A magyar gazdaság megújításának Antall József és kormánya által javasolt általános megközelítését e könyv több fejezetében tárgyaljuk, csakúgy, mint a több mint négy évtizedes magyarországi kommunizmus gazdasági és társadalmi költségeinek értékelését, valamint a magyar gazdaság válságát és közelgő összeomlását a szabad választások és a kormányváltás idején.
E fejezet középpontjában a tulajdonjogok kérdései és egy olyan gazdasági rend újjáépítésének szükségessége áll, amelyben a magántulajdon és a magánkezdeményezés dominál az állami tulajdonnal szemben.
Antall számos alkalommal kifejtette, hogy kormányának célja a magántulajdonon és a magánkezdeményezésen alapuló modern szociális piacgazdaság megteremtése. Teljes mértékben tisztában volt nemcsak a magánvállalkozások államosítása és kisajátítása által okozott erkölcsi és jogi károkkal, hanem ezen intézkedések hosszú távú negatív gazdasági következményeivel is. Az is világos volt számára, hogy a sokat hangoztatott "reformok" ellenére a gazdasági rendszer alapvető jellemzőit soha nem kérdőjelezték meg igazán, vagy nem fordították vissza.
Antall számára egyértelmű volt, hogy a piacgazdaság, a magántulajdon és a magánkezdeményezés a 20. század végi a nyugati demokráciákban nem jelenti azt, hogy az államnak ne lennének fontos feladatai a gazdaság területén. Ez a felelősség magában foglalta a kiválasztott ágazatokban működő vállalatok állami tulajdonba vételét. Magyarország esetében ez az állami tulajdonban lévő vagyonnal való gondos gazdálkodást is jelentette - mind a privatizálandó, mind az ideiglenesen vagy hosszú távon állami tulajdonban tartandó részével.
Antall alaposan megfigyelte a kormányzó kommunista párt stratégiáit és taktikáit. Soha nem volt a párt híve vagy tagja. A totalitárius rendszer meggyőződéses és rendíthetetlen ellenfele, a liberális, demokratikus értékek és eszmék híve maradt élete végéig. Antall jól értette, hogyan működik a rendszer. Így volt ez az 1980-as években is. Ezt az időszakot olyan összetett, ellentmondásos és párhuzamos fejlemények jellemezték, amelyek az évtized végére még törékenyebbé és válságosabbá tették a magyar gazdaságot, mint 10 évvel korábban.
A következő pontok relevánsak:
(1) Az 1980-as években a Kádár-rezsim ugyanolyan titkolózó maradt, mint korábban. A gazdasági tervek szabályaira és a források elosztására vonatkozó legfontosabb döntéseket soha nem hozták nyilvánosságra.
(2) Voltak olyan tilalmak és tabuk, amelyeket nem lehetett megszegni, mint például a magántulajdonú vállalati struktúrához való visszatérést.
(3) A liberalizáció és a "vállalati reformok" számos apró lépése arra irányult, hogy megerősítse a kommunista vezetők pozícióját, és lehetővé tegye számukra, hogy kiszipolyozzák a vállalatokat, és hogy de facto tulajdonosokká és haszonélvezőkké váljanak.
(4) Bár jelentős számú olyan adminisztratív és jogalkotási intézkedés született, amely a piacgazdaság jellemzőivel foglalkozott, ezek nem jelentették a piaci reformok teljes körét.
(5) Antall és csapata fontos vállalása volt, hogy az állami tulajdont tisztelettel kezelik, és nem adják ingyen. Ellentétben például azzal a cseh megközelítéssel, hogy az állami tulajdont de facto fizetés nélkül adják oda (lásd "kuponprivatizáció"), az Antall-kormány célja az volt, hogy reális piaci értéket határozzon meg, és piaci tranzakciót bonyolítson le a privatizáció keretében.
A korábbi fejezetekben foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy milyen állapotban volt a magyar gazdaság a rendszerváltoztatás és a szisztematikus privatizáció kezdete idején. Itt azonban az előző bekezdésben említett öt ponton túlmenően két kérdést kell megemlíteni. Az első (6) az ÁVÜ (Állami Vagyonügynökség), amelyet a Németh-kormány hozott létre még a választások előtt, mielőtt ténylegesen átadta a hatalmat az új, szabadon választott kormánynak, valamint (7) olyan speciális szabályok alkalmazása az ÁVÜ és az általános privatizáció szabályai között, amelyek megkönnyítik vagy tolerálják a spontán privatizációt, amelyet Antall és csapata köztudottan ellenzett.
Antall miniszterelnök kormányprogramjának ismertetése a parlamentben: "A nemzeti megújulás útján", 1990. május 22.
A magántulajdonon és a magánkezdeményezésen alapuló piacgazdaság újjáteremtésének kérdése volt az egyik fő témája a kormányprogramnak, amelyet Antall miniszterelnök ismertetett a magyar parlamentben 1990. május 22-én:
„Célunk a szociális piacgazdaság megvalósítása, vagyis olyan gazdaság, amelyben a piac nyitottságát szociális és – tegyük hozzá – környezetvédelmi szempontok, a gondoskodó és hoszszú távlatokban gondolkodó társadalom elvárásai egészítik ki. Látnunk kell azt is, hogy negyvenhárom év szocialistának nevezett tervgazdálkodása nem számolható fel hetek alatt még akkor sem, ha az utóbbi időben már felbukkantak piacgazdasági elemek is.”?
Majd így folytatja:
„A ’40-es évek végén végrehajtott, politikai indíttatású államosítások társadalmilag igazságtalanok, gazdaságilag sikertelenek voltak. Az államosításokat nem lehet egyetlen intézkedéssel rövid távon kiegyenlíteni. A tulajdonreformnak és a privatizálásnak a korábbi rendszertől örökölt vagyonhelyzetből kell kiindulnia. Az államosított vagyonrészeknél – kivéve a mezőgazdasági művelésre alkalmas földeket – nincs mód az eredeti tulajdonállapotok teljes körű visszaállítására. Megszűnik az állami vállalatoknál a vállalati tanácsokra épült vezetési forma. Az alkalmazotti részvénytulajdonosi program elindul. A kormány kidolgozza a privatizálás teljes programját. Társadalmilag ellenőrizhető és igazságos, de kizárólag a hatékonyságot szem előtt tartó megoldásokat alkalmaz. Ugyanakkor kezdeményezi az eddigi vállalatitársasági átalakulások egy részének felülvizsgálatát és szükség esetén az eredeti állapothoz való visszatérést. Továbbra is fontos szerepük lesz azoknak a társasági formákban vagy állami tulajdonban maradó nagyvállalatoknak, amelyek a jövedelmezőségi követelményeknek megfelelnek, és vagyonuk után megfelelő osztalékot fizetnek. E vállalatok eredményes működése az egészséges gazdaság előfeltétele.”?
Ezeket a célkitűzéseket a kormány részletesebben kidolgozta a Nemzeti Megújhodás Programjában 1990 nyarán és őszén.
Vállalkozásfejlesztés és privatizáció
„A kormány szociális piacgazdaság megteremtésére törekszik, amelyben a magántulajdon, az egyéni szabadság és a verseny és a szociális biztonság alapvető érték. Ez a társadalmi rendszer csak a világgazdaságba integrálódó gazdaságon és a magántulajdon döntő többségére alapozott gazdaságra épülhet.
A kormány legfontosabb célja a hatalmasra duzzasztott állami tulajdon privatizálása - a köztulajdon "államtalanítása", tehát megfelelő nem bürokratikus vagyonkezelőkre bízása - és a fejlett piacgazdaságokban kialakult tulajdonosi, vállalkozási és szervezeti formák és arányok kiépítése. A privatizálás magántulajdonba adást jelent.
Magántulajdon nélkül nem képzelhető el sem szabad társadalom, sem igazi piacgazdaság. A valódi magántulajdon fogalmának meghonosítása több mint negyven év után, a privatizációs feladat gazdaságilag hatékony és társadalmilag igazságos megoldása a hároméves kormányprogram egyik kulcsfeladata.
A magántulajdon biztosítja a vállalkozókedvet és a megtakarítások hatékony, gazdaságilag helyes és nem önkényes felhasználását, és megerősíti az egyének, a családok, megtakarítók szabadságát és autonómiáját. A fejlett piacgazdaságokban a munkából származó jövedelem mellett lakosság széles köreiben megoszló magántulajdon az anyagi biztonság alapja, s egyben az ország nemzetközi integrációjának döntő feltétele.
A 40-es és 50-es évek államosításai nemcsak igazságtalanok voltak, de a nemzetgazdaságra is pusztítólag hatottak. A magántulajdon felszámolása, a polgárok megtakarításainak, termelési és üzleti vagyonának állami eltulajdonítása hazánkat eltérítette az európai társadalmi és gazdasági fejlődés általános folyamataitól. Magyarországon ellehetetlenültek a magánkezdeményezések és egyúttal a felelős gazdálkodás és munka alapvető feltételei akkor, amikor Nyugat-Európában megkezdődött az a fellendülési és integrációs folyamat, mely a magántulajdonra és a kezdeményezésre épült, és amely széles néprétegek anyagi jólétéhez vezetett."?
Az 1980-as évek - a sikertelen kísérletek időszaka
A privatizációs politika, mint a legtöbb országban, Magyarországon is számos hullámvölgyet élt meg. Bár a magyar kommunista rendszer nem szakított a hivatalos marxista-leninista ideológiával az 1980-as években különböző privatizációs kísérleteket tett. Ezek egy része az évtized elejétől érezhetően növekvő válság okozta sajátos gazdasági problémákhoz kapcsolódott a magyar gazdaságban. A külső adósság, amelynek nagysága államtitoknak számított, nemcsak pénzügyi és anyagi terhet jelentett, hanem oka volt annak is, hogy Magyarország csatlakozott a Bretton Woods-i intézményekhez, hogy megkönnyítse a nagy és növekvő eladósodás kezelését.
Bár a magyar kormányok megígérték a nemzetközi szervezeteknek, hogy visszatérnek a korábbi reformokhoz és több "piaci" jellemzőt vezetnek be, ezek a félmegoldások nem tudtak megfelelni a washingtoni szakértők kritériumainak és szigorú ellenőrző listáinak. Magyarország még az 1980-as évek második felében is a "jugoszláv modellel" (munkástanácsok) kísérletezett. Ez mutatja, hogy az ország milyen messze volt a valódi piacgazdaságtól.
A privatizáció, illetve a magánkezdeményezés három megközelítését lehetett megfigyelni a rendszer ezen utolsó időszakában:
(1) Az első a kis méretű termelő vagy szolgáltató vállalkozások ("vállalati gazdasági munkaközösségek" - vgmk) létrehozása volt, amelyek tőkéhez való hozzáférés hiányában az állami tulajdonú vállalatok berendezéseit használták. Ezeket a sokkal nagyobb egységeket így csak kihasználták, anélkül, hogy valóban privatizálták volna őket;
(2) A második megközelítés, amelyet a rendszer utolsó napjaiban sokat propagáltak, a "spontán vagy önprivatizáció" volt. E modell szerint a vezetők és a személyzet többi tagja átvette a vállalatot, és legitim tulajdonosnak nyilvánította magát. Ez kényelmes módja volt a nomenklatúra tagjai vagy gyermekei számára, hogy pozíciót és gyakran jelentős vagyont és induló tőkét biztosítsanak maguknak az új piacgazdaságban;
(3) A harmadik megközelítés a kommunista kormány azon kísérlete volt, hogy külföldi bankoknak és befektetőknek adja el a legnagyobb magyar vállalatok egy részét, cserébe Magyarország nagy külső adósságának csökkentéséért. Ez a "csomagüzlet" Magyarország esetében nem működött, mint ahogy gyakorlatilag egyetlen más országban sem, ahol ezt javasolták és megpróbálták.
Az 1980-as években Magyarországon az úgynevezett "második" vagy "párhuzamos" gazdaság bővülése következett be. Az embereknek továbbra is kellett, hogy legyen "hivatalos munkájuk", de egyre többeknek kellett másod- vagy harmadállást vállalniuk, hogy meg tudjanak élni. Ezek a munkahelyek bizonyos mértékig segítettek az állami vállalatok hatékonyságának hiánya miatt kialakult áru- és szolgáltatáshiányt is kezelni. A másodállásból származó jövedelem bizonyos fokú autonómiát biztosított az emberek számára. Ugyanakkor az állami tulajdonú vállalatok amúgy is alacsony termelékenysége továbbra is drámaian csökkent.?
Az ÁVÜ kezdeti szerepe és felépítése
1990 augusztusában az új kormány elfogadta a "Tulajdon és privatizáció" című javaslatot, amely meghatározta a tulajdonreform, az üzleti élet fellendítése és a privatizáció irányait.
A cél a privatizáció felgyorsítása volt a következő irányvonalak mentén:
1) államilag kezdeményezett (ún. aktív) privatizáció: az ÁVÜ az állami tulajdonú vállalatok egy csoportját felszámolást, szervezeti dekoncentrációt és átszervezést követően tőzsdei értékesítésre kínálja, vagy átadhatja azokat egy vállalkozásnak (vagyonkezelés);
2) állami vállalatok és szövetkezetek által kezdeményezett privatizáció: a társaságok maguk dolgozzák ki privatizációs programjukat, amelyet az ÁVÜ felülbírálhat vagy módosíthat (a program végrehajtásával vagy a társaságot bízzák meg, vagy külső szervezetet - tanácsadót - bíznak meg);
3) kívülről kezdeményezett privatizáció: hazai vagy külföldi magánvállalkozó, vállalkozói csoport, befektető vagy befektetői csoport bejelenti igényét az állami vállalatra vagy adott egységre, majd a törvényben szabályozott módon elindul a folyamat. A privatizációs technikák között a vagyonkezelés mellett a nyílt és zártkörű (meghívásos) pályáztatás, a tőkeemeléses privatizáció és a nyilvános részvényértékesítés is szerepelt.
A Németh-kormány az ÁVÜ-t arra tervezte, hogy a magyar állami tulajdonú ingatlanok kezelésének fő eszköze legyen, és ami eladható, azt privatizálja.? A szabad választások után az ÁVÜ egy tárca nélküli miniszter és egy igazgatótanács felügyelete alatt működött. Az első miniszter és az igazgatótanács vezetője Mádl Ferenc, egy nagy tekintélyű nemzetközi jogász volt. Mádl nagy tapasztalattal rendelkezett az európai integrációs törvények és az európai üzleti jog terén. Az ÁVÜ igazgatóságának igazgatóhelyettese Martonyi János lett, aki korábban a Németh-kormány privatizációs biztosa volt - ugyanazt a pozíciót töltötte be két évig az Antall-kormányban, amellett, hogy előbb a Külgazdasági és Külügyminisztérium, majd a Külügyminisztérium államtitkára volt. Martonyi az 1990 utáni évtizedek egyik legsikeresebb és legelismertebb politikusa. Az ÁVÜ elindításában játszott szerepe, valamint az Antall- és a Boross-kormányban betöltött államtitkári pozíciója mellett az első és a második Orbán-kormányban is külügyminiszterként tevékenykedett. Az ÁVÜ igazgatója Csepi Lajos volt, aki később ugyanezt a pozíciót töltötte be az AV Rt.-nél.
A magyar privatizáció lassan indult, ami kritikát váltott ki mind az ellenzék, mind a kormánykoalíció pártjain belül. A kezdeti lassú előrehaladás több tényezőre vezethető vissza. Az első tényezőcsoport a gyakorlat újszerűsége, a "helyes eljárás", a közigazgatási és törvényi szabályok tiszteletben tartásának jogos igénye, és nem utolsósorban az a szándék, hogy az állami tulajdon megfelelő áron keljen el. Az a tény, hogy a kormány elkötelezte magát amellett, hogy nem "ajándékozza el" az állami tulajdont, az eladandó vállalatok értékének felmérését jelentősebb feladattá tette, mint például azokban az országokban, ahol a "kuponprivatizáció" volt a szabály. Itt említhető meg, hogy az Antall-kormány idején az ÁVÜ-t és a felelős minisztert ellentmondásos vagy ellentétes kritikák érték a privatizációval kapcsolatban: túl lassú a privatizáció vagy túl gyors a privatizáció, nem privatizáltunk eleget, túl sokat privatizáltunk.
Mádl Ferenc a földtulajdonnal kapcsolatos nézetkülönbségek miatt lemondott az ÁVÜ-nél betöltött tisztségéről, azonban az Antall-kormány tagja maradt. Ezt követően nagy tekintélyű köztársasági elnök lett.
Szabó Tamás és a Csuhaj-jelentés
Mádl Ferenc után Szabó Tamás, szintén Antall miniszterelnök közeli munkatársa, lett az új dinamikus, privatizációért felelős tárca nélküli miniszter. Szabó Tamás (még pénzügyminisztériumi államtitkárként) a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárával, Kodolányi Gyulával és velem valamint Tar Pállal együtt 1991 decemberében javasolta a Gazdaságpolitikai Munkacsoport (GAM) létrehozását. Szabó lett a munkacsoport vezetője, én pedig az előadója. A GAM egyik ajánlása a privatizációs folyamat felülvizsgálata és felgyorsítása volt.
Szabó Tamás már korán elhatározta, hogy létrehoz egy munkacsoportot, amelynek feladata a privatizációval kapcsolatos részletes ajánlások elkészítése. A csoportot Csuhaj Imre, Szabó kabinetfőnöke vezette, aki korábban a GAM tagja is volt.
Ennek a könyvnek nem célja, hogy részletesen tárgyalja a "Csuhaj-jelentés" összes következtetését és ajánlását. A következő néhány pont viszont elegendő lesz arra, hogy jelezze a jelentés fontosságát az Antall-évek második felében alkalmazott privatizációs stratégia irányultsága szempontjából.
A jelentésben szereplő adatok a privatizáció lassú elindulását jelezték az Antall-kormány első évében, a következő évben pedig jelentős gyorsulást mutattak.
A jelentés hangsúlyozta a magyarországi középosztály (polgárság) létrehozásának politikai, társadalmi és gazdasági jelentőségét. Fontos volt, hogy az új középosztály tulajdonra tehessen szert a magyar gazdaságban.
Különbséget kell tenni a privatizáció általános célkitűzései, valamint a konkrét technikák, eljárások és döntések között.
Az 1990-es éveket a privatizálni kívánt vállalatok túlkínálata jellemezte nemcsak Kelet-Közép-Európában, hanem gyakorlatilag az egész világon. A potenciális vevők olyan nemzetközi befektetők voltak, akik nemcsak tőkével, hanem a legmodernebb technológiákkal is rendelkeztek.
Különbség volt a "kereslet-vezérelt" és a "kínálat-vezérelt" privatizációs stratégia között is.
A kormány az alábbi célokat tűzte ki:
(1) Olyan privatizáció, amely segít javítani az állami tulajdonú vállalatok gazdasági teljesítményét;
(2) magyar és külföldi tulajdonosok vegyes összetétele.
(3) Külföldi befektetők, akik tőkét és technológiát is hoznak, hogy segítsenek versenyképesebbé tenni a privatizált vállalatokat.
(4) Külföldi befektetők, akik nem csak saját termékeik számára keresnek új piacokat Magyarországon kiszorítva a magyar termékeket.
(5) Meg kell találni az egyensúlyt egyrészt a privatizációból származó bevételeket maximalizálni szándékozók (enyhítendő a kormány költségvetésére nehezedő nyomást), másrészt a leghatékonyabb (és nem a legmagasabb árajánlatot tevő) vevőt preferálók között.
(6) Bonyolult kérdés volt, hogy hogyan válasszák ki a hazai vagy külföldi befektetők által privatizálandó vállalatokat, és azokat, amelyekben a kormány kisebbségi vagy ellenőrző részesedést akart megtartani.
(7) Voltak önkormányzatok és közintézmények számára fenntartott ingatlanok is (pl. kórházak stb.)
(8) A privatizációs folyamat során jelentős problémaként merült fel, hogy a magyar befektetők számára nem állt rendelkezésre elegendő tőke - sem saját megtakarítás, sem banki hitel formájában.
(9) Bár a kormány határozottan ellenezte a tulajdon ingyenes felosztását vagy a gyárak visszaadását a korábbi tulajdonosoknak, a kárpótlás rendszere lehetővé tette, hogy azok, akiknek a kommunista rezsim elkobozta a tulajdonát, jogosultságot kapjanak, amelyet tőkeként tudtak felhasználni a privatizáció folyamatában.
(10) Itt kell megemlíteni az ÁPV Rt. létrehozását is. Ez az új ügynökség azért jött létre, hogy a nem rövid távon privatizálásra szánt állami ingatlanokat hosszabb távon, sőt állandóan kezelje. Bár ez konstruktív kezdeményezés volt, a megvalósítás nehézségekbe ütközött az új ügynökség vezetője (Teleki Pál) kommunikációs készségeinek hiánya miatt.
(11) Meg kell említeni a privatizálandó vállalatok pénzügyi helyzetét. Egyesek azt javasolták, hogy a privatizáció előtt a vállalatokat "meg kell tisztítani". Ez azonban a legtöbb esetben kivitelezhetetlennek bizonyult mind pénzügyi okokból, mind pedig azért, mert hosszú és bonyolult folyamat lett volna, amely nem garantálta volna, a vállalatok megmentését egy érdekelt befektető jelentős tőkeinjekciója nélkül. Így sok esetben a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldásként a csődöt választották.
A privatizáció során a kormány nagy hangsúlyt fektetett a hazai kis-, közép- és nagyvállalkozók és befektetők megerősítésére, és ragaszkodott a versenyhez, de a privatizáció nem volt bevételorientált. Az ÁVÜ és a Pénzügyminisztérium (PM) között visszatérő feszültségek keletkeztek. A pénzügyminiszter a bevételek növelését sürgette (1991-ben a költségvetés 40-50 milliárd forintot várt a privatizációtól - nem hivatalosan). Az 1992-es év nehéz volt a vállalkozások számára, mert a KGST-piacok 1991-es összeomlása miatt a cégek 20-30%-ot veszítettek piacukból, és ennek következtében leértékelődtek. A GDP 1991-ben több mint 10%-kal, 1992-ben több mint 5%-kal, összesen 17-18%-kal csökkent. A leértékelődést erősítette, hogy a többi volt szocialista országban is megkezdődött a privatizáció, és igyekeztek külföldi működő tőkét vonzani. A német befektetők nagyrészt a keleti országrészben (volt NDK) voltak elfoglalva. Ezen felül a világgazdasági recesszió is tetézte Magyarország gazdasági problémáit.
1991 decemberében a miniszterelnök jóváhagyott egy munkacsoport létrehozására vonatkozó javaslatot, amelynek célja a tartós gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése volt. 1992 júniusában a kormány elfogadta a privatizációs miniszter által vezetett csoport javaslatait, az úgynevezett GAM-programot.
A GAM-ban más intézményi ajánlások mellett a privatizációs politika új hangsúlyait is meghatározták. Kereslet ösztönzőket és kínálat javító technikákat dolgoztak ki és különböző intézmények létrehozását kezdeményezték (pl. regionális fejlesztési intézetek, Hitelgarancia Rt. stb.) 1992 augusztusában a parlament elfogadta az új privatizációs törvényeket (LIII., LIV. és LV. sz.). Ezek a tapasztalatok alapján határozott útra terelték a privatizációs folyamatot, amely addig lényegében más jogszabályok figyelembevételével zajlott. A privatizációs törvények értelmében a privatizációt két állami szervezetnek, az eredeti formájában megmaradt ÁVÜ-nek és az egyszemélyes állami részvénytársaságként működő Állami Vagyonkszelő Rt-nek (ÁV Rt.) kellett végrehajtania.?
