Az 1993. március 4-ei kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása az 1951–56 közötti időszakban politikai okból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munkaszolgálatot teljesített személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló 174/1992. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításával kapcsolatban
(Balsai István igazságügy-miniszter a rövid bevezetőjében elmondja, hogy a módosítás célja az, hogy kijavítsa a Magyar Közlönyben tévesen megjelent szöveget, továbbá az ’50-es években munkaszolgálatnak minősülő katonai szolgálatot teljesítő személyek esetében a nyugdíj-kiegészítés nemcsak 6 hónap fölött, hanem a 6 hónapon belüli időtartamra is járjon. Ennek indokoltságát néhány miniszter – például a belügyminiszter és a népjóléti miniszter – a vita során megkérdőjelezi.)
Két megközelítésről kell beszélnem. Az egyik megközelítés az formai. A formai az, hogy az eddigi megállapításunk szerint a kormány határozata úgy szólt, ahogy a mostani módosítás. Ennek következtében a végső szövegezés és ennek a megjelentetése közben történt ez a mulasztás. Az eddigi vizsgálat eredménye, amit lezártnak kell tekintenünk az, hogy a Kormány eredeti határozata úgy szól, ahogy a mostani, Balsai miniszter úr által előterjesztett módosító szöveg. Ez a lényeg. Abban az esetben, ha ettől eltérően kívánna a Kormány dönteni, akkor formailag és jogilag úgy kell dönteni, hogy a Balsai miniszter úr által módosításként előterjesztett szöveget kell mint kormányrendeletet hatályon kívül helyezni. Ez a jogi helyzet. A másik egy tartalmi kérdés, ami elhangzott. Ott is a megközelítési lehetőség – elnézést a jogászoktól – jogi szempontból kétféle lehet. Az egyik, ha azt mondjuk, hogy katonai szolgálatot teljesítettek, állampolgári kötelességüknek tettek eleget a katonákkal együtt. akik sorkatonák voltak, vagy voltunk, nem szeretném, hogy belebocsátkozzunk a részletekbe, mert végtelen történeteket tudnánk elmondani arról, hogy egyik helyen a sorkatonának volt sokkal rosszabb és súlyosabb a helyzete, és a munkaszolgálatot teljesítőknek pedig könnyebb volt. Én is el tudok mondani konkrét eseteket. A másik oldalon viszont a munkaszolgálatot teljesítőknek embertelen, megalázó, satöbbi körülmények voltak. Tehát, vagy abból a szempontból nézzük, hogy katonai szolgálatot teljesítettek, csak a katonai szolgálatot más módon. Ez vetődött fel, ugye? Tehát, ha katonai szolgálatot teljesítettek, akkor egy kategóriába helyeztük volna a katonai szolgálattal, és akkor nem jár kárpótlás. Ez az egyik logika szerinti értelmezés. A másik logika szerint a munkaszolgálatosok szabadságukban voltak korlátozva, és nem a védkötelezettségnek, a haza határainak vagy a haza megvédésének tettek eleget. Erre nekik nem adtak módot a törvény szerint, hanem fegyver helyett munkaszolgálatra kötelezték őket. Vagyis az emberi, személyiségi jogokban történt ez a korlátozás. Tehát ez a másik megközelítés. Vagy elfogadom, hogy hadkötelezettség alapján történt, akkor semmi se járna elvileg, vagy úgy veszem, hogy személyiségi jogaikban korlátozva voltak. Tehát ilyen értelemben mindenképpen az internáltakhoz és másokhoz hasonló volt a helyzetük, mert a katonai szolgálatban nem arra használták, nem arra kötelezték őket, mint amire a katonai szolgálat szólt. Ez a megközelítési lehetőség. Most az Alkotmánybíróság szempontjából is felvetődik a kérdés, hogy valóban, az államtitkár úr által említett következetességet ki lehet-e terjeszteni például a hadifogságra, ami megint egy külön állapot. Háború esetén, a katona szükségszerű lehetőségei közé tartozik a fogságbaesés, éppúgy, mint a halál. Tehát, én nem tudom, hogy az Alkotmánybíróság akármelyik értelemben, jó vagy rossz értelemben elfogadhatja-e az összehasonlítást a hadifogság – ami csak háborúban van – és egy békeidőben történő munkaszolgálat között, tehát a véd kötelezettséggel tulajdonképpen ellentétes feladatra és szabadságának korlátozásával összekötött szolgálatra való kötelezettség között. Hogy ez összehasonlítható-e a hadifogsággal? Ebben nem vagyok biztos. Ez a rendszerben való gondolkodás, ami logikusnak tűnik Sepsey államtitkár úr előadásában, hogy a kárpótlási szempontból – nyilván, hogy kárpótlási szempontból –, hogy ez megállja-e a helyét az Alkotmánybíróság felfogásában, amikor egy háború alatti hadifogságot vet egybe egy békeidőben történő szolgálattal és szabadságvesztéssel. Én nem érzem ezt a kettőt azonosnak. Tehát én nem érzem jogilag és logikailag a kettőt úgy összekapcsolhatónak, hogy emiatt az Alkotmánybíróság nem fog tiltakozni. De hát ez nem feltétlen fog logikát követni, csak a jelen pillanatnyi érzékem szerint így tudom elmondani. A másik szempont pedig az, hogy a katona idénymunkára hirtelen katasztrófa esetén stb. igénybe vehető, de ez nem azonos, mintha egyáltalán nem adnak fegyvert a kezébe. Szóval a különbség és a jogi megközelítése ott van, behívják katonai szolgálatra, de a katonai szolgálat alatt állampolgári jogaiban megkülönböztetve nem adnak fegyvert a kezébe. Szóval ebből kell kiindulni, itt nem lehet másból kiindulni, ha ezt jogilag akarjuk megközelíteni. Ezért nem lehet összehasonlítani a kettőt.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 882-884. oldalán megjelent szövege)
