1993. év

(Jeszenszky Géza külügyminiszter elmondja, hogy az ukrán–magyar szerződésnek az érdemi, tartalmi oldala egyértelműen kedvező számunkra, nemcsak Ukrajna gazdasági, politikai súlya miatt, hanem ennek politikai, külpolitikai jelentősége is van, mégpedig Szlovákia és Románia szétválasztása, vagyis egy kisantant formáció meggátolása. Tisztában van vele, hogy a parlamenti vitában irredenta hangok is meg fognak szólalni, de ha ez a dolog megbukik, nem kell hangsúlyoznia, hogy egy nukleáris nagyhatalom szomszéd jóindulatának elvesztése mit jelent, aminek elsődleges kárvallottja a kárpátaljai magyarság lenne. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szerződésben és a szerződéshez hozzátartozó kisebbségi, politikai közös nyilatkozatban és az azt kiegészítő jegyzőkönyvben elsőként és egyedülállóan ismerik el a kisebbség kollektív jogát, és valamennyi szomszédos országhoz képest is messzemenő engedményeket vagy intézkedéseket tettek a magyar kisebbség javára. Végezetül hangsúlyozza, hogy nem mondunk le semmiről azzal, hogy ha bejelentjük azt, hogy nincsenek területi igényeink. Ez nem zárja ki azt, hogy békés úton, esetleg államok szétesése esetén, ha az illető kisebbség az önrendelkezési jogot olyan értelemben kívánná vagy tudná érvényesíteni, hogy kiválna, ezt nem gátolja ez a szerződés. A parlamenti vita középpontja ez, emiatt nevezik hazaárulónak a Kormányt a saját frakcióink részéről, amit táplál az a minden alapot nélkülöző hír, hogy Ukrajna felajánlotta Kárpátalját Magyarországnak, amit mi nem fogadtunk el.)

Antall József: Mielőtt továbbadom a szót, miután szóba került valóban a frakcióülésen, és mivel nem tartom szerencsésnek az ukrán–magyar alapszerződésben e mondat megfogalmazását, és ezt kijelentem változatlanul. Megmagyarázva a külpolitikai indokokat, megmagyarázva azokat a körülményeket, amik miatt ez a mondat született, ez mind igaz, de azt szeretném leszögezni, hogy ha előzetesen ezt tudom, nem írom alá, ha nem ott kapom kézbe. Ezt le kívánom szögezni. Nem azért, mert nem felelne meg a valóságnak mindaz, amit elmondott Jeszenszky Géza, de ez a megfogalmazás ebben a formában nem szerencsés. A másik, bár ez már nem változtat a mai, kialakult helyzeten, a Külügyminisztérium tisztviselőinek önállóságát tekintve, hogy eddig elmentek, ezzel nem értek egyet, és azt pedig kifejezetten kifogásolom, hogy az utolsó pillanatban, az aláíráskor tették elém. A másik, ami a határkérdésekre vonatkozik. Arra, miután az ellenzéki vélemények is a pártjainkon belül így hangzanak, ugye itt mindenkor a jogfeladás és a reálpolitika bizonyos szemlélete áll szemben egymással, és mind a kettőben alapvető igazság van. Azért idéztem Deák Ferencet, hogy „csak az nem vész el örökre, amiről nem mondunk le”, ez az egyik tétel, ami igaz. A másik, amit Eötvös válaszolt erre, „csak annak visszaszerzésére van lehetőségünk, amihez erőnk van”. Ez is éppúgy igaz. Ez két olyan mottó, ami ebben a kérdésben is egyértelműen érvényesül. Nem szerencsések azok a megnyilatkozások, amikor külügyi tisztviselők vagy külpolitikai külügyi bizottságunk tagjai úgy tesznek nyilatkozatot, hogy előtte nem informálódnak. A békeszerződést meg kell nézni. Ukrajna aláírta a békeszerződést. Mai lapban is olyan nyilatkozatot tesz a Külügyi Bizottság elnöke, hogy Ukrajna nem írta alá, mert nem volt önálló. Ukrajna aláírta, mert ENSZ-tagállam volt, Ukrajna, Belorusszia és Szovjetunió, tehát aláírta. Tehát ezt lehet idézni abban a formában, hogy Ukrajna nem képezett önálló államot, nem volt szuverén. Most viszont Ukrajna jelen reálpolitikai megítélés szerinti határainak a kialakításában az ukrán államnak mint ütközőállamnak a magyar érdek szerinti kiemelése az érv. Tehát az, hogy mi nem szívesen vagyunk Oroszország szomszédai. Tehát fel lehet sorolni a külpolitikai érveket, hogy Ukrajna ütközőállam, Oroszországból Ukrajnán keresztül jönnek a szállítmányok, s a többi, tehát, hogy mit jelent nekünk Ukrajna? Ezek mind beletartoznak a reálpolitikai érvekbe. a biztonsági, katonai szempontok, hogy a térségben egy „nagy román” elképzeléssel szemben az egyedüli ellensúlyt nekünk Ukrajna jelenti, túl azon, hogy elvágja a határvonalat, tehát a reálpolitikai érveket lehet végigsorolni. A másik, amit ott, a frakcióülésen is elmondtam én is, hogy a határkérdésben mindenkor az önrendelkezési jog? számít egy ilyen szituációban. Tehát ez a szövegezés, hogy lemondunk a követelésről, nemzetközi jogi értelemben nem jelenti azt, hogy nem tárgyalhatunk róla, mert a követelés szó az egy akciónak a kifejezésre juttatása, és ezért nagyon fontos a követelés szó pontos értelmezése, és ebben az esetben egy követelésről való lemondásról van szó. De a követelés nem jelenti a területi kérdésben a tárgyalás lehetőségének kizárását, nem jelenti az önrendelkezési jog alapján a népszavazás kérését, Wilsonig visszamenőleg, ami tudjuk, hogy sehova se vezetett. De egy-két esetben viszont vezetett eredményre, ugye Sopron térségében, Nyugat-Magyarországon,? tehát amiről Für Lajos is beszélt. Tehát ez nem áll ellentétben a szerződésben foglaltakkal. Tehát ezt sokkal jobban ki kell dolgozni, mint ahogy ebben a formában ezt mi csináltuk. A másik, ami itt kiemelendő, hogy ez nem lehet precedens. Tehát mi nem mehetünk bele a románokkal, nem mehetünk bele se a csehekkel, se senkivel ebben a formában egy ilyenbe, mert ez egy speciális, csak Ukrajnára vonatkozó lehet, ha most a védőbeszédet mondom az ügyben. Nem lehet precedens ezeknél, mert ezekkel az országokkal egyrészt már korábban megkötöttük. Kárpátaljánál ugye még felmerül a kérdés, egy speciális dolog, amit megint nem szabad elfelejteni, hogy ezt a területet Csehszlovákiának ígérték, és Csehszlovákiához csatolták a trianoni békeszerződés alapján, és Benešék ajánlották fel a Szovjetuniónak. Tehát ez adja azt a speciális érvet még az argumentációban, amit szíveskedjék a Külügyminisztérium még az önrendelkezés joga mellé kidolgozni, mert tulajdonképpen Csehszlovákia mondott le erről a területről a Szovjetunió javára.? Kell keresni tehát a speciális okokat, mégpedig nagyon hangsúlyozott, hogy mik azok, ami miatt ez nem lehet semmilyen körülmények között precedens. A másik kérdés, amiről ismét konkrétabben tájékoztatjuk a Minisztertanácsot – mindez, kérem, egy zárt ülésnek az anyaga –, hogy Kravcsuknak a négyszemközti találkozáson, vagy nyolcszemközti, tehát a két külügyminiszterrel együtt, világosan kifejeztük azt, hogy mi kárpátalja külön státuszát kívánnánk elérni gazdasági szempontból is, külön státuszát egyben egész Kárpátaljának, részben a Kárpát alrégió vonatkozásában. Tehát Kárpátaljának ezt a külön státuszát Ukrajna szempontjából is fontosnak tartjuk, és a térség szempontjából. Ukrajnán belül tartjuk fontosnak a magyar kisebbség vonatkozásában a személyi jogú autonómia, területi kulturális autonómia biztosítását. É elvi ígéretet tett erre, hogy ezt megvizsgálják. Hozzá kell tennem még két dolgot. Már a Kerekasztal-tárgyalás időszakában – nem tudom, ki volt velem, talán Füzessy tibor ott volt –, amikor megjelent a Sztukalin szovjet nagykövet, és ez az újságban is megjelent, már akkor, a Kerekasztal szószólójaként a nemzetiségi körzetet kértük a kárpátaljai magyarság részére. Tehát ez a területi autonómia elv, ez mindig szerepelt a kéréseink között és a javaslataink között. Hozzá kell tenni, amikor ’90 nyarán először megjelent az ukrán külügyminiszter még a szovjet nagykövet jelenlétében, az ukránok először körülbelül azt az álláspontot vallották, hogy elismerik minden kárpátaljai magyarnak mint magyar nyelvű ukránnak az egyenlő jogait. Tehát az ukránok először hallani sem akartak arról, hogy magyar kisebbség van, és hogy ez egy speciális kategória. Ezért volt rendkívül nagy eredmény lépésről lépésre haladva, hogy elfogadták a magyar kisebbséget mint fogalmat, utána elfogadták, hogy ott zászlóhasználattól kezdve egyéb dolgok lehessenek, mindent. Gyakorlatilag a legkedvezőbb a Szovjetunió területének életszínvonalához viszonyítva a kárpátaljai magyarság belső kisebbségi helyzete. Ez ténykérdés. a probléma az, hogy van egy elnöki megbízott, aki teljhatalommal rendelkezik bizonyos értelemben, amíg Kijevből vissza nem vonják, ez a Tóth nevű úr Beregszászon. Ugyanakkor viszont a magyar kisebbségi szervezet, ami ott működik, az rosszabb állapotban van, mint akár a felvidéki pártok, amelyek hát a maguk módján már pártkeretek közt működnek, és kapcsolatban vagyunk velük, tehát az RMDSZ, vagy a Vajdasági Magyarok Közössége. A kárpátaljai magyar szervezetben óriási acsarkodások vannak, nincs megoldva a közös képviselet kérdése. Tehát a kedvezőbb körülmények között magyar oldalról nincsen meg az ottani magyar kisebbség oldalán a megfelelő szervezet. Na most ezeket, ezt a rövid analízist azért mondtam el, hogy lássuk azért a problémát. Ennek belpolitikailag elmondta a következményeit Jeszenszky Géza, hogy mire akarják nyilván az ellenzéki pártok is felhasználni, anélkül, hogy egy nyílt, kvázi irredenta hangsúlyt adnának, ennek ellenére ők is ezt a részét kívánják ennek kidomborítani ilyen sunyi aknalerakási politikát folytatva. A másik oldalon viszont politikai szempontból ezt nekünk meg kell próbálni kezelni. Ezért én ezt, nem beszéltünk előtte erről, én ezt még azért meggondolandónak tartom, hogy a jövő héten a parlament elé kellene-e terjeszteni. Ilyen típusú beszéddel lehet, hogy egy zárt ülésen lehetne sok mindent elérni, bár az is kimegy. Vagy pedig az egész kérdés kezelését csak úgy lehet, hogy megkísérelni konkrétabb formába önteni a Kárpátalja státuszára és azon belül a magyarság helyzetére vonatkozó garanciális elemeket. Tehát azt, hogy mi ezt a bizonyos követeléspontot megváltoztatni nem tudjuk a kijevi parlament elfogadó döntése után, pláne nem úgy, hogy most lehet, hogy épp bukik, vagy nem bukik a Jelcin.? Kravcsuk erre akkor is, mármint fő aggályára felhívta a figyelmet, hogy mi lesz. Tehát nem olyan a volt szovjet területek politikai helyzete, hogy most könnyen tudunk ott valamit lépni. Tehát nem lehet másképp ezt az ügyet kezelni, minthogy az általuk ratifikált szerződés szövegét, azt tudomásul kell venni. Ahhoz lehet egy külön nyilatkozat, az az egyik diplomáciai forma lehet, hogy mik azok a külön nyilatkozatok, amiknek értelmezése fontos. Elképzelhető erre egy kölcsönös levélváltás a Kravcsukkal, amit csatolunk hozzá. A harmadik, hogy valamilyen konkrét megállapodás mindenesetre kellene e téren, hogy mi a Kárpátalja státusza, és a magyarság ottani helyzete alapján kapjunk egy garanciális elemet, ami akár a jövőre mutatóan a szomszéd országokkal akár belpolitikai, nemzetpolitikai szempontból egyszerűen hasznos lehet. Hát ez a kérésem, mert azzal, hogy most csak a parlament elé állunk, és beterjesztjük, mint a spanyol–magyar megállapodást, ez nem ugyanolyan kérdés. Esetleg az ukránok is megértik, de ehhez kellene előkészített tárgyalást tartani még akár két héten belül, látva a moszkvai, kijevi viszonyokat. Én ezt megfontolandónak tartom, tudniillik egy elrontott parlamenti vita mind Nyugat felé, mind kelet felé sokkal rosszabb, mint hogyha a bizalmas diplomácia csatornáin végzünk még valamit.

(Jeszenszky Géza szerint diplomáciailag még esetleg egy jobb helyzetet is tudunk teremteni, de itt Magyarországon erősödni fog az, hogy mi most eladtuk Nagy-Magyarországot, lemondtunk Kárpátaljáról, visszautasítottuk az átadást szorgalmazó ukrán ajánlatot.)

Antall József: Úgyhogy én egy utolsó, komoly tárgyalást mindenképpen fontosnak tartanék ebben az ügyben. Akár úgy, hogy a külügyminisztert meghívjuk még, vagy kimegy valaki. Szóval ezt olyan szinten kell megtenni, aki ezeket a dolgokat meg tudja értetni. Ebből a szempontból akár egy ellenzéki, akár egy kormánypártnak a támadása politikailag hasznosítható. Tehát nekünk fontos, hogy azt is lássák, hogy ez nekünk itt milyen nehézségeket okoz. Még ha keresztül is viszünk valamit, akkor is látni kell, hogy ennek kell egy következményének lenni, mert mi egy nehéz helyzetben hozunk áldozatot. Ezt a tárgyalási lehetőséget még fel kell használnunk. Úgyhogy, hát aszerint, hogy ha kell, akkor még azért a hozzászólásokat rögzítjük és közöljük.

(Boross Péter belügyminiszter szerint valóban hiányzik az érvelésből a csehszlovák lemondás és átadás. Szerinte nem is a szerződés a kifogás tárgya, hanem ez jó alkalom a Kormány elleni támadásra, vagyis a cirkusz a lényeg, ezért mindenképp zárt tárgyalást javasol a parlamentben, mert különben nem fogják fékezni magukat azok sem, akik egyébként igen, mert közvetlen és direktbe láttathatják magukat mint hazát védőket. Még megjegyzi, hogy nem hiszi, hogy az ukránok valaha is bele fognak egyezni Kárpátalja valamilyen külön területi státusába.)

Antall József: Felvetődhet e szerződésnek a jugoszláv kérdéssel együtt történő tárgyalása, vagyis több olyan külpolitikai kérdésnek az összekapcsolása biztonsági szempontból, amibe beletartozhat a jugoszláv kérdéstől kezdve több más kérdés is, köztük ez is. Ennek fényében még felvethető, ha kellően meg tudnánk világítani a mellette szóló érveket, hogy kivételes eljárással kerüljön sor a tárgyalásra. Nem tudom, hogy parlamenti szempontból elképzelhető-e ez, hogy kivételes eljárással, vagyis, hogy a parlament meghallgatja az erre vonatkozó tájékoztatást vita nélkül. Tehát magyarul, hogy Maczó Ágnes, Dénes János, Horn, nem sorolom el a műsor lehetséges főszereplőit, vagyis e személyek felszólalása nélkül megszavazza az Országgyűlés. Hogy lehetne ezt jól előkészíteni, ezt javasolnám megvizsgálni. Ehhez az érvrendszernek nagyon pontosnak kell lenni. Azonkívül, nézetem szerint nem zárkózott el olyan mértékben ettől Kravcsuk, bár az természetes, hogy itt másképp viselkedett. Azt kell itt figyelembe venni, hogy Kárpátalja a magyar uralom alatt is kormányzóság volt, külön státusza volt, kormányzói biztossal,? Leveldi Kozma stb. Tehát Kárpátalja státusza mindig eltérő volt, mind a csehszlovák uralom alatt, mind a magyar uralom alatt, a háború alatt. Most az mindegy, hogy mi lehet jogfeladás. Egyéb szempontból nekünk most azt kell bizonyítani, hogy miért kezeljük külön Kárpátalját külpolitikai, biztonságpolitikai, közjogi szempontból eltérően, mint a többi szomszéddal való alapszerződés. Nekünk ezt kell világossá tenni mind belpolitikailag, mind külpolitikailag. Tessék, füzessy tibor.

(Füzessy Tibor tárca nélküli miniszter közli, hogy kifejezetten a Kormány kérésére hét nemzetközi szerződést, köztük ezt is, egyszerre tűzték napirendre a jövő utáni hétre.)

Antall József: Pedig ezt két héttel legalább el kellene halasztani. Az egészet két héttel elhalasztani, valamennyi nemzetközi szerződést, és ezzel együtt egy új javaslatot terjesztünk akkor elő esetleg, hogy ezeket kivételes eljárással tárgyalják. Lehet ilyen rövid idő alatt kivételes eljárás?

(Füzessy Tibor szerint lehetséges, de mindenképp zárt ülést kellene kezdeményezni, hogy az érvek szabadon elhangozhassanak. Viszont attól tart, hogy ezt a szerződést az ellenzék szépen megszavazza, azonban a kormánypárti szavazatok bizonytalanok.)

Antall József: Kérem szépen, ennek a lényege mind a belső, mind a külső ellenzék szempontjából világos, hogy a Kormány presztízsének lehetséges koptatása, és a külügyminiszter személye elleni bizalmatlanság a dilettantizmus, vagy mit tudom én milyen vádaskodásokkal. Nem az a lényeges és tényleges tartalmi része ennek az egésznek és az ellenzéki erők taktikájának, mint amin vitatkozunk. A lényeg az, hogy kérjünk halasztást, és tarthatunk egy hatpárti megbeszélést. a hatpárti értekezleten az fog elhangzani, hogy a hat párt hivatalos frakcióvezetője, lévén, hogy átlátják a dolgokat, egyet fog érteni. Ettől teljesen függetlenül minden pártban lesz három-négy összevissza beszélő ember, aki ezzel fel akar tűnni. A pártközi egyeztetést nem kellene a házbizottsági ülésen bejelenteni, hanem inkább azt, hogy a Kormány több olyan biztonsági kérdés miatt a jugoszláviai helyzettel kapcsolatban zárt ülést javasolna áprilisban.

(Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint felettébb megdöbbentő volna, ha a magyar Országgyűlés nem ratifikálná. Ugyanakkor csak ezért zárt ülést elrendelni nagyon veszélyes volna, mert rettenetesen kilógna a lóláb. Ezért feltétlenül más olyan témákra kell hivatkozni, mint amit a múltkori ülésen hallgatott meg a Kormány a vezérkari főnöktől.
Surján László népjóléti miniszter azt veti fel, hogy hogyan tudjuk megelőzni és kivédeni a hasonló akciókat, hogy az apparátus csinál nálunk valami bakit, ami adott esetben lehet ennél még súlyosabb is, a másik fél azonnal ratifikálja, mert örül, mint majom a farkának.)

Antall József: Már nem írok alá semmit, legalábbis nem így, anélkül, hogy előtte tüzetesen át nem néznénk itt is. Ezért leállítottuk a csehszlovák, román, mindenféle alapszerződésnek ilyen jellegű előkészítést és aláírását. Úgyhogy semmiféle ilyenre nem kerülhet sor, függetlenül attól, hogy 90 százalékban az a véleményem, hogy lehet, hogy nem tudtuk volna akkor elérni a jobb szöveget a speciális ukrán helyzetben, amikor a fő stratégia az volt, hogy Ukrajnának az önállóságát mielőbb elismerni. Tehát akkor úgy merült volna fel a kérdés, hogy aláírjunk-e Ukrajnával elsőnek egy államközi szerződést az előzmények után, vagy ne. Nem tudom bizonyítani azt, hogy elérhettük volna-e azt, hogy az ukránok belemenjenek egy jobb fogalmazásba.

(Füzessy Tibor közben utánanézett és megerősíti, hogy a tárgysorozatba vétel előtt, legkésőbb három napon belül lehet kérni a kivételes eljárást. A probléma az persze, hogy az elfogadásához kétharmados többségre van szükség.)

Antall József: Ennek ellenére a zárt ülés lenne a nagyon fontos, és a zárt ülésben a térség biztonsági problémáiról lehetne beszélni. Úgyis vannak itt más kérdések is, a jugoszláv, a Paks, s a többi, továbbá itt a NATO. Tehát itt több olyan dolog merült fel az elmúlt időszakban, ami igényelne zárt ülést. A bősi ügyet is be lehet venni. Tehát szeretnénk általános, az ország biztonságával kapcsolatos zárt ülést tartani, végre egyszer Bőst is világosan feltárni, és a jugoszláv kérdést, valamint a nemzetközi szerződéseket is megbeszélni.

(Szabó János földművelésügyi miniszter szkeptikus a zárt üléssel kapcsolatban. Emlékeztet egy korábbi zárt ülésre, ami után a média pontosan közölte, hogy mi hangzott el a zárt ülésen. Mi értelme van akkor a zárt ülésnek?)

Antall József: Egyik része a dolognak az, hogy az országgyűlési képviselő zárt ülésről szivárogtat-e ki valamit. Ha kiszivárogtat, vagy kibeszél valamit, akkor ez alkalmat ad arra, hogy a kormányzat arra az álláspontra helyezkedjen, hogy miért nem tájékoztatja az Országgyűlés egyes bizottságait időnként. Azért nem tájékoztatja, mert kiszivárog az információ. Bős–Nagymaros ügyében is kiszivárogtatták, a Kalasnyikov fegyverkezési ügyben is kiszivárogtatta Laborczi, vagy mit tudom én, hogy hívják ezt az SZDSZ-es képviselőt. Más a helyzete a kiszivárogtató képviselőnek jogi és morális szempontból, ha szabadon szivárogtat ki, vagy pedig jogellenesen. Elnézést egy pillanatra kihívnak egy elkerülhetetlen telefonhoz. Van-e ezzel a kérdéssel még valami, mert ha nincs, akkor ezt lezárhatjuk. Akkor kérem a Kormány felhatalmazását arra, hogy a külügyminiszter úrral még a lehetséges legjobb megoldás érdekében megnézzük, hogy milyen lehetőség van akár ukrán–magyar viszonylatban. Füzessy Tibor pedig viszi a parlamentben ezt a részét, és megnézzük, hogy milyen nyilatkozat szükséges még, ha szükséges ebben az ügyben.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 914-922. oldalán megjelent szövege)