1993. év

(Martonyi János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára elmondja, hogy Mečiar miniszterelnök megkísérel enyhén visszalépni a brüsszeli ígéretétől, ami az volt, hogy feltétel nélkül elfogadja a nemzetközi bíróságot. Miután nagyon kemény szorításban van az EK részéről ígéretének betartására, ezért Mečiar most kétoldalú keretek közé akarja visszaterelni a témát. Továbbá megszületett a cseh parlamentnek az a döntése, miszerint a Cseh Köztársaság semmifajta jogutódlási igényt nem támaszt. A vízmegosztás kérdésében sokkal nehezebb a helyzet. Számolnunk kell azzal, hogy vízmegosztási megállapodás nem lesz. Benavides szerint a szlovákiai politikai helyzet is döntő szerepet játszik abban, hogy nem lehet megállapodni.
Gyurkó János környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a vízmegosztással kapcsolatban kiegészítésként elmondja, hogy valamilyen módon gondoskodni kell a vízpótlásról. Szerinte egy fenékgátat kell építeni, mert elkerülhetetlen egy bizonyos mértékű duzzasztás valahol Dunakiliti fölött, inkább az országhatár közelében.
Több hozzászólást követően Boross Péter belügyminiszter keserűen megjegyzi, hogy az elmúlt időszakban már annyiféle, egymásnak ellentmondó szakvéleményt hallott a Kormány az ökológiai katasztrófától kezdve mindenről, ezért e kérdésben laikus kormánytagok hogyan tudjanak állást foglalni.)

Antall József: Én egy nagyon egyszerűt szeretnék majd kérni és mondani, hogy egyszer valaki elmondja, hogy mit lehet csinálni. Azon erkölcsi alapon mondom, hogy azt hiszem, nem vonja senki kétségbe, hogy minden szituációban az erőmű ellen léptem föl, mindig és mindenhol, szinte provokálva is a másik oldalt. Tehát azzal a meggyőződéssel, hogy kompromisszumot kötni úgy nem lehet, hogy elmeséljük, hogy mi kompromisszumot szeretnénk kötni. Ez volt az, amit én mindig kifogásoltam, tehát igenis neki kell lovagolni, csinálni kell, és egy olyan helyzetbe kell szorítani a másik felet. Állítom, hogy nem lett volna megoldás az elmúlt két és fél év alatt, egyszerűen azért nem volt megoldás, mert Csehszlovákiát jobban érdekelte az, hogy mi lesz Csehszlovákiával a felbomlás után, ezért erre nem tudtak válaszolni. Milliószor tárgyaltunk a csehszlovák kormánnyal, Havellal. Havel mindenkor azt mondta, nekünk van igazunk, ő velünk ért egyet, de nem tud mit csinálni, mert a szlovák féllel nem tud mit kezdeni. Čalfa is azt mondta, hogy nagyon sokban igazat ad nekünk, de ő ezt nem tudja keresztülvinni, hogy ezt semmisnek tekintsék, amit eddig megcsináltak. Tehát egy biztos, hogy – és ezt bárhol elmondom – nem volt megoldás. Itt nem arról volt szó, hogy mi rosszul csináltuk, vagy lassan, vagy nem megfelelően. Folyton ezzel foglalkoztunk. Leveleztünk. Mit csináljunk, amikor még most se válaszolt a Mečiar. Hát ezekkel ezen a módon nem lehet semmire sem jutni. Maradt volna a kényszerítő erő? A hadsereg? Tisztáztuk, hogy ez nem katonai kérdés, lehetetlen lett volna úgy intézni. Külpolitikailag, amit lehetett, azt elértük, ez a maximum. Ezt a külpolitikai és diplomáciai sorozatot, amit elértünk, Szarajevó nélkül a büdös életben nem értük volna el. Egyszerűen nem érdekelte a Nyugatot az egész cseh és szlovákiai válság, a mi egész bősi ügyünk addig, ameddig a térségben nem tört ki a háború. Amikor erre a konfliktushelyzetre rávezettük őket, hogy ez egy újabb konfliktusveszély lehet, onnantól kezdve kezdtek ezzel egyáltalán foglalkozni. Nem érdekelte ez a világot. Tehát szeretném, hogy azért mi magunk világosan lássuk azt, hogy miért nem lehetett többet elérni, hogy tisztában legyünk ezekkel a dolgokkal. Most ezután kérem viszont azt, hogy ténylegesen ki kell dolgozni azt a tervezetet, hogy egyáltalán mit akarunk, mi a reális, amit várhatunk, és milyen lépéseket kell ehhez megtenni. Ezt először a Kormány ugyanilyen zárt körben, ahogy elhangzott az előbb egy katonai tájékoztató, itt tárgyalja meg. Tehát amit lehet, és ameddig reális egyáltalán az egész kérdés. Úgyhogy én ezt kérem. Most csak az ideiglenes, tüneti kezelés van nyilván, politikai, külügyi lépéseket kell tennünk. De egyszer jó lenne, hogy tudjuk, hogy tényleg mi az a három esély, ami elképzelhető. Politikai értelemben lehet, hogy Mečiarnak a bukása egy politikai lehetőség arra, hogy leállnak ezzel, de ez még nem oldja meg a helyzetet, mert lehet, hogy csak egy időre állnak le. Még Martonyi János kért szót.

(Martonyi János szerint lényeges elem a jövő heti vita szempontjából is, hogy a nyár végéig vagy az őszig itt másodpercenként 300-400 köbméter víznél több nem lesz. Nem tudnak, és nem is akarnak több vizet adni. Tehát ennek tudatában kell cselekedni. Előbb-utóbb valamifajta megállapodást kell elérni, még akkor is, hogyha ez nagy hazai ellenállásba fog ütközni.)

Antall József: Köszönöm, akkor javaslom, hogy a bősi dolgot, ha nincs több, akkor zárjuk le, mert jövő héten újra fogunk erről tárgyalni.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 912-913. oldalán megjelent szövege)