1992. év

(Jeszenszky Géza külügyminiszter elmondja, hogy hosszú idő óta látható, hogy szomszédaink helyzetének romlása fokozódik. A kardinális kérdés az, hogy külföld, elsősorban a nyugati országok, Magyarországot ehhez a romló válságzónához teszik-e, vagy pedig Magyarország tartósan elkerüli ezt a megítélést. A nyugati világ egysége is megbomlott, az integrációs elvek mellett velünk kapcsolatban is egyedi törekvések alakítják politikájukat, a saját állami érdekeik és a térség általános helyzete befolyásolja őket, és az szinte egyáltalán nem számít, hogy mi mit hirdetünk magunkról. Az is látható, hogy a térségünk konfliktusaiba egyáltalán nem kívánnak belekeveredni, és nem az foglalkoztatja őket, hogy kinek van igaza. Nemcsak a kommunizmus összeomlására nem készültek föl, hanem arra még kevésbé, hogy a mi térségünk bajaival foglalkozzanak. Magyarország külön pozitív megítélése határozottan gyengül, bár nem hiszi, hogy ebben döntő szerepet a Csurkatanulmány játszaná. Ez sokkal inkább csak ürügy ahhoz a véleményhez, hogy az egész régió reménytelen, és most Magyarországot is oda sorolják. Példákon mutatja be, hogy Nyugat támogató érdeklődése hogyan csökkent Magyarország iránt, és ha ez folytatódik, akkor 1994-es választások során még azt sem mondhatjuk, hogy a külpolitikánk milyen
sikeres.
Kupa Mihály pénzügyminiszter felveti, hogy ez annyira súlyos téma, hogy ezt egy külön napirend keretében kellene a Kormánynak megbeszélnie, különösen a mi a teendő részét.
A felvetést több hozzászóló támogatja.)

Antall József: Az a javaslatom, azoknak a javaslatát támogatva, akik ennek a kérdésnek a mélyebb elemzését is pártolják – ha ezzel egyetért a Kormány –, hogy készüljön egy nagyon szigorúan bizalmas elemző tanulmány erről a kérdésről, ami nem mehet ki csak a legszűkebb körben, tehát csak a kormánytagok kapják meg számozott példányban, és csak itt kerüljön ez megvitatásra. Tartalmazza egyben ez az elemzés a következtetéseket is és a teendőket mind a külpolitikai, biztonságpolitikai, gazdasági, pénzügyi szférában. Ehhez annyit tennék hozzá, illetőleg részben összegezném: az egyik, ami a világ fejlődésében bekövetkezett, amit mi nem tudunk befolyásolni, de amivel számolnunk kell, ez az Európai Közösségen belüli jelenlegi feszültségek és az Európai Közösségen belüli nemzeti érdekeknek az előtérbe kerülése, az egész maastrichti kérdés,? és az ezzel kapcsolatos angol, francia, Delors stb., a különböző európai közösségi problémák. Ezért mindenhol azt mondom el, hogy a Szovjetunió összeomlása vagy felbomlása, a világkommunizmus megszűnése nem jelenti azt, hogy a Nyugat egységére kevésbé lenne szükség. Ezért van nagy szükség a NATO-ra, ezért változatlanul szükség van mindarra a kohéziós erőre, ami az Európai Közösséget megteremtette és összetartja. tehát ez, mondjuk, olyan, amiben igazi befolyást gyakorolni nem tudunk, de mindenhol ezt érdemes képviselni. Nagyon sokan saját maguk is érzik ennek a kohéziós erőnek a hiányát, és hogy ez a jelenség bekövetkezik. Tehát ez az európai közös, német, francia, különböző ellentétek, brit stb., amik érvényesülnek, a legutóbbi pénzügyi, s a többi problémák, amik jelentkeznek. Ez az egyik tényező. A másik, Amerika belső problémája, maga az elnökválasztás, ahol komoly esély van sajnálatos módon arra, hogy Bush megbukik. Ha Clinton jön, anélkül, hogy ez valamilyen katasztrofális vagy egészen más politikai irányvonalat jelentene, mindenesetre ahhoz, hogy az amerikai külpolitika újra megtalálja Európát, bennünket, a legnagyobb erőfeszítéseket, a legintenzívebb diplomáciai munkát kell kifejteni. Az amerikaiaknál ugye januárban lép hivatalba az új elnök, viszont már novembertől semmit sem csinálnak. Utána pedig egy év, mire elindul újra minden. Ez gyakorlatilag azt jelenti, ha Bush megbukik,? akkor mire az amerikai külpolitika újra Európára figyel, sok idő fog eltelni. Ezért is lenne különösen fontos, hogy ne bukjék meg, de ezt még így látja González is, és mindenki más, akik esetleg ideológiailag – ha lehet ezt egyáltalán használni – közelebb állnak. Mindenki attól fél, hogy az amerikai kormányváltozás Európa számára legalább egyéves veszteséget fog jelenteni. Ez bennünket is sújtani fog ebben az esetben. Ez a másik dolog. A harmadik, a szerepünk és súlyunk. Nyilvánvaló, hogy meg kell küzdenünk a forrásokért folytatott harcban a harmadik világ különböző lobbijaival. Meg kell küzdeni a szomszéd országok lobbizóival is velünk szemben, akik a visegrádi hármasnak ezt az előnyét mindig ellenszenvvel nézték. Gondolok a románokra és másokra. Tehát ez mindenképpen fennáll, és ebben Csehszlovákia felbomlása természetesen nehezíti a dolgokat. Az kérdés, hogy ez milyen időtempóban történik, és hogy valóban a csehek előre fognak-e tudni menni olyan mértékben, hogy nekünk ez komoly hátrányt jelentsen. Lehet, megvan ennek a veszélye. Itt jelentkeznek azok a kérdések, hogy mi mit tudunk elérni. Maga a jugoszláv krízis minden szempontból súlyosbítja a helyzetünket. Románia megítélésében változnak, de tudjuk azért azt, hogy Nyugat-Európát – és ez Jugoszláviával kapcsolatban teljesen világossá vált, hogy mennyire nincs kellő koordináció és elhatározottság – az egész térség tulajdonképpen ilyen szempontból zavarja. Akkor még ki vagyunk téve annak a veszélynek is, hogy előjönnek megint bizonyos régi reflexek, szövetségi szimpátiák stb. stb. Az a kérdés, hogy ez milyen kölcsönhatásban áll a kül-, a belpolitikával és a gazdaságpolitikával. Azt hiszem, hogy ez egyszerűen evidencia mindnyájunk számára. Itt legfeljebb sorrendiség lehet, hogy melyik pillanatban mi érvényesül. Egy biztos, hogy sikeres külpolitika nélkül egy ilyen nyitott politikai rendszerű, ilyen helyzetben lévő ország és egy ilyen nyitott gazdaságú ország, mint mi, egyszerűen elbukik, és reménytelen helyzetbe kerül. Tehát nekünk a külpolitikára, a nemzetközi gazdaságpolitikai törekvéseinkre stb., nagy hangsúlyt kell tennünk, egyszerűen ez nem lehet kérdés. Ha itt valaki bármilyen izolációs, vagy bármilyen sajátos útelképzelésben hisz a mai technikai, gazdasági, világgazdasági szinten, hát az egyszerűen a tudatlanság jele. A Csurka-tanulmány rendkívüli károkat okozott mindamellett, hogy abszurd ennek az eltúlzása, amire szintén rámutattunk, és rá is lehet mutatni. Tehát, amikor Rostocktól Schwerinig? és a jugoszláv polgárháború és egyéb ügyek vannak, akkor a legnagyobb veszély nem egy esszé vagy pamflet jegyében jelentkezik. Ez mégsem hasonlítható és tehető egyformán mérlegre, és nem is azonos értékekkel, vagy ezekkel teljesen azonosítva. Természetesen nem lehet vele azonosulni, főleg most az egyes tételeire gondolok. De ettől függetlenül az tény, hogy ez nekünk mint országnak ártott. Ez egyértelmű, és főleg ki lehet használni ártási céllal, és ez az eredményében ugyanaz. Tehát erre építve, ennek hangsúlyozásával ezt mindenhol felhasználják, és hát tényleg egészen nevetséges már, hogy egy ilyen típusú megjelent újságcikkel az amerikai kongresszus vagy a külföldi külügyminisztériumok foglalkoznak. Kormányfők megkérdeznek erről engem. Hát ezek valóban aránytalanságot jelentenek, de mindenesetre a felelősség itt természetesen jelentkezik. Szeretném ehhez hozzátenni, hogy ezt folyamatosan, és az ezt megelőző időben is nincs olyan kormányfői megbeszélésem, hogy ne kérdeznének rá – legutoljára Vranitzky és Kohl is – a Kisgazdapártra, hogy ez ne kerüljön szóba. Ez az első kérdés, mi van? Ez a kisgazdakérdés azért fontos számukra, hogy a Kormány stabil, megvan-e, működőképes-e, ez irányban vizsgálnak. Most jött ehhez a Csurka-kérdés mint lehetőség, és kérdezik, hogy egyáltalán a kormánykoalíció működőképes-e, fennmaradása biztosítható-e? Ez igenis olyan belpolitikai kérdés, amire minden alkalommal rákérdeznek, és ez érdekli őket. Én úgy gondolom, hogy külpolitikai szempontból, biztonságpolitikai szempontból ezeket a kérdéseket egyaránt a gazdasági-pénzügyi kérdésekkel együtt vizsgálni kell, és le kell vonni nyersen ebből a következtetéseket, amiket igenis meg kell szívlelni, és végre kell hajtani, és utána erről beszélni is kell. Vannak dolgok, amiket nem tudunk sajnos befolyásolni. Tehát, ami felmerült, hogy az éllovas szerepünket, azt, amit relatíve az ország képviselhetett, amikor mindenütt másutt egy sztálinista típusú orosz állam volt Lengyelországot kivéve még ’89-ben. Hát az világos, hogy egy külön előny volt, amit az akkori kormányzat ki is tudott használni, és ez érdekesebbé tette az országot. Amikor ezen túlléptek, és ez az ország már nincs önmagában, hiszen Csehország vagy Lengyelország más politikai szempontból nincs ilyen szempontból hátrányban, akkor nekünk más dolgokkal kell megőrizni az éllovas szerepünket. Az éllovas szerepünket megőrizhetjük a belpolitikai stabilitással, és ezért ez az első kérdés, ez érdekli őket. A második kérdés a külpolitikai tájékozódásunk, a külpolitikai kapcsolatrendszerünk építése Amerikától a Szovjetunió egykori területein át Japánig. Ezért minden olyan kérdés, ami az ország kapcsolatrendszerét érinti tárcaszinten, és ezt szeretném hangsúlyozni, tehát tárcaszinten is, a külkapcsolatrendszer egységes, mert az is kormánypolitika, ott sincsenek tárcák. Tárcák vannak az egyes végrehajtási feladatokban, de az országos politikai stratégiában nem lehet, és főleg nem a világhatalmak vagy nagyhatalmak vonatkozásában, ahol ez rendkívül kényes kérdés. Ez irányban kell a nagyköveteinknek működni, és külön utasítást is adtam azoknak a nagyköveteknek, személy szerint beszélve velük, hogy minden vonatkozásban országos politikai kormányzati szempontokra figyelemmel kell lenni, de a tárcák koordinálása itt rendkívüli fontosságú. Tehát ezt szeretném még külön hangsúlyozni. Ezenkívül pedig nagyon fontosnak tartom azt, hogy a pártjaink vonatkozásában – ez magunkra vonatkozik, most elsősorban a Magyar Demokrata Fórumra is, mert annak nevében beszélhetek – kötelességünknek érezzük, és mindent elkövetünk, és úgy gondolom, hogy a Kormány magyar demokrata fórumbéli tagjai között nincs különbség e tekintetben, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak helyre kell állítani az egységét, helyre kell állítani a működőképességét, és ezt a legutóbbi – augusztus 20-a óta meglévő, de hát nyilván bizonyos előzmények mellett is – állapotot nem lehet fenntartani. A Független Kisgazdapártnak ugyanígy kell tennie. A Kereszténydemokrata Néppártnál nem értesültem, hogy lennének most ilyen kritikus problémák. de mindenesetre, mondjuk a megfogalmazásban, ha mi értjük is, de néhol csodálkozást váltott ki, hogy kormányon belüli ellenzéki szerep is van, ami költői fordulatként volt értékelhető. De azért mondom, hogy ennyire figyelik, hogy még ezt is megkérdezték tőlem, hogy ez mit jelent. Mondtam, hogy ez literatúra. Tehát, ez egy irodalmi fordulat, úgyhogy ezt nem lehet politikailag nyilván másképp értékelni, de ezek a kérdések elhangzanak, mindenhol ezt kérdezik. Ha nem tudjuk a belpolitikai stabilitást mutatni, ez kihat a pénzügyekre is. Tehát én úgy gondolom, hogy az egyes pártokban mindent el kell követnünk az egység helyreállítása érdekében, mert különben a kormányzatnak nincs megfelelő súlya. Eddig – és most nem személyemről van szó, de – az a tény, hogy a térség egyetlen miniszterelnöke vagyok és énáltalam így a Kormány is két és fél év után a helyén van, miközben más országban már több változás is történt, ezalatt például öt lengyel miniszterelnök volt. Ezt mindenütt értékelik is, és szóvá is teszik. Tehát ez magában véve pozitív érték, hogy senki nincs, aki két és fél évvel ezelőtt kormányon lett volna a térségben, és az államfők is egyébként, ahol ez fontos volt, ott is változtak. Tehát egy Havelnek a bukása, vagy más.? Sajnos, Iliescu maradt láthatólag, akit nem bánnánk, ha változott volna.? Na, most ehhez jön két kérdés, ami most súlyosan még megrázkódtathat bennünket. Az egyik a költségvetés, ami egy nehéz kérdés, de hát reméljük, hogy nem lesz, legalábbis cirkuszként, akkora az elfogadása, mint tavaly, de lehet, hogy egy nagyon nehéz periódus jön, viszont remélhetőleg, hogy ez kezelhető lesz. Ez az egyik kérdés. A másik pedig a médiaügy, ami megítélésem szerint a nagykörúton belüli probléma. De ennek ellenére láthatólag ez a pártjainkban is, a közvélemény egy részében, az értelmiségben egy hangadó téma, és főleg, mivel a sajtóról van szó, maga a sajtó öngerjeszti ezt a problémát, és itt minden oldalon szinte provokációs lépésekre kerül nap mint nap sor. Gondolok a megnyilatkozásokra és mindenre. Úgyhogy én a felelősségre szeretnék most is mind a pártoknál, mind a Kormányon belül hivatkozni. Illúzióink nem lehetnek a tekintetben, hogy könnyű lesz, de még mindig megvan az a speciális helyzetünk, hogy legalább fenn tudjuk tartani magunkat. De, ha ebben a besorolásban bekerülünk valóban oda, hogy Lengyelországhoz hasonlóan bizonyos gazdasági dolgokban nem tartanak bennünket megbízható és jó befektetési helynek az elkövetkező időszakban, vagy politikailag besorolnak egy szlovák, ukrán, román, bolgár stb. szférába, akkor elveszítjük az eddig irányunkban megnyilvánuló bizalmat, aminek a következménye katasztrofális lehet. Igenis egyet tudomásul kell venni, bármilyen igazságtalannak tűnik. Világos, hogy a mi szemünkben, és ezt mindenkor együttesen mondjuk ki, nácizmus, kommunizmus elítélése, minden jobb- és baloldali szélsőség együttes elítélése. De azt világosan kell mindenkinek látni, hogy a II. világháború az egy véres világháború volt, amiben hadseregek vettek részt. A hidegháború időszaka az elsősorban egy politikai, pszichológiai háború volt. Ennek következtében ma a világban a II. világháborúval összefüggő, a nácizmus bűneivel kapcsolatos kérdések még mindig élesebben jelentkeznek – akár tetszik, akár nem –, mint a bolsevizmus és az Oroszországgal kapcsolatos kérdések, amikor ezt megítélik nemzetközileg. Ezért igen nagy a politikai felelősség, mert a győztesek, az egykori szövetségesek, angolok, amerikaiak és oroszok és akárkik, ezek igenis II. világháborús szövetségi tradíciókban gondolkodnak mint egykori győztesek egy bizonyos igazságos ügyért folytatott harcban. A másik oldalon gátlások érvényesülnek ma is. A németek ma is a legkellemetlenebb helyzetben érzik magukat, mihelyt ezek a kérdések szóba kerülnek. A japánok pedig meg se nyikkannak erről, és ugyanez jelentkezik másutt, tehát a volt vesztesek, és akik rossz oldalon álltak. Ezt tudomásul kell venni, hogy itt még mindig nem lehet erről egyformán beszélni. Legalábbis nem egyforma hatású, ha ezekről a kérdésekről szó esik, mert egyébként ők maguk is bűnösöknek érzik bizonyos értelemben magukat abban, hogy fedezték. Nem abban, hogy a hitlerizmus ellen harcoltak, hanem abban, hogy a Davis-jelentésnek megfelelően elhitték, hogy a Roosevelt Sztálinnal való tárgyalásain elhitték, hogy a Szovjetunió az egy jobb, nem is olyan rossz ez a kommunizmus, és hogy azért abban is lehetnek jó elemek. Tehát ezek az illúziók, ezek ott élnek bennük még ma is, láthatjuk a német magatartásnál. Hát Weizsäcker frászt kapott, amikor Mečiar utalt a szlovák–német barátságra és a régi jó hagyományokra. Azonnal otthagyta. Tehát ezt is tudomásul kell venni, hogy a politikai különbség mindennel együtt, az elmúlt 45 évvel együtt, bármilyen furcsa, a kommunizmus bukása után és a Szovjetunió felbomlása után is rögtön még ma is jelentkezik. Ennek még lehet tízféle okot felsorolni, hogy miért így van, de így van. Tehát egy kis nemzet, egy tízmilliós nemzet nevében nekünk ezzel a felelősséggel kell politizálni, és csak így lehet áthidalni a nehézségeket. Aki ezt nem tudja, bármilyen nemzeti, hazafias vagy nacionalista frazeológiát használ, kifejezetten árt az országnak, és kifejezetten az ország ártalmára van. A nemzeti kisebbségeinket, tehát a határon túli magyarságot is csak egy ilyen politikával tudjuk védeni. Azzal nem tudjuk őket védeni, hanem csak feláldozzuk őket, ha nem úgy cselekszünk velük, ahogy szoktunk, ahogy például most, amikor itt voltak a felvidéki magyar pártok képviselői, a kormányszóvivő azt a szöveget tette közzé a tárgyalásról, amit a Duray Miklósék kértek.? Ez nem arról szólt, amiről beszéltünk, hanem arról, hogy őnekik mi jó, mit kérnek, hogy mi legyen benne a magyar kormányszóvivői nyilatkozatban. Hát ez a politika az, amit tehetünk. Ezt csináljuk a vajdasági magyarokkal, ezt csináljuk az erdélyiekkel, mondjátok meg, hogy mit akartok, hogy bekerüljön, ez a határon túli magyarsággal való politika. Úgyhogy én összegezésül azt javasolnám, hogy csináljunk egy elemzést, se pesszimista, se szépítő, se optimista jelentést, de egy nagyon reális képet erről. Állandóan ellenünk dolgoznak, erre kell számítani, és üldöztetési mánia nélkül mondhatjuk, hogy olyan dezinformációs adatokat szolgáltatnak, és adnak tovább, és terjesztenek ellenünk, ami mind tudatosan történik. Aki volt olyan értekezleten, ahol a harmadik világbeli küldöttek voltak ott, nem most, még ’89-ben, ’90-ben. Hát a harmadik világbeli küldöttek Kelet-Közép-Európára a legellenségesebb szemlélettel néztek. Bennünk látták azt a területet, amelyik elvonja a harmadik világtól a kolonializmus lelkiismeret-furdalása következtében évtizedeken keresztül élvezett plusz támogatást. Úgyhogy egyenesen akadályozták ezt. Ezért azt hiszem, hogy a legrövidebb időn belül mind biztonsági, mind gazdasági szempontból egy ilyen nagyon reális, bizalmas anyagot össze kellene hozni, és utána ebből helyzetértékelést kell végezni. Természetesen a mai kormányszóvivői tájékoztatón csak arról kell szólni, hogy a külpolitikai helyzetet áttekintette a Kormány, megvizsgálta Magyarország helyzetét a térségben és a nemzetközi kapcsolatokat.

Különfélék között a bősi vízi erőművel kapcsolatban.

(A kormányülésről készült hangfelvétel a napirendi pont vitáját nem tartalmazza az elejétől kezdődően, így az ennek leirataként készült szó szerinti jegyzőkönyv sem.
Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter nem támogatja a Mádl Ferenc által képviselt megoldási utat, a hágai pereskedést, mert a szlovákok gőzerővel folytatják az építkezést, nem fognak vele leállni, közben helyrehozhatatlan természeti katasztrófa következik be. Szerinte sodródunk egy jogi irányba állandóan, és az ökológiai katasztrófát a Kormány nyakába fogják varrni.
Füzessy Tibot tárca nélküli miniszter elmondja, hogy semmi jel nincs arra, hogy akár a legkisebb megtorpanások lennének ebben az építkezésben, sőt úgy néz ki, mintha Mečiarnak valóban sikerült volna egy ilyen nemzeti összefogássá tenni ezt az építkezési ügyet. A kérdés az, hogy lehet-e mást csinálni, van-e valami más ötlet, mint amit a Mádl miniszter úr elmondott? Tehát a jogi igazságkeresésen túl van-e valami további lehetőségünk?
Ő nem tud ilyen lehetőségről.
Kelemen András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára szerint a kormányszóvivőnek azt kellene bejelentenie, hogy ha nem vezetnek eredményre a folyamatos eddigi erőfeszítéseink, akkor megkezdjük az előkészítéseket az EBEÉ előírt sürgősségi mechanizmusainak a beindítására. Az Országgyűléstől nyert megbízásaink alapján nemigen van más lehetőségünk, mint ország-világ előtt nyilvánossá tenni, hogy az összes lehetséges jogi lépést meglépjük, és beindítjuk az összes ezzel kapcsolatos lehető mechanizmust, akár elmegyünk a Biztonsági Tanácsig is.
Még néhányan hozzászólnak Mádl Ferenc által képviselt jogi megoldást támogatva, miután szerintük is más lehetőség nincs.)

Antall József: Akkor egy pillanatra, mindjárt továbbadom a szót. Szeretnék annyiban hozzászólni, hogy kedden bizalmas megbeszélésre, második fordulóra hívtuk össze – ahogy Mádl miniszter úr is utalt rá – a hat parlamenti frakcióvezetőt, valamint a gazdasági Bizottság, a Külügyi Bizottság és a Környezetvédelmi Bizottság képviselőit, vezetőit azért, mert a jelenlegi helyzetben a Kormánynak egyszerűen nincs is mozgástere. Tehát mi nem nyilatkozhatunk másképp, mint amit megszab számunkra az országgyűlési határozat. Tehát ebből kell kiindulni, hogy a Kormány nem is szólalhat meg, nem foglalhat most másképp állást, mert bennünket egy országgyűlési határozat erre kötelez, és a Kormánynak jelenleg e mozgástérben, vagy igazából e nem létező mozgástérben kell a kérdésben állást foglalni. Az első összehívásra is azért került sor – és azért külön a köztársasági elnök urat is meghívtam, hogy jelen legyen, az első alkalommal ott volt, a másodikon nem volt Pesten –, mert érzékeltetni akartuk, hogy itt egy olyan össznemzeti ügyről van szó, amit megörököltünk, és amiben nincs jó megoldás. Tehát egyszerűen nincs megoldás. Tehát itt senki nem tud jó megoldást mondani, mert az nincs. Na most, miután nincs jó megoldás, mindenki tisztában van azzal, és volt akkor is, amikor ezelőtt hónapokkal már beszéltünk az esélyről. Akkor is ugyanez volt a helyzet, hogy hiába lett volna a C-variáns félig kész állapotban, a kormányzat akkor sem volt abban a helyzetben, hogy a határozatban foglaltaktól eltérőt tehetett volna. Mi most azt tehettük, hogy egyrészt a hat párt jelenlétében, a hat párt frakcióvezetőinek és a három bizottság vezetőinek a jelenlétében leszögeztük azt, hogy ez nem pártpolitikai kérdés, hanem összparlamenti ügy, amit senki nem használhat ki a Kormány ellen. Senki nem mondhatja azt, hogy ez a Kormány politikája, ezért ezt együttesen kell kezelnünk. Tehát ez a helyzet, és azt akartuk egyszer elérni, hogy itt ne a Kormánynak kelljen ezért a felelősséget vállalnia, ne a Kormány legyen ezért felelős, hanem ez egy összparlamenti ügy, és ezt a parlamenti pártoknak kell együttesen képviselni. A második része, hogy nincs olyan magyar parlamenti párt, amelyik odaállna, és azt mondaná, hogy kérem, csináljuk meg az erőművet. Ugyanúgy, ahogy nem akad olyan szlovák párt sem, amelyik azt fogja mondani, hogy ne csináljuk meg. Ez az alapkérdés. Tehát a Gazdasági Bizottságban energetikusok stb. nyilvánvaló hajlanának afelé, hogy valamilyen műszaki kompromisszum létrejöjjön, ezt gazdasági vagy egyéb szempontból lehetne javasolni, de erre ebben a helyzetben nincs lehetőség. A Környezetvédelmi Bizottság viszont ezt egyértelműen ellenzi. Nos, mi mint Kormány, nem tehetünk mást, mint ragaszkodunk ahhoz, amire az Országgyűlés bennünket kötelez. Ezt tudtuk megcsinálni elsősorban, hogy ebbe az egész Országgyűlést és a hat parlamenti pártot is bevontuk, továbbá az érdekelt bizottságokat, és egységesen azt lehet mondani, hogy elmondva a fenntartásokat, de egységesen ezt a magatartást jóváhagyták. Megállapodtunk abban is, hogy a továbbiakban tájékoztatjuk őket, és ők is továbblépnek. Tehát mi nem mehetünk ennél tovább, mint amit eredetileg javasoltunk, külön Hágát, jóváhagyva az Andriessen-elképzelést, továbbá azt, hogy a szlovák féllel való parlamenti együttműködésben, s a többi részt vesznek. Külön a helyzetet rendkívüli mértékben megnehezíti az és a tárgyalásokat is, hogy jelenleg nemzetközi jogalanyisága a csehszlovák szövetségi kormánynak van. De ők már nem kívánnak igazából állást foglalni, áttolják az egészet a szlovákokra, a szlovákok pedig igazából nem is tárgyalnak, mert hát nincs is erre felhatalmazásuk. Világos, hogy a szlovák fél arra játszott, és arra játszik ebben a szétválási folyamatban is, hogy húzza az időt január elsejéig, és addig megcsinálja, és ebben nincs más megoldásunk. Na most, amikor mi a jogi utat, Hágát és a többi közösségi megkeresést csináljuk, akkor ennek nyilvánvalóan van egy tartalmi része, hogy ezt végig kell csinálni. De nem csak azért csináljuk végig, mert ennek a tartalmi elemeiben hiszünk, vagy nem hiszünk, hanem azért, mert ez az egyetlen, ami jogilag és politikailag kezelhetővé teszi a jelen körülmények között számunkra az ügyet, hogy Hágához fordulunk. A hágai Nemzetközi Bíróság nyilván nem azonnal fog ebben intézkedni. Az Európai Közösség is európaivá teszi az ügyet, ezért is szóltam erről Nürnbergben is ebben a formában, hogy európaivá váljék, hogy konfliktusveszélynek tudjuk feltüntetni ezt, és valóban a régióban akként legyen kezelhető. Tehát mindent meg kell csinálnunk, ami elképzelhető ezeken a fórumokon, és ahogy Szabó Iván mondta, ettől még fog folyni a víz. Ettől még ott fog folyni a víz, és ettől még a Szigetközben lehet, hogy faunát, flórát, mindent károsodás fogja érni, és mégsem tudunk mást csinálni, mert olyan műszaki megoldás, jogi megoldás nem lett volna, még ha valaki úgy is gondolja, hogy jobb lett volna az eredeti tervnek a végrehajtása, vagy Nagymaros nélkül egy nem csúcsra járatós megoldás. Abban az esetben azt se tudtuk volna végigjátszani ezekben a hónapokban, és keresztülvinni, mert a magyar Országgyűlés nem lett volna erre hajlandó, és ebben nem tudtunk volna tulajdonképpen egy új álláspontot kialakíttatni. Úgyhogy én nem hiszem, hogy nekünk most más választásunk lett volna, vagy van. Jogilag biztos nincs, tehát jogilag egyszerűen nem tudhatunk mást csinálni. Politikailag is ez az egyetlen, ami végigviszi ezekbe a nemzetközi csatornákba terelve az ügyet, és adja meg a lehetőségét akár annak, hogy valamilyen kompromisszum valamikor születhessék belőle. Na most, hogy a külföld hogy fogja ezt megítélni. Az osztrákok közvetlenül nem fognak erre áldozni, de ettől még lehet, hogy szereznek pénzt. Ezt tegnap újra kijelentette az osztrák kancellár, hogy hivatalosan ők semmilyen támogatást nem fognak adni, de azért pénzt szerezni lehet nyilvánvalóan sokféle módon. A szakértők nem mondanak ellentétest attól, hogy a C-variáns vagy pedig ez a módosított, nevezzük B-variánsnak a másikat, hogy az nagyobb garanciát nyújtott volna. Tehát mindenképpen nagyon kellemetlen és rossz helyzetben vagyunk, de egyelőre ez a rossz helyzet a parlament valamennyi pártját egységesen érinti, és ezt külön-külön személyenként, megszólítva a frakcióvezetők és megbízottak, Hack Pétertől kezdve mindenki, a Fideszig ezt kijelentette. Tehát ez volt az egyik, amit tehettünk ebben az ügyben, igazán alternatíva nem volt a számunkra. Na most, hogy ténylegesen lett volna-e jó megoldás, ezt ma már senki nem tudja megmondani. Elvileg új államközi szerződést kell kötni nyilván ahhoz, nemcsak a helyreállítási, hanem az egyéb munkálatok szempontjából is.

(Surján László népjóléti miniszter azt kifogásolja, hogy bár nagyon régóta téma ez a kormányüléseken, mégis mindig előkerül valamilyen új elem az ügyben. Szerinte, ha itt egymás számára sem tudjuk világossá tenni a dolgokat, akkor hogy a csudába tudják az adott médiaviszonyok között a lakossággal megértetni, hogy mi a helyzet?)

Antall József: Ha szabad, még akkor annyit megjegyeznék, hogy ezen a bizonyos, korábban említett megbeszélésen abban maradtunk a továbbfolytatás érdekében, hogy a hat parlamenti párt frakcióvezetőit tájékoztatjuk és a bizottságokat, amennyiben sor kerül a C-variáns megvalósítására. Tehát most erre a parlament egy parlamenti határozattal fog felelni, és most ezt tanulmányozza a három bizottság. Tehát nem szózatot intézünk a magyar néphez, mert ez nem lenne, mondjuk, szerencsés, hanem az Országgyűlés dönt. Ezt is azért javasoltam, hogy ezt a megoldást válasszuk, hogy ne a Kormány nyilatkozzék, hiszen az Országgyűlés által hozott határozatról van szó. Akkor az Országgyűlés valamilyen formában, vagy országgyűlési határozatban, vagy legalább egy országgyűlési állásfoglalásban felsoroljuk, hogy ezeket a lépéseket tettük meg. Teljes hatpárti megállapodás szerint történik majd a parlamenti állásfoglalás mint össznemzeti ügy. Utána ez külföldnek is szól és persze a hazai közvéleménynek is. Tehát ezen keresztül tudjuk tulajdonképpen ezt a kérdést kezelni. Most a szlovákokkal való kapcsolattartásról, amit egy pontra nem redukálhatunk. Én valóban ezt mondtam és mondom változatlanul, hogy Szlovákiát nem kívánjuk elszigetelni. Nem is tudnánk, de nem kívánjuk elszigetelni, mert el kell kerülnünk bármilyen kisantant reflexet, egy románokkal, szerbekkel való együttműködést, de a kisebbségi kérdésben ott van a szlovák alkotmány is. Tehát nekünk nem csak a Bős–Nagymarosról van szó, hanem párhuzamosan ott van az ottani magyar pártoknak, testvérpártjainknak a külön problémája, és az egész magyarságnak. Tehát nekünk ott is tulajdonképpen a szlovákokkal tárgyalni kell, de egyben nyomást is kell gyakorolni rájuk. Tehát ez az a két pont, ahol kritikus a helyzet. Most Mečiar szeretné azt, hogy a bősi kérdést tegyük csak egy ilyen merev szakmai kérdéssé, és minden más kérdésbe ne szóljunk bele. Tulajdonképpen ez a politikai eszköztárunk, hogy a Bős–Nagymaros mellett a többi kérdésben is a szlovákokat egyidejűleg támogatjuk, egyidejűleg kijelentjük, hogy akarunk velük együttműködni a visegrádi csoportban, a Hexagonaléban, s a többi, de megfelelő feltételek mellett, emberi jogok, kisebbségi jogok stb., tehát amit elmondtunk. Úgyhogy, mondjuk az együttműködést természetesen kívánjuk, és azt nem is lehet megszakítani. Nekünk sehol nem érdekünk, hogy a vasfüggöny valahol mögöttünk záruljon le vagy a határaink körül, mert hát ez majdnem négymillió magyart is érint minden esetben.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 828-839. oldalán megjelent szövege)