1992. év

Antall József: Mielőtt a napirend alapján megkezdjük a tárgyalást, egy kérdésben tájékoztatót kell a Minisztertanácsnak meghallgatni, és utána esetleg dönteni. Kérem Kelemen államtitkár urat, hogy ismertesse.

(Kelemen András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára elmondja, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ez év február 22-én fordult a Külügyminisztériumhoz azzal a kéréssel, hogy biztosítsunk politikai támogatást egy amerikai tervhez, amely segélyszállítmány célba juttatását tűzte ki Kelet-Bosznia térségébe. Az események gyorsaságát jelzi az, hogy február 24-én már hivatalos jegyzékben kért engedélyt a budapesti amerikai nagykövetség ahhoz, hogy humanitárius segélyt szállító repülőgépeik hazánk légterén átrepülhessenek. Az amerikai humanitárius akcióra az ENSZ Biztonsági Tanács 770-es számú határozata? alapján kerül sor. A délszláv válság kitörése óta a mi következetes külpolitikai törekvésünk volt az Egyesült Államok közvetlen bevonása a konfliktus rendezésébe, így a humanitárius segélyszállítmányok beindításával az Egyesült Államok pedig közvetlen résztvevőjévé válik a válságrendezési folyamatnak. Ezért úgy ítéljük meg, hogy ennek támogatása nemzeti érdekünk, ami azonban biztonsági kockázatokkal is jár. Ehhez egyébként Ausztria is hozzájárul.
Martonyi János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára még azzal kiegészíti a tájékoztatást, hogy ezek a humanitárius szállítások nemcsak a bosnyák enklávék, hanem a horvát és a szerb enklávék részére is történnének, tehát ez azért feltehetően a szerb tiltakozások élét valamelyest tompíthatja.
Kelemen András még elmondja, hogy zárt ülésen erről tájékoztatta a parlament Honvédelmi és Külügyi Bizottságait, mely során hivatkozott a 6/1992-es országgyűlési határozatra,? amelyben az Országgyűlés felhatalmazást adott ENSZ-katonák átvonulására is és az AWACS-gépek légterünkben való tartózkodására is.
További több hozzászólást követően.)

Antall József: Köszönöm! akkor, tehát összefoglalva az egyik, hogy jogi szempontból – mind nemzetközi jogi, mind alkotmányjogi szempontból – a helyzet világos, a biztonsági tanácsi határozat alapján ez ENSZ keretében lebonyolított akciónak minősül, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését hajtjuk végre, sőt, mi magyarok kezdeményezőek voltunk a jugoszláv kérdésben ezeknek a megoldásában. tehát a jogi helyzet az egyértelmű. Lehetővé teszi, sőt kötelességünkké teszi az áthaladást, ráadásul kifejezetten humanitárius jellegű szállítmányokról van szó a vadászpilóta kíséretet, s a többit mellőzve. Ha ehhez Ausztria is hozzájárul, amelyik semleges ország még mindig, nehéz lenne azt az álláspontot akár az ENSZ-ben, akár az amerikaiakkal, akár másokkal szemben védeni, hogy mi nem engedjük át az élelmi-szer-szállításokat, különösen, amikor exponáljuk magunkat a jugoszláv kérdésben. Tehát ennek a praktikus oka nyilvánvalóan az, hogy az Egyesült Államok Németországi támaszpontjairól, Guisen a központjuk,? tehát onnan történnek ezek a nagy szállítmányok. Ugyanúgy, ahogy az öbölháborúban is azért kérték a mi légi folyosónkat, mert a szállítmányok mind Németországban vannak koncentrálva. Tehát ebből a szempontból, jogi értelemben a kép világos és egyértelmű. Nemcsak jogaink, hanem valóban kötelezettségeink is vannak. Eddig tart ennek a jogi és a humanitárius része. A másik a biztonsági része. Azért is került a tegnapi tárgyalásra már eleve újra sor, mert amikor értesültem erről az egész ügyről, akkor ez volt a következő válaszom, hogy most biztonsági szempontból nekünk fel kell tenni azokat a kérdéseket, és ki kell használni azt a lehetőséget, hogy érzékeltessük, hogy milyen biztonsági kockázatot jelent ez számunkra, és hogy gyorsítani lehessen azt a folyamatot, ami az előbb említett garanciális elemeket illeti. Miután nem tartozunk, vagyis nem vagyunk rendes tagjai a NATO-nak, ezért a biztonságunkra írott és eleve kötelező garancia nincs, hacsak nem kötünk kétoldalú megállapodást, amire törekszünk egyébként, hogy egy ilyen lehetőséget kapjunk. Tehát ebben ez az egyik kérdés. A másik, hogy jó, ha megnézzük a másik oldalát is az ügynek. Az a szemlélet, hogy Magyarország itt megmarad, ha Magyarország különáll, és jó fiúk akarunk lenni, és azt hisszük, hogy a szerbek vagy főleg a meglehetősen kevéssé kézben tartott szerb erők attól fognak meghatódni, vagy attól fognak Magyarország irányába baráti, vagy nem tudom milyen gesztust tanúsítani, hogy mi valamivel szemben állunk, megítélésem szerint ez kifejezetten téves elemzés lenne. Ahogy a Szovjetunió és utána az oroszok azért respektálnak bennünket, mert tudják, hogy respektálnak bennünket a nyugati országokban. Ahogy a különböző nemzetközi tárgyalásokon, akár a párizsi tárgyaláson ’90-ben, amikor egy rossz megjegyzéséért Havelnak nem volt hajlandó Gorbacsov leülni vele másnap. A mi sokkal keményebb állásfoglalásunk után szó nélkül tárgyaltak velünk, azon egyszerű oknál fogva, mert Gorbacsov meg Jazov és a többiek megnézték, hogy amikor Mazowiecki beszélt vagy Havel, akkor nem figyeltek, és nem is maradtak bent a teremben Bushtól Thatcherig és mások. Amikor én beszéltem, akkor mindenki bent volt, és abban a pillanatban, hogy rögzítették azt, hogy nekünk van presztízsünk, az oroszok a legnagyobb barátsággal tárgyaltak velünk. Ezt tessék azért jól megjegyezni, hogy nem attól függ a mi megítélésünk, hogy paszszívak vagyunk, hanem attól, hogy van-e súlyunk, és van-e érdekeltség e téren. Tehát rendkívül fontos az, hogy az Egyesült Államok és a NATO érdeklődését irányunkba és velünk való kapcsolatát érzékeljék a szerbek. Legalább annyi ebben a garanciális elem, mint abban, hogyha arról értesülnek, hogy mi ezt visszautasítjuk, és elhidegül a kapcsolat. Egy elhidegült és elszigetelt kapcsolatokkal rendelkező Magyarország a legbiztosabb áldozata lenne a román, a nagy-szerb, és akár sorolhatnám tovább az érdekeket. Tehát nekünk éppen az a célunk, és éppen az kell, hogy legyen, hogy minél inkább érdekeltek legyenek a NATO-ban összefogott országok abban, hogy Magyarország biztonságban legyen, és hogy a körülöttünk lévő országok erről az intenzív kapcsolatról, és erről, ami ehhez kapcsolható, értesüljenek. A kérdés az, hogy elképzelhető-e, hogy megkockáztatják-e a szerbek azt, hogy lelőnek egy amerikai repülőgépet. Kérem, lelőtték az AWACS-gépeket? Beszéltek ellene, de semmit se csináltak. Nincs valószínűsége annak, hogy ezeket a gépeket lelőjék. Ha megfigyeljük a belgrádi vezetést, azért nagyon óvatosak minden olyan kérdésben, amikor már nemzetközi kérdésről van szó. A vajdasági magyarságra is vonatkozik ez, a nemzetközi kapcsolatrendszerrel és presztízzsel tudunk nekik is biztonságot nyújtani. Semmi nem rosszabb, mint egy elszigetelt, befelé fordult, nemzetközi kapcsolatait elhidegítő magyar magatartás. Mert ez már egyenesen elvezethet a teljes elszigeteltséghez, amikor már senkit nem érdekel, hogy velünk mi van. Az oroszok attól nem fognak megszeretni bennünket, a szerbek és románok még kevésbé. Csak azzal tudunk presztízst elérni és súlyt képezni, hogy ezeket elfogadjuk, végrehajtjuk. Erre támaszkodhatunk. Tehát a kockázat az legalább akkora a negatív magatartás esetén, mint a pozitív magatartás esetén. A harmadik viszont, hogy ezt a lehetőséget – és ezért is kértem, beszéltem külön a washingtoni nagykövetünkkel is, hogy ebbe az irányba is menjen el, hogy – most, amikor erre sor kerül, akkor viszont használjuk fel ezt az alkalmat az első kettőnek a tudatában arra, hogy megpróbáljunk minél többet kisajtolni ebben a garanciarendszerben a nyugati országoktól, tehát az Egyesült Államoktól is. Ez vonatkozik arra, hogy az Egyesült Államoktól és a NATO-tól lehetőleg nyilatkozatokban, megvan ennek a technikája, hogy hogy lehet a szerbek figyelmét felhívni. Ne áltassuk magunkat, mindenki gondolja azért, hogy az elmúlt másfél évben nemegyszer értük el azt, hogy hol a szerbeknek, hol a szlovákoknak, hol a cseheknek hoztak tudomására dolgokat, hol pedig a németek gyakoroltak nyomást ezekre az országokra. Tehát a Kormánynak ez a dolga, és éppen az a célunk, hogy elérjük, hogy nyomásokat gyakoroltassunk az egyes kormányokra. Tehát nekünk ezt úgy kell összekötni, hogy igenis nyomást gyakoroltassunk a belgrádi kormányra is, és erre használjuk fel a magyar kisebbségnek nyújtott garanciákban és minden egyébben. Tehát, én azzal értek egyet – ami itt többször elhangzott –, hogy ezeknek a kimondása mellett most még néhány napot, nem tudom mik a legutóbbi fejlemények, hogy milyen határidőt adtak, mikor akarnak konkrétan átrepülni az első szállítmányokkal. De ezt egy nagyköveti beszélgetésen túlmenő, éppen ezért akár magyar jegyzékben kellene rögzíteni, hogy Magyarország számára ezek a szállítmányok, és mindez olyan veszélyhelyzetet jelent, amiben a válság esetén megfogalmazzuk a kívánságainkat mind haditechnikai kérdésekben, mind katonai szempontból.
Tehát magyarul, nekünk az az igazi garancia, ha belekeverednek, és az Egyesült Államok és a NATO nem tud kibújni ezen kötelezettsége alól. Abban a pillanatban, ha minekünk nem lenne ez a garanciális elem, akkor egészen másképp beszélnének a románok vagy a szerbek, vagy mások velünk szemben. Miközben elfogadom, hogy nagyon is óvatosnak kell lenni, de az se lenne jó ebben a megváltozott világban – értem alatta a nemzetközi biztonsági rendszereket –, ha olyan régi reflexek dolgoznának bennünk, amit mi magunk is, én magam is mindig elmondok, vagyis a csalódottságainkat a Nyugatban az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, amit természetesen el kell mondani. De hogy ezzel is arra próbáljuk őket szorítani, hogy az új helyzetben minél nagyobb legyen a közép-európai és kelet-európai elkötelezettségük. Hiszen az amerikai tőke bevonása, annak a fontossága, hogy Közép-Európában minél nagyobb legyen a nyugati tőke, az nem egyszerű gazdaságpolitikai kérdés, az egyben stratégiai kérdés is, hogy legyen nekik itt mit veszteni. Hát ez védhet meg bennünket hosszú távon éppen a pánszláv vagy orosz vagy egyéb törekvésekkel szemben, úgyhogy mindez ezért fontos.

(Martonyi János közli, hogy az elvi hozzájárulás már tegnap az amerikai nagykövet részére megtörtént.)

Antall József: Azt javaslom, hogy akkor az elvi része ugye a humanitárius segély átengedése stb. Még egyszer mondom, ez nem egyszerű lehetőség, hanem reánk háruló kötelezettség. A Külügyminisztérium erre hivatalos választ kell, hogy adjon, amit Ausztria is kapjon meg. tehát ne az amerikai nagykövet közölje az osztrák kormánnyal, hanem hivatalosan mi. A horvátok az már külön kérdés, az nem, de itt az átjövetelről van szó, ami Ausztriát érinti, ezért az Ausztriával való egyeztetését el kell végezni. A másik pedig, hogy ha ez a szállítás elkezdődik, akkor tisztázni kell, hogy mikor, pontos időbeosztással, milyen körülmények közt, technikailag is a légi folyosó használata, s a többi, kikötve azt is, hogy vadászgépek nem kísérik. Ezenkívül pedig az ezzel kapcsolatban felmerülő biztonsági kérdésekről levelet kell megfogalmazni, egy jegyzékértékű levelet Clinton elnöknek – mivel ő személy szerint exponálta magát ebben a kérdésben –, amiben kifejezésre kell juttatni, hogy mivel egyetértünk ezzel a humanitárius segítséggel a bosznia-hercegovinai vérengzés és ezekkel együtt járó embertelen körülmények miatt, de egyidejűleg azt is végig fel kell sorolni, hogy mi ebben a mi veszélyeztetettségünk. Tehát erre vonatkozóan is meg kell fogalmazni a kérésünket, magyarul az ellentételezését ezeknek, vagyis ezt az alkalmat erre is fel kell használnunk. Ez mindenképpen egy lehetőség arra, hogy most erre felhívjuk a figyelmet. A másik dolog, hogy ezt a levelet egyidejűleg a NATO főtitkárához is el kell juttatni, legalábbis ennek megfelelő tartalmút. Ebben összegezni kell az AWACS-gépeknek a szerepét is, amihez hozzájárultunk. Tehát az egész folyamatot, hogy Magyarország az Öbölháborútól kezdve a humanitárius, de a katonai akciókban is részt vett, kiemelve, hogy az AWACS-gépek által a légterünk használatát is engedélyeztük Jugoszlávia szomszédságában. Katonai szempontból ezt mind összegezni kell, hogy milyen sebezhető pontjaink vannak, és erre megfelelő biztonsági garanciát kérünk. Persze, most nem fogalmazok pontosan, majd ezt megfogalmazzák, de ami itt elhangzott, azt bele kell venni. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy e levél elküldésével együtt – ahogy szoktuk máskor is – ezt a levelet a vezető nyugat-európai kormányfőknek is elküldjük tájékoztatásul. Ez lenne összegezve a javaslatom erről. Kérem, hogy a Kormány az érdemi részében így foglaljon állást. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ebben a helyzetben érzé-keltessük a nyugati kormányokkal, hogy az, hogy eljutottunk arra a pontra, hogy eleget téve a humanitárius szempontoknak, de cserébe katonapolitikai és külpolitikai szempontokból a közvetlen védelmüket és a közvetlen támogatásukat kérjük. Most ennek a másik oldala – és itt vetődik fel a kérdés –, erről lehet tájékoztatni adott esetben az oroszokat is. Tehát egy tájékoztatót arról, miután az oroszokkal folyamatosan tárgyalnak az amerikaiak. Nehogy azt higgyük, hogy egy lépést is tesznek anélkül, hogy ezt az orosz kormánnyal ne egyeztetnék. Már csak azért is kellene az oroszokat is tájékoztatni, mert mi kezdeményeztük e vonatkozásban az oroszok bevonását, külön levelezést folytattunk novembertől ez ügyben, hogy az oroszokkal kell meg kísérelni befolyást gyakorolni a szerbekre pozitív irányban, és ebben történtek is lépések. Végezetül ezt katonai téren a meglévő katonai kapcsolataink révén még a jugoszlávokkal is közölni kell annyiban, hogy felhívva a figyelmüket arra, hogy Magyarország kizárólagosan a segélyszállítmányok áthaladásához járult hozzá, ame-lyek mind a muzulmán–horvát–szerb lakossághoz jutnak el. Miután katonai vonalon jobbak az ilyen jellegű kapcsolataink, úgy gondolom, hogy ezt talán katonai vonalon lenne célszerű megtenni. Ha ezzel ellentétes vélemény lenne, kérem elmondani. Tessék akkor.

(Kelemen András megjegyzi, hogy volt egy olyan javaslat, hogy az első időben nem mi adjuk a légi folyosót.)

Antall József: Ennek kikötését nem látom racionálisnak, mert ez senki nem értékel, legfeljebb bosszantjuk vele az amerikaiakat szervezési szempontból. Nincs tartalmilag értéke, ezt nem értékelik, hogy hol megy. Szerintem úgyse rajtunk keresztül fog menni az első szállítmány, hiszen máris folyik Olaszország felől.

(Martonyi János felveti, hogy talán jobb lenne a jugoszlávoknak a tájékoztatást nem katonai vonalon, hanem diplomáciai úton megadni.)

Antall József: A kérdés akkor az, hogy katonai vonalon tájékoztassuk-e őket erről a segélyszállítmányról, vagy mivel humanitárius jellegű ez, tehát fegyvertelen dologról van szó, ezért hangsúlyt lehet ennek adni azzal, hogy civil, azaz diplomáciai úton adnánk meg a jugoszláv kormánynak, Belgrádnak a tájékoztatást.

(Für Lajos honvédelmi miniszter szerint mindenképpen katonai síkon kell, hiszen katonai gépek ezek, nem civil gépek.)

Antall József: Hát kérem szépen, mivel kompromisszumot úgy lehet kötni, hogy két szempontot veszünk figyelembe, akkor diplomáciai és katonai úton egyaránt tájékoztatni kell, ebből nem történhet semmi baj. Úgyhogy akkor már csak az a kérdés, hogy itt Budapesten vagy Belgrádban?

(Boross Péter belügyminiszter megkérdezi, hogy egyáltalán miért kell nekünk tájékoztatni?)

Antall József: A jugoszlávok tájékoztatására csak akkor kerül sor, amikor már mindez eldőlt. Ez Jugoszlávia irányába is egy gesztus, ha úgy tetszik, hogy korrektek vagyunk. Tehát a kérdésem az inkább, hogy mit javasolnak, Belgrádban, vagy itt gondolják a tájékoztatást?

(Többen Belgrádot javasolják, ráadásul először katonai attasé szinten.)

Antall József: Tehát akkor ezeket kérem. Még egyet kérek, hogy a washingtoni magyar nagykövet legyen jobban bevonva e kérdésbe, mert kialakult az a gyakorlat, hogy a budapesti amerikai nagykövet túlzott mértékben tárgyal itt olyan kérdésekről, amiről a mi nagykövetünk Washingtonban nincs tájékozódva. Márpedig, ha meg akarunk valamit tudni, akkor a State Departmentben? a mi szemszögünkből többet tud meg a washingtoni magyar nagykövet. Más a súlya is annak a magyar magatartásnak, ha magyar nagykövet megy be. Az elmúlt időszakban, Zwack Péter alatt alakult ki ez az egyensúlybomlás a két diplomáciai működtetésben.? itt ezt fontosnak tartom, ugyanis nem tudott a washingtoni magyar nagykövet arról, amiről akkor itt már tárgyaltatok.

(Boross Péter megkérdezi, hogy az országgyűlési bizottságok állást foglaltak-e már?)

Antall József: Nem kell állást foglalni, csak tájékoztatás szükséges, ami viszont zárt ülésen már megtörtént. Szóval azért is mondom, hogy jogilag, tehát parlamenti felhatalmazás, s a többi, nincs probléma, sőt kötelezettségünk van. Itt csak arról van szó, hogy mindent meg kell tennünk politikai és biztonsági szempontból. Magyarul a magunk kéretése egy kicsit, ezen kívül felhasználása arra, hogy elérjünk bizonyos dolgokat.

(Többen még rákérdeznek, hogy mindebből a kormányszóvivő mit közöljön?)

Antall József: Kérünk egy nyilvánosságnak szóló szöveget, amit Martonyi államtitkár elkészít, és akkor azt a Kormány elfogadja. Akkor ebben a szellemben kérem a Kormányt, hogy fogadja el azt az érvelést, hogy ez alkotmányjogi szempontból egyértelmű. Biztonsági szempontból, ami kockázat, az mindkét vonatkozásban fennáll. Éppen ezért a már tegnap megkezdett magatartásunkkal, amit az amerikai nagykövetnek is tudomására hoztunk, és most még ezzel a levelezéssel, a biztonsági, a garanciális irányba megyünk. Ezt szolgálja adott pillanatban az is, hogy a jugoszlávokkal is kapcsolatba lépünk. Ez egy gesztus, de ezt meg szoktuk tenni. Úgyhogy kérem akkor ennek az elfogadását. Van ellenvélemény? Nincs. Akkor kérlek, hogy fogalmazd meg, és akkor e szerint, de mindezeket a szempontokat figyelembe véve.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 904-911. oldalán megjelent szövege)