Az 1993. február 11-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása az államháztartás konszolidációja című anyaggal és a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatban
(Erre a kormányülésre azon a napon kerül sor, amikor a köztársasági elnök Kupa Mihályt saját kérésére felmenti a pénzügyminiszteri tisztség alól, és Kupa Mihály ebből az alkalomból sajtótájékoztatót is tart.)
Antall József: Akkor a következő. Van még egyéb? Két egyéb kategóriájú feladatunk van. Az egyik, ami – ez mindenkinek a kezében van? – az államháztartás konszolidációjáról szól. Ezzel kapcsolatban, tekintettel a mostani személyi változásokra és a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokra, valamint arra a tényre, hogy itt bizonyos improvizálások történtek az elmúlt időszakban. A kérésem az, hogy ezt a napirendről vegyük le, és kérjük ennek a további kimunkálását, annál inkább, mert a Nemzetközi Valutaalaphoz ki kell utazni két-három héten belül egy delegációnak, amelyik erről tárgyal. Emiatt azt hiszem, hogy ezt újra ki kellene dolgozni. Most nem akarok belemenni azokba a részletekbe, amik itt előzetes beígérések voltak, és amik nem teljesülhettek, és emiatt a Nemzetközi Valutaalapnál ilyen jellegű problémák is fennállnak. Én nem vettem részt azon a megbeszélésen, amit erről tartottak, részben a gazdasági miniszterek, és külön is. Nem tudom, hogy van-e ettől eltérő vélemény? Mi a véleménye azoknak, akik ezen részt vettek?
(Boross Péter belügyminiszter ad tájékoztatást arról, hogy bár sok minden szóba került, leginkább az, hogy olyan helyzetfeltáró anyag készüljön, amelyik tartalmazza azt is, hogy mi történik, vagy milyen kockázattal jár, ha az IMF-fel nem sikerül megállapodást kötni. Ez nem az az anyag.)
Antall József: Szóval én azt szeretném ehhez hozzáfűzni, hogy a Nemzetközi Valutaalappal meg kell egyezni, mert az tarthatatlan, hogy hosszabb időszakig ne kerüljön sor erre a megegyezésre. Úgy gondolom, hogy olyan károkat szenvedne az ország hosszabb távon és nemzetközi, gazdasági megítélésben, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak. De ez majd a tárgyalásokon múlik, azon, hogy hogyan folytatjuk le ezeket a tárgyalásokat. Úgy gondolom, hogy itt történtek olyan hibák az előzetes, túl könnyű kezelés vagy ígéretek esetében, ami most megnehezítette a helyzetünket a Nemzetközi Valutaalap döntésénél.
(Pongrácz Tibor pénzügyi politikai államtitkár kicsit védelmébe veszi az anyagot, ugyanis az anyag lényegileg azért azt tartalmazza, hogy meg kellene egyeznünk. A mai kormányülésen az anyag átdolgozásra történt visszaadása ellenére is addig el kellene jutni, hogy a Kormány leszögezze, hogy mindenképp törekszik a Valutaalappal a megegyezésre.)
Antall József: Ehhez szeretném azt elmondani, hogy az egy lehetetlen dolog, hogy egy nappal a kiutazás előtt a Kormány elé lezseren bekerüljön három sorban valami. A tavalyi, szeptemberi döntést is áttekintve pontosan ezt történt a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos tárgyalások előtt. Ez lehetetlen dolog. Úgy, hogy a jelenlévők nem is tudják, hogy miről van szó, és főleg minek mi a kihatása. Így kerültünk olyan helyzetbe, hogy akkor egy olyan jellegű ígéretre került sor, amilyen ígéretet nem tarthatunk meg. És ez mostanra kiderült, hogy az az ígéret felelőtlen volt, ha úgy tetszik. És abban a pillanatban az jól hangzott, miért ne fogadták volna el? De hogyha abban a szituációban továbbmegyünk, akkor nem kerülünk ma ilyen helyzetbe. Ráadásul nem is volt felmérve. Én úgy gondolom, hogy a Valutaalap sok mindent megért. Én nem értek egyet azzal, hogy a Valutaalapot, mint valami fantomot és ellenséget állandóan elővetítsük. A Valutaalapra igenis szükségünk van, enélkül hosszú távon nem tudunk működni, de a Valutaalappal folytatott tárgyalásoknál pontosan el kell menni addig a pontig, ameddig lehet. Ehhez viszont reális felmérésre van szükség, de nem így, hogy mi most csak valamire rábólintunk és utánamegyünk. A Valutaalapnál bizonyos értelemben helyre kell állítanunk a hitelképességünket. Most a szónak a hitelképességéről beszélek. Tehát nekünk úgy kell felkészülni, hogy két-három héten belül ki kell menni egy tárgyalócsoportnak. Erre kérem az előkészítést, tehát ennek az előkészítését, amihez mindent igénybe kell venni, az anyag kiegészítését, amit aztán minden lehetséges információs csatornán keresztül meg kell tárgyaltatni a Gazdasági Kabinetben és más tárcákkal is, valamint a Nemzeti Bankkal is. Azt is meg kell tárgyalni, amit a Valutaalap mint étlapot átadott, hogy mit lehet figyelembe venni, és hogy mit tudunk ebből vállalni, mert nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy mi nem jutunk megállapodáshoz. Tessék!
(Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere óvatosságra int a megfogalmazással kapcsolatban, mert szerinte a Valutaalap most nem akart megegyezni, és amit elénk tettek, egyszerűen nem végrehajtható. Megfogalmazásként azt javasolja, hogy a Kormány törekszik a Valutaalappal való tárgyalások sikeres lezárására, természetesen az ország lehetőségeinek, érdekeinek megfelelően, és nem mindenáron. Mert úgy, hogy ők nem akartak megegyezni, mi pedig előre közöljük, hogy mi meg akarunk egyezni, ez egy lehetetlen tárgyalási pozíció. Pongrácz Tibor viszont kéri, hogy ne legyünk nagyon negatívak, mert az nagyon rossz volna.)
Antall József: Ezt nem is lehet. De azzal egyetértek, hogy ezt kell jól megfogalmazni. Mindenképpen kifejezésre kell juttatni azt, hogy a Valutaalappal folytatjuk a tárgyalást. Se azt ne mondjuk, hogy mindenáron, meg nem mindenáron. A Valutaalappal folytatjuk a tárgyalást a megegyezés érdekében, és ennek előkészítésére a Kormány folytatja a felkészülést. Ennyit kellene ehhez jelenleg csak közölni. Tehát akkor rögzíthetjük ebben a formában? Tehát a Kormány megvizsgálta az államháztartás konszolidációjáról szóló előterjesztést, és úgy foglalt állást, hogy a Valutaalappal történő megegyezés érdekében folytatja a további szakértői vizsgálatát. Tessék!
(Forrai István, a miniszterelnök helyettes kabinetfőnöke szerint nincs kényszer arra és szükség sem, hogy ma ezzel kapcsolatban bármit is kelljen mondani. Legfeljebb csak annyit indokolt mondani, hogy a Kormány foglalkozott ezzel az előterjesztéssel, és hogy további munkálatot tart szükségesnek.)
Antall József: Az nyilvánvaló, hogy a Nemzetközi Valutaalap, akár visszatértek volna, akár nem, nem kívánt most megegyezni. Egyszerűen ebben a szituációban ez várható volt, hiszen az előző tárgyalás során, tehát a tavaly szeptembertől kezdődő tárgyalás során ezek az emberek egy bizonyos előterjesztésből, javaslatból, ötletekből kiindulva végig futtattak egy koncepciót, és miután arra a koncepcióra kapták a jóváhagyást, nincsenek felhatalmazva arra, hogy itt ezen változtassanak. Ez most nyilvánvaló. Ők most elmentek Csehországba, és nem érdekeltek abban, hogy most ezen a héten velünk megkössék az egyezséget. Tehát az nem lett volna járható út, hogy most csak odaszólunk, és visszajön a Belanger Prágából a megegyezés érdekében. Ezt csak ott, eggyel felsőbb szinten, Washingtonban lehet elintézni, és utána is, nagy valószínűséggel idejönne Camdessus, és csak akkor képzelhető el, hogy megállapodásra juthatunk. Tehát most itt arról van szó, hogy addig kell ezt előkészíteni. Úgyhogy én azt kérem ezzel kapcsolatban, hogy azt beszéljük meg, hogy tartalmilag mit csinálunk, és milyen nyilatkozatot teszünk. Ehhez kérek még akkor véleményt, és kérem mindjárt meg is fogalmazni. Katona Tamás államtitkár úr.
(Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára éppen az aznapi Kupasajtótájékoztató miatt javasolja, hogy a Kormány megegyezési szándékát és az erre való törekvését ki kéne nyilvánítani, nehogy úgy lehessen értelmezni, hogy a Kormány nem teszi meg ezt a nyilatkozatot, és ebből további rémhíreket lehessen koholni a sajtóban.)
Antall József: Ez annál inkább figyelembe veendő, mert a Békesinek is volt tegnap már egy nyilatkozata abba az irányba, hogy a Nemzetközi Valutaalap és más nemzetközi pénzügyi szervek nem tekintenek bennünket ugye elég stabilnak, és ez milyen aggályokra ad okot. Szóval, valamit kell mindenképpen nyilatkozni a pénzügyi világ megnyugtatására, annál inkább, mert egy pénzügyminiszter-változás is bekövetkezik.
(Boross Péter szerint nem kéne annyira sietni a nyilatkozattal, meg kellene várni, hogy mit nyilatkozik Kupa Mihály.)
Antall József: Hát kérem szépen, akkor a legegyszerűbb, mivel valóban nem olvasta, gondolom, senki, miután most osztották szét az anyagot. Hát, akkor vegyük úgy, hogy a kormánytagok ezt megkapták. Ezt, kérem, mindenki megőrzi, és a témát kitűzzük a következő hétre. Tehát erről nem nyilatkozunk most, és hogy kell-e egyáltalán nyilatkozni négy órakor, azt majd meglátjuk. Ha nem, akkor ez most nem képezte a tárgyalás anyagát, hiszen nem is tudtuk megtárgyalni, hanem kérem, hogy folytassuk ennek a vizsgálatát. Ténylegesen meg kell nézni, hogy mit lehet tenni, és ezekkel a kiegészítésekkel milyen új koncepció jöhet szóba. Jó? Akkor ebben megállapodtunk.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 394-397. oldalán megjelent szövege)
