1992. év

Mielőtt rátérünk a következő napirendi pontra, szeretném megköszönni a Kormány tagjainak a tegnapi nehéz napot. Úgy gondolom, hogy mind a kormánytagok, mind az államtitkárok, mind a képviselők, azt hiszem, a lehetőség határain belül a legjobb teljesítményt nyújtották. Lehet, hogy ismét elfogultak vagyunk önmagunkkal szemben, de azt hiszem, hogy ez tényleg így volt.

(Boross Péter belügyminiszter közbeszól: a gőg.)

Tessék? A gőg? Azt hiszem, hogy azért a tegnapi napnak az eredménye, ha azt esetleg valaki végig figyelemmel kísérte, akkor aligha az lehetett a benyomása, hogy csak három-négy kiváló tagból álló árnyékkormány ül a parlamentben. Úgyhogy ezt szerettem volna elöljáróban elmondani, hogy köszönöm. Én nem hiszem, hogy egyszer külön beszélhetünk róla, de azt hiszem, hogy mindenre nem lehetett válaszolni. Egyrészt. Másrészt vannak olyan stílusbeli és a hangulatbéli kérdések, amire kormánytagként nehéz válaszolni, mert alulmúlták önmagukat. A harmadik pedig – ezt már tegnap megbeszéltük – nem tudom, erre történtek-e előké-születek, hogy egy olyan gyors kiadványt azért vagy cikksorozatot érdemes lenne kiadni, ami részletekben és kivonatosan tartalmazza ezt a napot, szembeállítva azt, hogy mik hangzottak el a mi oldalunkról, mik hangzottak el az ellenzék oldaláról, és amikor ez tényleg megjön, akkor lehet írni egy előszót vagy bevezetést, ami azért jelzi azt, hogy hol a koncepció, hol a szakszerű ellenvélemény, egyáltalán hol tudtak valamit hozzá tenni? Szóval tegnap ténylegesen nehéz volt több kérdésre válaszolni, mert egyszerűen nem voltak tartalmi kérdések.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 352-353. oldalán megjelent szövege)