1992. év

(Boross Péter belügyminiszter röviden ismerteti a másodszor Kormány elé kerülő anyagot. A közigazgatás korszerűsítésének célját úgy összegzi, hogy erős államra, izmos végrehajtói hatalomra van szükség.)

Tehát éppen ezt kívántam, hogy a mai vita, tehát ennek az anyagnak a megvitatása egy ilyen problémafelvető legyen. Az egésznek a koncepcióját nézzük meg, azt, hogy milyen irányba indul el, és csak utána bocsátkozzunk a részletekbe, hiszen ez nem is máról holnapra bekövetkező anyag. Olyan alapelveket kell rögzíteni, amely irányba akarunk menni vagy amilyen irányba nem akarunk menni, és azt le akarjuk rögzíteni. Szeretném most csak a visszaemlékezés miatt is megemlíteni, mert ez többször is felmerült. Kérem nem elfelejteni, hogy amikor a megyerendszer volt a vita tárgya,? akkor a megyéknek a visszasorvasztása és egy településcentrikus állásfoglalásnak a szélsőséges irányát képviselték a többi pártok, ráadásul olyan mértékben, hogy a köztársasági megbízotti intézményt azért kellett kitalálni először is, hogy valamilyen köztes legyen a kormányzat és a központi igazgatási egyéb között. Akkor volt a feudálisfőispán-mese ellenünk. Tehát ezt a köztársasági megbízotti tisztséget ezért kellett létrehoznunk, és ebbe ezért mentek bele, hogy ne a megyét konzerválja, ne állítsa vissza a megyerendszert annak klasszikus formájában, hanem ezt a formát ilyen korlátozott jogkörrel hozzuk létre, és ne egy megyére koncentrálva, hanem legalább három megyére. Tehát az egész kompromisszumnak ez volt a lényege, hogy nem főispán, és így találtuk ki azt a megoldást, hogy a köztársasági megbízott, és hogy mindjárt meg is lehessen szólítani, találtuk ki hozzá a címzetes államtitkári tisztséget. Tehát ez ennek tulajdonképpen a története. Az SZDSZ akkor háromezervalahány magyar köztársaságot akart javasolni, azonkívül is tudjuk, hogy milyen politikai törekvések találkoztak. Most tehát ezt a kérdést kell nagyon alaposan megvizsgálni. Én híve vagyok annak, hogy fenntartsuk a regionális rendszert, mert ez több vonatkozásban már jelentkezett. Egyébként gazdasági szempontból és egyéb szempontból is a nagyobb térségnek, anélkül, hogy ebből tartományokat szerveznénk vagy egyebeket, van észszerűsége. A másik, valóban egy-egy ilyen térségnek a nemzetközi vagy egyéb kapcsolatban például Ausztriával, sokkal nagyobb súlya van, mint a csak egy megye élén álló közgyűlési elnöknek. Tehát a köztársasági megbízotti intézmény fenntartása mellett kérem a megye problémáját tárgyalni. Ezen lehet a megyét erősíteni egy hosszabb politikai elképzelés szerint is, amikor a kistelepülésekben esetleg már változnak az összetételek a testületekben. A másik kérdés, ami itt felmerülhet egyáltalán, a községek egymáshoz való viszonya a kistelepülések kérdésében, ahol tudjuk, hogy vannak problémák. A további a szakigazgatás kérdése, a dekoncentrált szervek és ezek a viszonyok, tehát a régi közigazgatási bizottság és az egyebekben összefogott szervek kérdése, ami érdemes vizsgálatra. Ezenkívül pedig azt hiszem, hogy a kormányzat működésénél vannak olyan részek, amiknél a döntés-előkészítést meg kell vizsgálni. Én úgy gondolom, hogy a Gazdasági Kabinet, ami egyébként nem magyar találmány csak, hiszen a németeknél jól működik már ’49 óta, ennek fenntartása feltétlenül indokolt, és nagyon megkönnyítette a Kormány munkáját. Hasonlóan egyéb előkészítő a közigazgatási államtitkári értekezlet, ami szintén nagyon jó, hiszen emlékezzünk vissza, hogy miniszterek másképp voltak felkészítve, mint az egyetértőpapírok, és minden attól függött, hogy ki csinálta, melyik főosztályvezető. Tehát a közigazgatási államtitkári értekezlet, a Gazdasági Kabinet bevált, ezek a legerősebb lábazatát jelentik a mai kormánymunkának. Ehhez járulnak az egyéb célszerűségi és egyéb alapon mozgatható részek. A politikai államtitkárság az az egész világon és a közjogi irodalomban egyaránt mindig – az amerikai alelnökhöz hasonlóan – kissé megfoghatatlannak tűnő vagy gyakran olyan funkciók, ahol mindig viták vannak. Erre legyen szabad azt mondani, hogy az államtitkárt, ugye már az 1871-es államtitkári törvény szabályozta, és az már világosan meghatározta a közigazgatási államtitkár és a politikai államtitkár közötti különbséget. Később ez éppen azáltal folyt össze, hogy ezt elfelejtették, és a politikai államtitkárok is elkezdtek revíziós jogkört gyűjteni maguk alá. Tehát éppen a felülvizsgálati joguk tűnt el lassan, ami aztán a kommunista rendszerben csúcsosodott ki, amikor már nem volt semmiféle ilyen értelemben vett funkcionális különbség. A rendszerátalakulás egyik kulcskérdésének tekinthetjük azt, hogy európai mértékkel, az angol és a német szisztéma szerint is visszatérjünk a korábbihoz. A head of office, tehát a hivatal feje a közigazgatási államtitkár, és ezért nem lehet egy minisztériumban is több államtitkár ezzel a címmel. Államtitkár, aki vezeti a minisztériumot. Van tehát a közigazgatási és a politikai államtitkár. Ha a politikai államtitkár – Katona Tamás elmondta – nem tudja magának azokat a funkciókat mintegy begyűjteni és gyakorolni, amelyek rendkívül összetettek, és rendkívüli politikusi adottságokat kívánnak, ott hiba van a miniszter, a politikai államtitkár és a közigazgatási államtitkár együttműködési készségében. Úgyhogy ezekben világos, az egyik, hogy a politikai államtitkár, azért általában országgyűlési képviselő, ahogy ki vagyon mondva 1875 óta, mert ő a parlamenttel az összekötő, és a parlament felé mintegy a jogi értelemben vett politikai akarat átvivője és közvetítője. Tehát ez az egyik. Ezért hívják parlamenti államtitkárnak az angolok is, németek is, sőt meg is változtatták a németek az elnevezést, ugyanis nem olyan régen lett politikai államtitkárból parlamenti államtitkár a neve. Tehát ez az egyik, ami a fontos. A másik dolog ebből következik, hogy minden parlamenti ügyben elsősorban a parlamenti államtitkárra kell támaszkodni a leterhelt miniszternek. Ez nem azt jelenti, hogy a miniszter ne üljön ott a parlamentben a miniszteri székben. De a bizottságokban, a parlamenti munkában a politikai államtitkárnak kell részt vennie. Ő az, aki a képviselőcsoportokkal tartja a kapcsolatot, és az egész parlamenti világot neki kell közvetíteni. A másik feladata nem csak a tárcája, hanem az ágazata politikai kapcsolatainak a kezelése. Ez is rendkívül fontos, amire utalt is Katona Tamás. Tehát az egész ágazatnak, az egésznek a rendszere. Ehhez tartozik a külső képviselete, megjelenítése, sajtó stb. Úgyhogy, ha a politikai államtitkárok ellátják azt, hogy a minisztérium vonatkozásában a miniszter első helyettesei, ellátják azt a feladatukat, hogy parlamenti államtitkárok, és az előbb említett politikai stb., külső megjelenítést, és mindezt együttesen képviselik, akkor ez egyáltalán nemhogy mellékfigurává, hanem nagyon is kiemelkedővé teszi őket. Ez fontos kormányzati szempontból, és ez az, amit újonnan behoztunk, hogy a Kormány megjelenítése szempontjából is érvényesüljön. Ezenkívül vannak mindig ideiglenesen ható tényezők és állandóan ható tényezők is, ahogy erre Sztálin már rámutatott. Ebbe tartozik az, hogy ha koalíciós egy kormány, akkor egy koalíciós kormány esetében természetes dolog, hogy a miniszterek, politikai államtitkárok viszonya, elosztása egy kormányzati struktúrának többpártrendszerben rendkívül fontos részévé válik. Úgyhogy ezeket kérem figyelembe venni, és azt, ami ugyancsak természetes közjogi követelmény, a politikai államtitkár nem lehet helyettese a miniszternek a miniszteri felelősség gyakorlásában. Tehát nem ellenjegyezhet miniszter helyett például köztársasági elnök elé kerülő előterjesztést. Tehát a miniszteri ellenjegyzés joga az csak a minisztert illeti meg a Kormány egyetemleges felelőssége alapján, úgy is mint a kormányfőnek, úgy is mint a parlamentnek felelős miniszter. Tehát ott, ahol ellenjegyzem, ott politikai államtitkár nem írhatja alá. Ezért van szükség arra, hogy minisztereknek ne csak vertikálisan legyen helyettese a politikai államtitkár, hanem horizontálisan is legyen helyettese, aki a miniszteri felelősséget átvállalja, de ez a személy viszont csak miniszter lehet. Például Kádár Béla távollétében Kupa Mihály. Mielőtt továbbadom a szót Boross miniszter úrnak, szeretném még egyszer arra felhívni a figyelmet, hogy ezt a kérdést most vizsgáljuk. Ha kormányzati szempontból vizsgáljuk, akkor az anyag számos félreértésre ad alkalmat, mert szükségszerűen politikai konzekvenciái vannak mindannak, amit egy kinyomtatott szövegben megállapítunk. Tehát nem ok nélkül lesz az, ami majd kialakul, amennyiben nyilvánosságra kerül az anyag. Egy tanulmánynak nem szabad, hogy egy minisztériumhoz vagy a Kormányhoz közvetlenül kötődjék, mert azt számon lehet a Kormányon kérni. Tehát az az egyik dolog, hogy ez ne kormányanyagként kerüljön kiadásra. A második, amit Boross miniszter úr mondott, hogy más dolog, ha valamit közjogi szempontból nézünk. Tehát itt most arról van szó, hogy bizonyos dolgokat megállapítunk a hatályos törvények vagy leendő törvényjavaslatok alapján, amelyek kifejezetten a közigazgatásra vonatkoznak. Az, hogy hivatalszervezetileg bizonyos dolgok átcsoportosításra, ha táskörök delegálásra kerülhetnek, ezek célszerűségi dolgok, amelyek minden kormánynál előfordulhatnak. Globálisan azt állapíthatjuk meg, hogy ebben a másfél évi időszakban, ami most a tervezett választási ciklusig tart, a kormányzat szerkezetén kevésbé valószínű, hogy változtatunk. Nem beszélve arról, hogy most egy költségvetés elfogadására kerül majd sor, ami egy évre eleve meghatároz mindent. Utána néhány hónap, és jönnek a választások. Tehát erről nyilván ebben a formában kell beszélni, ezért itt nagyobb változtatások ebben az értelemben nincsenek, de ezt nem kell ebben a formában se pro, se kontra túlhangsúlyozni. A másik kérdés pedig az, hogy ezek, amiket ebben az anyagban leírtunk, olyan kormányzati tapasztalatok, amiket ez alatt a négy év alatt szereztünk. Amit mi elvégzünk ebben az országban, az teljesen más, mint korábban, hiszen több mint négy évtizeden keresztül nem folyt ilyen típusú kormányzás hazánkban. Hát kérem nem elfelejteni, hogy mi vagyunk az első kormány, amelyik például szavaz. Az előző kormányban csak néhány szavazásra került sor, az is csak az utolsó időszakban, ha jól tudom, ez évtizedeken keresztül nem is volt szokás. Más például a Kormány és a miniszterek szerepköre, a tárca nélküli minisztereknek a szerepköre, ezek nyilvánvalóan egy kormány rugalmasságának a tartozékai. Úgyhogy én azt javaslom, hogy ezt az anyagot mint problémafelvető, koncepcionális anyagot újra vizsgáljuk meg úgy, hogy kormányzaton kívüli szférában lehet csak megjelentetni, ahol ez nem kötelez bennünket semmire. Ez egy elemzés, analízis, viszont a mi feladatunk már a gyakorlatot kell, hogy jelentsen.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 370-373. oldalán megjelent szövege)