1993. év

Tehát jelen pillanatban az a probléma, és ezt nem most először, hanem mióta kormányon vagyunk, már sokszor elmondtuk, hogy a jogalkotási törvény alapján mindent olyan részletességgel szabályozunk, ami miatt akkora törvények születnek, ami mellett egy átmenet gyakorlatilag levezényelhetetlen politikailag és gazdaságilag. Hát ez a politikai része a kérdésnek. A másik része, hogy abban a pillanatban, hogyha ezt úgy deklaráljuk, hogy a törvények helyett rendeleti kormányzást szeretnénk átmeneti időre, az világos, hogy ez azonnal kiváltaná az ellenzéknek az ellenszenvét. A harmadik kérdés viszont az – erre számtalan példa volt az elmúlt időszakban –, hogy nem tudjuk végigvinni, azt hiszem, ez mindenki előtt logikus, a 140 törvényt vagy mennyit, nem tudjuk letárgyaltatni az Országgyűléssel, ha a fejünk tetejére állunk akkor se. A Kormány azt megtette, hogy ezeket letette az asztalra. De utána egy sorrendet kell felállítani, hogy melyeket kell mielőbb elfogadni. És ami nem szokott megtörténni, hogy amikor a törvény fekszik, mert nem kerül rá sor, akkor az átmeneti időszaknak a jogi szabályozási lehetőségeit tisztázzuk. Azért számtalan olyan eset van, amikor még nem megy keresztül egy törvény, az addigiak alapján ki kell dolgozni – nem megsértve a jogalkotási törvényt –, hogy az eddig rendelkezésre álló törvény alapján kormányrendeletben meddig lehet elmenni. Tehát az elfekvő törvényeknek a kormányrendeleti minimumát meg kell teremteni, akármilyen régi is az adott törvény. Hát kérem, itt van a jó példa erre, az 1974-es televíziós kormányrendeletnek az esete, amit ’87-ben módosítottak. A jelenlegi átmeneti helyzetben kénytelenek vagyunk erre építeni. Csomó olyan dolog van, amikor a jelen helyzetből kiindulva kell valamit csinálni, persze ugye itt vannak alkotmányjogi akadályok. De azt sem csináljuk meg, ahol esetleg egy kormányrendelettel átmenetileg lehetne szabályozni, hanem ehelyett elkészítünk egy törvényjavaslatot, amit beadunk, és várunk egy évet. Ez a probléma. A másik probléma pedig az, hogy minden tárca, minden ágazatban – sokszor elmondtam – a maga Csemegi-kódexét akarja megalkotni, ami nagyon szép törekvés, csak elképzelhetetlen, hogy azt keresztül is tudjuk vinni. Na most, hogy ezt hogyan tudjuk tálalni jogalkotási és jogpolitikai szempontból, ezt egy külön, jól előkészített anyag alapján el kellene mondani a közvéleménynek. El kellene mondani, hogy itt ezért mennek ilyen nehézkesen ezek a dolgok. Az a helyzet, hogy választani kell aközött, hogy vagy ilyen lassan megy minden, és nem tudjuk szabályozni a felmerülő, a megoldandó problémákat, vagy a jogalkotási törvényt kell módosítani. Hát ilyen jogalkotási rendszer soha korábban nem volt, hogy ilyen részletességgel mindent törvény szabályozott volna. 

 

 

Azt hiszem, hogy ehhez annyit azért hozzá kell tenni, nyilván így érti Füzessy Tibor is, hogy félreértés ne essék, ezért ezt nagyon pontosan kell megfogalmazni. Ugyanis, ha azt kimondjuk, hogy az ország a rendszerváltozásig nem volt szuverén állam, az országban diktatúra volt stb., akkor ebből következően az a joganyag, ami ezalatt, ettől eddig született, lényegében azt mondjuk ki, hogy ezek érvénytelenek. Ezzel viszont olyan jogbizonytalanságot indítunk el általában mind a jogrendszerben, mind a gazdasági jog területén, ami életveszélyes lenne. Ezért nem hiszem, hogy bármilyen vonatkozásban ebben a megfogalmazásban ez keresztülmehetne. Amikor az alkotmánymódosítás volt a kerekasztal-tárgyalásokon, az 1848. évi III. és a ’46. évi I. törvénycikket,? tehát még ezeket a korábbi, magyar alkotmányjogi értékű, az államformára, a kormányformára vonatkozó törvényeket is csak úgy tudtuk az alkotmánymódosításnál érvényesíteni, hogy egyszerűen beemelődtek az Alkotmányba, és utána ezek mint új törvények jelentek meg. Tehát ez, mondjuk, jelzi azt, hogy nem lehetett bizonytalanná tenni az elmúlt évtizedeknek a jogszabályait. Az első feladat tehát az, és ezt meg kell tenni, hogy nyilván ki kell szűrni, és mindazt hatályon kívül kell helyezni, ami ellentétes a ma hatályos jogszabályokkal, különösen az Alkotmánnyal. Ezt el kéne végezni, és azt hiszem, végzik is, nem? Valahol csak végzi minden tárca. Ez tehát egy lehetőség bizonyos jogszabályoknak a hatályon kívül helyezésére, amelyek ellentétessé váltak. A másik dolog, és én egyetértenék azzal, amit a ’45-ös példára hivatkozva mond Füzessy Tibor, hogy egy meghatározott átmeneti időre például kimondaná ez a parlament azt, hogy a saját parlamenti működésének időszakára az 1989 előtt meghozott törvények kormányrendelettel is módosíthatóak. De hogy ezt kétharmaddal – mert nyilvánvalóan ez kellene hozzá – nem szavazná meg a parlament, sajnos abban is biztos vagyok.

 

 

Na, de kérem szépen, kétszer került ugye ez szóba Magyarországon. Egyszer volt a ’33-as parlamenti bizottság a két háború között, amikor a jogalkotási túlterheltség következtében ugyanez a probléma felmerült. De akkor meg tudtak állapodni abban, hogy létrehoztak egy olyan parlamenti testületet, ami tulajdonképpen a kivételes eljárással történő gyorsítást tette lehetővé. A másik tulajdonképpen, hogy a parlament tényleges nem működtetése miatt hozták létre az Elnöki Tanácsot és a törvényerejű rendeletalkotást. Na, de a jogalkotási törvény elfogadása óta a törvényerejű rendeletnek is törvény lett a jogutóda, nem pedig kormányrendelet. Tehát törvényerejű rendeletet, tvr.-t is még módosítani is csak törvénnyel lehet. A lényeg az, hogy erről nyilatkozni is kell. Én egy tévényilatkozatban már elmondtam egyszer, de ezt természetes, többször is el kell mondani, hogy a jogalkotási törvény megbénítja az ország átalakítását. Müller Györgyöt vagy Kajdi Józsefet kérdem, elképzelhető egy-két paragrafus módosításával ennek a megkönnyítése? 

 

 

Akkor az első kérésem, hogy minden miniszter, minden minisztérium vizsgálja felül azt, hogy amit benyújtott, törvényjavaslatot, hogy az a jelenlegi körülmények között valóban csak törvénnyel szabályozható-e. A második, hogyha a jogalkotási kipucolás bekövetkezik, akkor azt kell megnézni, hogy hol vannak azok a háttérjogszabályok, amelyek tulajdonképpen megkötik, hogy kormányrendelettel lehessen az adott kérdést szabályozni, ez a második pont. És a harmadik pedig az, hogy a jogalkotási törvény módosítását akkor is be kell nyújtani a jövőre vonatkozóan, hogy mozgásterünk legyen. És mindezt negyedik pontként fel kell tárni, el kell mondani, hogy ez a problémája a magyar parlamentarizmusnak, és az egész átalakulás kulcskérdése, de egyben akadálya is, hogy az Országgyűlés előtt fekszik ennyi törvény, amit a parlament a mostani szabályok mellett képtelen elfogadni. Ezt mondjuk meg. Lehet ennek egy olyan formáját választani, hogy akár az igazságügy-miniszter a parlamentben tart egy napirend előtti felszólalást vagy pedig, amikor majd a jogalkotási törvény módosításának a vitája van, elmondja, hogy jelenleg ezek és ezek a kötöttségek. Egy kormányálláspontot mond el, nyilvánvaló, hogy előre megállapított szöveg szerint, amit politikailag is nagyon ki kell centizni. Ott el kell mondani, hogy ez az átalakulást veszélyezteti. Előre el kell mondani, hogy nem akarunk rendeleti kormányzást bevezetni, de valami megoldást találni kell. Tehát erre vonatkozóan kell egy a jelenleg kialakult jogi helyzetről szóló nyilatkozatot előkészíteni, és az ezt véglegező kormányülésre esetleg az Alkotmánybíróságtól a főügyészségig mindenkit érdemes meghívni, esetleg még a Legfelsőbb Bíróság elnökét is, és a jelenlétükben egy ilyen megbeszélést tartani, aminek keretében ismertetni az állásfoglalást, amiből látszik az, hogy itt miről van szó. Tehát nem arról, hogy valamilyen rendeleti vagy etatista szándék vezérel bennünket, mert nyilván már halljuk a mesét. 

 

 

Két dolgot nagyon nem szeretek, és ezt el szeretném mondani. Ezt a sok papírosztogatást, kivéve a hadüzenetet, utálom. Szóval vannak dolgok, amiket nem lehet így, hogy itt az utolsó percben osztják szét az anyagot, mert akkor a miniszterek kétharmad részének fogalma sincs, hogy miről van szó. Tehát ez az egyik, hogy lehetőleg minden anyagon az államtitkári értekezlet és/vagy a Gazdasági Kabinet menjen végig. Egész rendkívüli dolognak kell annak lennie, hogy ez ne így történjen. A másik pedig, tarthatatlan az a módszer, hogy tárcák határidő előtt egy nappal hoznak be dolgokat, amivel kényszerhelyzetbe hajtják bele a Kormányt. Tehát egy ilyen dologra mindig kell, hogy legyen az a két-három nap, amikor még egyeztetnek, fogalmaznak, azért, hogy ne itt kelljen még stilizálni. Ha véletlenül nincs ott valaki, akkor kerítsék elő. Ez így nem mehet. Olyan mértékben szaporodnak el az ilyen szétosztásra kerülő anyagok, hogy néha már tényleg azt sem tudja az ember, hogy miről van szó. Ezentúl, ami nem megy végig a rendes egyeztetés és előkészítési úton, vagyis az államtitkári és egyéb úton, és ennek ellenére az ülésre behozzák, mielőtt az anyag szétosztásra kerül, abból egy példányt kérek ide, és a Kormány akkor eldönti azt, hogy most ezért és ezért halaszthatatlanul fontos az azonnali döntés vagy nem. Biztosan lesznek ilyen helyzetek, amikor szükség lesz azonnali döntésre, de itt újabban kezd ez teljesen elharapódzni, és kezd gyakorlattá válni, hogy itt szaloncukor helyett újabb és újabb előterjesztéseket osztogatunk. Tehát ide kell hozni hozzám ezeket a rendes napirenden kívülieket, és majd kellően megindokolják a napirendre vétel szükségességét. A jövőben tehát csak azt fogjuk a Kormány napirendjére tűzni, aminél az indokolt, de azt is megindokolva, hogy miért nem hozták be időben, és miért kell azt hirtelen tárgyalnunk. Nem hozhatjuk magunkat, illetőleg a miniszterek egymást nem hozhatják ilyen helyzetbe, hogy behozzák, és utána a többiek pedig szóljanak hozzá, miközben az anyagot előzetesen nem ismerhették meg.