Az 1992. május 7-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a jugoszláv helyzet értékekésével, különösen a magyar kisebbség körében történő túlzott mértékű katonai behívásokkal ?, valamint a 1992. május 6-i V3-ak prágai tanácskozásával, továbbá a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a gabčíkovo-nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten 1977. szeptember hó 16-án aláirt szerződés megszüntetésével kapcsolatban
(Boross Péter belügyminiszter elmondja, hogy olyan információt kapott, miszerint a Bácskában a magyar férfilakosság számára katonai behívókat készítettek elő, talán 9-ére. Ki akarják üríteni a középkorúaktól és fiatal férfiaktól Topolyát és az összes többi magyarlakta falut, miközben a Šešelj vajda emberei ott randalíroznak, részegek, lövöldöznek, fenyegetőznek.? Retteg az egész környék, félnek, kétségbe vannak esve. Az a gondolat merült fel, hogy a miniszterelnök úrnak esetleg valami személyes telefonhívást kellene valahova valakinek megtennie, aminek demonstratív jellege is van. Természetesen legfontosabb, hogy eredménye is legyen, de lássák ők, lássa a világ, hogy a magyar miniszterelnök valahova szól.)
Antall József: Ezt csak megemlítem, hogy az Új Magyarországban meg is jelent, a tegnapi prágai beszédem is tartalmazta a magyarokkal való bánásmódot, tehát kifejezetten a behívást.? Tehát amennyire eddig tudhattam, elmondtam. Másik lehetőségünk az, hogy amennyiben ez a légkör, ez a hangulat van, ezt jól meg kell fogalmazni, és ennek megfelelően természetesen az Európai Közösséghez fordulhatunk, és fordulhatunk a kormányfőkhöz. Nem tartanám ezt sem rossznak, miután a görög miniszterelnök itt kijelentette, hogy ő a Miloševićtyel jó viszonyban van, és ő tartja is a jó viszonyt, ezért kifejezetten külön felkérnénk a görög miniszterelnököt, hogy járjon el ez ügyben.
(Boross Péter megerősíti, hogy a Šešelj vajda embereinek randalírozása vált ki igazából rettegést.)
Antall József: Annál inkább hivatkozni lehet arra, hogy feltettem a kérdést a görög miniszterelnöknek, hogy szerinte az irreguláris jugoszláv hadseregek Milošević kezében vannak-e, avagy sem, megvan-e a kontrollja, avagy nem. Azt mondta, egyértelmű, hogy megvan a kontrollja. Erre tehát hivatkozni kellene a levélben, hogy ahogy miniszterelnök úr kifejezésre juttatta, reguláris és irreguláris csapatok egységben cselekszenek, a felső irányítást biztosítottnak minősítette, ezért felkérjük arra, hogy járjon el a civil lakosság védelme érdekében.
(Für Lajos honvédelmi miniszter elmondja, hogy a tartalékosokat 45 napi frontszolgálatra lehet behívni a vonatkozó jugoszláv törvények szerint. Tehát 45 naponként le kell cserélni a harcba bevetett tartalékosokat, és újabbakat kell behívni közülük. Ez rendszeresen ismétlődik, de a behívottaknak kb. 30-40%-a az, amelyik bevonul, a többi vagy dezertál, vagy elmenekül egyszerűen Magyarországra, ezért a reguláris hadsereg oldalá-ról a behívandóknak a számát ez növeli meg. Az más kérdés, hogy a behívásoknál erőteljesen koncentráltak a magyarok által többségben lakott településekre, és ez a magyarok elűzésének egyik módszere.)
Antall József: Mindezt össze kellene kötni egy nagyobb szabású levélben azzal, hogy Kórógy, Szentlászló, tehát ezeken a helyeken hogy cserélődött ki a lakosság. Tehát, hogy a magyarok elüldözése szisztematikusan történik, és ez a behívósdi is az egyik metodikája ennek. Tehát, ha már egy ilyen szabású levelezést kormányfői szinten folytatunk, és ezt közzétesszük, akkor ennek is benne kell lennie, hogy mindez a falvaknak az elnéptelenítését is szolgálja. Kvázi ez is, ha úgy tetszik, a népirtás egy formája, és ennek eszköze a behívás. Tehát kérem mindezt leírni, tételesen. Ezt aztán közzé lehet tenni, el lehet küldeni az ENSZ-nek, az Európai Közösségnek, a fontosabb kormányfőknek, az Európa Tanácsnak.
(Katona Tamás külügyi politikai államtitkár azt javasolja, hogy a miniszterelnök beszélje meg ezt a katonai behívásosdit Ágoston Andrással, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetőjével, mert szerinte ez egy kényes kérdés, ez annyira belügynek minősíthető dolog, amit nem biztos, hogy indokolt nemzetközi szintérre kivinni, miközben valóban tény az, hogy a magyarság köréből a behívások száma több mint kétszer akkora, mint amilyen a magyarság százalékszáma.)
Antall József: Engedj meg három dolgot. Egy. Tegnapi beszédemben elmondtam azt, hogy ha elismeri a világ Kis-Jugoszláviát szuverén köztársaságnak, meg Jugoszlávia tagköztársaságait, akkor a szerb csapatok agresszorként tartózkodnak akár Horvátországban, akár Boszniában. Tehát az első, amire fel kell hívni a figyelmet, ennek a ténynek a lerögzítése, vagyis az, hogy minden olyan hadsereg, amely ennek a szuverén köztársaságnak a területén annak hozzájárulása nélkül tartózkodik, agresszor. Tiltakozunk az ellen, hogy ilyen agresszióban vegyenek részt a magyar kisebbségiek. Ez már nemzetközi jogi kérdés. Ez a második kérdés, ebből a szemszögből. A harmadik, hogy a falvak elnéptelenedése, tehát kisebbségi falvaknak az elnéptelenítése. Ezt így csokorba kötve legyen meg holnapra ez a levél, ami menne az ENSZ-be, mindenhova és Ágoston Andrásnak. Ágoston, ha visszajön Nyugatról, mit mondhat? Ő azt mondhatja, hogy ezzel a levéllel egyetért. Ennek ellenére várjuk meg, hogy hazamenjen és visszajelezzen, hogy ezt a levelet küldjük, vagy ne küldjük. De azt, hogy valakitől, aki most Nyugatról jön meg, tudakozódjunk, és kezdjünk róla beszélgetni, ez nem fog sehova se vezetni.
(Kodolányi Gyula, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója megjegyzi, hogy szerinte Törökkanizsán ezért nem történt provokáció, mert a riasztásunkra odament egy amerikai diplomata, valamint a magyar és a nemzetközi sajtó is elég nagy számban.)
Antall József: Egyébként ezt most is meg lehetne próbálni. Minden olyan tényezőről, ami kritikus, a nemzetközi sajtót, diplomáciát tájékoztatni kell. Viszont azt szeretném mondani, arra nagyon ügyeljünk, hogy nehogy hibát kövessünk el, hogy olyat közöljünk, amit nem tudunk bizonyítani, mert az is nagyon veszélyes, ugyanis lejáratjuk magunkat. Akkor kérem azt, hogy a külügy készítse elő ezt a levelet. Az Ágoston-féle találkozásra ez legyen kész, és akkor ő majd azt mondja, hogy visszajelez.
Napirenden kívül a 1992. május 6-i V3-ak prágai tanácskozásával kapcsolatban.
(A lovasberényi rendkívüli kormányülés meghirdetését követően – ahol az új gazdasági stratégiáról lesz szó – miniszterelnök szóbeli tájékoztatója a prágai tanácskozásról.?)
Antall József: Van-e, készült-e valamilyen statisztika a három visegrádi ország részvételével a termelés visszaeséséről? Ismeretes ez a statisztika? Egy pillanat még, elmondom, hogy a tegnapi ebéden Wałęsa, Havel és Klaus miket mondtak. Klaus a következőt mondta. Uraim, most készült el a három ország statisztikai hivatalának közös, egyeztetett álláspontja, ami szerint a legnagyobb termelés-visszaesés Magyarországon volt az iparban, második Csehszlovákia, […].
(Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának politikai államtitkára megkérdezi, hogy nem mondták, mi a bázis?)
Antall József: Az 1984-es adatokat vették bázisként. Tehát 1984-es adatokhoz viszonyítva azt hiszem, 62% Magyarország, az akkorit 100-nak véve. Ezt szeretném majd, hogy a Statisztikai Hivatalunktól megtudjuk, hogy ez igaz-e. Utána Csehszlovákia – most ezt hasból mondom, de az arány jó – 70, és Lengyelországé, mit tudom én, csak 80. Nagyon meg voltak elégedve az elnökök, és az hangzott el, hogy ez azt jelenti, hogy mi mind e mögött vagyunk, vagyis ők előttünk vannak. Úgyhogy most ez azt jelenti, hogy mi akkorát fejlődtünk, hogy visszaestünk, és bár átalakultunk, de ez azt is jelenti, hogy mi teljesen lemaradtunk. Erre a Klaus azt mondta, hogy tulajdonképpen ez így igaz. Na most egyszer ez volt, amit el szerettem volna mondani, de ezt azért mindjárt kontrolláljuk. Én nem hiszem, hogy a Klaus nekünk különösebben hátrány lenne, ő az egyik jelölt. Esélyes. Ha lesz szövetségi miniszterelnök, akkor ő esélyes szövetségi miniszterelnöknek, de mindenképpen lehetséges személyiség. Őt meg kell még bizonyos visegrádi közös ügyekről győzni, de azt hiszem, hogy sikerült ebbe az irányba mennünk, hogy eziránt több rokonszenvet érez, és nagyon megrökönyítették őt egyes lengyel kijelentések. Főleg Wałęsa részéről, aki valóban meglepő dolgokat mondott a Közös Piacról. Egy egészen mást, kvázi egy közös piac kettőt akart javasolni, ami majdnem egy fiók-KGST, ami a legjobban megfelelne a nyugatiaknak. Azt mondta, hogy a teljes nyugati pénzt, amit a Szovjetunióra fordítanak, azt nekünk adják, hogy mi fektessünk be a Szovjetunióban. Szerinte ezt kellene elérnünk. Számos olyan dolog volt, amelyek ott eléggé meglepetést okoztak, úgyhogy ezek bizonyos mértékig közelebb hozták Klaust hozzánk. Megkérdezte a Klaus Wałęsát, hogy mikor lesz költségvetése Lengyelországnak. Wałęsa azt mondta, hogy ez egy nagyon nehéz kérdés. Nem tud rá biztató választ adni. A cseheknél most fogják bevezetni az adórendszert. Állítólag 4000 korona – nem tudom, igaz-e? –, tehát 4000 korona az átlagjövedelem, tehát ami nálunk is volt. Az árakra kitérni nem volt időnk, de azt mondta a nagykövet, hogy az ottani árak a magyar árakhoz hasonlóak. Viszont minden van, árubőség van különösen élelmiszerben. Ezt szerettem volna elmondani. A nyugati beruházások 90%-a Csehország területére jön és csak 10% Szlovákia területére. A beruházásoknál korábban a német volt az első helyen, 70% a cseh területen. Mára visszaesett a német beruházás, emiatt komoly csalódást mutattak. Rendkívül büszkék viszont a Škoda és a Volkswagen együttműködésére. Közlésük szerint a Volkswagen művek álláspontja szerint a Škoda jobban működik velük együtt, mint bármelyik más cég Németországban, és jobban, mint a spanyol, jobban, mint a latin-amerikai cégek. Tehát erre rendkívül büszkék. A szlovák–cseh nézetkülönbségek rendkívül erősek. Tegnapelőtt két órát beszélt Havel Mečiarral, ami után azt mondta, hogy kiábrándító volt számára és reménytelen. Tehát Mečiar nem lesz közös miniszterelnök. Tehát közös miniszterelnök semmiképpen, de a szlovák miniszterelnök a legnagyobb valószínűséggel ő lesz. Ennek komoly veszélyei vannak, ugyanis nacionalista és baloldali, mondta Havel. Klausnak komoly esélyei vannak Csehország területén. Csehország területén abban a pillanatban, ha a szlovákokkal kicsit is enyhül a feszültség, a cseh és morva ellentét azonnal kiéleződik. A morvák teljesen elhanyagoltnak tekintik – egyébként joggal – az egész térségüket, és ott komoly problémák várhatók. Ez a cseh miniszterelnökkel való megbeszélésen hangzott el. Az egészében a szimpátia kétségtelen a lengyel részről megvolt, de úgy érzem, hogy Skubiszewski és a kíséretében lévő lengyel politikusok és diplomaták komoly zavarban vannak Wałęsa kijelentései révén. Úgyhogy egyszerűen Wałęsa elvesztette az arányérzékét. Ráadásul olyan arányúak a belső pártpolitikai ellentétek, Kaczyński tulajdonképpen teljesen szemben áll vele. Wałęsa azt mondta, hogy semmi problémája nincs, és ezeket ő mind meg fogja oldani. Most már kipróbálta az összes miniszterelnököt Mazowieckitől kezdve Bieleckiig és Olszewskiig, és ez most már meg fog oldódni. Énrám nagyon lehangoló benyomást tett Wałęsa személye. Havel nem feltétlen bízik abban, hogy megválasztják elnöknek, tele van ez irányban bizonytalansággal. Az egész csehszlovák államstruktúrában kétségeik vannak abban, hogy lesz-e csehszlovák szövetségi kormány. A szlovákok mindenképpen egy önálló szlovák államiságot akarnak, szuverén államot, de a lakosság többsége azért nem akar elszakadni Csehszlovákiától. Tehát valószínű, hogy szuverén köztársaságok konföderációjaként képzelik el a jövőt. A cseh miniszterelnök szerint abban a pillanatban viszont fel fogják a morvák vetni, hogy ők is harmadikak akarnak lenni, ahogy volt ’920 után egyébként eredetileg. Ezek voltak a közvetlen benyomások. Csehországnak persze lényegesen jobbak a gazdasági esélyei. Klaus azt mondta, hogy megítélése szerint ők mint Csehország nagyon hamar be fognak bennünket hozni, és le fognak hagyni, ha Szlovákia nem terheli őket. Ez nem teljesen irreális. Nagyok az ipari hagyományok. a másik oldalról azt tudom mondani, hogy a bajorokkal (Streiblékkal) való előző megbeszélések alapján ők hittek abban, hogy a csehekkel jól együtt fognak tudni működni, de a bajorok is csalódtak bennük. Tehát a bajorok, baden-württembergiek csalódtak bennük, ezért Klaus egyoldalú ilyen irányú reményei nem tűnnek valósaknak. Hát körülbelül ez az, amit röviden, a hivatalos kommünikéken kívül gondoltam, hogy nem érdektelen, ha elmondok. A honvédelmi miniszterek Karlovy Varyban? találkoznak, a Dobrovský is ott lesz. Dobrovskýval feltettük a kérdést Wałęsának, hogy tudni szeretnénk, ki lesz ott lengyel részről, mivel a lengyel honvédelmi miniszter Wałęsát megvádolta azzal, hogy szervezkedéssel foglalkozik. Erre Wałęsa azt mondta, hogy meg tudja ezt is oldani addig. Magyarul az volt az értelme, hogy ki tud nevezni egy új honvédelmi minisztert, de ha nem tudja elrendezni, akkor a két miniszterhelyettes egyike megy majd el. Mondta a neveket, de ezek nekem nem mondtak sokat. Egyébként a csehszlovákiai választások is fontosak Bős–Nagymaros kérdésével kapcsolatban. Nem hívták meg a tárgyalásokra, ezért nem volt ott a Čarnogurský, nem volt ott a cseh miniszterelnök sem, és nem volt ott Klaus sem, legalábbis magán a tárgyaláson, csak az ebéden. Az ebéden Havel láthatólag egy kerekasztalhoz ültetett bennünket, és egész idő alatt ez volt, felszólítva Čarnogurský, hogy beszéljen velem Bős–Nagymarosról. Ez elől én kitértem azzal, hogy nem tudunk beszélni Bős–Nagymarosról részleteiben, mert Mádl miniszer úr a felelőse ennek. Abban maradtunk, ez benne is van az újságban, hogy én azt mondom, hogy mi elfogadjuk az Európai Közösségnek az állásfoglalását. Azt mondta, hogy mindenképpen szeretnének még egyszer összeülni veled [ez Mádl Ferencnek szól] az Európai Közösség állásfoglalásának értelmezésével kapcsolatban. Én azt mondtam, hogy ezt ma megbeszéljük a kormányülésen. Egy esetben képzelhető el az újbóli megbeszélésetek, ha jelen van az Európai Közösség képviselője, legalacsonyabb szinten a budapesti és a prágai közös piaci követ személyében.
(Katona Tamás külügyi politikai államtitkár elmondja, hogy az Európai Közösségek meggyomrozása magyar részről a vártnál jobban sikerült, hiszen Brüsszelből azt a jelentést kaptuk, hogy Andriessen alelnök úr Čarnogurský szlovák miniszterelnökkel tartott megbeszélést, amelynek során elmondta, hogy azt várta volna, hogy levelére mindkét részről nyitottságot és rugalmasságot fognak mutatni, és ehhez tartozónak a csehszlovák részről kifejezik a készséget az építkezés leállítására. Ezt Andriessen még mindig lehetségesnek és célszerűnek tartaná. Emiatt Katona Tamás óva int az egyoldalú felmondástól, szerinte el kellene érni a közös felbontást.)
Antall József: Én ehhez annyit szeretnék hozzátenni, hogy az világos, hogy a nyugati álláspontnak aránylag kedvező voltát irányunkban a cseheknek a hezitálása elősegítette. Tehát a cseheknek, a cseh politikai vezetőknek, elsősorban Havelnak és más cseh politikusoknak nem titkolt érdektelensége ebben a kérdésben, kifejezésre juttatott szkeptikus magatartása hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat úgy ítélte meg, hogy ebben ennyit megtehet, mert igazából a csehek se haragszanak ezért. Tehát ez biztos, hogy ma is a cseheknek van politikai súlya, nem a szlovákoknak. A Čalfa pedig megy. Egyértelmű. Havel egyik súlyos hibájának rótták föl, hogy őt megtartotta, tehát ő mindenképpen hamarosan menni fog. Tehát a kérdést úgy tenném fel Mádl miniszter úrnak, hogy lát-e arra lehetőséget, hogy erre a mostani találkozóra hivatkozással a jövő hétre az Európai Közösség válaszainak értelmezése ügyében Čarnogurskýval még egyszer leülni tárgyalni, meghívva a prágai és a budapesti európai közösségi megbízottat, hogy legyenek jelen, mert arra hivatkoznak, hogy egyes szavakon ők mást hisznek, mást értenek, mint mi. Mondtam, hogy mi egy európai gondolkodás szerint azt értjük, amit leírtak, de ők mégis úgy hiszik, hogy nem. Legyen jelen a két európai közösségi diplomata, és a jövő hetet szánjuk rá erre a tárgyalásra, és utána döntsünk erről a kérdésről. Nagyon nagy esély van a Mečiar győzelmére. A magyar pártokból három megegyezett, a negyedik nem, amelyik a kormányban maradt. Nagyon kiszámíthatatlan szituáció fog előállni Szlovákiában és a csehekkel is. Tehát én ezt a kérdést mindenképpen jónak tartanám a jövő héten megtárgyalni.
A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a gabčíkovo-nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten 1977. szeptember hó 16-án aláirt szerződés megszüntetésével kapcsolatban.
(Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter elmondja, hogy konkrétan háromszor fordult a Magyar Kormány a csehszlovák kormányhoz aziránt, amiért most negyedszer fog fordulni. A válaszok ismertek. A közvélemény, a parlament reakciója ismert, aminek a lényege az, hogy ezt nem lehet tovább halogatni, ráadásul van egy országgyűlési határozat, amely kötelezi a Kormányt arra, hogy április 30-a után, ha a válasz a másik oldalról negatív, szüntesse meg a szerződést. Ő és az érintett másik három miniszter, valamint a külügyminiszter nem lát más utat, mint a szerződés felmondását azzal, hogy egyúttal hangsúlyozzuk, hogy készek vagyunk együttműködni árvíz, rehabilitáció, a hajózás stb. kérdésben. A jogi helyzet az, hogy azt, hogy most nem csinálunk semmit, azt nem lehet, ahhoz előbb be kell menni a parlamentbe, és visszavonni, vagy kérni, hogy módosítsa a parlament az állásfoglalását.)
Antall József: Módunk van a parlamenti határozat alapján arra, hogy most azt mondjuk, hogy hétfőn jöjjön ide a Čarnogurský és a két követ. Tehát, ha ennyit megteszünk, egy ilyen gesztust, hogy a Čarnogurskýt meghívjuk, hogy mondja el az álláspontjukat. Itt aztán közölhetjük vele azt, hogy miután az értelmezési vita lezaj-lott, nincs más lehetőségünk.
(Mádl Ferenc azt javasolja, hogy döntsön a Kormány amellett, hogy a parlamenti határozatnak megfelelően a feltételek hiányában, amit ugye a Kormány háromszoros, a csehszlovák kormánynál megtett kísérlete tartalmaz, úgy dönt, hogy felbontja, megszünteti a szerződést. Ennek a határnapját viszont nyitva hagyja, és közben tárgyalhatunk még.)
Antall József: Akkor azt tudjuk csinálni, hogy ha kimondjuk azt, hogy a Kormány amellett dönt, hogy felmondja, a határidejét később határozza meg, és addig lehetőséget lát a megoldásra. Addig viszont szükségesnek látja még egyszer megkérdezni az Európai Közösséget, hogy a szlovák fél értelmezési kérdésének eleget kíván-e tenni, vagy nem. Mert erről van tulajdonképpen szó, hogy a szlovákok nyilván időt akarnak húzni ezzel.
(Katona Tamás külügyi politikai államtitkár Andriessen tárgyalásai miatt lát még esélyt a közös megszüntetésre, ezért nem ért egyet az egyoldalú felmondással. Javasolja, hogy egy, az indokainkat pontosan rögzítő levélben szólítsuk fel a másik felet a szerződés közös megszüntetésére. Ezt az álláspontot osztja Andrásfalvy Bertalan, művelődési és közoktatási miniszter is.
Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter szerint viszont – annak ellenére, hogy ő volt az egyik legharcosabb szószólója annak, hogy egyoldalúan ne bontsuk fel a szerződést – mostanra a helyzet eléggé egyértelművé vált, hiszen a parlamenti döntés úgy szól, hogy amennyiben a C-változat, az építkezést nem függeszti föl a szlovák fél, akkor nekünk a szerződés egyoldalú megszűntetését kell deklarálnunk. A parlament megteheti azt, hogy nem bontja fel a szerződést, de a Kormány nem tehet mást, mint hogy oda viszi ezt a felmondási javaslatot.
Még néhányan hozzászólnak felvetve, hogy meg kellene próbálni még tárgyalni.Mádl Ferenc ehhez megjegyzi, hogy mi már háromszor elmentünk Canossába, de ha szükséges, szívesen elmegy még egyszer.)
Antall József: Ne, világért se, idehívjuk őket.
(Mádl Ferenc ragaszkodik ahhoz, hogy a Kormány lényegileg most foglaljon állást.)
Antall József: Mondja ki a Kormány, hogy ha a C-variánst folytatják, akkor azonnali hatállyal fölmondjuk.
(Mádl Ferenc viszont emlékezteti a Kormányt, hogy ezt közöltük már velük, viszont ottani kormányhatározat van róla, és valóban folyik a munkálat.)
Antall József: De egy csomagot mondjunk ki. Mondjuk ki, első pont: amennyiben a C-variánst folytatják, vagyis, ha nem állítják le azonnal azokat a munkálatokat, akkor a Magyar Kormány azonnali hatállyal a ’77-es államszerződést megszűntnek tekinti. Ez legyen az első pont. A második pont: amennyiben leállítják, akkor a Magyar Kormány hajlandó a közös piaci értelmezésről még egy tárgyalást a jövő héten – nem tudom mikor, jelöljük meg a napot – Čarnogurský és az Európai Közösség képviselőinek jelenlétében tárgyalni. És a harmadik pedig, hogy amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor a Kormány az államszerződést fel fogja mondani. Kérdés az, hogy a május 25-e jó-e erre, vagy pedig a választásokat követő időszak. Tudniillik, ha május 25-én mondjuk fel, júniusban van a csehszlovák választás.
(Mádl Ferenc közli, hogy a csehszlovák magyar közösség és pártjaik a Kormánytól határozott állásfoglalást várnak még a választások előtt.)
Antall József: Én azt javasolnám, hogy arról döntsünk, amivel Mádl miniszter úr egyetért, és amit vállal, hogy még legyen meg Čarnogurskýval ez az értelmezési vita. Tehát mi a megbeszélés elől, amit ők az értelmezési nehézségek miatt kezdeményeznek, nem zárkózunk el, miután arra hivatkozott a csehszlovák fél, Čarnogurský miniszterelnök Prágában, hogy itt értelmezési probléma van. Ezt mi felajánljuk, hogy ekkor és ekkor tárgyalunk az Európai Közösség képviselőinek jelenlétében. Ha ők ezt elutasítják, akkor már automatikusan máris lesöpörtük ezt az asztalról.
(Ebédszünet után Mádl Ferenc újra szóba hozza a témát, és elmondja, hogy az érintett miniszterekkel abban állapodott meg, hogy a határozatba még az kerülne bele, hogy május 25-i hatállyal szűnne meg egyoldalúan a szerződés.
A kérdésben viszont kiújul a vita. Szabó Iván, ipari és kereskedelmi miniszter véleménye az, hogy azt a kérdést kell felvetni, hogy mit akarunk elérni, nemzetközi pert nyerni, vagy hogy ne folyjon a Duna a C-változatban. Ő a szerződés felmondását azonnali biankó engedménynek tekinti a szlovák fél részére, ugyanis ettől kezdve azt csinál, amit akar, és október 1-től ott folyik a Duna. Ezt a Magyar Kormány, ha felvállalja, a lehető legroszszabb politikai helyzetbe manőverezi magát.
Ezt a véleményt azonban többen vitatják.)
Antall József: Azt őszintén szólva nem szeretném, hogy ha a Kormány tagjai ellentétes nyilatkozatokat tennének, amit érthetően Szabó Iván felvetett szakmai vagy egyéb szempontból. Maximumig el kéne menni a parlamenti bizottságokkal való tárgyaláson, miután kettővel még nem tárgyaltunk. Ez az egyik. Felvetem a másik kérdést is, ha a sorrendet megcseréljük, és az elsőnek mondjuk ki a Čarnogurskýval való találkozást, és másodiknak helyezzük kilátásba a felmondást, ugyanis akkor ez nem gyöngíti a helyzetünket, megítélésem szerint, olyan mértékben. Viszont nemzetközileg és egyébként is egy nagyon nagy érv, hogy meghívtuk konkrét időpontra, feltárjuk előtte a közös piaci közvetítő érveit, és azt mondjuk, hogy ha nem, akkor nem marad más hátra. Ezt vetem föl, mint kompromisszumos javaslatot, hogy mit szólnak ehhez a vitatkozó felek.
(Többen ezzel sem értenek egyet.)
Antall József: Szóval visszamegyünk a tánciskolába. A következő a probléma. Amikor a Duna-vita kezdődött, akkor Nagymaros ellen tüntettünk. Nagymaros elcseszését és a visegrádi kanyar elcseszését kifogásoltuk, ez ellen küzdöttünk, és a csúcsra járatás ellen. Tehát tulajdonképpen ez volt az ellenzék akkori állásfoglalása, és ezt próbáltuk megértetni az akkori úgynevezett vizes lobbival. Nagymaros fölszámolva, csúcsra járatás helyett egy korlátozott megoldás van, plusz környezetvédelmi berendezések. Ez a kiindulópont. Ebből tehát Nagymaros elmarad, a csúcsra járatás sincs, marad a kérdés – leegyszerűsítve –, a hajózhatás, amit már előbb elmondtunk. Kérdés az, hogy ha ezeket a célokat vesszük alapul, mit tehetünk?
(Mádl Ferenc elmondja, hogy a műszaki szakembereknek az a véleménye, hogy ez egy komoly létesítmény, amelyet ki kell használni, amelyet gazdaságilag káros nem kihasználni, lehetetlen lerombolni. Bár nincs is arról szó. Ezzel konkuráló másik érték az emberi környezet, a jövő generációjának ivóvize.
Ismét többen hozzászólnak, köztük Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter, aki szerint a felmondással szabad kezet adunk a szlovákoknak, és minden ökoszisztéma-probléma, halál biztosan bekövetkezik október 1-jén anélkül, hogy egy gombnyomással tudnánk ennek egy kis részét legalább eliminálni, és még az az esélyünk sincs, hogy Győr mellett legalább 200 liter/secundumot átengedjünk a Dunán, mert csak arra fog folyni a víz.)
Antall József: Én úgy látom, hogy Szabó Ivánnak az a kérdése, triviálisan szólva, hogy a zsilipnek a klozetlehúzóját átengedjük-e, vagy ne. Ha Kilitinél ez az államszerződés birtokában még a kezünkben van, akkor van bizonyos döntésjogunk. Ha az államszerződést felbontjuk, akkor a klozetlehúzó sincs a kezünkben.
(A vita még hosszan folytatódik.)
Antall József: Tehát, akkor kérem szépen, felteszem a kérdést. Ki van amellett, hogy az eredeti Mádl-féle, Mádl miniszter úr által javasolt sorrendben, de hogy nehogy félreértés legyen, ezért még egyszer megismétlem. 1. felmondás kilátásba helyezése május 25-ével; 2. haladéktalan tárgyalás Čarnogurskýval az értelmezésről legkésőbb május 15-ig; 3., ha nem lép életbe, abban az esetben automatikusan életbe lép az 1. pont; 4., amennyiben felbontásra kerül a szerződés, a magyar fél készen áll automatikusan egy új szerződés megkötésére. Ez a négypontos előterjesztés. Ez ellen ki van? Tehát két tartózkodással, két ellenszavazattal, hét igennel a Mádl miniszter úr által előterjesztett javaslatot hagyta jóvá a Kormány. Mádl miniszter úr képviseli a Kormányt parlamentben. Feltétlen indokoltnak tartanám, amit Katona Tamás még felvetett, hogy a Gazdasági Bizottság és a külügyi Bizottság szintén ismerje meg a helyzetet, hogy ne olyan kép legyen a közvéleményben sem, hogy csak a zöldbizottság foglalt ebben a kérdésben állást.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 772-782. oldalán megjelent szövege)
