1993. év

(Ez az utolsó olyan kormányülés, amelyiken Antall József miniszterelnök még részt vesz.)

(Szabó Iván pénzügyminiszter elmondja, hogy a mielőbbi kormánydöntésre azért van szükség, hogy a gazdaságban felhalmozódott, különféle okokból létrejött rossz hiteleket, amelyeknek az állománya több százmilliárdos értékű, ezeket végleg valahogy eltüntessük, és egyidejűleg a bankszférát rendbe hozva az ország normális gazdasági működését nagyobb kockázatok és megrendülések nélkül továbbvigyük. A bankkonszolidáció két lé -pésben kerül végrehajtásra. Az első lépésben egy olyan mértékű tőkeemelést hajtanánk végre, amely biztosítaná, hogy a bankok korrigált szavatoló tőkéje a 100 milliárd forintot elérje. Ez az idei és a jövő évi lépés 240 milliárd nagyságrendű államkötvény körüli kibocsátást tesz indokolttá.
Többen hozzászólnak, kifejezetten a kormányzat legnagyobb jelentőségű gazdaságpolitikai lépésének tartva ezt.
Szabó Tamás tárca nélküli miniszter javasolja, hogy a részletek tisztázására még üljenek össze a gazdasági miniszterek, továbbá szerinte olyan jelentőségű gazdaságpolitikai ügyről van szó, hogy ezt a miniszterelnöknek kellene bejelentenie.)

Antall József: Akkor egyelőre, miután korunkban a természetellenes viszonyokat is legalizálni akarják, akkor már a meglévőt kénytelenek vagyunk eltűrni. Tehát, ha már létrehoztuk, akkor ezt sajnos most nem lehet megváltoztatni. Ez az egyik. A másik kérdés a további vitához, nekem logikusnak tűnik, hogyha a kötvénykibocsátó a pénzügyminiszter, és ez az egész a költségvetéssel függ össze, akkor ebben a vonatkozásban ez értelemszerűen tulajdonosi joggyakorlás, ezért ennek végrehajtása, pláne mivel költségvetéssel függ össze, a pénzügyminiszternek, illetve a Pénzügyminisztériumnak a feladata. Én most csak közjogilag értelmezem a kérdést. Tehát az állam nevében a pénzügyminiszter gyakorolja a tulajdonosi jogokat, és az ÁV Rt. az, amelyik szerződéssel a lebonyolítást és ennek a technikai kezelését végzi. Én ezt járható útnak tartom. Tehát kérem, akkor a vitát ebbe az irányba vigyük, bár lehet ellene szólni. Tehát lássunk ebben a kérdésben tisztán. Ebben a vonatkozásban ez azt jelenti, hogy a magánbankok esetében mint kötvénykibocsátó, ahol megsegítette a bankot, ott azzal a tulajdonosi résszel, a kötvénykibocsátás alapján válik résztulajdonossá adott esetben a magyar állam. Tehát ezt jogilag úgy érzem, hogy járhatónak tűnik. Tehát akkor rögzítjük, hogy vasárnap kerül sor erre a megbeszélésre, amit Szabó Tamás is kezdeményezett, és ez alapján történik a felhatalmazás. Tehát a Kormány tulajdonképpen, mivel nem volt ellenvetés arra a felvetésre, hogy a pénzügyminiszter gyakorolja jogszerűen a jelenlegi hatályos magyar jogszabályok alapján ezt a bizonyos tulajdonosi jogot a kötvénykibocsátás alapján, összefüggésben a költségvetéssel, és külön szerződésben – ez is tárgya nyilván a vasárnapi megbeszélésnek – rendezi az ÁV Rt.-vel ennek a gyakorlatát és a vagyonkezelési szerződést stb. Tehát ezeket kérem, akkor ott tisztázni. Az ÁV Rt.-t, miután ezt a Kormány előterjesztése alapján, sőt, a Kormánynak határozott javaslata alapján hozta létre a parlament, és az ÁVÜ-t is a parlamenttől a Kormány javaslatára helyezte a kormányzat alá, ezért azt hiszem, hogy ennek a megoldásnak a megkérdőjelezéséről nem lehet szó. Tehát ebben a formában kérem akkor a tárgyalásokat majd folytatni. Megkérdezem a Kormányt, hogy megadja-e a felhatalmazást ahhoz, hogy a felkért miniszterek ellenjegyzésével, két ülés közti jóváhagyással léptethessük életbe? Ez valóban a kormányzásunk időszakában, bár szakszerű körben, szakszerű jellegűnek tűnő előterjesztés, ami kvázi nem a széles közvéleményt érdekli, de a valóságban is erre kell felépíteni igazából az egész propagandát és mindent, hogy megértetni azt, hogy ez a magyar gazdaságpolitikának valóban a kormányzás egész időszaka alatt meghozott döntései között a legfontosabbak sorában foglal helyet, bár nem érdemes itt rangsort állítani. De mindenesetre ez azok között foglal helyet, és kihat az egész magyar gazdaságra, növekedésre, rendezésre, nemzetközi gazdasági kapcsolatainkra és mindenre. Úgyhogy akkor kérdezem, hogy a Kormány megadja-e ebben a formában a felhatalmazást? Van­e ellenszavazat? Tartózkodás? Nincs. Akkor a Kormány egyhangúlag megadta a felhatalmazást.

Különfélék között a MÁV-nál kialakult sztrájkhelyzettel kapcsolatban.

(Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter elmondja, hogy a helyzet reménytelen, de nem komoly. A MÁV dolgozói 27,3 százalékos béremelést szeretnének, amire 4 milliárd 425 millió forintot kérnek a Kormánytól. Szerinte ez egy kicsit megrendítené a költségvetés jelenlegi helyzetét, ráadásul a legjövedelmezőbb iparágakban is nehéz biztosítani ekkora béremelést, nem egy ilyen tönkrement vállalatnál. Viszont fél évvel a választások előtt nem célszerű egy általános sztrájkot kirobbantani, ezért mérlegelni kell, hogy vagy megadja ezt a Kormány, vagy ragaszkodik az eredetileg megajánlott 18%-os béremeléshez.
Többen hozzászólnak, azt a megoldást támogatva, hogy a Kormány tartsa magát az eredeti, 18%-os javaslatához.
Becker Pál pénzügyi politikai államtitkár viszont ehhez még hozzáfűzi, hogy miután bizonyítottan a MÁV-nál tízezer ember felesleges, ezért ezt a tízezer embert kell leépíteni, és rögtön a béremelés mértéke akár 25%-os is lehet.)

Antall József: Azt hiszem, hogy abban teljes az egyetértés, hogy nem engedhetünk. Egyrészt azért sem, mert a vasutas szakszervezettel? sikerült megállapodnia Schamschula Györgynek. Most akár helyes, akár nem, hogy miniszter állapodik meg, amit Szabó Tamás mondott, de nem hozhatjuk olyan helyzetbe a velünk megállapodott szakszervezetet, hogy utána a többi szakszervezettel, amelyik csak az alkalmazottak 30 százalékát adja, azoknak többet engedünk. Tehát ez az egyik, hogy eleve emiatt sem engedhetünk a MÁV-on belül, de az egyéb iparágak, sőt pedagógusok, egészségügyiek számára sem. Ha engedünk, ez a követelés akkor egy láncreakcióként menne végig. Tehát mindenképpen erős lábakon kell megpróbálnunk állni. A másik viszont, hogy legföljebb azon lehet gondolkodni, hogy a mozdonyvezetők, vagy nem tudom, ezek arcuk megőrzéséhez kapjanak valamilyen távoli ígéretet vagy egyebet, hogy legyen egyáltalán visszavonulási lehetőségük, ha vissza akarnak vonulni. Közben érkezett egy másik hír, ezzel kapcsolatban, gyorsjelentés, megkérlek, hogy ismertesd.

(Marinovich Endre címzetes államtitkár, a miniszterelnök kabinetfőnöke ismerteti a hírt, miszerint négy MÁV-szakszervezet megerősítette, hogy kész a hónap végén többnapos általános sztrájkot tartani, ha továbbra sem lehet megegyezni a vállalat vezetésével a dolgozók jövő évi béremeléséről.)

Antall József: Az a kérdés tulajdonképpen, hogy jelenleg Schamschula miniszter úr mire lát lehetőséget. Azt az elvi belső elhatározást megtehetjük. Utána Für Lajos meghirdeti, hogy mozdonyvezetők kiképzését megindítja a hadsereg.

(Für Lajos kijelenti, hogy behívatjuk őket.)

Antall József: Egyelőre ezt csak el kell terjeszteni. Egyébként az egész szakszervezeti törvénnyel? az az alapprobléma, amit nem tudtunk megoldani, amivel tulajdonképpen az angol konzervatív kormánynak sikerült a szakszervezeteket megtörni, hogy az összdolgozó, nem csak a szakszervezeti tagok, hanem az adott munkahely összdolgozóinak a többségi szavazatára van szükség a jogszerű sztrájk folytatásához. Anglia már működésképtelen volt a folyamatos sztrájkok miatt, amikor ezt a törvényt elfogadták. Ennek következtében Angliában csak az a törvényes sztrájk, amit az adott munkahely dolgozóinak a többsége eldönt.

(Balsai István igazságügy-miniszter megjegyzi, hogy ezt a törvényt a Németh-kormány hozta meg. Schamschula György még közli, hogy van egy megállapodás az elégséges szolgáltatásra, csak nem biztos, hogy betartják. A mozdonyvezetők pedig a négynapos munkahetet akarják maguknak kivívni.)

Antall József: Nagyon fontosnak tartanám a belügyminiszter úr és a nemzetbiztonsági miniszternek a jó előzetes tájékozódását a tekintetben, hogy mennyiben kísérelnek meg a mozdonyvezetők, akik mozgatói ennek az egésznek, kapcsolatokat keresni a közúti dolgozókkal, tehát a kamionosokkal, BKV? dolgozóival stb. Tehát, hogy egy nagyszabású közlekedési sztrájkban is gondolkodnak-e, vagyis magyarul a taxisblokád megismétlésén. Most ehhez ugye az amnesztiatörvényt is elő kell venni, és főleg nagyon jó tájékozottsággal kell rendelkeznünk, és esetleg, ahogy már történt, bizonyos preventív lépéseket meg lehet tenni. Nehogy akkor kapjunk észbe, amikor már elkezdődött. Úgyhogy kérem, hogy ebbe az irányba tájékozódjanak az illetékesek, hogy valóban folyik-e ilyen szervezés, és hogy kik csinálják.

(Schamschula György és Boross Péter belügyminiszter is megerősíti, hogy folyik ilyen szervezés, de még visszhang nélkül. Boross Péter határozottan kijelenti, hogy a Kormány nem engedhet.)

Antall József: Akkor maradjunk abban, hogy tehát a nem engedés politikáját követjük, és a teljes tájékozódásra való törekvést, hogy időben fel lehessen lépni. Javaslom, hogy a közlekedési minisztérium és a miniszterelnökségi kormányszóvivő építsenek fel nagyon sürgősen egy olyan sajtó- és egyéb tervet, amivel ezt jól elő lehet adni, kezdve a fizetésektől, az utasokat érő hátrányokról, szóval azt, hogy milyen körülmények között történik ez a sztrájkfenyegetődzés. A televízióban, rádióban el lehet azt is mondani, vagy akár lehet idézni, amit az MSZP gazdasági programja tartalmaz. Békesi szerint, azért kell egy baloldali kormány, mert nem lesz semmiféle gazdasági javulás, és ezt csak egy szakszervezetekre, szocialista szakszervezetekre támaszkodó szocialista párt tudja elfogadtatni. Ez van benne. Igen, ez van benne. Tessék megnézni a Békesi nyilatkozatát múlt héten, és erre kellene hivatkozni. Ezt belesulykolni a lakosságba, hogy kimondták, hogy nem tudnak jobbat, és csak azért fogadjuk el őket, mert ők tudnak a Nagy Sándorral beszélni. Így van leírva. Ez a lényege.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 449-453. oldalán megjelent szövege)