1992. év

Antall József: Most van még egy kérdés, Bős–Nagymarosról egy rövid. Ezt azért is veszem előre, hogy Juhász Juditnak, majd a külpolitikai résznél László Balázsnak is legyen már mit mondani. Tehát ezekről mint tájékoztatásokról, hangozzék el valami. Mi a Bős–Nagymarossal a helyzet, miután az osztrákok közzétették a levelemet??

(Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter elmondja, hogy a múltkori kormányülésen úgy döntött a Kormány, hogy ezen a héten fog érdemben is foglalkozni a Bős–Nagymaros ügyével, feltételezve azt, hogy a cseh és szlovák kormány válaszlevele addig megérkezik. A levél viszont mind ez idáig nem érkezett meg. Miután túl súlyos dolgokról van szó, a Kormány a múltkor úgy döntött, hogy a válaszlevél ismerete nélkül érdemben nem foglalkozik a kérdéssel, ezért a közvetlen érintett miniszterekkel egyetértésben azt javasolja, hogy a Kormány halassza el a kérdés tárgyalását egy héttel.
Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter azt kéri, hogy a jövő héten a Kormány arról is döntsön, hogy milyen tervezési munkák induljanak be különböző variációkat feltételezve, ahhoz, hogy legyen miről majd akár bíróság előtt, akár bíróságon kívül az egyezség során tárgyalni.
Jeszenszky Géza külügyminiszter pedig azt tartaná jónak, még persze nem ismerve a szövegszerű választ, hogy törekedjünk arra, hogy értelmezzük a választ úgy, hogy benne van a kooperatív elemnek a minimuma, ami elegendő arra, hogy az Európai Közösséghez forduljunk. Az Európai Közösségre próbáljuk hárítani, hogy ők bírálják el, hogy a szlovák válasz az elfogadható-e, az megfelel-e a feltételeiknek?)

Antall József: Akkor szeretném összegezni a kérdést az elhangzottak alapján is, meg a múltbéli állásfoglalásaink alapján. Az egyik dolog, nyilvánvaló, mindenki tisztában van azzal, hogy Bős–Nagymaros kérdése az a magyar politikai átalakulás politikai kérdése volt, tehát egy politikai ügy, ami összefüggött sok minden mással, erről nincs értelme tovább vitatkozni. Vannak, akik emellett zöldlelkülettel olyan mértékben kívánnak kitartani, ami már nem felel meg a mai nemzetközi politikai gazdasági stratégiának. Az a kérdés akkor a hatalomváltás technikai részletkérdése volt. A második kérdés: az az eredeti, a hidrológusok által és vízépítő mérnökök által elkészített koncepció, amelyik nem vette figyelembe a környezetvédelmi mellékhatásokat, az is járhatatlan volt. Olyan károsodások, amelyeket olyan járulékos elemekkel lehetett volna és létesítményekkel korrigálni, ami nem lett volna gazdaságilag megvalósítható. Tehát itt senkinek nincs igaza abban az értelemben, félreértés ne essék, hogy valamit elrontottunk, és lett volna egy jobb, amit meg kellett volna valósítani. A harmadik, hogy a Duna medrét a kavicsbányászat sokkal korábban tönkretette, az ész nélküli építészet, ezáltal csökkent le a Dunának a vízszintje, és ezáltal tettük tönkre a hajózást. A negyedik kérdés, hogy az egész Rajna–Majna–Duna-csatornarendszer?, mint régi elképzelés, teljesen új dimenziókat kapott a többek által bemutatott geostratégiai szempontokkal. Erről beszéltünk Siklós Csabával a Dnyepertől kezdve. Az egész kelet-közép-európai térség bekapcsolásába be van kalkulálva az Európai Közösségen belül az olcsó vízi út. Tehát ez rendkívül jól eladható propaganda, hogy ezt meg kell teremteni. Az is világos, hogy csak lépcsőzetes duzzasztással lehet a mélyebb merülésű hajókkal leevezni. Tehát ezt mind sorra kell venni. Ezek azok a kérdések, amik miatt nekünk ki kell – egy nagyon szűk teamnek – dolgozni azt a programot, amivel az Európai Közösség elé tudunk állni. Ez a dolognak az analízise. Ha ezt az analízist széles körben, miniszteri nyilatkozatokkal kiterjesztjük most, óriási hibát vétünk, ezért megkérem a minisztereket, hogy ne nyilatkozgassanak Bős–Nagymaros ügyében. Ne mondják el előre, ne süssék el a puskaport, ne mondogassák el azokat a megnyilatkozásokat. Azt se, hogy műszaki kompromisszumot tervezünk. Azt meg kell csinálni, nem pedig nyilatkozni róla. Tehát nem kell ilyen dolgokat nyilatkozni, mert a tárgyalási pozícióinkat rontják el az ilyen kormánynyilatkozatok. Amit a Tudományos Akadémia kutatója nyilatkozhat, az egy elméleti állásfoglalás, amit viszont egy miniszter vagy államtitkár nyilatkozik, az kormányzati döntés, amire épít a másik fél. A következő kérdés az, hogy mellékesen nem került szóba, hogy bennünket egy országgyűlési határozat kötelez arra, hogy április 30-áig, ha nem kapunk megfelelő választ, akkor fel kell bontanunk a szerződést. Tehát ez nem úgy van, hogy halasszuk el a kérdés megtárgyalását és a döntésünket, mert úgy látjuk, vagy nem úgy látjuk. Nekünk dönteni kell! tehát mi azt tudjuk csinálni, hogy ha április 30-ig válaszol a Čalfa, akkor az alapján döntünk. Na, most itt jön majd a szóvivő szerepe, aki a mai kormányülésről azt közölné, hogy a Magyar Kormány őszinte csodálkozással vette tudomásul, hogy Čalfa miniszterelnök nem válaszolt január óta. Mióta? Meg kell nézni. Tehát a január 23-a óta tett részletes levelünkre, a tárgyban kifejtett magyar kormányzati álláspontokra a mai napig nem válaszolt. Ezért a Magyar Kormány, ameddig Čalfa miniszterelnöktől és a csehszlovák szövetségi kormánytól nem kapunk érdemi választ, nem tud ebben a kérdésben állást foglalni. Teljesen elhibázott dolog lenne, hogy külön tárgyalásokat folytatgassunk addig, ameddig egy összegező levélre nem kapunk egy szövetségi kormányzati választ. Tehát ez az első lépés. A következő lépés, hogy akkor döntünk arról, hogy a parlamentnek bejelentjük-e, hogy az országgyűlési határozat alapján – hiszen parlamenti kormány vagyunk –, hogy felmondjuk-e a szerződést, vagy azt kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés módosítsa a határozatát. Na most, akkor meg kell nekünk fontolni, hogy mi mit tudunk tenni, ez a jogszerű helyzet. Tehát én azt kérem, hogy addig háttértárgyalásokat és egyebeket ne folytassunk, mert ez mind arra ösztökéli őket, hogy megpróbáljanak kipuhatolni dolgokat, tehát ezért ilyet ne tegyünk. Ismerve bennünket, magyarokat, mindig nálunk puhatolnak ki mindent, és soha nem mi puhatolunk ki a másiknál. Ennek következtében ezeket a puhatolódzó tárgyalásokat is javaslom a Čalfa-válaszig halasztani. Tehát van egy stratégiai cél, amiben világos, hogy nem lehet zöld az álláspontunk, hanem egy külpolitikailag, nemzetközileg átgondolt. Van ennek egy belpolitikai, jogi levezetése, és utána teljes grassal kell akkor előrehaladnunk, és itt jön a helyi magyar kisebbségek kérdése, amit jó lenne jobban áttekinteni. Kaptam különböző ilyen leveleket az SZDSZ-esektől is, akik a Magyar Polgári Pártot próbálják támogatni azzal, hogy az a veszély fenyeget, hogy a magyarok előnytelen helyzetbe kerülnek, ha a három párt nem együtt lép föl. Nem tudom megítélni, hogy nemcsak arról van­e szó, hogy ma olyan mértékig sorvadt el a magyar kezdeményezés, mert ilyen aktivitással nem szoktak engem megkeresni. Tehát valószínű, hogy nem lehet ezt összehozni. Tehát ennek következtében, akkor nekünk ebbe nem kell beavatkozni. de azt kérem, hogy most és ebben a bős–nagymarosi kérdésben, ami egy nagyon kritikus kérdés, nekünk nagyon határozottan kell előkészíteni a dolgokat. Nagyon fontos, hogy elő legyen készítve a Közös Piac részére az a bizonyos melléklet. Tehát abban benne legyen, hogy mi egyetértünk az Európai Közösség szerepével, egyetértünk a Duna hajózásával, sőt, élen akarunk járni a Duna hajózhatóságának biztosításával. Az alternatív megoldás kidolgozása az nem megoldás. Ezeket végig kell vinni. Na, mostan az osztrákokkal kapcsolatban. Androsch egy sötét figurája az osztrák politikának. Maga Mock azt mondta – telefonon beszéltem vele –, hogy neki nem kell indokolni, hogy neki mi lehet az Androschsal kapcsolatban a véleménye. Tehát ez egy lehetőség volt, hogy egy Androsch típusú alakot ebbe az előtérbe hozni, akinek az osztrák politikában, bankkörökben van súlya persze, viszont az osztrák politikában és gazdasági életben mindenki sárosnak tartja. Nem árt azért megnézni, hogy Androsch mely egykori magyar bankkörökhöz, vagyis hova kötődik.

(Jeszenszky Géza közbeszól, ugyanis az osztrák külügyminiszter fölhívta, és megerősítette azt, amit korábban is jeleztek, hogy semmiféle osztrák nagybank nem áll Androsch mögött, és az állami garancia kizárt ehhez.
Kupa Mihály pénzügyminiszter megjegyzi, hogy az osztrák elektromos művek veszi meg ezt az energiát, tehát nem kell ehhez állami garancia.)

Antall József: Ott volt egy tévedésünk, hogy azt már privatizálták csöndben. Azt írtátok a levéltervezetben, hogy állami, de már privatizált az osztrák elektronikus művek. Annyit még, hogy itt van a gyorshírekben, hogy Vranitzky maga is telefonhoz nyúlt, és annyi megjegyzése volt az Androschékra, hogy őrültség a hír. A nagybankok vezetőitől szerzett értesülései alapján meggyőződött, hogy ebben a 4 milliárdban egyetlen ausztriai schilling sem lesz. Szóval egyelőre az a helyzet, hogy nekünk hagyni kell, hogy az osztrák kormánykörök elhatárolódjanak, függetlenül, hogy mi a véleményünk.

(Jeszenszky Géza szerint nem véletlenül szellőztették meg ezt a régi levelet. Ezzel akarják összeveszejteni a magyarokat az osztrákokkal.)

Antall József: Az nem ilyen egyszerű, de hadd higgyék ezt, és hadd aggódjanak. Akkor szeretném ezt lezárni. Van még valami? Következőt szeretném még mondani Bős–Nagymaroshoz, hogy akkor abban állapodjunk meg, hogy azt jelzi a kormányszóvivő, hogy április 30-a a magyar Országgyűlésnek a határideje a felmondásra vonatkozólag. Mi őszinte csodálkozással és csalódottsággal tapasztaljuk, hogy január, meg kell nézni, huszonvalahányadika óta, számos nemzetközi elemzés és egyéb óta – teljesen szokatlanul – nem kapott még a Magyar Kormány választ a csehszlovák szövetségi kormánytól. Ennyit nyugodtan le lehet írni. Diplomáciai nyelven csodálkozunk, satöbbi, szóval. Még azt is lehet mondani, hogy az is egy lehetetlen dolog lenne csúcsértekezleten erről beszélni, úgy, hogy nem válaszolnak.

(Jeszenszky Géza szerint április 30-án akarják átadni a választ.)

Antall József: Meg kell feszíteni egy kicsit a dolgot. Egyébként Wałęsa olyan választ adott, hogy reméli, hogy szeretjük egymást. A Major remeknek találja, hogy megtaláljuk a megoldást, Mitterrand is ezt reméli. Nem tudom, van-e értelme, hogy ezekre a válaszokra adjunk valamit? Igen? Tessék? Ennek csak belpolitikai jelentősége lehetne, hogy a parlamentben esetleg megemlítjük ezt, hogy lássa a parlament, hogy ezeket végigleveleztük. Tessék, még Bős–Nagymaros?

(Kupa Mihály szerint ezeket a leveleket publikálni kéne, vagy legalább a lényegét. Tegnap volt Párizsban, és a Szávaival beszélgetett erről is. A francia közvéleménynek fogalma nincs róla, hogy az elnökük egyáltalán foglalkozott ezzel.
Ezzel a felvetéssel többen egyetértenek.)

Antall József: Akkor a határidőmódosítás miatt jövő csütörtökön mindenképpen foglalkoznia kell a Kormánynak ezzel a kérdéssel, legfeljebb nem érdemben analizáljuk. Tehát a határidő április 30., addig kell állást foglalnunk abban, hogy felmondjuk-e vagy sem a szerződést. Ha nem kapunk választ, akkor nekünk fel kell mondanunk. De most az Országgyűlést is tájékoztatni kell. Most egy merev nyilatkozatot tegyünk, amiben csodálkozásunkat fejezzük ki, hogy még mindig nem kaptunk választ, annak ellenére, hogy a számos külföldi kormányfő válaszokat adott, de ők még mindig nem voltak erre képesek. Na most ezt ezzel lezártam.

A miniszterek külföldi útjainak és találkozóinak finanszírozásával kapcsolatban.

(Jeszenszky Géza külügyminiszter elmondja, hogy egyik oldalról örül, hogy a kormányzat részéről ilyen élénk külföldi forgalom van, ugyanis ezek a tárgyalások és találkozók sok esetben valóban eredményeket hoznak. Azonban a miniszterelnök is felhívta már a figyelmet, hogy nem szükséges mindenhová elmenni. Ezt azért is veti fel, mert a külügy költségvetése egyszerűen nem tudja állni ezt a forgalmat.)

Antall József: Erre legyen szabad akkor a következőt, gyakorlatilag egyszer már egy felmérést csináltunk, amiben benne volt a külügy, a külképviseletek, egyáltalán a kereskedelmi, gazdasági, diplomáciai, kulturális, egyéb. Az utazások nem csak miniszteri és államtitkári, hanem minisztériumi szinten olyan méretűek és olyan jellegűek, amit esetenként nagyon nehéz megítélni így promt és rögtönözve, de fel kell hívni arra a figyelmet, hogy az utazás az egyben költségvetési kérdés, forintként is jelentkezik. A másik része pedig az, hogy a kiutazók nem is jelentkeznek be a követségeken, ami politikai hiba, ezért a követségek utólag érdeklődnek, hogy hallották, hogy X államtitkár ott járt az Egyesült Államokban, és erről ők az amerikaiaktól értesültek. Ezek konkrétumok. Ez az egyik, hogy kiutazáskor be kell jelentkezni a követségre. A másik dolog, hogy igenis, meg kell csinálnunk a külszolgálat és az egész egységes külképviseleti rendszerünknek az önállóságoknak bizonyos meghagyása mellett is a rendszerezését, mert tarthatatlan helyzet az, hogy óriási objektumok fenntartásával néhol nem hatékony működtetéssel kint tartunk embereket olyan helyeken, ahol ez nem indokolt. Az Egyesült Államokban például a külképviseleti rendszerünk tényleg nem fejlődött ahhoz képest, amekkorát Magyarország és az Egyesült Államok viszonya fejlődött. Ugyanakkor olyan országokban vannak külképviseletek, gazdasági képviseletek, kulturális és egyéb, ahol nincs semmi. Szóval itt valami rendet kell ebbe belevinnünk, és ezt nekünk most felül kell vizsgálni, legalább, hogy a következő költségvetési évre ebben tisztán lássunk, kimutathatóan, hogy hol van politikai eredménye ennek. Hol van gazdasági eredmény, ahhoz képest, hogy ekkora külszolgálattal vagyunk ott. Ha nincs eredménye, akkor mondjuk vissza, adjuk át az egyik vagy másik szervezet részére az épületet, másképp nem fogjuk tudni megoldani a külképviseleti kérdést. Épületeket tartunk fenn olyan összegekért, ami elképesztő. Tényleg elmegy az ember néha egy külképviseletre, ahol fontos lenne a külképviselet szerepe, ott igazán nincs semmi, és ahol pedig egyáltalán nem olyan fontos, ott pedig olyan körülmények között vannak, ami elképesztő. Szóval ezt így nem lehet tartani, ezt nekünk racionalizálni kell. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ezt nagyon komolyan meg kell vizsgálni, miközben tudom azt, hogy itt az apparátusokba mindenki beleütközik. Ezért az a kérésem, hogy a kormánytagok ne a saját apparátusuk szemszögéből nézzék ezt a kérdést, hanem kormányzati szempontból. Nekünk egységes kormányzati szempontból kell megnézni, hogy mit tudunk ezen a téren tenni. Érdemes kimutatni azt, hogy ahol van egy követség, és annak tényleg milyen politikai visszaigazolása van, mi a fenét értek el ott? Mit csinálnak, hogy reagálnak, hogy kezelik például a sajtót. A gazdasági kirendeltségek, ahol vannak, tényleg hoztak annyit, amit lehetne? Van-e kimutatható összefüggés az eredmény és a között, hogy ott van az a gazdasági kirendeltség? Ha van, akkor rendben van, de ha esetleg nincs, és perspektivikusan sincs esély rá, akkor azt meg kell szüntetni. Hát lehetetlen, hogy ne tudnánk a hatást vizsgálni. kulturális téren is hasonló a helyzet. Kétségbeejtő, hogy némelyik helyen milyen ócska könyvtárakkal rendelkeznek. Semmi nincs érdemben, csak tettetett mozgások. És milyen alakok? Szóval, ez nem a minisztereknek szól, de hát mindnyájan járjuk azért a világot, látjuk, hogy miről van szó.

(Balsai István igazságügy-miniszter megjegyzi, hogy a külügyi protokoll költségén nemcsak kormányzati emberek, hanem a parlamenti képviselők és egyéb államhatalmi ágak képviselői, például a köztársasági elnök, alkotmánybírák, bírósági vezetők stb. is utaznak. Szerinte ezeket a költségeket a saját szervezetük költségvetésének kellene állnia.)

Antall József: Én a következőt javaslom, mert ezt most tovább nem tudom folytatni, és nem is akarom, ne egymást nyuvasszuk. Tehát az a kérésem, hogy a Külügyminisztérium vezetésével a nemzetközi gazdasági kapcsolat, a honvédelmi és a kulturális – ki van még ebben –, a pénzügy nézzék meg, hogy hogy lehet egy racionális nagykövetségi működést kialakítani. Egyébként a nagykövetségek is joggal panaszkodnak, hogy néhol nem kapnak meg bizonyos dolgokat. A New York-inál ugye a lábát ki nem tette a New York-i konzulátus négy tagja. 26 kormányzót kellett volna meglátogatni, és amikor ott voltam, még soha nem látogattak meg egyet se. Ki se teszik a lábukat New Yorkból. Azt mondták, hogy kétezer dollár az ő úti ellátmányuk, és ezért ők nem mennek ki, mert ebből nem futja. Hát szóval ezt a kérdést azért kormányzati szempontból már nézzük végre egységesen. Nem lehet vertikálisan, tárcaszemlélettel nézni kormányzati dolgokat. Pláne nem, ha kifelé. Valamit ebben tényleg meg kell próbálnunk rendet tenni, mert azért az lehetetlen, hogy ne legyen a „nemzeti böcsületet” sértő szarrágás és pazarlás között egy középút. A Washingtoni Magyar Nagykövetség valóban rosszul van ellátva, országosan. Korábban egyszerűen a Washingtont egy másodlagos helyként kezelték, ami mára jelentőségét illetően elsődleges hellyé vált. Szóval itt Washington, Bonn, Párizs, London, Róma. Ezeket kell kiemelni és kiemelten kezelni és a Közös Piacot. továbbá Tokiót is nyilván. Ezekre a helyekre kellene koncentrálni.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 764-770. oldalán megjelent szövege)