A GAM előzményei és célkitűzései
Az Antall- és a Boross-kormány teljes időszakában, 1990-től 1994-ig szoros baráti és munkakapcsolatot alakítottam ki és tartottam fenn Kodolányi Gyula államtitkárral, a Miniszterelnöki Gazdasági Tanácsadói Hivatal vezetőjével. Barátságunk az Antall-évek után is hosszú évekig tartott. Kodolányi bátorított arra is, hogy cikkeket írjak a Magyar Szemle és a Hungarian Review számára, és hogy befejezzem annak a könyvnek a kéziratát, amelyet az Antall-évek alatt szerzett tapasztalataimról terveztem megírni. Minden alkalommal, amikor találkoztunk, megkérdezte tőlem: "Ottó, mikor fogsz írni a GAM-ról"?
Ezért különösen örülök, hogy ebben a fejezetben Kodolányi 2021-ben megjelent emlékiratából idézhetek, amelyben számos utalás található a közös munkánkra és különösen a GAM-projektre. Egy helyen például ezt írja: "A GAM-bizottság tagjaként megismerkedtem a gazdaságpolitikai eszközök széles skálájával is. Sokat beszélgettem Hieronymi Ottóval (az 1956-os forradalom utáni egykori magyar menekülttel) is, aki ennek a gazdaságpolitikai gondolkodásnak a szakértője volt, és aki Svájcból hazatérve a miniszterelnöki hivatal tanácsadójaként itthon tartózkodott...".
A GAM mellett egy másik kérdésben is szorosan együttműködtem a miniszterelnökkel és Kodolányival. A magyar gazdaság fellendülésének és növekedésének elősegítése érdekében megpróbáltam pénzügyi támogatást szerezni a G7-országok tagjaitól. Kodolányi jól emlékszik arra, hogy ezek az ügyek mennyire fontosak voltak a miniszterelnök számára. Így meghatóan nyilatkozott Antall mélységes aggodalmáról, amiért nyugati partnereink negatívan viszonyulnak a jogos emlékeztetőinkhez, melyek szerint a sikeres újjáépítési programok anyagi és lélektani okokból gyakorlatilag mindig tartalmazták a külföldi pénzügyi támogatás egy részét. Ilyen volt a háború utáni európai újjáépítés és a Marshall-terv, valamint az a hatalmas segítség, amelyet a volt Kelet-Németország nemcsak Nyugat-Németországtól, hanem az Európai Unió többi országától is kapott.?
Amint azt korábban már említettük ebben a könyvben, 1991 elején néhányan közülünk memorandumot készítettünk, amely dokumentálta, hogy pénzügyi támogatásra van szükség Magyarország azon erőfeszítéseihez, amelyek a kommunista rendszer gazdasági és társadalmi örökségének leküzdésére irányulnak. A viszonylag szerény összeget elsősorban a külső adósságszolgálat terheinek enyhítésére és az ország infrastruktúrájának siralmas állapotából eredő következmények felszámolásának megkezdésére fordítottuk volna. A szöveg magyar, angol, francia és német nyelven készült. Antall miniszterelnök úr vállalta, hogy Németországba utazik Helmut Kohl német kancellárhoz, hogy személyesen adja át neki a dokumentumot, amelyet reményeink szerint a G7-ek megvitatnak és a nyugati közösség vezetői jóváhagynak.?
Szeretném ismét Kodolányi Gyulát idézni Antall miniszterelnök úr reakciójáról a nyugati világ negatív hozzáállásával kapcsolatban:
"Antall végtelenül le volt törve, nagyon szomorú volt 1991-ben, mikor kiderült, hogy nem tárgyalja a G-7, a legerősebb gazdaságú országok grémiuma, a szakmailag kiváló, nagyságrendjében nem jelentős támogatási igényünket.... Az alapvető stratégiai kérdést, amit Antall is annak tartott, a növekedésserkentő forrásbevonás lehetőségét, nemzetközi segítséggel nem tudtuk megoldani, mert az őt oly sokra becsülő a gazdaságfilozófiai fő árammal szemben nem mertek lépni... Ezeket a történéseket úgy néztem végig és próbálom érzékeltetni, mintha egy dráma volna, és hát dráma is volt a javából. Mondhatnám, tragikus".?
A Gazdaságstratégiai Munkacsoport (GAM) létrehozása
Antall miniszterelnök 1991 decemberében nevezte ki a Gazdaságstratégiai Munkacsoport?, miután elkészült a "fenntartható növekedés akadályairól" szóló tanulmány.?
A nagy külföldi adósság és a súlyos adósságszolgálat a Kádár-rendszerből örökölt fő problémák közé tartozott. Az adósságkérdéssel kapcsolatban a miniszterelnök és néhány közeli tanácsadója között egyetértés volt abban, hogy (1) Magyarországnak nem szabad feladnia a törlesztést, de (2) a súlyos forráshiány enyhítése és a növekedés ösztönzése érdekében fontos lenne olyan adósságcsökkentési ajánlatot kapni a nyugati hitelezőktől, amely nem befolyásolja negatívan a hitelminősítésünket.
Ezt a nézetet azonban nem mindenki osztotta. Ahogy Kodolányi írja: "Kiderült, hogy elképesztően szervezett hálózat működött 1990 után, amelyik halálos bűnnek tartotta, ha valaki fel merte vetni az adósságelengedés témáját. Felteszem, hogy a Pénzügyminisztérium lehetett ennek az egyik fészke. Mert, mint jeleztem a Pénzügyminisztérium elfogadta, mint ortodoxiát a Nemzetközi Valutaalap gondolkodásmódját."
Mély ellentét feszült két nézet között. Az egyiket azok vallották, akik erősen hittek a gazdasági növekedés fontosságában (Antall is közéjük tartozott), a másikat egy kisebbség hangoztatta, akik számára a megszorítás valóságos mantrává vált: „A viták a pénzügyminiszter és a kormány gazdasági miniszterei között a kormányban nem egyszerűen személyes, hanem filozófiai viták voltak... a növekedéspártiak úgy gondolták, hogy nem megszorításokkal, hanem a növekedés ösztönzésével lehet kiszabadulni az adósságcsapdából.”?
Antall tudta, hogy Magyarország nem engedheti meg magának, hogy szembeszálljon a nemzetközi pénzintézetekkel, még akkor sem, ha nem osztotta nézeteiket a gazdasági átalakulás és az újjáépítés sikeréhez szükséges növekedés szükségességéről: „Antall lojálisan és következetesen stabilizálta a költségvetést. De Antall nem adta fel a növekedési politika megvalósításának gondolatát 1991 ősze után sem. Mint említettem, igen mély csalódásként élte meg amikor kiderült, hogy nem kapjuk meg a növekedéshez szükséges kis mértékű segélyt a nyugati vezetőktől, amelyre kidolgoztatta az eredeti koncepciót Hieronymi Ottóval és a gazdasági miniszterekkel.”?
Ahogy Kodolányi is felidézte: „A csalódás gödréből a miniszterelnök hamar felemelkedett. Továbbra is úgy gondolta, hogy az a legfontosabb cél, hogy elinduljon a magyar gazdaság a növekedési pályán. Miután Hieronymival és gazdasági agytröszttel kielemezték a G-7-ek elzárkózásának okait, 1991 decemberében felállított egy munkacsoportot, amelynek Szabó Tamás pénzügyi államtitkár lett az elkötelezett vezetője. Még ketten egészítettük ki a gyakorlati vezetést a miniszterelnökség részéről, jómagam, valamint a koncepció egyik kidolgozója, Hieronymi Ottó mint közgazdasági szakértő – ő az amerikai Battelle cég elemzőjeként dolgozott a tanácsadó testületben s az Erhard- és Röpke féle szociális piacgazdasági modell elkötelezett híve volt. Rajtunk kívül az MNB elnökeként Bod Péter Ákos és az érintett tárcák államtitkárai, illetve magasrangú szakértői dolgoztak a GAM-bizottságban. …1991 decemberétől 1992 márciusának közepéig csaknem hetente találkoztunk”.?
Mint Kodolányi is megjegyezte, a munkacsoportban Bod Péter Ákos, Szabó Tamás, Hieronymi Ottó, Kodolányi Gyula, Martonyi János, Pongrácz Tibor, Barsiné Pataki Etelka, Forrai István, Bogár László, Király Miklós, Szabó Péter és Csuhaj Imre is részt vett. Szabó Tamás tárca nélküli miniszter vezette a csoportot, kabinetfőnöke volt a csoport titkára, én pedig miniszterelnöki tanácsadóként a munkacsoport előadója.
Amint azt az előző szakaszban említettük, a gazdasági növekedés kérdése már a választások és az Antall-kormány beiktatása előtt is központi kérdés volt a választásokban és a belpolitikai vitákban. A viták némelyikét és azok hatásait az előző fejezetek tárgyalják, különösen a kommunista rendszerből örökölt gazdasági válságról, az Antall-kormány gazdasági programjának célkitűzéseiről, valamint a forráshiányról és az adósságkérdésről szóló első, második, negyedik és ötödik fejezet.
E viták és reflexiók egyes elemeit azért említjük meg, hogy rávilágítsunk az Antall-kormány mandátumának felénél létrehozott magas szintű munkacsoport előzményeire és célkitűzéseire.
A negyedik fejezetben tárgyaltak szerint a Nemzeti Megújhodás Programjának előkészítéséért elsősorban a Miniszterelnöki Hivatalban működő Gazdaságpolitikai Titkárság és a Miniszterelnöki Tanácsadók Hivatala volt felelős, a különböző minisztériumok közreműködésével. Ez a feladatmegosztás és a megosztott felelősség nehézségekhez vezetett, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző minisztériumok egyes tisztviselői úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják az Antall-kormány gazdasági programjának kulcsfontosságú elemeit. Voltak olyan konkrét esetek, amikor a minisztériumok munkatársai által benyújtott tervezetek olyan részeket tartalmaztak, amelyek ellentétesek voltak a miniszterelnök és néhány minisztere által világosan meghatározott célkitűzésekkel. Ezek a problémák különösen a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esetében jelentkeztek.
A kommunista rendszer nagy részében - a Kádár-évek előtt és alatt - az állami szervek (a minisztériumok és a Nemzeti Bank) alárendelt szerepet játszottak a párthierarchia különböző szintjein elhelyezkedő valódi döntéshozók mellett. Csak az 1980-as években kezdtek egyes állami (kormányzati) szervek nagyobb döntéshozatali felelősséget kapni. Ez különösen a Pénzügyminisztériumra és a Magyar Nemzeti Bankra volt jellemző, melynek oka a külső adósságteher és Magyarország növekvő függősége az IMF, a Világbank és más nemzetközi pénzügyi szervezetek véleményétől. Ennek ellenére a végső döntési jogkör a pártnál maradt.?
A szabad választásokat követően, miután a kormányfő bemutatta a kormány gazdasági programját az újonnan megválasztott parlament előtt több tényező is ismétlődő feszültségekhez vezetett a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal munkatársai között. E feszültségek nemcsak a Nemzeti Megújhodás Programjának kidolgozása kapcsán - különösen a gazdasági növekedést illetően – felmerült nézeteltérésekben nyilvánultak meg. Az első és talán legfontosabb tényező az volt, hogy a minisztérium munkatársainak többsége csalódott volt amiatt, hogy a Szabad Demokraták (SZDSZ) elvesztették a választásokat, és sokan közülük nehezteltek amiatt, hogy Antall úr és az MDF nyerte a választásokat, és olyan koalíciós kormányt tudott alakítani, amelyben a Szabad Demokraták nem vettek részt. Ezzel az Antall-ellenes hozzáállással párosult az is, hogy bárki is álljon a kormány élén, a Pénzügyminisztériumnak kell lennie a forrásnak és a végső döntéshozónak minden fontos gazdaságpolitikai kérdésben. A gazdasági kabineten belüli vitákat és nézeteltéréseket zavaró tényezőnek és a Pénzügyminisztérium hatáskörébe való indokolatlan beavatkozásnak tekintették.
Rabár Ferenc pénzügyminiszter hozzáállása nagyban súlyosbította ezt a problémát. A (kormányellenes) Heti Világgazdaság (HVG) hetilapban megjelent hosszú lemondó levelében
Rabár hangsúlyozta, hogy nehezen tudott együtt dolgozni Matolcsy államtitkárral, a Miniszterelnöki Hivatal gazdaságpolitikai hivatalának vezetőjével.?
A HVG-ben megjelent szöveg legelején azonban Rabár elismeri, hogy volt egy mélyebb, alapvetőbb összeférhetetlenség közte és az Antall-kormány között. Rabár ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar gazdaság összeomlását csak egy úgynevezett "sokkterápia" akadályozhatja meg. Ennek a kemény politikának az elfogadásához és végrehajtásához a pénzügyminiszter szerint közös programról kellene tárgyalni az ellenzéki pártokkal. Ezt a csomagot Rabár szerint a parlament kétharmados többségének kellene elfogadnia. Más szóval Rabár ultimátumot nyújtott be a miniszterelnöknek, hogy (1) vonja vissza a "sokkterápia" (bármi legyen is a sokkterápia definíciója) mellőzéséről szóló döntését, és (2) hagyja figyelmen kívül az SZDSZ-szel kötött megállapodást (az úgynevezett "Paktumot"), amely korlátozta a parlament kétharmados többségi szavazását igénylő törvények körét, azt a megállapodást, amely lehetővé tette a felelősség hatékony megosztását a kormánykoalíció és az ellenzék között, valamint a rendszerváltoztatás által megkövetelt nagy és ambiciózus törvényhozási program alkalmazását.
Az 1990. december 20-án hivatalba lépett új pénzügyminiszter, Kupa Mihály széles körű tapasztalatokat szerzett a költségvetési politika terén az 1980-as évek során. Meg volt győződve a Pénzügyminisztérium vitathatatlan elsőbbségéről, és erősen gyanakodott a Magyar Nemzeti Bank munkatársaira. Hajlamos volt neheztelni a kritikák vagy az ellentmondások miatt még részletkérdésekben is. A gazdasági kabinetet 1991 februárjában hozták létre, és az új pénzügyminiszter, Kupa Mihály vezette. Az úgynevezett (négyéves) Kupa-program is, amely a gazdasági és pénzügyi jogszabályok és az intézményfejlesztés hosszú listáját tartalmazta, kevés mozgásteret hagyott a gazdasági kabinet munkatársai számára.
Míg Kupa Mihály élvezte a miniszterelnök bizalmát, az új pénzügyminiszter keveset tett a gazdasági kabinetben dolgozó kollégáiért. Az ellenzéki politikusok és a sajtó szisztematikusan kijátszotta Kupa állítólagos "szakmaiságát" a kormány többi tagjával szemben. Ahelyett, hogy határozottan visszaszorította volna ezeket az ellenséges taktikákat, melyek célja a kormányon belüli viszály megteremtése volt, Kupa láthatóan élvezte az elismerést és a népszerűséget saját kormánya ellenfeleinek részéről.
1991 végén három fő kérdés fontosságának felismerése vezetett a GAM munkacsoport létrehozásához: 1) a fenntartható növekedés számos akadálya; 2) a külföldi adósságot nem generáló hivatalos vagy magántőke-beáramlás szükségessége a folyamatos forráshiány enyhítése érdekében; és 3) a gazdasági növekedés akadályainak csökkentését célzó intézkedések újradefiniálásának és gyorsabb elfogadásának szükségessége.
A GAM célja az volt, hogy merítsen azokból a tapasztalatokból, amelyeket a kormány első két évében vezető szerepet játszó tisztviselői szereztek, és új kohéziót teremtsen a kormányprogram végrehajtása során. A későbbi támadások állításaival ellentétben, amelyek nemcsak az ellenzéki politikusok, hanem a Pénzügykutató Intézethez kapcsolódó közgazdászok részéről is történtek - a GAM-ot nem arra tervezték, hogy a növekedést hiányfinanszírozási programmal célozza meg.
Ütemterv és jelentéstétel a miniszterelnöknek
A munkacsoport ütemterve három részre oszlott: az első rész a fenntartható növekedés legfőbb akadályainak azonosításával foglalkozott. A második időszakban a csoport minden tagja egy-három oldalas feljegyzést készített az akadályokról és a szakpolitikai javaslatokról. Az ajánlások összegzése két intézkedési listára oszlott: az A listára, amely a program elfogadásától számított három hónapon belül meghatározandó és végrehajtandó intézkedéseket tartalmazta, és a B listára, amely hosszabb időszak alatt végrehajtandó lépéseket tartalmazott, bár elvárták, hogy a munka ebben az időszakban is minél hamarabb megkezdődjön.
A GAM munkája ütemterv szerint zajlott. 1992 februárjára a tagok több tanulmányt is készítettek a növekedés akadályairól és a megoldási javaslatokról.
Az alábbiakban egy 1992. január 24-én készült memorandum néhány kulcs-szava olvasható:
A gazdasági növekedés fő akadályainak előzetes listája:
1) A növekedéssel kapcsolatos világos politikai célkitűzések és kormány intézkedések hiánya
2) Kedvezőtlen külkereskedelmi fejlemények
3) A külső adósság szolgálata és a nemzetközi pénzügyi támogatás hiánya
4) Általános forráshiány
5) A belföldi piac zsugorodása
6) A tervgazdaság piacgazdasággá történő átalakulásából eredő feszültségek
7) Privatizáció és bizonytalan tulajdonosi szerkezet
8) A leromlott infrastruktúra, valamint a karbantartásra és korszerűsítésre szánt pénzeszközök hiánya.
9) A magyar ipar rossz állapota és a következetes iparpolitika hiánya
10) A magyar mezőgazdaság többszörös válsága: a termelés és a termelékenység csökkenése, tőkehiány, tulajdonosi szerkezet stb.
11) Az építőipar válsága
12) Gyenge nemzetközi versenyképesség
13) nem hatékony közigazgatás ("bürokrácia")
14) Jogi bizonytalanság
15) Gyenge társadalmi együttműködés
16) Elégtelen képzett és tapasztalt munkaerő
A következő bekezdésekben a GAM-csoport munkájának ütemezéséről és előrehaladásáról szóló jelentésem egyes részeit közlöm, amelyet március 10-én nyújtottam be a miniszterelnöknek:
"A gazdasági stratégiával foglalkozó munkacsoport 1991. december közepén kezdte meg munkáját.
1. A csoport eddigi programja három szakaszra oszlott:
a) a fenntartható gazdasági növekedést gátló tényezők és a további zsugorodás lehetőségének meghatározása; (1991. december - 1992. január)
b) a lehetséges megoldások és intézkedések meghatározása; (1992. február)
c) javaslatok előkészítése a gazdaságpolitikai döntésekhez; (1992. március).
2. Március 16-ig rövid (15 oldalas) döntéshozatali jelentés készül. Ezt március 25-ig véglegesítik, és az április 1-jei gazdasági kabinetülésen lehet megvitatni.
3. A munkacsoport rövid, döntéshozatali jelentése a következőket tartalmazza:
a) a növekedést gátló akadályok, valamint a lehetséges intézkedések és megoldások rövid áttekintése;
b) a gazdaságpolitikai javaslatok összefoglalása tíz nagy kategóriába csoportosítva (lásd alább). A tíz kategória mindegyikében olvasható egy leírás (1-2 oldal), amely tartalmazza a fő problémákat és a lehetséges lépéseket, valamint javaslatokat arra vonatkozóan, hogy a kormányzaton belül kinek és milyen határidővel kell megvalósítania a részletes kidolgozást és a lehetséges végrehajtást.
4. A csoport tagjai aktívan részt vettek a munkában. Részletes feljegyzéseket készítettek, amelyekben kifejtették véleményüket a növekedés akadályairól és a továbblépés lehetőségeiről.
5. Önmagában is fontos eredmény, hogy az elmúlt három hónap során a csoport konszenzusra jutott a következő három kulcsfontosságú kérdésben:
a) a fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése kiemelt politikai és gazdasági prioritás kell, hogy legyen;
b) a magyarországi gazdasági növekedésnek számos olyan akadálya is van, amelyet határozott gazdaságpolitikai intézkedésekkel enyhíteni lehetne vagy meg lehetne szüntetni;
c) szükséges és lehetséges olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket kidolgozni és végrehajtani, amelyek elősegítik a növekedést anélkül, hogy alapvetően veszélyeztetnék a gazdasági egyensúly tekintetében eddig elért eredményeket.
6. A c) pontban említett intézkedések részletes kidolgozásának, elfogadásának és végrehajtásának 1992 áprilisától a kormány munkája szerves részévé kell válnia.
7. A gazdaságstratégiai csoport továbbra is tanácsadói/megvitatói szerepet játszhatna ezen a területen. Ugyanakkor hasznos lenne, ha a munkacsoport felelősségével és irányításával egy részletesebb gazdaságpolitikai és stratégiai elemzés készülne, felhasználva a már elkészült részletes elemzéseket és javaslatokat.
8. Ez az elemzés a következőkkel foglalkozna:
a) az elmúlt két év gazdasági kihívásai és eredményei;
b) a jelenlegi helyzet, valamint az ország és a kormány előtt álló kihívások;
c) a következő két évre vonatkozó tervek, koncepciók, program és a várható gazdasági fejlődés.
(9) Ez a részletesebb elemzés, amely április végére vagy május közepére készülhet el, valószínűleg jelentős érdeklődést vált majd ki itthon és külföldön is.
Stratégiai elemzés és javaslatok
Rövid áttekintés
10. A gazdaságpolitika eddig jelentős sikereket ért el: széles körű, átfogó és visszafordíthatatlan gazdasági rendszerváltoztatást, az életképesség fenntartását, a fizetőképesség és a külgazdasági egyensúly biztosítását. Az úgynevezett "sokkterápia" mellőzése helyes döntésnek bizonyult.
11. Ugyanakkor a gazdasági növekedés szükségessége is nyilvánvaló. Az előzetes adatok szerint 1992 elején az ország össztermelése (GDP) mintegy 15%-kal alacsonyabb volt, mint két évvel korábban. Ez a csökkenés több mint egy évtizedes lassú növekedést és gazdasági stagnálást követett.
12. A további stagnálás vagy zsugorodás nemcsak az ország társadalmi egyensúlyát veszélyeztetné, hanem elkerülhetetlenül korlátozná a magyar gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját is.
13. A kihívás egy olyan politika meghatározása, amely nem a kereslet mesterséges ösztönzésén alapul, amely nem növelné a versenyképes kínálatot, veszélyeztetné a gazdasági egyensúlyt, csökkentené a belföldi és külföldi bizalmat és ezáltal a hosszú távú növekedést.
14. Figyelembe véve az átalakulással, a nemzetközi integrációval és az örökölt gazdasági elmaradottság felszámolásával kapcsolatos lehetőségeket, az 1990-2000 közötti évtized egészére vonatkozóan a GDP évi 5 %-os reálnövekedése, a beruházások évi 8-10 %-os növekedési üteme és az árfolyam 20-30 %-os általános javulása viszonylag konzervatív célnak tekinthető.
A növekedés akadályai
15. A gazdasági növekedést gátló tényezők a következő címszavakkal foglalhatók össze:
- gazdaságpolitika; 2. külső gazdasági környezet; 3. a tőkekiáramlás (adósságszolgálat) problémái; 4. reálforrás-korlátok; 5. zsugorodó belföldi piac; 6. privatizáció és bizonytalan tulajdonviszonyok; 7. infrastruktúra; 8. ipar, iparpolitika; 9. hitel- és bankrendszer; 10. mezőgazdaság, mezőgazdasági termelés; 11. építőipar, ingatlan- és lakáspiac, lakáshitel; 12. nemzetközi versenyképesség; 13. külkereskedelem; 14. szociális problémák, társadalmi együttműködés; 15. szakértelem és tudás hiánya; 16. regionális erőviszonyok és politika; 17. állami költségvetés; 18. jogi bizonytalanságok, az államirányítás minősége; 19. átalakulási súrlódások; 20. információs rendszerek; 21. túlzott bürokrácia; 22. gazdaságpolitikai konfliktusok.
16. A kormány egyik legfontosabb feladata a gazdasági növekedést gátló tényezők és szűk keresztmetszetek azonosítása, valamint javaslatok kidolgozása ezek megszüntetésére.
17. A munkacsoporton belül egyetértés van abban, hogy a javasolt lépéseket a folytonosság és nem a szakadás szellemében kell kidolgozni és elfogadni: a stabilizációs politika eredményeit nem szabad veszélyeztetni. Sok helyen egyszerűen gyorsításra van szükség, nem pedig új lépésekre.
18. Ugyanakkor a lépéseknek kellően határozottnak kell lenniük ahhoz, hogy eredményesek legyenek.
19. A lépések a következő tíz csoportban foglalhatók össze (a határozati jelentéstervezet minden csoportra vonatkozóan egy-két oldalas javaslatot fog tartalmazni):
1) INFRASTRUKTÚRA: (beleértve az EXPO-t és a lakásépítést); projektmeghatározás és -kiválasztás, finanszírozás, döntéshozatal, gyorsított végrehajtás;
2) IPARPOLITIKA: modernizáció, vállalkozás- és befektetésösztönzés, ágazati politikák;
3) BANKÜGY: portfólió-átalakítás, privatizáció elindítása, gazdálkodási intézmények kiépítése (földhitel, jelzáloghitel), a Magyar Befektetési és Fejlesztési Zrt. újjáépítési bankká alakítása;
4) HITELRENDSZER: Hitelgarancia Alap, Reorganizációs Alap, a privatizációs bevételek felhasználása beruházási tőkeáttételre;
(5) FORRÁSBEVONÁS: a felajánlott külföldi támogatások gyorsított tárgyalása, projektfejlesztés, hivatalos és félhivatalos tőkeimport hivatalos és félhivatalos bevonása;
(6) ADÓRENDSZER, VÁLLALKOZÁSÖSZTÖNZÉS
(7) A PRIVATIZÁCIÓ FELGYORSÍTÁSA
(8) REGIONÁLIS POLITIKA
(9) KELETI ÉS NYUGATI PIACOK, EXPORTÖSZTÖNZÉS
(10) HAZAI ÉS KÜLFÖLDI BEFEKTETŐK
Otto Hieronymi"
Az 1992. május 10-én tartott rendkívüli kormányülésen a kormány megvitatta az elmúlt két év gazdaságpolitikai eredményeit és a következő két év gazdaságpolitikai stratégiáját. Ezt követően, 1992. május 22-én memorandumot nyújtottak be a gazdasági kabinetnek a fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését célzó kormányzati munkaprogramról.
