1993. év

(Szabó Iván pénzügyminiszter emlékeztet arra, hogy az előző kormányülésen felvetődött az a statisztikai anomália, hogy Magyarország esetében a GDP-ben rosszul jelent meg, hogy milyen mértékű a magánszektornak a teljesítménye, ugyanis kiderült, hogy még a régi pártállami hagyaték alapján a szövetkezetek, mint társadalmi szervezetek, illetőleg az állami szektorhoz közelebb esők nem úgy jelentek meg, mint a magánszektor. Ezt orvosolja már ez az anyag.)

Antall József: Szeretnék még egy pillanatra visszatérni az előző ponthoz, a magánszektor teljesítményéhez. Azért szeretném megállapítani, hogy elég szomorúnak tartom, hogy erre a korrekcióra ilyen formában kerül sor, hogy én kérek egy interjúhoz egy anyagot, és csodálkozásomat fejezem ki, hogy hogy lehet, hogy még mindig csak 30 százalék, egyharmad a magántulajdon. Azért szeretném, hogyha a Kormány gazdasági miniszterei és az alájuk tartozó apparátusok azért egy ilyen kérdést, és a Pénzügyminisztérium is azért gondosabban kellene, hogy áttekintsen, és gondosabban vegye figyelembe az Alkotmány előírásait a tekintetben, hogy kétféle tulajdon van, köz- és magántulajdon. Egy ilyen kialakult helyzetben nem lehet, hogy Magyarország hátrányos helyzetbe kerüljön azáltal, hogy az elmúlt évben és eddig az idei évben is változatlanul a 30% körüli összeget mondjunk, illetve ami egyáltalán nem javít, sőt még ront is ezen a képen, hogy az egyik miniszter mást mond, mint a másik, vagy a Statisztikai Hivatal mást mond, mint a Nemzeti Bank vagy a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok, mint a Pénzügyminisztérium. Hát ez egy abszurdum. Ezt szeretném először is leszögezni. A másik az, hogy nem veszik figyelembe a jogi szempontból a valós helyzetet, és utána nincs összehangolt tájékoztatás erről, miközben tulajdonképpen egy ilyen számítási hiba, és egy ilyen felfogásbeli hiba lehet az egész kérdésben. Ezt azért szeretném rögzíteni a Kormány tagjai előtt, hogy ez elképesztő. A másik dolog, arról ugye nem kell beszélni, és nem kell külön hangsúlyozni, hogy függetlenül mindentől, az egész képe a magyar gazdaságnak, az egész magyar privatizációnak, sőt, merem mondani, a modernizációnak, a külpolitikai megítélésünknek mindent figyelembe véve óriási különbséget jelent, hogy ha azt mondjuk, hogy 30 százalék, vagy pedig azt mondjuk most már, hogy 40. ’91-ben is már 40 volt, és ma pedig azt mondjuk, hogy már 45 százalék volt ’92-ben. Na most itt van egy olyan kérdés, amit szeretnék azért feltenni. A privatizálható szektorban ez nem elég egzakt. Nem szeretem, hogyha ilyen nem egzakt dolgokat használunk, mert erre rákérdeznek, és hatféle módon fognak rá megint válaszolni. Ezért kérem ezt egzaktan megfogalmazni.

Napirenden kívül a forintleértékeléssel kapcsolatban.

(Szabó Iván pénzügyminiszter elnézést kérve az ad hoc? előterjesztés miatt röviden ismerteti az azonnali forintleértékelés indokait.)

Antall József: Jelenleg tehát egy olyan döntést kell hoznunk, ami itt a 2,9 volt, ha jól emlékszem az eredeti javaslat. Nem kettő, hanem 2,9, és ezt követné a Nemzeti Banknak a későbbi 2 százalékos csökkentése. Tehát ez az alapállás. Most azt kérem, mivel az egésznek a vitáját le kell még folytatnunk, és az egész gazdaságpolitikai vita és összeütközés sajnos most nem oldható meg, tehát most egy tűzoltó lépésről van szó, és csak utána lehet, de egyben kell is az egésznek a hatását, mindent felmérni, múltat, jelent, jövőt.

(Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere különösen a helyzetmegítélést vitatja.
Bod Péter Ákos, az Magyar Nemzeti Bank elnöke elismeri, hogy nem tudunk sokat a gazdaság állapotáról, mert az év eleje mindig nehezebben felmérhető. Az biztos, hogy egyfelől van egy belpiaci élénkülés a korábbi nehézségekhez képest, és az is egyértelmű, hogy van exportcsökkenés. Másodszor, azt viszont biztosan tudjuk, hogy a tőkebeáramlás folytatódik, a tőkemérleg továbbra is pozitív. Ő határozottan támogatja az előterjesztésben foglalt javaslat elfogadását, és vállalja az MNB részéről – szükség esetén – a további csökkentés meglépését.)

Antall József: Egy kérdésem van, hogy egyetért-e bankelnök úr, illetve adjon erre, amit az előbb érintett, lélektani szempontból magyarázatot. Hogy egy nyakkendőt 99 forintért árulnak, azt mindig értem, mert lélektanilag érthető, hogy nem száz forint. De most, ha ennek az a hatása kell, hogy érvényesüljön, hogy itt történt valami, az átlagember a 2,9-et, azt mindenképpen háromnak veszi. Viszont hogyha a külső hatását akarjuk és ennek az emelt hatását, akkor nem jobb a 3? Szóval ez a 2,9 tized miért jó ebben a viszonylatban? Mondom, nyakkendőnél értem, ha el akarom adni a kiárusításnál, na de, hogy most, ebben az esetben nem jobb-e a 3, ha már erről van szó. Tessék!

(Bod Péter Ákos megerősíti, hogy ennek valóban lélektani hatása van, mert azt lehet mondani, hogy még a hármat sem éri el. Szerinte van jelentősége, hogy 2,9-t és ne 3-at mondjunk. Az MNB az elmúlt évek során négyszer is csökkentett, és ez a módszer, hogy 1,6 vagy 1,9, mindig bevált.
Többen hozzászólnak, köztük Szabó Tamás tárca nélküli miniszter is, aki elmondja, hogy bár az anyag ad hoc módon került a Kormány elé, azonban ez nem egy rögtönzött döntés, ezt szakmailag nagyon szisztematikus munkával dolgozták ki, ezért ő is javasolja a döntés gyors meghozatalát.)

Antall József: Kérem, én lezárom most a vitát, mert amiben intézkedni kell, az nem tűr további vitát. Tehát két része van a dolognak. Az egyik a gyors döntés. A gyors döntést követően a bankelnök úr saját hatáskörben teendő lépései következnek. Mindenesetre, ami a kormányülésen elhangzott, nyilván e vonatkozásban zárt, ezért kérem a papírok összeszedését. Ezek után, miután elhangzottak a hozzászólások, és állást foglalt a pénzügyminiszter úr a 2,9 mellett, a továbbiakban Latorcai János is, Kádár miniszter úr is elmondta a véleményét, Szabó Tamás is, ezért ezek után tehát kérdezem, hogy akkor az előterjesztést, amiben a pénzügyminiszter előterjesztése és a Nemzeti Bank elnökének az egyetértése érvényesült, és ami a Kormányra tartozik ebből, vagyis a 2,9-re vonatkozó javaslatot elfogadja-e a Kormány? Kérdezem, hogy ki van ez ellen a 2,9-es szám ellen? Szavazás van. Tehát akkor kérem jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy egy nem szavazat, Kádár miniszter úr. Tartózkodás? Ügyelni szeretnék arra, hogy a Kormány határoz, tehát legyen kellő szavazati lehetőség, mert bár a tartózkodást nem nagyon értem, de ebben az esetben a Kormánynak dönteni kell. Úgyhogy azért ezt kérem figyelembe venni, mert kényelmes álláspont a tartózkodás, de ha az nem lesz határozat, akkor nem hoz a Kormány erről döntést. Tessék! Tehát akkor, egy ellenszavazat volt, Kádár miniszter úr. Tartózkodás? Egy, kettő, három, négy. Akkor igen szavazat? Egy, kettő, három, négy, a politikai államtitkárnak nincs szavazata, öt, hat és akkor én, hét. Én a többséggel szavazok mindig. Tehát akkor hét igen, négy tartózkodás és egy ellenszavazattal a Kormány ezt eldöntötte. Nyolc igen, bocsánat. Igen, Latorcai is igen. Nyolc, ő külön szólt, reám ruházta a szavazás jogát, tehát nyolc. Tehát nyolc igen, négy tartózkodás, egy ellenvéleménnyel. Akkor kérem bankelnök urat, hogy tegye meg az intézkedéseket, de ettől függetlenül az egész kérdésnek a hatásvizsgálatát és a továbbiakat is el kell végezni. Úgyhogy ezt kérem viszont majd, de úgy, hogy előtte a Gazdasági Kabinet ezt mélyenjáróan elemezze.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 401-403. oldalán megjelent szövege)