Antall, Európa és a szociális piacgazdaság
Az Antall-kormány elkötelezett volt a liberális nemzetközi gazdaságpolitika mellett, és igyekezett felgyorsítani Magyarország európai és világgazdasági integrációját azáltal, hogy tárgyalásokat folytatott a piacnyitásról szóló megállapodásokról arra az időszakra, amikor az ország az Európai Közösség tagjelölt, majd teljes jogú tagjává válhat. A miniszterelnök gondosan figyelemmel kísérte az ország brüsszeli állandó képviseletének munkáját. Ennek a világos iránymutatásnak és a kormányon belüli konszenzusnak volt köszönhető, hogy ezt követően Magyarország az első kelet-európai országként kérte felvételét az EK/EU-ba.
Antall történészként megtanulta, hogy hatékony szociálpolitika nélkül a piacgazdaság ("kapitalizmus") nagy politikai feszültségeket okoz, és talán nem maradt volna fenn a 20. században. Megértette, hogy a munkásosztály javát szolgáló politikák fokozatos bevezetése a 19. század közepétől és végétől inkább erősítette, mint gyengítette a verseny és a piacok nyomásának politikai és társadalmi elfogadottságát. Sokak hiedelmével ellentétben a kommunista rendszerben nyújtott szociális szolgáltatások minősége nem volt képes elérni a nyugati piacgazdaságokban megszokottat. A kormány számára a legfőbb feladatot az jelentette, hogy le kellett csökkenteni a kommunista uralom alatt ezen a területen is elterjedt pazarlást, és biztosítani kellett, hogy a bevezetendő változások ne fosszák meg a lakosságot olyan erőforrásoktól és szolgáltatásoktól, amelyekre valóban szükség volt.
Az Antall-kormány előtt álló feladatok és kihívások
Az alábbi felsorolás néhány egyéb olyan fontos gazdaságpolitikai kérdést és feladatot tartalmaz, amelyekkel a kormánynak a négy év alatt foglalkoznia kellett. Az ebben a korántsem teljes felsorolásban szereplő témákat e könyv más fejezetei valamivel részletesebben tárgyalják.
1) Piaci privatizáció, az "önprivatizáció" korlátozása (lásd a hetedik fejezetet).
2) Külső adósságkezelés és külső pénzügyi támogatás keresése (lásd az ötödik fejezetet).
3) A fenntartható növekedés akadályainak csökkentése (lásd a nyolcadik és a tizedik fejezetet).
4) A modern szociális piacgazdaság jogszabályi és intézményi keretének kiépítése (lásd a negyedik és a tizedik fejezetet).
5) Bankreform, bankprivatizációs stratégia, bankkonszolidáció (hatodik és hetedik fejezet).
6) A rövid távú spekulatív tőkemozgások korlátozása, a hosszú távú tőkeimport ösztönzése (ötödik és tízedik fejezet).
7) Üzleti modernizáció (negyedik és tizenegyedik fejezet).
8) Végül, de nem utolsósorban az elsődleges cél az volt, hogy megpróbálják pótolni az előző négy évtizedben elvesztett lehetőségeket.
