Az 1991.november 28-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a jugoszláviai helyzet lehetséges változásainak politikai, biztonsági, valamint bel- és külgazdasági hatásaival és a további teendőkkel kapcsolatban
Antall József: Ez előtt lenne egy kérdésem. Az Adria-olajvezetékről egy elvi döntés volt, hogy a csehekkel együtt Zágrábba és Belgrádba szervezünk egy látogatást. Nem tudom, hogy történt-e ebben az ügyben intézkedés.
(Katona Tamás külügyi politikai államtitkár elmondja, hogy szombaton van egy találkozó, de az egyik cseh miniszter azt mondta, hogy nem látja különösebb értelmét, mert szerinte nincs ember, akivel érdemes lenne ma tárgyalni.)
Antall József: Igen, de erre megállapodás volt a Čalfával, hogy ennek van egy közvetlen, az Adria-olajvezetéket érintő része, másrészt pedig ez egy bizonyos politikai tájékozódást is lehetővé tenne. Most azért én úgy gondolom, hogy az olajáremelésnek vagy benzináremelésnek a jövő évi minden variációjára fel kell készülni. Az olaj világpiaci ára miatt most mindenképpen kell az Adria-olajvezeték ügyében valamit tenni, továbbá a szovjet olajvezeték ügyében is, és lépni kell egyéb nyugati, osztrák oldal felé is. Tehát itt ki kell dolgozni legalább három vagy négy variációt a beszerzésre vonatkozóan. Ez, gondolom, az egyik alapkérdés.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 721-722. oldalán megjelent szövege)
