1993. év

Van egy másik kérdés még, amit most szeretnék mindjárt elmondani, mert csak annyiból áll, amennyit ismertetek itt. Erről a Demokrata Fórum frakcióelnökségével is beszéltem, ez ott is téma volt. Én kérném a koalíciós partnereket is, hogy tárgyaljanak erről. Többször előfordul a miniszterek leszavazása az interpellációra adott válasznál. Az egyik, amit ezzel kapcsolatban tettem, hogy a Házbizottságnak írtam egy levelet, amiben kértem ezt az interpellációs rendszert megváltoztatni, mert az a gyakorlat, hogy a válaszban a képviselő visszatart bizonyos tárgyi anyagot, információt, és miután az utolsó szó a képviselőé, a miniszter erre már nem tud reagálni, ezért ezt etikátlannak és tűrhetetlennek tartjuk. Ilyen esetben vagy újra válaszolhasson a miniszter, vagy pedig olyan megoldást kell találni, hogy a képviselő mindent elő kell, hogy adjon a kérdésében, amire a miniszter mindent elmond a válaszában, és a képviselő erre vagy azt mondja, hogy elfogadom vagy nem fogadom, ez lenne a tiszta dolog. Ráadásul a Házszabály azt is mondja, hogy a vita közben a miniszter bármikor felszólalhat, ezért ez egy értelmezési kérdés, vagyis ez is vitává válhat, és akkor a miniszter válaszolhat. A választások előtt egy évvel ez a kialakult gyakorlat egy lehetetlen dolog, ráadásul a tv-közvetítésben ez a leginkább nézett dolog, mert ott valami olyat hall a lakosság, ami érdekli. Tehát ezt az interpellációs kérdést meg kell oldani. Most a kérdést áttették az Ügyrendi Bizottsághoz. Még az ellenzék is részben elismerte, hogy ez nem indokolt, hogy visszatartanak bizonyos poénokat a válaszra. Tehát ez az egyik, hogy szervezetileg is és házszabályilag is ezt megtárgyalják, és valamilyen megoldást találjanak erre, mert ezt egy kétoldalas levélben kifogásoltam. Füzessy Tibor jelen volt. Na most, ez az egyik dolog. A másik, a saját frakciónkban hangzott el az, hogy nemegyszer nem megfelelően előkészítettek a válaszok, és a képviselők a tartalmilag nem megfelelő vagy felületesnek minősített válaszok elfogadására nem kényszeríthetők. Ezt azért mondtam el, mert egy ilyen kritika elhangzott a frakcióelnökség részéről. Bár nem minden esetben, de amikor ők nem szavazzák meg, nagyon sokszor nem voltak elég alaposak a válaszok, nem elég konkrétak, és a képviselőktől nem várható el ilyenkor az automatikus megszavazás, és ők ilyenkor nem is tudják ezt végrehajtani. Tehát ezt kérem egy általános kritikaként is tudomásul venni a Kormány részéről. Az apparátust arra kell felkészíteni, és a miniszternek is vagy az államtitkárnak úgy kell felkészülnie, hogy a válaszával legalább a saját képviselőinket meggyőzzék. Az már egy technikai kérdés, amit javaslok figyelembe venni, hogy az interpellációkra adott válaszok tárgyiasak legyenek. De egyet ne felejtsünk el, hogy mindig a saját frakciónk felé nézzünk kétharmad részben, amikor válaszolunk, és az emocionális érveknél vagy poénoknál mindig olyat mondjunk, ami a saját három frakciónkra hat, mert sohasem fog az ellenzék bennünket megszavazni, ebben ne reménykedjünk. Nagyon gyakran előfordul, hogy a miniszteri válaszok szinte igénylik, hogy a másik oldal egyetértsen. Lehet, hogy egyetért, de nekünk nem erre kell felkészülni, ez úgyis reménytelen. Tehát az interpellációknál nagyon ritka eset az, hogy az ellenzék úgy szavazzon, ahogy azt mi reméljük. De ha sajátjaink sem szavazzák meg a választ, az már probléma. Tehát kérem a koalíció szemszögéből adni a válaszokat, mert a hátralévő időben ez is nagyon fontos. A harmadik, hogy olyan esetekben, amikor nehéz kérdésekről van szó, és a képviselők nem értik rögtön meg, hogy miről van szó, vagy olyan kényes a kérdés, ami őket a választóik előtt hozza nehéz helyzetbe, akkor tessék felvenni a frakcióvezetőkkel a kapcsolatot, és a hét elejei frakcióülésen meggyőzni, elmagyarázni, ne ott érje őket rögtön váratlanul a válasz. Tehát, ha komplikáltabb kérdésről vagy népszerűtlenebb kérdésről vagy egyébről van szó, akkor valamilyen formában jó a frakciót erről előre tájékoztatni vagy megmagyarázni, de ha nem is lehet az egész frakcióval egyeztetni, akkor legalább a frakcióvezetőkkel. Ez volt a harmadik, amit el kellett mondanom a tegnapi frakcióelnökséggel való megbeszélés után. Végül pedig, ők vállalják a képviselők mozgósítását, de ezeket kérik minden esetben figyelembe venni.

(A belügyminiszter felveti, hogy sajnos a napirend előtti felszólalás is egy lehetőség a rossz korteskedésre.)

A napirend előtti felszólalással – úgy tudom, hogy – a Házbizottság most szintén foglalkozik, a napirend előtti felszólalások általános szabályozása, azt hiszem, hogy szintén tárgya a vitának. Ezt külön javaslom megnézni anélkül, hogy most a részletekbe belemennénk. Egy pillanat, mindjárt átadom a szót. Még egyet látnék nagyon fontosnak. Most lehet, hogy a választásoknál sikerül elfogadtatni vagy nem. Ettől függetlenül meg kell szervezni az interpellációknál folyamatosan a kormánypárti kérdéseket, amelyek helyi vonatkozásban azt megmutatják, hogy a koalíciós pártokból a mi képviselőink is igenis kérdeznek, és azt is meg kell beszélni, hogy a megkérdezett hol tud pozitív választ adni vagy egy eredményes dolgot mondani. Szóval azt nem lehet csinálni, hogy az interpellációs időszak csak az ellenzék vadászterülete legyen. Ezt a luxust ebben az egy évben nem engedhetjük meg. Ehhez egy komoly szervezőmunka kell, amire Katona Tamás államtitkár urat kérjük fel. Kérjük, hogy a frakciókkal ez irányban tartsa a kapcsolatot, mind a hárommal természetesen, és persze a kormánytagokkal is. Például, ha egy jó dolog várható két hét múlva Békés megye vagy Szabolcs vonatkozásában, mit tudom én mi, akkor gondoskodni kell arról, hogy azt egy kormánypárti képviselő, akinek ez helyben népszerűséget okoz, erre rákérdezzen, amely kérdésre ugyanakkor a Kormány pozitív választ tud adni. Hát szóval nem engedhetjük át ezt a terepet, mert az interpellációk mindig negatív képet mutatnak a tevékenységről. Tehát ezt is meg kell szervezni, másképp nem megy.

Különfélék között az egyes központi államhatalmi, államigazgatási funkciók gyakorlásának a Budavári Dísz tér–Szent György tér térségében való elhelyezésével kapcsolatban.

(A téma azért került napirendre, mert régóta – alkotmányjogilag is – fennálló probléma, hogy a végrehajtói hatalom központi szervezete, a Miniszterelnöki Hivatal az Országgyűlés épületében, az Országházban székel. Ráadásul a budai Vár, ami mindig is a magyar államiságnak az egyik jelképe volt, ami Budapestnek az egyik leglátogatottabb és a világ történelmi örökségéhez tartozó része jelenleg bizonyos helyeken szégyellnivaló, romos. E körülményeket figyelembe véve, valamint még azt is, hogy közeledik az 1996. évi világkiállítás is, az az ötlet merült fel, hogy neki kellene kezdeni a korábbi jelleget visszaállítani, amelyet legjobban úgy lehetne, hogy két központi hivatal, tehát a miniszterelnök hivatala, valamint a köztársasági elnök és a hivatala fölkerülne a Várba. Az ismertetés során elhangzik az is, hogy a volt Honvédelmi Minisztérium épülete lenne a helyrehozatal után a Magyar Állam Székháza, ahová a koronát is áthoznák.)

Szerintem először is ez egy kérdés, hogy a korona célszerű-e, hogy ott legyen. Ott kezdődik, ha már a koronát a Nemzeti Múzeumból kiemeljük, akkor annak a királyi vár épületében a helye, ez az egyik. Szóval, úgyhogy nem látom ennek a logikáját. A következő az pedig, hogy úgy kell-e nevezni az épületet, ahogyan a főhatóság használni fogja, mert a nép úgyis úgy fogja nevezni. Ezt a nevet a büdös életben nem fogja használni senki. Én azt hiszem, hogy azt kell rögzítenünk, és ezt kell elsősorban érzékelnünk, hogy a Kormány mai döntésétől az függ, hogy ez az egész épületcsoport és a várnegyednek ez a része biztosítva van-e mind műemléki, mind világörökség, mind pedig a magyar kormányzati gondolatiság számára. Tehát itt egy olyan hosszú időről van szó, hogy semmiképpen nem vádolható azzal a Kormány, hogy ez a kormány ezt önmagának csinálja. Tehát ebből kell először is kiindulnunk, hogy ismerve a magyar építészet és műemlék-helyreállítás nem száz évvel ezelőtti vagy százötven, hanem a legújabb időszakát, a legkevésbé állítható az, hogy mi magunk számára tesszük ezt. Több kormány nem fog beköltözni még ebbe utánunk. Tehát úgy érzem, hogy ez a Kormány egy rendkívül önzetlen cselekedete, amikor erre vállalkozik. Tehát ez az első, amit mindenképpen úgy kell bemutatni, hogy egy hosszú távú helyreállítási program ez, amiben benne van a várnegyed helyreállítása és a Világkiállítás? stb. Ez tulajdonképpen a társadalomnak is egy elvárása, mert azért, ha fölmegy a Várba, és látja a volt Honvédelmi Minisztérium épületét, és az egész Várnak ezt a befejezetlenségét a Dísz tér körül és a Várnegyedben, ez azért minden magyar számára, aki odamegy, és a külföldi turizmus stb. számára is egy szégyen, de nem kell ezt különösebben indokolni. Én úgy érzem, hogyha ezt nem tudjuk megindokolni és jól bemutatni, akkor kár lenne bármihez fognunk. Úgyhogy ez az első. A második, hogy ezzel biztosítjuk tulajdonképpen azt, hogy más ne legyen belőle. Itt olyan elképesztő tervek voltak ezeknek a lebontására és beépítésére. A Honvédelmi Minisztériumnak a Dísz téren a század elején, azt hiszem, ’905-ben való elkészülte, az akkor borzasztó volt, az eredeti épület az egy szörnyűség volt. De hát azt le lehet bontani, amúgy is csupa rom. Sok mindent lehet a tetőszerkezettel is csinálni. Tudjuk jól, hogy milyen jól sikerült például a Szentháromság téren a volt Pénzügyminisztérium épületének helyrehozatala.? Tehát azt hiszem, megvan a pozitív példánk arra, hogy ebből az épületből az aránytévesztéseket, mindent figyelembe véve, ami akkor történt, egy szép épületet meg lehet csinálni. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ez a következő eleme, hogy mi ezzel a lépéssel és ezzel a döntéssel, hogy ezt megcsináljuk, kizárjuk azt, hogy a Várban olyan funkciójú épületet építsenek, akár szállodát, akár bármit, amit sokkal kevésbé bírna el a Vár. Egy miniszterelnökség létszámban, dolgozóit tekintve vagy ügyfeleit tekintve még mindig kisebb zavart okoz, mint akármit, még ha szívesen veszem a közgyűjteményt, egy kiállítást vagy bármit. Szóval ez azért nem egy olyan tömeget jelent, ami elviselhetetlen. Tehát ehhez kell felkészülni. Teljesen megértem Surján miniszter urat, hogy hivatalból is úgy érzi, hogy ezekre a szempontokra felhívja a figyelmet, de ez valóban arra kötelez bennünket, hogy kellően meg kell indokolni, hogy miért vágunk ebbe bele. Azt hiszem, arról nem is érdemes beszélni, hogyha minden korszakban csak azt vették volna figyelembe, hogy abban a néhány esztendőben mi a fontos, és mi az elsőrendű. Ez egyébként elhangzott a kiegyezés után is, és máskor is minden ilyen vitában, Budapest esetében is, és ha valóban csak ezt vették volna figyelembe, akkor ma egyszerűen nem lenne mit mutatnunk Budapesten. Úgyhogy amit mutatunk az Andrássy úttól a Hősök teréig, a Parlamentig és egyebekig, ha megnézi valaki a korabeli parlamenti naplókat vagy a sajtót, mindent elleneztek a kortársak, és mindent zokon vettek. Úgyhogy sajnos ez vele jár. Én azt hiszem, hogy ezt vállalnunk kell, és tényleg önzetlenül tesszük ezt, ez a meggyőződésem, tehát ezt hosszú távon kell nézni. Na most az első, én azt hiszem, hogy a további ütemezésnek itt a részleteivel valóban vissza kell még jönni, meg kell vizsgálni a pénzügyi konstrukciók alapján. Egy viszont biztos, hogy a Sándor-palota a kiindulópont és a volt Honvédelmi Minisztérium helyreállítása. Ha valóban arról beszélünk, hogy a Várnegyednek a rendbehozatala fontos, akkor ez az utóbbi épület a legsürgősebb, mert ennek a megoldása tulajdonképpen nemcsak a jövendő funkció szempontjából, hanem városképi és egyéb szempontból is fontos, amit meg kell oldani. Utána jöhet a Teleki-palota és a továbbiak helyreállítása, de gondolom, az ásatások elsősorban ott fognak fölmerülni. Akkor a határozati javaslatot a módosítással – amit pénzügyminiszter úr is megjelölt, földművelésügyi miniszter bevételével – a Kormány jóváhagyja. Van ellenvélemény, tartózkodás? Nincs. Akkor a Kormány ezt egyhangúlag jóváhagyta. Egy kérdés van most már a jóváhagyás után, hogy ennek a publicitását milyen formában csináljuk, mit hozzunk nyilvánosságra ebből és milyen formában? Tehát most kerül arra sor, amire Surján miniszter úr tulajdonképpen utalt, hogy ezt nagyon szerencsésen kell megfogalmazni azokkal a szempontokkal, amiket elmondtak. Én azt javasolnám, hogy az első az legyen, hogy a Várnegyednek mint világörökségnek a befejezése. Tehát erre Kormány által elfogadott, hosszú lejáratú, folyamatos program szükséges, aminek keretében a világörökség e részét meg kell csinálni. A második, hogy a Kormány nem kívánja ezt a területet és épületeket üzleti vagy egyéb célú felhasználásra átengedni, hanem a magyar államiság szempontjából ezt mindenképpen államfői és kormányzati célra szánja. Tehát el lehet, kérem, mondani, hogy nem személyes, személyi vagy érzelmi kérdésekről van szó, hanem nincs olyan a világon, hogy államfői épület ne legyen. Tehát az államfő, a kormányfő hozzátartozik egy állam működéséhez, és mennyire nem helyes az, hogy mindkettő az Országgyűlés épületében székel a hivatalával együtt. Szóval nem kell ezt az elképzelést röstellni. Ha azt megmondjuk, hogy ez egy hosszú távú terv, így nem fogható egyik pártra sem vagy egyik kormányra vagy személyre sem, hogy magának csinál valamit. Tehát ez a második. A harmadik, hogy még a Világkiállítást is bele lehet venni, de még inkább a honfoglalást és az 1100 éves évfordulót.? Ha a magyar államiság, illetve a magyar honfoglalás évfordulóját vesszük hivatkozási alapként, akkor is ez egy szerény adalék ahhoz képest, amit a millennium alatt felépítettek Magyarországon.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 411-417. oldalán megjelent szövege)