1990. év

 

Szeretném egy-két dolog tisztázására én is visszavenni a szót. Tulajdonképpen ahányszor hozzáfogunk ehhez a kérdéshez, mindig komplikáltabbá válik, és mindig tulajdonképpen az derül ki, hogy ezt az egész kérdést nehéz kiszakítani az egész magyar tulajdonreform kérdéséből. Most én először a jogi részéről visszatérek a politikai részére, majd a megállapodásra és egyebekre. az alapkérdés, amit Mádl miniszter úr elmondott, tulajdonképpen az Alkotmány nem ismer más tulajdont, mint köztulajdont vagy magántulajdont. Helyesen mondom? Tulajdon, de ezen belül nincs szövetkezeti tulajdon. A szövetkezeti tulajdont magántulajdonnak te­kintjük az Alkotmányban. Tehát a jelenleg hatályos magyar alkotmány megalkotásánál, miután ez vitatott kérdés volt az alkotmánymódosításnál, olyan döntés született, hogy van köztulajdon, és van magántulajdon, és csak a szövetkezetek védelméről van szó ennek következtében Magyarországon, ami tehát nem állami, tehát nem köztulajdon, ezért az magántulajdon. Ebből az következik, hogy a szövetkezetek ma­gán tulajdonnak minősülnek. A szövetkezetek mint magántulajdon, tulajdonképpen vagyonközösség. Kérem korrigálni, ha tévedek. De legalábbis közös tulajdon, tulajdonközösségnek minősülnek. Tehát tulajdonközösségnek minősül. Most le kell ve­zetnünk, az a dolgunk, hogy valamit csináljunk. Tehát tulajdonközösségről van szó, és ebből, valamint a magyar alkotmányból kell kiindulni, hiszen most nincs módunkban ezt pillanatokon belül megváltoztatni. Ha tulajdonközösségből indulunk ki, akkor kiveszi a tulajdonát az eredeti tulajdonos, és az a helyzet áll elő, hogy mindaz, amit nem vett ki a tulajdonos, vagyis azokat, akik nem vették ki ezt a földet, tehát ahányan bent maradnak, a szövetkezet által korábban megszerzett – tudjuk, milyen körülmények között megszerzett – tulajdonnak tulajdonképpen a tulajdonosaivá avatjuk, vagyis a vagyonközösség tulajdonosai lesznek az ott maradók. Azaz, alkotmányjogi alapon olyan helyzet áll elő, hogy 25 ember, ha jól értem, 25 ember 4 ezer holdnak lehet a tulajdonosa, mert aki a szövetkezet tagja, és nem alkalmazottja, tehát, aki szövetkezeti tag jelen pillanatban, az tulajdonos. A szövetkezeti tagok tulajdonközössége ma egy termelőszövetkezet. Ha jól vezetjük le logikailag.

 

 

Az a saját föld, amit ő bevitt. Az egy külön kérdés, és oda jutunk, hogy eredetileg nem tisztázott a kérdés, hogy bár ez egy tulajdonközösség, és csak azok nevesíthetők, akiknek a bevitt tulajdonát elismerték, és utána földjáradékot kapott meg? Most az a kérdésem, mi történik, ha ott marad 20 ember és a szövetkezeti tulajdonközösségében több ezer hold, amit a mai jogrendszer alapján utána el is adhat?

 

 

Ez így van. Tehát a helyzetet komplikálja még az, hogy a szövetkezeti törvény ellentétben áll ezzel a jelenleg hatályos alkotmánnyal. Tehát az Alkotmánybíróságnak tulajdonképpen azt hatályon kívül kellene helyeztetnie, amit meg is kellene tenni, és hozni egy új szövetkezeti törvényt. Ebből az következik, hogy az egész kérdést, ha ilyen szempontból nézzük, akkor alkotmányellenesnek minősülhet, és utána, ha nem adja el, mindenképpen tulajdonközösségként élhet az ott megmaradó 20 ember. Tehát most a tervezetből csak azt vezetem le, hogy mi következhet ebből, ha ezt így végigvezetem ilyen szempontból. Tehát, ha ez a törvény életbe lép, van, aki kiviszi a földjét, de aki nem, és jelenleg tsz-tag, és marad a tsz-ben, az is tulajdonos. Van egy kérdésem: kié tehát a jelenlegi szövetkezeti tulajdon, például a szövetkezetben lévő föld, ami csak részben került a szövetkezetesítéskor a tulajdonába, de az utóbbi időben még vett is hozzá. A szövetkezeti tulajdon az magántulajdon, hiszen az Alkotmány mást nem ismer. Magántulajdon, és ha a szövetkezeti tulajdon magántulajdon, akkor tulajdonközösség. Ha viszont tulajdonközösség, akkor azoknak a tulajdonközössége, akik a szövetkezet tagjai, tehát nem az alkalmazottja, mint a kocsis, hanem aki a szövetkezet tagja. Ami viszont azt jelenti, hogy aki szövetkezeti tag, esetleg 20 ember, az érvényesítheti-e a tulajdonosi jogát jelenleg akár 4 ezer holdra is, vagyis eladhatja­e. Ezt mielőbb egyértelműen tisztázni kell, mert akkor ebből ügyvédek kitűnően meg tudnak élni, ha ezt az ötletet megadják. Még van egy kérdés, hogy az, aki tsz-tag jelenleg, akiknek nevén van a föld 40%-a, amit ki is visz, de azért marad tsz­tag is, ezáltal tulajdonképpen ő a maradék tsz­nek is a tulajdon­közösség alapján a tagja, vagyis az általa is létrehozott tulajdonközösségnek. Ezt hogy oldjuk meg? Az öröklési joggal kapcsolatban is, amit felvetett a belügyminiszter úr, van egy kérdésem. Az Alkotmány 14. §­a azt mondja, hogy az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát. Ha ezt kimondja az Alkotmány, akkor az örökösödési törvény általános szabályai érvényesülnek, és akkor ez alapján módunk van-e az elhalt eredeti tulajdonos gyermekére szűkíteni a rendelkezést? Ha ezt nem tehetjük, akkor felteszem a kérdést, lehet­e örökölni nem az elődtől, mert nincs meg az előd? Azaz, milyen formában örököl? Kérdem: örökölhet­e valaki, akinek a nagyapja volt a tulajdonos, de a nagyapjának megszűnt a tulajdonjoga, és utána nem ő volt a tulajdonos. Akkor kitől örököl az örökös? Kérem szépen akkor, hogy ezt tisztázzuk!

 

 

Azt hiszem, hogy ha ezt most a földtől elválasztjuk, és a szövetkezet területére térünk, akkor nincs megoldás. Én az alkotmányjogi problémát abban látom, és ebben itt nem értek egyet Mádl miniszter úrral, csak abban, hogy itt kell­e ezt felvetni vagy nem. Itt arról van szó, hogy ha ezt nem tisztázzuk, ezt a kérdést, akkor lehet, hogy olyan helyzetbe kerülünk, hogy nincs megállás a gyárak és bányák visszaadásáig. Mert abban az esetben, ha az Alkotmánybírósággal ezt a kérdést nem mondatjuk ki, és nem fogadtatjuk el, akkor a következő kérdésben az is kimondható, hogy tulajdonképpen minden visszaadható, mert a reprivatizációt mint általános szabályt fogadjuk el. Abban az esetben kerülünk tulajdonképpen rendkívül veszélyes helyzetbe, mert hogyha elfogadjuk a reprivatizációt mint egy jogos magántulajdoni rendszer visszaállítását, abban az esetben mindazok a tulajdonok felmerülnek, akkor jön a patikáktól, a borbélyüzletekig és minden, az egyházi is. Az egyházi a püspöki karral. Akik jelen voltak a tárgyalásunkon, amikor felvetették az egyházi tulajdon kérdését, tudják, hogy itt milyen kérdések merülnek föl, ha ezt nem tisztázzuk. Szóval ebből a szempontból mindenképpen szükségessé válik az Alkotmánybíróság megkeresése és döntése. 

 

 

Ha a törvényben elfogadjuk a ’45-öt, elfogadjuk a ’46-os bányák államosítását,? tehát alapvető törvényben elfogadjuk, mondjuk, mindezeket, még utána is marad a törvényen kívül elvett olyan terület, amit mi privatizálni akarunk. Szóval az alapprobléma tulajdonképpen az, hogy ha nem rendezzük a tulajdonviszonyokat, és nem biztosítjuk a tulajdonviszonyoknak egy pontról, egy határkőtől való rendezését, akkor nem tudjuk a privatizációt végrehajtani. Mert, ha a privatizációt nem tudjuk végrehajtani, akkor senki nem fog sem beruházni, sem venni, mert jogbizonytalanságot teremtünk. A privatizációs programunk benn van a parlamentben, amiben el akarunk adni egy vendéglőt, egy borbélyüzletet, de akkor jön a vendéglős, hogy az az ő birtoka. Ez a kártalanításban jelentkezik egy másik megoldásban. Itt az alapprobléma, erről beszéltem a múltkor, hogy ha ezt akkor átgondoljuk kellően, az egész kérdés megoldható lenne, és nem lenne alkotmányjogi akadály, ha mi egy globális kártérítési törvényt alkottunk volna. Itt hibáztunk. Nekünk egy kártérítési törvényt kellett volna alkotni, és a kártérítési törvény, bocsánat, kártalanítási törvényt, és a kártalanítási törvényben kellett volna azt meghatározni, hogy értékpapírban kártalanítunk, és kimondjuk annak egy fejezetében, hogy természetben is lehet termőföldnél visszakártalanítani. És ott lehetett volna előjogokat biztosítani. Tulajdonképpen tehát akkor is megvan a tartalék lehetőségünk, ha ezt elveti az Alkotmánybíróság, vagy a köztársasági elnök terjeszti az Alkotmánybíróság elé még elfogadás esetén is felülvizsgálatra. Akkor is megvan a lehetősége a kártalanítási törvény keretében, akkor oda be lehet illeszteni a földet, és a természetben való visszaadás kategóriájában lehet ugyanezt elérni. Szóval én azt javasolnám, ezt nekünk kormányülésen el kell fogadni. Egy-két módosítás, ami még fölmerülhet, nem tudom, hogy mi az. Én javaslom, hogy a Kormány fogadja el a határozatot abban a formában, hogy ez mint földtörvény, most nem idézem a címét, elfogadásra kerül. A Kormány elfogadja az­zal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul ezzel a két értelmezési kérdéssel. Az örökösödést azt nem kell, mert azt ki lehet zárni ebből, de ha kétsége van Mádl profeszszor úrnak, és úgy látom kétsége van, akkor már írjuk azt is bele. Ezeket a kérdéseket azzal terjesszük elő, hogy kérünk az Alkotmánybíróságtól sürgős értelmezést, és a sürgős értelmezés kérésével egyidejűleg hozzuk ebben a formában nyilvánosság­ra, ugyanis ezt nem lehet titokban tartani, de azt sem, hogy ezt a Kormány ezzel a feltétellel jóváhagyta, vagyis hogy az Alkotmánybíróságnak bemutatja. Ebben az esetben a politikai döntés, ami megszületett a három párt közötti megállapodásban, az bennünket politikailag kötelezett, hogy ezt megcsináljuk. Ezt a Kormány elfogadja, tekintettel arra, hogy meg akarja előzni azt, hogy az ellenzék nélkülünk ugyanúgy megcsinálja. Tehát presztízsveszteség ne érje se a pártokat, főleg ne érje a Kormányt ez esetben, ezért sürgősséggel kérjük az Alkotmánybíróság állásfoglalását. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása után nem küldheti az ellenzék az alkotmánybíróság elé ugyanazokkal a pontokkal, amit mi felvetettünk. Ebben az esetben ez az eljárás. Most ebben a megoldásban két lehetőség van. Az egyik, hogy elfogadjuk így, és akkor automatikusan terjesztjük utána az Országgyűlés elé. Akkor már a Kormány ezt tudomásul veszi alkotmányértelmezés alapján. Abban az esetben viszont, hogy ha az Alkotmánybíróság valamiben aggályát fejezi ki, akkor át kell dolgozni az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint. 

 

 

Kérem szépen, én azt hiszem, hogy itt eltolódunk egy bizonyos irányba. Azok a földek, amelyek a falvakban közösségi használatban voltak mint a legelők, vagy ha volt községi erdő, azokat a falvak közösen tudták használni, azok működtek. De termőföldet vagy szőlőt vagy hasonlót, ha megörökölt is egy falu, az mindig a legrosszabbul kezelt volt. Nem hiszem, hogy egy ilyen földdel egy iskolaszék, vagy nem tudom, valakik tudnak-e kezdeni valamit, de az biztos, hogy annak a földnek vége. (Nem érthető közbeszólás.) De az a tanítónak volt, az illetményföld volt, az egészen más. Az illetményföld,? amit a tanító megkapott a fizetése mellé, és kiadta, megműveltette valakivel, és abból neki volt termése. De ott neki kezelőként érdeke volt a megművelés.

 

 

Egyet szeretnék mondani. Nem tartom a jelen körülmények között nagyon könnyen védhetőnek a parlamenti vitában, hogy kiemeljük a köztisztviselőket a mindenkori heti munkaidő alól. Ez az észrevétel, ami régen volt, hogy 2­ig dolgozott a hivatalnok, ma, amikor minden munkakörben teljesen azonos időszakban dolgoznak, egy kiemelt időpontnak a visszahozatala jelen körülmények között, azt hiszem, hogy védhetetlen. Ezt nem tartanám helyesnek. Amikor 40 órás a munkahét, akkor 40 órás, ha 35 lesz, akkor 35, tehát ne emeljük ki. Furcsa lenne, hogy a köz szolgálatában álló tisztviselőnek rövidebb ideig kelljen szolgálatban lennie, mint másnak. ez az egyik. a másik megjegyzésem arra vonatkozik, hogy mit lehet csinálni a kiemelt tanácsadói kategóriával, tehát a kiemelkedő szakemberekkel, bár nem olyan sokról lehet általában szó. Ez tulajdonképpen adott esetben lehet személyhez kötött, tehát csak egy adott időszakra szól a megbízása. Kicsit hasonló a helyzete, mint a politikai államtitkárnak, ha nem is közvetlenül a kormánnyal áll jogviszonyban. Ilyenkor célszerű lenne azt a lehetőséget megvizsgálni, hogy valamilyen besorolása van az illetőnek, és azt kimondani, hogy ez tanácsadói kategória – most mindegy, hogy kormánytanácsadónak nevezzük, vagy másnak, azt ki kell találni –, nem vezetői kategória, miután nincs beosztottja. Besorolható rang szerint akár a legmagasabb kategóriába, és megadható számára a beosztás szerinti főosztályvezetői fizetés, és akkor pontosan kijön a 89%, ami megfelel egy helyettes államtitkárnak. De ez nyilvánvaló, hogy csak egész kivételes esetekben fordulhat elő, például egy egyetemi tanár átmeneti megbízatása tanácsadóként stb. Ezt kell tulajdonképpen alkalmazni. Elképzelhető, hogy valaki beosztása szerint tanácsos arra az időszakra. Ameddig valaki ott tartja a kormánynál tanácsadóként, addig a legmagasabb a bére, de nem kötelezhető tulajdonképpen egy következő kormány arra, hogy ebben a formában megtartsa őt. A kor szerinti rangját mindig eléri. Katonai rendfokozatban mindig könnyebb ezt érzékelni, mert lehet őrnagy, és őrnagyként különleges beosztással, például arra az időszakra a kormányzó mellé van vezényelve és különleges összeggel. De, amikor már nem tartják meg, akkor visszamegy az alakulatához a rangja és a beosztása szerint. A rang és a beosztás itt is érvényesíthető egy átmeneti idő­szakban. A közszolgálati védőhálót csak a saját maga által elért természetes fokozat szerint kapja meg. Ha ő tanácsos, mondjuk az Ipari Minisztériumban, és a Miniszterelnökségen úgy ítélik meg, hogy egy olyan különleges képességű, hogy egy időszakra átvezénylik egy olyan különleges beosztásra, például egy reformprogram kidolgozására, akkor arra az időre annak megfelelően kapja a juttatását. A védőháló arra vonatkozik, ami az eredeti beosztása. Ezt meg lehet csinálni. Nem lehet garanciát nyújtani, hogy az eredeti beosztásától függetlenül az már holtbiztos legyen, és ha egyszer eléri, akkor megmarad a privilegizált helyzetben. A privilegizált helyzet az mindig időhöz van kötve, ameddig a megbízatása szól. Különben nincs mozgás. A tanácsadórendszerben a nyugati országokban is ez van. A Wilson mellett volt, a lord Balog és a lord Káldor, azok sem határozatlan időre lettek odarendelve. Megvolt egy bizonyos beosztás, amire kapták azt az összeget.

 

 

Az logikus, ha nincs főosztálya, akkor ne legyen főosztályvezető. Akkor ezt úgy kell áthidalni, hogy a főosztályvezetői összeget kapja főosztályvezetői cím nélkül. Egy másik beosztás megnevezése szerint kapja azt, mert a pótlékot nem azért kapja, mert osztályt vezet, hanem mert egy különleges kapacitás. Csak így tudjuk áthidalni ezt. Azért mondtam azt, hogy a tanácsadóknál kimondjuk, hogy aki ezt a kört betölti, az tekintet nélkül a közszolgálati éveire besorolható főtanácsosnak. A főosztályvezetői beosztási pótléknál kell jelölni, hogy azt a pótlékot megkaphatja a főosztályvezető, megkaphatja akkor egy főjegyző, mert hivatalvezető, és megkaphatja a tanácsadó, a kormánytanácsadó. Csak az a kérdés, hogy ez a különleges besorolás végleges­e, és a közszolgálati létrán véglegesen illeti­e őt meg, ha egyszer odakerült, vagy csak addig, ameddig ez a megbízatása tart, ez a kérdés. A közszolgálat egyébként azt jelenti, hogy nincs különbség abban, hogy hol szolgál, melyik minisztériumban, mert a közszolgálat egységes, ezért az illető át is helyezhető. Tulajdonképpen egy angol rendszerben egy ilyen civil service­ben ez azt jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztériumból átmegy a Belügyminisztériumba. Át is helyezik őket, nagyon gyakori a rokon szakmáknál, hiszen egységes testületként jelentkezik. Egyedül azt tartom reálisnak, hogy átmegy a Pénzügybe, megy előre a ranglistán, és ameddig ott van abban a beosztásban, addig kapja azt a kiemelt, különleges pótlékot. Ez ugyanolyan, mint egy orvos, ha egyszer főorvos lett, akkor főorvosként kapta, ha osztályvezető főorvos lett, vagy osztályvezető­helyettes, vagy igazgatóhelyettes, vagy főigazgató, e szerint legalább négyféle variációban kapta a kor szerint elért rangját, attól függően, hogy milyen beosztásba került. Ugyanúgy, mint a katonáknál, százados is lehet századparancsnok is, zászlóaljparancsnok is, ezredes pedig már lehetett ezredparancsnok, dandárparancsnok, hadosztályparancsnok, és mindig más volt a beosztás szerinti pótléka. Másik dolog. az évekre vonatkozóan vagy az van, hogy nincs automatikus előléptetés, vagy van automatikus előléptetés. Az automatikus előléptetés azt biztosítja, hogy nem lehet, hogy haragszik rá a főnöke, vagy nem haragszik, ez lényegtelen, a köztisztviselő megy előre. Ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség, hogy régen a minisztériumokban nem volt év szerinti előrehaladás, hanem a minisztérium költségvetése szabta ezt meg. Ezért volt a Népjóléti Minisztériumban 32 éves miniszteri tanácsos, míg más a Pénzügyminisztériumban 58 éves korában lett az, mert a költségvetés ezt tette lehetővé. Ugyanez volt az Osztrák–Magyar Monarchiában és a hadseregben, ezért lőtték le ugye a fölöttes tiszteket, mert ameddig az nem halt ki, addig nem kaphatta meg az illető azt a beosztást, mert zárt költségvetés volt. tehát itt logikák szerint kell menni. Vagy ezt biztosítjuk, a karrier szerinti, év szerinti előmenetelt, ami automatikus, vagy a költségvetés határozza meg, a költségvetési törvény, hogy van­e mód előléptetésre vagy nincs. Teljesen a miniszter döntésétől függött, hogy valakit 20 évig tartott miniszteri osztálytanácsosnak, ha nem akarta előléptetni, míg a másikat előre tudta léptetni, akár kétévente. Ez az egyik, ha meg volt rá a pénz. A harmadik lehetőség pedig az eddigi fizetési rendszer tól–ig. Akkor van az, aminek a plafonját elfogadják. Ez a mai struktúra minden intézeti kategóriánál. a logika alapján kell eldönteni, hogy melyiket válasszuk.