1992. év

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió költségvetésével kapcsolatos átcsoportosítás a Kormány testületi döntése. Mivel a parlament előtt a jelenlegi államtitkári jogállási törvény,? illetve a Házbizottság állásfoglalása nem teszi lehetővé azt, hogy miniszterelnök helyett Katona Tamás államtitkár úr szólaljon fel, nem is válaszolhat interpellációra helyettem, mert csak a miniszter helyett válaszolhat politikai államtitkár, de helyettem csak miniszter válaszolhat. Ez a miniszter viszont bárki lehet, akit erre felkérünk. Ebből következik, hogy Katona Tamás foglalkozik ezzel, tárgyalhat, mindent csinálhat, kivéve a parlament előtt nem képviselhet miniszteri felelősséggel. Na most ebből következik, hogy a Kormány dönt az átcsoportosításról, a miniszteri felelősségbéli képviseletét pedig akkor tárca nélküli miniszter látja el. A tárca nélküli miniszternek gyakorlatilag ezzel nincs feladata, mert a Kormány hozza meg a döntést az átcsoportosítás esetén, ami a médiatörvényig érvényesül. Nyilván, ha valami más történik, hát az más lapra tartozik. A kérdésem az, hogy nem lenne-e célszerű, ha ezt a miniszteri, tárca nélküli miniszteri felelősséget jelen pillanatban olyan miniszter töltené be, aki nem tagja egyik pártnak sem? Jelen pillanatban két gentleman ül e minőségben kormányunkban, Mádl miniszter úr és Pungor miniszter úr, akik pártoktól függetlenek. Most még szűkítem a kört, mivel Mádl miniszter úr, én úgy gondolom, hogy még eléggé le van terhelve Bős és minden más ügyben, ezért első menetben Pungor miniszter úr legyen, ha ezzel egyetértenek, és helyettesíti – mivel más vonatkozásban is, esetleges külföldi út vagy egyéb esetén, így jelöljük meg – Mádl miniszter úr. Pungor miniszter úr amúgy is oly mértékben ismeri, szereti a Televíziót. Azért is javasolom ezt a megoldást, mert nem képviselő, nem párthoz kötődő, ezzel mindjárt egy bizonyos gyanúnak is kilőjük a lehetőségét. Tehát akkor ezt már leszögeztük. Tehát akkor ketten maradtak ebben, nincs feladat, munka vele. Ez csak egyszeri parlamenti megszólalás lehet vagy ezzel kapcsolatban esetleges képviselet. Mindent előkészítenek itt Pungor miniszter úrnak ebben a kérdésben, tömegkommunikáció, sajtó, és Katona Tamás politikai államtitkár is rendelkezésére áll bölcs tanácsaival minden vonatkozásban. És természetesen Kajdi József is mindazt megadja, amit a magyar államigazgatás a területen megkíván. Pungor miniszter úr távollétében pedig a Kormány akkor felkéri Mádl miniszter urat a helyettesítésre. Nem tudunk mást, ez a legpolitikusabb és egyben a legapolitikusabb megoldás ebben az értelemben. Kérem, hogy fogadják el ezt a felkérést és áldozatot, és kérem a Kormányt, hogy ezt a megoldást hagyja jóvá. Kormánydöntés kell az átcsoportosításhoz, és a miniszteri felelősség Pungor miniszter urat, távollétében helyettesítő miniszterként pedig Mádl miniszter urat terheli. Van-e ellenvélemény, a két miniszter úr, ha tartózkodik, azt természetesnek tartjuk, de van-e ellenvélemény?

Napirenden kívül a felügyelet fogalmával és tartalmával kapcsolatban, különös tekintettel a Rádió és a Televízió esetében.

(A felügyelet fogalmának és tartalmának átgondolására a miniszterelnök Zsuffa István belügyi helyettes államtitkárt kérte fel.)

A felügyeleti, az állami felügyeleti jogkör kérdését, azt tovább kell gondolnia helyettes államtitkár úrnak. Ez egy elméleti kérdés, hogy egyáltalán, tényleg, mit tudunk tenni. Törvényes felügyeleten túlmenően van egyáltalán valami még, ami az állami felügyeleti jogkörbe tartozhat? Most nekem ez a kérdésem, és nem ok nélkül, mivel most vagyunk ebben a helyzetben. Mit jelent a felügyelet kérdése a ’74-es kormányrendelet alapján? mindaddig, amíg nincs médiatörvény.? Megvizsgálandó még a fegyelmi kérdése is, annak a jogszerűsége, ami egy nagyon élő probléma. Én is megnéztem Magyaryt, Mártonffyt, Vladi Gusztávot, mindent megnéztem az összes felügyelet kérdésében, hogyan értékeli a korábbi magyar jogrendszer is ezt a kérdést. A problémát jelenleg abban látom, hogy nincs szabályozva, nincs jogforrásunk arra, hogy mit jelent a törvényességi felügyeleten túlmenő felügyelet, viszont az Alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy a ’74-es kormányrendelet, azt hiszem, hatodik paragrafusa, ugye ez a felügyelet, alkotmányellenes. Tehát ennek a ’74-esnek a hatodik paragrafuspontja szól a felügyeletről. Egyébként nem az alkotmányellenes, hogy felügyeljük, hanem az az alkotmányellenes, hogy a felügyelet tartalma nincsen szabályozva, és nincsenek garanciái. Ebből viszont az következik, hogy szerintem kellene az Alkotmánybíróságnak írni, mert az Alkotmánybíróság nem tudja, hogy Magyarországon nincsen tartalmilag olyan jogszabály, amelyik a felügyelet kérdését tartalmilag szabályozná, illetve a garanciális elemeket beépítené. Ebből következik, hogy mivel se törvény, semmiféle érvényes jogszabály erre nincs, és az Alkotmány sem ad ebben eligazítást, ezért tulajdonképpen az Alkotmánybíróság lenne az egyetlen, amelyiknek nem azt kellene most megállapítani csak, hogy ez a hatodik pont, vagyis a felügyelet pontja azért alkotmányellenes, mert nem ad garanciát, hanem ki kellene mondani az Alkotmánybíróságnak azt, amit itt különben tudományos vitaként folytatunk. Hát ennél már sokkal több vonatkozásban mondott ki az Alkotmánybíróság olyan magyarázatokat, amelyek nem mások, mint tudományos értekezés tárgyai. Tehát én azt hiszem, hogy ezt megérné az Alkotmánybíróságnak megírni, és ezt most értelmezésre visszaadni. Mi azt tudomásul vesszük, hogy ez ezért alkotmányellenes, de akkor tessék megmondani, hogy mi a felügyelet tartalma. Hát ezt ők tőlünk nem várhatják. Hát ez nonszensz. Nem hiszem, hogy ez legfelsőbb bírósági irányelvként meghatározható. Ez nem passzol abba bele, a kvázi kúriai döntvényhozatalba. Ebből következően próbaperrel sem lehet precedenst teremteni. Abban államtitkár úr lát indokot vagy lehetőséget, hogy az Alkotmánybíróságot figyelmeztessük arra, hogy amit ők kimondtak, az nincs? Mi tartozik a felügyeletbe? Először is a felügyelet jelent-e munkáltatói jogot? Jelent-e alapítási jogot, mivel az állam az alapítója a közszolgálati médiumnak. Ezek eldöntésére nem tudom, hogy nem lenne-e indokolt, hogy most az Alkotmánybíróságnak írjunk. Az ellenzék úgyis beadta a beadványát a közszolgálati médiumnak bizonyos költségvetési helyével kapcsolatban. Vagy itt van az egész fegyelmi ügy, és itt van a ’74-essel kapcsolatos továbbélési ügy, a kormányrendelettel. Tehát itt egyrészt módunk lenne egy bizonyos elvi fejtegetést elvégezni, másrészt arra rámutatni, hogy ha az Alkotmánybíróság taxatív felsorolást igényel, akkor is valamilyen módon rögzíteni kellene talán ehhez a szempontokat. Én megkérem államtitkár urat, hogy egy ilyet, egy ilyen tervezetet készítsen, amit az Alkotmánybírósághoz még beadhatnánk, és még meglátjuk, hogy még mit kéne. Egy biztos, hogy a főfelügyelet fogalma nem érvényes ma. Ami társfelügyelet jellegű volt vagy önkormányzatok feletti, az a jelenlegi jogrendszerükben nincs. Ez egyébként ’49, ’48 körül volt például egyházi vonatkozásban, mondjuk, ami nem irányító jellegű felügyelet volt, viszont egy főhatósági.

A belügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 39/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet módosítása vonatkozásában azzal kapcsolatban, hogy védett személy felfüggesztheti-e a személyi védelmét.

(A külügyminiszter ugyanis kifogásolja, hogy a védett személy rendelkezési jogát korlátozná a tervezet, és még magánprogramok alkalmából sem mondhatna le a saját védelméről.)

A kérdést most én a biztonsági szolgálat szempontjából nézem. Milyen alapon vonjuk őket felelősségre, ezért világosan kell azt szabályozni, hogy milyen esetben nem várható el a biztonsági tiszttől, hogy ő felelős legyen. Mondjuk, aki a Vályi Péterrel együtt egymás nyakába ugorva estek a miskolci kohóba.? Ott a biztonsági tiszteket bíróság elé állították, amiért ezt hagyták. Egyébként az amerikai biztonsági rendszer szerint az elnök nem dönthet a védelmének felfüggesztéséről. Az igaz, hogy Genscher egyedül megy egy autóban, csak három autó megy előtte és kettő utána. Tehát az a kérdés az egyik oldalon, hogy a védett személynek vannak kívánságai vagy jogai, és ha a védett személynek ilyen jogokat biztosítunk, hogy önmaga lemondhat a védelemről, és ha emiatt elrabolják, ha megtámadják, leköpik, abban az esetben nem vonható felelősségre a biztonsági tiszt, vagyis ebben az esetben a biztonsági szolgálatot nem terheli a felelősség. Ezt kérem megvizsgálni. Egyébként van kötelező személyi védelem, és van kért védelem. A pénzügyminiszter úr kérte a védelmet veszélyeztetett helyzetben, fenyegetettségben, tehát ilyen szempontból bármikor joga van természetesen lemondani erről. Ez az egyik kérdés. A köztársasági elnök, a házelnök, a belügy, a honvédelem, a külügy, a nemzetvédelem minisztere és az igazságügy-miniszter esetében a személyi védelem jogszabály által előírt kötelező védelem. Ide tartozik még egy kérdés, hogy a védett személy mindig elérhető legyen. Tehát azok a miniszterek, akiknek adott esetben, egy adott szituáció első pillanatától kezdve elérhetőnek kell lenni, azoknak állandóan elérhetőnek kell lenniük. Egyébként a Kormányőrség az egyetlen olyan szervezet, amelyik abból a szempontból jól működik, hogyha valakit feltétlenül meg kell találni. Mondjuk, a külügyminiszter is egy napot telefonál, hogy hol van a Martonyi János, mert viszszajön Brüsszelből, és nem találja. Hogyha a saját biztonsági tisztjeimnek szólok, akkor tíz perc múlva a Martonyi valahonnan Magyarországról fölhív. Ez a szervezet képes olyan operatív cselekedetekre, hogy megtudják, hogy hol van az illető. Ez képes Tihanyban a rendőrőrsről elküldeni egy rendőrt a Martonyihoz, hogy hívjon fel, és elviszi őt a postára.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 366-370. oldalán megjelent szövege)