Művelődési Minisztérium jogi főosztályvezetőjének külön is felhívom a figyelmét arra –, hogy összhangban a jogalkotási törvénnyel, ami elkerülhetetlen, az legyen benne a tervezetben. Ami olyan kivételes politikai akaratot akar megnyilvánítani, ami egy össznemzeti érdek, annak törvényileg benne kell lennie a szabályozásban. Tehát az logikus, hogy legyen benne mindaz, ami föltétlenül szükséges. De, amit lehet kormányrendelettel, miniszteri utasítással szabályozni, azt nem kell belegyömöszölni, mert szétfeszíti a törvényt, és a törvényeink elfogadtatását teszi lehetetlenné. Amúgy is ez a legnagyobb bajunk. Az egész három év jogalkotási programjának az a baja, hogy minden minisztérium és minden miniszter – már mondtam – egy Csemegi-kódexet akar alkotni, és mindenki a saját melléktörvényeibe akarja belevinni mindazt, ami nem is oda tartozik. Min-
dent szakmai törvényekben akarnak szabályozni, ami pedig alacsonyabb szinten is szabályozható lenne. Ez pedig egy komoly jogszemléleti hiba.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 384-388. oldalán megjelent szövege)