1993. év

(Morvay István címzetes államtitkár, a Migrációs Hivatal elnöke ad tájékoztatást a több mint egy éve elhúzódó délszláv válság következtében Magyarországon tartózkodó menekültek helyzetével kapcsolatban. Kiemeli, hogy egyre nagyobb a bizonytalanság és a feszültség különösen a magyar etnikumú menekültek körében, ugyanis a horvát hatóságoktól akár zaklatásként is felfogható megkereséseket kapnak, további probléma az itt élő menekülteknek, menedékeseknek a foglalkoztatása, az idejük eltöltésével, ugyanis a jelenlegi jogi helyzet szerint állandó munkavállalási lehetőségük ezeknek az embereknek nincs, és egyes időszakos munkát is csak elvétve tudnak végezni. A kérdéshez többen hozzászólnak.)

Tessék, további kérdés? Ha nincs további kérdés, akkor az elhangzottakkal kapcsolatban a következőket szeretném megjegyezni. Az egyik, amit el kell dönteni, hogy érdekünkben áll-e a menekültügyi törvény elkészítésének a gyorsítása vagy nem? Én azt hiszem, hogy a lassú előkészület áll az érdekünkben. Tehát minél körültekintőbb és a körülményeket figyelembe vevő a menekültügyi törvény előkészítése, ismerve a parlamenti lehetőségeket, nem hiszem, hogy ebben a választási ciklusban ez feltétlenül bele fog férni, mármint ebbe a mandátumi időszakba. Tehát olyan rendeleteket kell szükség esetén hozni vagy alkalmazni, ami a jelenlegi jogszabályi lehetőségekből rendelkezésre áll. A másik kérdés, csak a félreértések elkerülése végett, aztán Morvay államtitkár úrnak visszaadom a szót, mivel ő az előterjesztő, tehát valamennyi kérdésre majd ő fog válaszolni. A másik kérdés pedig a letelepítés kérdése. Egyáltalán Magyarországon mindig is nagy hagyománya volt a telepítés ügyének. Tehát ez nem csak a külső telepítésre vonatkozott a két háború között, tehát nemcsak a menekültekre, hanem az ország megbillent demográfiai viszonyainak a kiegyenlítésére is vonatkozott. A két háború között már jelentős tömegeket vittek át például Tiszántúlnak a nagyobb létszámú lakosságából olyan területekre, ahol fogyott a lakosság. Tehát egyáltalán ez a migrációs kérdésnek ez a része ma Magyarországon teljesen rá van bízva tulajdonképpen a véletlenre és arra, hogy mi történik. Ez a telepítésügy régen a Földművelésügyi Minisztériumnak is az egyik fontos feladatköre volt és a Belügyminisztériumnak is. Tehát ezt a kérdést meg kellene vizsgálni ebből a szempontból, hogy különösen összefüggésben a mai tulajdonváltozásokkal, van-e ilyen lehetőség. Tehát ezt fel kellene mérni. Itt valamikor tízezres nagyságban tömegeket mozgattak meg minden további nélkül, vagyis anélkül, hogy az ország ezzel különösképpen széles körben foglalkozott volna. Gondolok jelentősebb népcsoportok betelepítésére, áttelepítésére, ami itt zajlott. A kérdés tehát az, hogy erre egyáltalán fel vagyunk-e készülve például a mezőgazdaságban. Tehát ezt kérem, hogy a Migrációs Hivatal ilyen szempontból elvileg gondolja át, és általában a két tárca foglalkozzék ezzel a kérdéssel, hogy milyen lehetőségek vannak. A másik, hogy mennyi a regisztrált, a kormányzattal, a helyi szervekkel kapcsolatban lévő jelenlegi menekült a Délvidékről, tehát az egykori Jugoszláviából. Ez az egyik kérdésem, ha tud erre az államtitkár úr mindjárt válaszolni. Tehát nem azok, akik átmennek rajtunk, hanem akik effektíve bejelentkeztek hozzánk, és akikkel foglalkoznunk kell.

(Válaszként az hangzik el, hogy kb. 64 ezer.)

A másik kérdés a szlavóniai magyarságra vonatkozik. Elhangzott Kórógy, Szentlászló? stb. neve is, ahol a legproblematikusabb a helyzet. Az onnan menekültek egy helyen vannak-e vagy közel egymáshoz, illetve gondoskodtunk-e arról, hogy mint közösség ne bomoljanak fel, ez a másik kérdésem?

(Morvay István elmondja, hogy ezeknek jelentős része két táborban van, de kis részük egyénileg, különböző településeken van elhelyezve.)

Tehát itt tulajdonképpen az a kérdés, hogy ezeknek a falvaknak a lakosságát úgy kell kezelnünk, hogy elvileg nem kizárva a visszatérés lehetőségét, amit ők is nyilván szeretnének, és hát nekünk sem érdekünk ezzel ellentétes álláspontot képviselni. De hosszú távon arra kell berendezkednünk azért, hogy lehetőleg, akiket végszükségben itt akarunk tartani mint magyarokat, azoknak gondoskodjunk a beilleszkedési lehetőségéről. Magyarul nem lenne célszerű egy ilyen palesztin szindrómának a megjelenítése. Ugye az araboknál ez tudatos volt. Még Ibn Szaud mondta, hogy az arabságot menekültként, mégpedig hosszú távon kell menekültnek tartani, hogy mint fekély az arab nemzet testén gondoskodjanak arról, hogy ne legyen nyugság. Hát ezzel ellentétben nekünk nem ezt kell követni, hanem azt a politikát, hogy abban az esetben, ha erre lehetőség nyílik, akkor visszatérjenek a korábbi lakhelyükre. de amíg ez nem lehetséges, addig meg kellene őket menteni, és ez tudatos telepítési politikát jelent. A mezőgazdaságban meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy van-e közeli, vagy egyéb helyeken egy ilyen lehetőség, és akár mint faluközösség is, egymással kapcsolatban maradva, tehát lehetőleg közel egymáshoz. lehetőleg ezek az emberek ne kerüljenek Békéscsabára, meg Bicskére, meg nem tudom hova. A másik kérdés a tengerentúli magyar szervezetek képviselői, akikkel elég gyakran találkozunk akár Vajdaság, Erdély vagy Felvidék területéről. Egyre többször hangsúlyozzák azt, hogy a letelepedési törekvés az Magyarországon túlmutat. Tehát mindegyik elmondta, hogy a mostani légkör és a hangulat is a vajdasági magyarok körében a szakmunkásoknál, az értelmiségieknél az, hogy Ausztráliába, Kanadába kívánnak kivándorolni, vagyis ma már nem is Európába, hanem távolabbi területekre. Nyilvánvaló, hogy ott van részben a rokonság, továbbá olyan irtózat él bennük a térség iránt, hogy messzebbre akarnak menni, és anyagilag is ott látják biztosítva a jövőjüket. Magyarországra jőve, az itteni problémákat ismerve nem jelentünk ma feltétlenül vonzerőt az áttelepülő értelmiségnek, szakértelmiségnek és szakmunkásoknak. Ha tehetik, akkor megpróbálnak messzebbre menni. Ezzel mint tényként kell számolni, ami egyértelműen össznemzeti veszteség is lehet, ha átmenetileg erősítjük is a diaszpóráinkat, amire külügyminiszter úr utalt. Úgyhogy a menekültügyben még egy kérdés van, amire fel kell készülnünk. Nagyon bizonytalan a vajdasági magyarság helyzete. Tehát most nem azokról beszélünk, akik itt vannak, ugyanis a Vajdaság felől bármikor megindulhat egy menekülthullám, akár egy rossz, hisztérikus hangulat vagy egy tényleges magyarellenes hullám következtében. Úgyhogy erre is fel kell készülnünk. Jelen pillanatban a vajdasági magyarok vezetőivel történt megbeszélésen arra utaltunk, hogy ne abból induljanak ki, hogy a háború abba az irányba terjedne ki. Bár sajnos ennek is van reális alapja, de szerencsére a Kis-Jugoszlávia vezetőinek jelenleg nem lehet közvetlen katonai vagy politikai célja az, hogy a Kis-Jugoszlávia területén idézzenek elő polgárháborús fészket. Tehát ez, ami védi jelenleg a vajdasági magyarságot. Azt figyelhetjük meg, hogy arra törekszik a szerb vezetés, valamint a Kis-Jugoszlávia vezetői is arra törekednek, hogy a Vajdaságot is magában foglaló Szerbia és Montenegró területén ne jöjjenek létre válsággócok. Tehát a válsággócokat Kis-Jugoszlávia határain kívül teremtik meg, nem pedig azon belül. Hát ez az egyetlen, ami tulajdonképpen biztató. Ha túllépi a szerb vezetés ezt, és valóban arra törekszik, hogy az Észak-Bácskát megtisztítsa, vagy legalábbis tovább csökkentse az ottani magyar lakosságot, akkor kell számítanunk egy ilyen pszichológiai háborúra, ami a menekülést elősegítheti. Úgyhogy ezzel még számolnunk kell. De a vajdasági magyar vezetők szerint a legnagyobb veszély az, össznemzeti szempontból, hogy a kivándorlási cél már nem is Nyugat-Európa, hanem a tengerentúl minden esetben. Én úgy gondolom, hogy nekünk azt a politikát kell folytatni, hogy akit lehet, aki nem magyar nemzetiségű, az térjen vissza mielőbb, és ott próbáljunk a horvátokkal, azokkal tárgyalni, akikkel lehet, akár a kapcsolat fenntartása, nyugdíj stb. vonatkozásában, amiket mondott Szabó Iván is. Magyarok esetében pedig azt a politikát folytassuk, hogy nem kizárva a viszszatérés lehetőségét, de próbáljuk megteremteni az itteni letelepedési lehetőséget. Kérem nem elfelejteni azt a tényt, hogy a magyar lakosság évente csökken 35-40 ezer fővel. Ha mi a mai magyarságot meg akarjuk tartani létszámban, és ha úgy vetődik fel a kérdés, hogy a határokon túl élő magyarság az ottani magyarság részére mindenképpen elvész, akkor nyilvánvalóan az a helyes nemzetpolitikai felfogás, ha a mai Magyarország területén ezt a csökkenő lakosságot megpróbáljuk a határokon túl élő magyarokkal, vagy a határokon túl lévő magyar diaszpórákból pótolni, mert két nemzedék után azokon a területeken mindenképpen elvész a magyarság. Tehát, ha van ilyen nemzetpolitikai stratégiai célkitűzés, akkor úgy gondolom, ennek kell lenni. Természetesen a nem európai eredetű nemzeti kisebbség, nemzetiségek vagy etnikai csoportok bejövetelét, amennyiben ez lehetséges, és ahogy ez a nemzetközi joggal összhangban megtehető, kerülnünk kell. Kerülnünk kell lehetőleg azt, hogy ilyen népcsoportokkal terheljük Magyarországot. Úgyhogy azt hiszem, hogy ez természetes.

(Jeszenszky Géza külügyminiszter elmondja, hogy ENSZ Menekültügyi Hivatalának elnöke is magáévá tette azt a gondolatot, hogy legyen joga az embereknek a kivándorlásra, az emigrációra. A mostani helyzetben, különösen a boszniai események fényében megfogalmazható viszont egy olyan jog, hogy legyen joga az embereknek a szülőföldön maradni.)

Azt hiszem, hogy elvileg ezt képviselhetjük és kiterjeszthetjük. Persze ez nem fogja megakadályozni a pakisztániakat és másokat, hogy minden módon megpróbáljanak a fejlettebb ipari országokba jönni. De nekünk valóban ezt kell képviselnünk, tudniillik európai szemmel nézve ez azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségi jogok biztosításával a magyarok maradhassanak Erdélyben, vagy a volgai németeknek elvileg biztosítani lehessen Oroszországban az ott maradásukat. Tehát európai szemmel nézve ez mindenképpen egy követhető és egy képviselhető emberi jogi álláspont. A másik része, az viszont már az észak–dél problémába kerül, a fejlett ipari társadalmak és a harmadik világ viszonya, ahol tulajdonképpen ez az álláspont, mint mi mindannyian tudjuk, így is, úgy is teoretikus. Ez attól függ, hogy el tudják-e
érni, vagy nem. Ez aztán felvet rasszizmusvádakat, másik oldalon viszont felerősít antirasszista álláspontokat, amelyek szintén nem kívánatosak. Sajnos ez egy világtendencia, úgyhogy azt ne várjuk, csak ennyit szeretnék hozzáfűzni, azt ne várjuk, hogy a menekültügyi és a migrációs kérdésben elvszerű, tiszta, jogilag teljesen megalapozott álláspontot lehet hosszú időn keresztül képviselni. Ez nem csak jogi, humanitárius, hanem olyan politikai kérdés, ahol minden kormánynak lavíroznia kell a jövőben. Ez nem egy olyan probléma, mint hogy egy adott háború időszakában, természetesen a genfi konvenció alapján támogatást nyújtunk, ahogy az első vagy a második világháborúban, vagy ami a mi menekültjeinkkel ’56 után történt, vagy ahogy mi a jugoszláviai kérdésben cselekszünk. Tehát ahogy az Európán kívüli, nem háborús menekülteket vesszük, ez egy megoldhatatlan kérdés. Ebbe nyugodjunk bele, hogy ez megoldhatatlan, ahol politikai, külpolitikai és egyéb szempontok figyelembevételével ugyanúgy elasztikusan kell politizálnunk, mint a többi országnak. Ott elveket, esetleg szépeket kimondanak, a gyakorlat nem lesz ugyanaz. Hát nekünk is eszerint kell cselekednünk. Van-e még valaki, mert ha nincs, akkor lezárhatjuk ezt a kérdést. Akkor javaslom, hogy az államtitkár úr tájékoztatóját fogadjuk el.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 893-897. oldalán megjelent szövege)